Kategóriák
archiv család csoportkép emberek esemény politika történelem

Marika Beck – Waschik története

Klassentreffen /osztálytalálkozó 2010
Maria Waschik (stehend) die 1. links /Balra az elsó az álló sorban

A Neue Zeitung 2017/30-as számában jelent meg Marika Beck, vagy ahogy diákkorunkból ismertük, Waschik Manci történetének első része. A folytatás a Deutscher Kalender 2018-ban lesz olvasható.

Ich wollte nicht von hier weg. Ich wollte von hier sein, ich wollte ungarisch sein…“

Die Geschichte von Maria „Manzi“ Waschik aus Elek

Die Deutschen in Elek mussten im 20. Jahrhundert einen doppelten Schicksalsschlag erleiden: nach der Verschleppung zur Zwangsarbeit in die Sowjetunion 1945 kam 1946 die Vertreibung nach Deutschland.

Was für Folgen diese Ereignisse auch auf das Leben der Nachkriegsgeneration haben konnten, zeigt der Lebensweg von Maria Beck (geborene Waschik), wohnhaft seit 1965 in Stetten (Ortsteil in Leinfelden- Echterdingen in Baden-Württemberg) in der BRD. Bei unserem erfreulichen, zufälligen Treffen auf dem 71. Kirchweihfest der Eleker am 2. Juli 2016 in Leimen-St. Ilgen kam Maria Beck zuerst die Idee, über ihre Kindheit in Elek zu erzählen. Das darauf folgende Klassentreffen in Elek gab den entscheidenden Anstoß, ihre Lebensgeschichte zusammenzufassen, und über ihre neue Heimat, neue Familie, das Heimweh, die „Muttersprachen“, über die doppelte Identität und den Spracherwerb ihrer Kinder offen zu reden.

„Das Datum 27. 03. 1965 hat sich sehr stark in mein Gedächtnis eingeprägt, an diesem Tag musste ich Elek verlassen. Ich wollte von hier nicht weg, ich war 15, ging seit einem halben Jahr aufs Gymnasium, war eine eifrige Schülerin, wollte später Lehrerin werden. Ich hatte meine Freunde hier, habe mich hier einfach wohl gefühlt. Ein Widerstand wuchs in mir und ich habe fast verhindert, dass wir mit meinen Eltern nach Deutschland auswandern können, als ich unsere Reisepässe verbrennen wollte.

In unserer Wohnküche, wo man im Herd mit Maisstengeln heizte, hatte ich schon oben die Ringe abgenommen – mit den Pässen in der rechten Hand –, in diesem Moment kam meine Mutter herein…

1. Klasse 1956-57 in der Grundschule Elek. Maria Waschik in der knieenden Reihe rechts von
der Lehrerin Radnai Lászlóné, sie hat ihre Hand auf der Schulter von M. W. (Nach 1946
kamen aus 28 Orten Familien nach Elek, deswegen ist die Klasse so groß.)

Was der Grund für unsere Ausreise war?

In der Waschik-Familie war ich das vierte Kind: Die erste Tochter Elisabeth ist verstorben. Mein um zehn Jahre älterer Bruder war fünf, da wurden meine Eltern zur Zwangsarbeit in die Sowjetunion nach Krivoj Rog verschleppt. Ein Jahr später wurde er mit den Großeltern nach Deutschland vertrieben.

Meine Eltern konnten erst im Juli 1947 krank und abgemagert nach Elek zurückkehren, wo sie niemanden aus der Familie wiederfinden konnten. Aber mein Vater wollte nicht nach Deutschland weitergehen.Um diese Zeit kam meine zweite Schwester – wieder Elisabeth genannt– zur Welt, sie lebte aber nur zwei Wochen.

Am 23. Mai 1950 wurde ich als viertes Kind geboren.

Meine Eltern haben versucht, meinen Bruder nach Ungarn zurückzuholen, mit zwölf hätte er kommen können – da haben aber die Großeltern geschrieben, er wolle es nicht mehr, er habe sich da eingelebt.

