Egy érdeklődő – és bosszankodó – eleki lakos készített videofelvételt az egyik eleki buszmegálló aszfaltjának decemberi javításáról. A kivitelezés finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után. A narancssárga urak szemmel láthatóan kényszeredetten foltozgattak valamit a kátyúkon, de az eredmény nem nevezhető jónak.
A derék dolgozók egészen biztosan utasítást kaptak a legzavaróbb lyukak eltüntetésére, és hiába szóltak, hogy eső áztatta aszfaltot nehéz javítani… Talán emiatt, egy kis dacból került oda az a tócsába dobott adag. Mindenesetre kár az egészért, ennyi erővel nem is kellett volna nekiállniuk. Kicsit szárazabb időben talán sikeresebbek lettek volna.
Egyébként hallani lehetett a híradásokban, hogy a belterület főútját az Ottlaka felé nyitandó határátkelőig meg fogják építeni, csak éppen megakadt a közbeszerzés, mivel az egyik, nem nyertes pályázó bejelentést tett a közbeszerzési hatóságnál. Tehát fog itt még épülni út, ami nem ilyen lesz, csak majd később, kis türelmet… 🙂
Wild Boldizsár kereskedő házának udvarán készült a következő szép felvétel, egy 1940-es évek eleji mulatságról. Az épület kapualja a mai napig nagyjából hasonló állapotban tekinthető meg – a legutóbbi időkig a Harruckern Középiskola könyvtáraként működött ház jelenleg szociális célokat szolgál.
Mulatság a Wild-udvarban, 1942 körül
A képen látható fiatalok az 1920-as években születtek, a képen 16-18 évesek, és manapság igen idősek, vagy sajnos nem élnek már. Az asztalnál ülő lányok közül jobbról a második a nemrégiben elhunyt Wild Klára (1929-2012).
Sajnos nem tudjuk, milyen alkalomból jöttek össze az egykori eleki fiatalok – elegáns ruházatukból ítélve fontos családi ünnep lehetett.
Mint közismert, 1943 februárjától Németország totális háborúban állt szinte a fél világgal, aminek többek között az lett az eredménye, hogy a nagyobb városokat az angolok és az amerikaiak is bombázták. Ezzel térdre akarták kényszeríteni az akkori németeket.
Részben ezért is sikerült feltételek nélkül megadásra bírni Németországot, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a szövetségesek gazdasági potenciálja is jóval nagyobb volt, és ezen a fejlett német technika sem tudott változtatni.
Mivel az angolok már 1940. szeptember 24-én komoly erőkkel bombázták Berlint, vagyis így válaszoltak a támadásokra, a német légvédelem pedig nem tudta minden esetben teljesen garantálni a biztonságot. Ez odáig vezetett, hogy a háború vége felé már szövetséges légi fölény volt, így sok ember számára már csak a menekülés maradt, pl. a fiatalokat vidékre menekítették (“Landverschickung”), de arról is van tudomásunk, hogy diákok érkeztek hazánkba, még Elekre is!
Hivatalos visszaigazolás
A németországi fiatalok egykori magyarországi itt-tartózkodása gyakorlatilag máig feltáratlan terület a hazai történettudomány számára, így különösen érdekes az a hivatalos értesítés is, amit az eleki Resetár András talált meg még 2011 novemberében a Gyulai úton lévő házuk felújítása során a stukatúrban.
Sajnálattal fogadtuk a hírt, hogy Strifler Pál, a Mercedes-Benz egykori főmérnöke, a Baden-Württembergi Magyarországi Németek Szövetségének tiszteletbeli elnöke 2012. november 14-én kilencven éves korában elhunyt.
Az Unsere Post szerkesztőségének is sokáig tagja volt, emlékére az újság decemberi számának címlapján egész oldalas megemlékezést közölt a talán egyik leghíresebb egykori eleki polgár emlékére. Az interneten is olvasható a szöveg egy része itt.
Egy 1892-es dátumú, „világot járt” képhez, ill. tablóhoz jutottam a közelmúltban, amelyen Elek község egykori elöljárósága látható.
Kalandos útja összefügg Elek, az eleki iskola és annak névadója, Dr. Mester György családjának XIX-XX. századi történetével.
120 éve, 1892-ben épült a templom mellett az un. „központi iskola”.[1]
Amikor az 1980-as években lebontották az épületet, alapkövéből előkerült egy emlékirat, amely többek között a nagyközség akkori elöljáróságának névsorát is tartalmazza.[2]
A tablón és az alapító okiraton tehát ugyanaz az évszám, ugyanazon személyek szerepelnek.
Az Elekfoto blog munkatársai és közreműködői nevében mindenkinek
Boldog Újévet kívánunk!
Újév alkalmából tárhelyünk, a WordPress szolgáltató foglalt össze néhány érdekes adatot a blogunkról. Egy kis adalék látogatottságunkról:
4,329 filmet küldtek be a 2012-es Cannes-i Film Fesztiválra. Ezt a blogot 32,000 alkalommal tekintették meg 2012.-ben. Ha minden ilyen alkalmat egy filmnek tekintenénk, akkor blogunknak 7 filmfesztivált sikerült volna ellátnia filmekkel.
Idén sem jöhetett el az ünnep a templomi karácsonyi koncert nélkül. A román és magyar iskolák, valamint a városi és egyházi énekkar fellépésén kívül a műsorban láthattuk még Tomanek Gábor színművész és felesége műsorát is.
Zajlottak az előkészületek – a felső tagozatosok első közös próbája az iskola kis tornatermében
A koncertet december 21-én délelőtt 10-től tartották, és hetekig tartó készülődés, gyakorlás előzte meg, hisz bár a két iskola diákjai csak négy-négy dalt adtak elő, azokat rendesen meg is kellett tanulni.
Érkeznek a gyerekek a templomba, akik szereplők és közönség is voltak egyben.
A felső tagozatosok két német nyelvű dalt adtak elő, a “Sind die Lichter angezündet…” illetve a “Vorfreude, schönste Freude” című műveket.
A karácsonyi koncert teltházas sokadalma a kórusról nézve
Az előadás utolsó fellépői a részben azonos személyi állományú “városi kórus”, valamint az egyébként a vasárnapi miséken rendszeresen “fellépő” egyházi kórus volt, akik szép négyszólamú karácsonyi dalokat énekeltek magyar, német, valamint latin nyelven, Aradi Zsolt karnagy vezetésével. A dalok meghallgatásához a publikum rendhagyó módon hátrafordult, hisz dalaikat az orgona előtti felső karzatról adták elő.
A tájház az ifj. Rozsdás János által készített faliképpel
2012. augusztus 16-tól új látványossággal lett gazdagabb városunk, hisz ezen a napon átadásra került az eleki, illetve általában a cigányságnak emléket állító cigány tájház.
(Hazánkban az első cigány tájházat a szabolcs-szatmár-bereg megyei Hodászon adták át még 2001-ben.)
Fontos kiemelni, hogy önerőből valósult meg ez a nemes elképzelés, hisz Erdődi Ferenc (1946-) és felesége, Lakatos Julianna (1952-) az egykori szülői házat varázsolták újjá, így megmentették az utókornak, sőt be is rendezték a több évtizede gyűjtött tárgyakkal.
Erdődi Ferenc, Kalaman János, eleki plébános és Lakatos Julianna
A mostani tájháznak otthont adó épületet Lakatos Sándor (1910-86) még 1943-ban építette saját kezűleg!
A tájházban meg lehet tekinteni a következőket: a hálószobában pl. azt az ágyat, ahol Erdődi Ferenc is született, illetve azokat a kegytárgyakat, melyek a cigányság vallásosságát hűen kifejezik.
A konyhában érdekes megnézni a kenyérsütéssel kapcsolatos használati eszközöket, de itt láthatók azok a gyékényből készült tárgyak is, melyeket egykoron az eleki cigányok készítettek.
A kamrában főképpen olyan használati eszközöket láthatnak az érdeklődők, amelyek szintén az egykori eleki cigányságra volt jellemző, pl. fúrók, különböző nádvágó eszközök.
A tervekben többek között az szerepel, hogy ki fogják állítani a helyi vályogvetéssel kapcsolatos eszközöket, illetve egy echós szekeret, ami viszont nem helyi hagyomány, de a cigányság múltjához hozzá tartozik.
A dolognak az is az érdekessége, hogy Erdődi Ferenc nem cigány származású, de már gyermekkora óta voltak cigány barátai, elmondása szerint a 41 évnyi boldog házassága alatt azonban szívében már cigánnyá vált.
Ennek a sikertörténetnek, vagyis a tájháznak talán az lehet az üzenete, hogy mindenhol van valamilyen érték, amit be lehet mutatni, nem kell mindent “fentről” várni, így is lehet Elek, de a cigányság jó hírét kelteni, hisz azóta már sokan keresték fel a tájházat, sőt a Magyar Rádió egyik műsora is foglalkozott a témával.
A konyha a megnyitó napján
A Dankó utca 6. szám alatt található cigány tájházat bárki felkeresheti, belépőt sem kell fizetni, csak előtte kell jelezni a szándékot akár személyesen is (Dankó utca 4.), mindenkit szeretettel fogadnak!
Eleken is sokaknak cseng ismerősen Dr Csepregi Imre plébános, pápai prelátus neve. A makói születésű plébános 1913-1931 közt Eleken, majd 1931-1954-ig Makón szolgált. 1944. szeptember 22-től, 1953. június 8-ig naplót vezetett. A kézirat terjedelme 3363 oldal, számítógépen 1700 oldal. A naplót nem magának hanem az utókornak vezette, hogy így segítségével ismerjék meg az általa átélt diktatúra mindennapjait. A napló majdnem tűzre került, ám pár lelkes embernek köszönhetően mára könyv lett belőle. A mű összeállítása nem csak a kézirat nagy terjedelme miatt volt nehéz. A szocialista diktatúra miatt a napló egy részét latinul írta.
De hála Tóth Ferenc szerkesztőnek a könyv első kötete 2011-ben megjelenhetett, méghozzá Dr Csepregi Imre plébános születésének 130., makói plébánosi kinevezésének 80. évfordulóján.
A második kötet bemutatója a napokban volt. Aki szeretné megvásárolni az keresse a makói Kincskereső Könyvesboltot (30/455-39-99).
A könyvben több eleki vonatkozású bejegyzés is található, hiszen a plébános hiába költözött Makóra, nem feledte az elekieket!
elekfoto 