So stellten meine Eltern den Antrag um eine Ausreisegenehmigung nach Deutschland wegen Familienzusammenführung.

15 Jahre lang ist meine Mutter jedes Jahr nach Budapest gefahren, um diese Gelegenheit zu erledigen, bis es ihr 1965 gelang. Mein Vater hat damit nicht gerechnet – er hoffte nicht auf den Erfolg dieser Aktion, und hatte sowieso einen Groll auf meinen Bruder, dass er nicht nach Ungarn kommen wolle. Meine Mutter aber wollte ihren Sohn wiederhaben, egal wie.

Als wir in Stetten angekommen sind, kam die große Enttäuschung: Mein Bruder lebte nicht mehr dort, er war nach Kanada ausgewandert, hat dort geheiratet. Erst drei Jahre später, 1968, habe ich ihn das erste Mal im Leben getroffen, darauf folgten noch fünf kurze Besuche.

Erst 1993 konnte geklärt werden, warum er nicht nach Ungarn zurückgekehrt ist: er wusste von der Aktion der Eltern gar nichts, die Großeltern haben es ihm einfach verschwiegen. Er ist in dem Glauben aufgewachsen, dass die Eltern nichts von ihm wissen wollten.

Um diese Zeit war er schon schwer krank, und es ist gut, dass diese Spannung zwischen Eltern und Sohn gelöst werden konnte, bevor er ein Jahr später aus dem Leben schied.“

Wie Marika Beck- Waschik in der neuen Heimat Fuß fassen konnten, wann sie sich da erst zu Hause fühlte, wann und warum sie die ungarische Staatsbürgerschaft wieder beantragt hat, folgt im Deutschen Kalender 2018.

Aufgezeichnet von Klara Mester

Kategóriák
archiv család csoportkép emberek politika szakma történelem

Wittmann György története 1951-től – Deutscher Kalender 2017

A  Deutscher Kalender 2017- ben jelent meg az eleki Wittmann György ill.szülei történetének folytatása német nyelven. A későbbiekben  a magyar fordítást is mellékeljük.

Az 1. rész  2016-ban a Neue Zeitungban jelent meg, ill. az alábbi linkek alatt olvasható – magyarra fordítva is :

GYERMEKSORSOK – Lassan megtörik a jég… Az eleki Wittmann György története

KINDERSCHICKSALE / Wittmann György története – A cikk 2. része magyarul

 

Die Geschichte von Georg Wittmann, DK 2017 Teil 2/a
Kategóriák
emberek esemény háború történelem Uncategorized

Lőterek nyomában (4/4)

Meglepett amikor évekkel ezelőtt a „Nagy gyepen” keresve a lóversenypálya helyét, több kilőtt puskagolyóra leltünk.  A szóródásból ítélve egy széles sávba lőttek velük célba. A terület adottságait figyelembe véve, ideális hely lenne egy lőtérnek. Hátul egy dombvonulat (természetes „golyófogó domb”) elöl pedig a nagy síkság.

Hátul a domb, majd egy csatorna és előtte a síkság.

Kategóriák
épületek emberek háború

Lőterek nyomában (3/4)

Erre a lőtérre az idősek közül biztosan sokan emlékeznek. A II. világháború előtt lőtérként és “Levente pálya”-ként működött…. ami ma a Sportpálya. A leventéknek itt voltak az alaki- és lövészgyakorlatok. Valószínűleg az akkori határőrök (akiknek a közelben a  Kiss E. u. – Kossuth L. u. sarkán volt a laktanyájuk) is használhatták.

"Lőtér" (1939)
“Lőtér” (1939)

A II. világháború után a Levente Mozgalom megszűnésével és a szocializmus beköszöntével együtt a pálya funkciója is megváltozott….. habár, az úttörők is használták a sportnapok keretén belül, például gyakorló kézigránát dobásra, légpuska lövészetre a pálya egy-egy részét, de eredeti funkciót elvesztette. Igaz hivatalosan nem “alaki gyakorlat” volt, de a május elsejei felvonulás is itt értek véget.

Wittmann Attila

Kategóriák
emberek háború történelem

Lőterek nyomában (1/4)

Pár éve két barátommal, Gányai Csabával és Tokai Lajossal kutattunk az eleki lőterek után. Úgy gondoltuk Eleken egy-két lőtér létezhetett az idők során… nem lesz “nagy munka” ezekről egy kis anyagot készíteni. Amikor a sportpálya melletti -talán a legismertebb- volt lőteret mentünk lefényképezni, összefutottunk Gura Tamással, Dán Ferenccel és Ficzere Imrével, akik felidézték nekünk a régi időket.

Sokan talán még emlékeznek rá, hogy Eleken a Sportpálya közelében az egyik mobilszolgáltató telefontornya helyén régebben lőtér üzemelt. A helyén a “golyó fogó dombok”még ma is láthatóak.

Mára már se kiszolgáló épület, se őrtorony.
Se kiszolgáló épület, se őrtorony.

Kategóriák
csoportkép emberek esemény gasztro művészet rólunk történelem zene

Böjt közepi ünnep, 2017.

Az idén március 22-re eső böjt közepi ünnep (“Mitte in der Fasta”) jó látogatottsággal zajlott le. Az eseményről bővebben (német nyelven) az Eleki Németek Egyesülete honlapján lehet olvasni.

A mulatságot hagyományosan az óvodában is megtartják. Az eleki közösségi tévéstáb jóvoltából két videofelvétel készült a rántotta ünnepéről:


Óvodai Mitte in der Fasta 2017

Mitte in der Fasta az eleki németek közösségi házában (Leimen-Haus):

Kategóriák
épületek emberek gyász háború politika tájkép történelem

Hősök kertje

Az anyagaimat rendezgetve találtam rá, egy régi gépelt oldal fénymásolatára, így szeretném most közkinccsé tenni -pár fényképpel fűszerezve- Mátyási Károlyné óvónő írását a “Hősök kertjének” történetéről.

A “Hősök kertjének bejárata”.
Kategóriák
csoportkép emberek esemény irodalom művészet utazás

Sikeres volt a könyvbemutató

[DEUTSCH]

G. Fabulya Éva “Viszik a németeket” (auf Deutsch “Die Deutschen werden weggebracht”) c. könyvének bemutatóját az eleki Reibel Mihály Kultúrház földszinti kis termében tartották március 17-én 17 órakor.

Mivel a vendéglátók és az esemény két főszereplője, G. Fabulya Éva szerző és Klemm Tamás szerkesztő egyaránt alulbecsülte a lehetséges érdeklődők létszámát, menet közben még jócskán kellett székeket hozni a terembe, hogy a több mint ötven, Elekről és környékéről érkezett vendég számára elegendő helyet kínálhassanak.

Ein Teil des Publikums, vierte v.l. Aloisia Finta, die eine Gewährsperson des Buches.
A publikum egy része, balról a negyedik Finta Elekné Lujza néni, aki az egyik, a könyvben megszólaló személy.

Az első előadást a szerző tartotta azokról az eseményekről és okokról, amelyek a II. világháború után az elekiek számára az ukrajnai kényszermunkához vezettek. Utána Klemm Tamás, a könyv kiadója mesélt a könyv keletkezéséről, és eközben még olyan, a saját családjához tartozó személyeket is említett, akik ugyan a könyvben nem szerepelnek, de ott voltak az ukrajnai munkatáborokban, és élményeik személyes indíttatást jelentettek számára a könyv elkészítésében való együttműködésre. Olyan titkokat és érdekes tényeket is bemutatott a vendégeknek, amelyek részben nem olvashatók a könyvben.

A jelenlévők az első és a második előadás alapján is érdekes kérdéseket tettek fel, és élénk beszélgetés alakult ki. Régi történetek keltek új életre vagy más megvilágításba.

Die Autorin Éva G. Fabulya und Verleger-Redakteur Tamás Klemm
G. Fabulya Éva szerző és Klemm Tamás, kiadó és szerkesztő

Lehetőség volt a könyvek megvásárlására is, mellyel szívesen éltek is a vendégek.
A német kiadás a “Die Deutschen werden weggebracht” cím alatt elérhető a német nyelvű könyvkereskedelemben Európa-szerte.

A megrendeléshez kattintson a BUCHBESTELLUNG/KÖNYVRENDELÉS menüre.

Kategóriák
archiv család csoportkép emberek esemény történelem

Az eleki Hauck családról

Császárné Sólyom Judittól érkezett a hír, hogy 2017. február 3-án Debrecenben elhunyt az Elekről származó Dr. Hauck Mátyás biokémikus, a Debreceni Orvostudományi Egyetem nyugdíjas adjunktusa. Gyermekkorát Eleken töltötte, itt járt általános iskolába, a Békéscsabán tett érettségi után került Debrecenbe.

Szülei, Hauck Mátyás és Walthier Izabella 40 évig voltak Elek nagy tiszteletben álló tanítói.

Hauck Mátyás és Walthier Izabella sírja az eleki temetőben


Azt viszont már kevesen tudják idősb Hauck Mátyásról, hogy 1945-ben önként csatlakozott a “malenkij robot”-ra a Szovjetunióba hurcolt elekiekhez. Mint a “Húséggel a hazához” mozgalom vezetője kötelességének érezte, hogy osztozzon az elhurcoltak sorsában. A munkatáborban is bátorította és arra ösztönözte az embereket, ne hagyják el magukat, ne adják fel a reményt.

Fontos szerepük volt a táborban a közös énekléseknek, a zenének.

Hauck Mátyás fiatal korában tagja volt az Eleki Diák Jazz-Bandnek is, erről egy következő írásban szólunk bővebben.

Hauck Mátyás éa az eleki Diák Jazz-band az 1930-as években
Hauck Mátyás éa az eleki Diák Jazz-band az 1930-as években

 

Mester Klára

Kategóriák
emberek mezőgazdaság tájkép történelem természet Uncategorized

Kutatás a régi Kálvária helye után

A Kálvária történetét nagyon részletesen taglalja a Tanulmányok Elek történetéhez II. kötetében Vígh Károly – Az eleki katolikus hitélet és oktatás története 1724-1948 között című munkája. “Az 1835. évi canonica visitato szerint Eleken már volt kálvária, melyet a település szélén emeltek a hívek. … A keresztút első állomása 1844-ben még a legelőhelyen volt, mely területet 1870-es évek elején osztottak ki házhelyül, s 1924-ben Strifler József tulajdonát képező 503. számú háznak a helyén állt (a mai Kígyó utcában). Az első állomástól húzódott a többi oszlop dél felé, a zsellérföldön át a homokbányákig.

De pontosan hol is volt a régi Kálvária? Fontos tudni, hogy régen minden településen megszámozták a házakat (később ebből alakultak ki a helyrajzi számok). Nem voltak az utcák elnevezve csak a házak számozva, egytől kezdődően. Majd elkezdték az utcákat megkülönböztetni egymástól, (pl: Széles utca, Hosszú utca) és végül kialakult a mai gyakorlat, az utcánkénti számozás. Nehezíti a régi Kálvária pontos helyének megtalálását az is, hogy azóta a helyrajzi számokat is módosították. Meglepő, hogy egyetlen használható támpont a “Kígyó utca” elnevezés, pont az a név, amelyet már egyszer “lecseréltek” Leninre is. A térképeket böngészve szerencsére sikerült találni egy 1800-as években készült kataszteri térképet, amelyen még a régi számozás is szerepel, az új mellett. Ezt ráhelyezve egy mai térképre megláthatjuk, hogy valójában hol is volt a Kígyó utcában az akkor 503. helyrajzi számú ingatlan.

A Kálvária a Kígyó utca 503 hrsz-től indult.
A Kálvária a Kígyó utca 503 hrsz-től indult.