Lőkösháza pusztán több kastély és major volt található, amelyeket nemes és híres családok építettek vagy később megvásároltak. Még ma is élő határnév például a „Kintzig”, ahol még iskola is létezett. Az elnevezés a néhai Kintzig major tágabb területét jelöli. A majort a névadó család építette, nyéki Kintzig János.
A magyar nemesség adományozásában 1905. május 2. Kintzig János földbirtokos részesült. Würtzburgi származású nemesi család volt. Családfájuk visszavezethető volt a XVII. század közepén Schweinbergben élt Valentin Künzig von Hardheim-ig. Szépunokája az 1759. január 16-án Schweinbergben született Sebestyén, aki az Arad megyei Szentannán telepedett le. Az ő leszármazottja Kintzig János aradi főispán, aki Tövisegyházon, (Simándtól délre) született.
A Bánhidy kastély a II. világháború után iskolaként üzemelt tovább. Egy elég kis létszámú osztály járt ide. Ezeket a képeket az internetet böngészve találtam meg.
Íme a kastély iskola. Ezt a címert 1957-et követően vezették be, tehát a kép biztosan 1957 után készült.
Eleken is él még olyan személy aki bizony ebbe az iskolába járt egy rövid ideig. A képek megtalálhatóak:
Halász Gyula helyi fényképészmesternek köszönhetően most két fényképet szeretnénk bemutatni az úgynevezett Tass-féle hagyatékból.
Az Eleki Cipész Kisipari Szövetkezet bejárata előtt készült ez a fénykép valószínűleg az 1960-as évek közepén
Nem tudjuk ki lehet az első fotón, hátha valaki most viszont felismeri! Valószínűleg egy cipészmesterről van szó, aki megjelenésében, tartásában sokat megőrzött a két világháború közötti kisipari mentalitásból, amire a még akkor is viszonylag patinás épület csak rá is erősített!
A Danuvia büszke eleki tulajdonosával
A következő felvételen ugyanaz a személy látható, valószínűleg a motorkerékpárjával, aminek a márkája szerintünk D (Danuvia)-Csepel 125-ös lehet, amit Csepelen gyártottak 1951-től, és 1957-ben már 40. 000-t adtak el ebből a típusból, így Elekre is eljutott belőle. A magyar Wikipédia szerint a D 125-ös egyszerű, olcsó és jó magyar motorkerékpárnak számított.
Ez a fénykép számunkra azért is értékes, mert megőrzött egy olyan eleki épületet, amely mára már elvesztette eredeti külső pompáját. (A Lőkösházi úton most itt egy italdiszkont található.)
(A negatívokról a fényképet Lőrincz Attila készítette.)
A nyár folyamán kis tévéstáb járt Eleken és a környéken, és felkértek, hogy meséljek nekik Elek nevezetességeiről.
Így készült el egy rövid kis turisztikai műsor rólunk. Eleken Erdődi Ferenc segítségével az általa alapított cigány tájházat, az én kalauzolásommal pedig a városközpont nevezetességeit sikerült kicsit bemutatni a nagyvilágnak.
Turisztikai tévéadás október 14-én (Forrás: EchoTV)
A “Hazahúzó” műsort több tévécsatornán is vetítik. Az adás az EchoTv honlapján a fenti képre vagy erre a linkre kattintva érhető el:
A trianoni békediktátum következtében többek között Arad vármegye is elveszett, illetve majdnem, hisz az eleki járás fele Magyarországon maradt, így 1920-23-ig, vagyis egy viszonylag rövid ideig Elek Csonka-Arad vármegye székhelye volt.
Az egykori vármegyeháza 2013 nyarán
Az egykori megyeháza ma szociális otthonként működik.
A jeles eseményre utaló emléktábla az épületen már 15 éve!
1998. március 15. óta emléktábla is utal erre a nem mindennapi történelmi “közjátékra”.
Az egykori eleki vasútállomás távolról nézve 2013 nyarán
A helyszín kiválasztásánál bizonyára meghatározó volt a vasútállomás közelsége is.
A Brandt-Stöckl-féle “zöld könyv” szerint az épület eredetileg községi árvaháznak épült, de általában kihasználatlanul állt, mivel nem nagyon voltak rászoruló árvák Eleken. Az I. Világháború idején egy ideig tábori kórház is működött benne. (K.T.)
1923-45-ig Csanád vármegyéhez, utána pedig Békés megyéhez csatolták Eleket, de tudomásunk szerint sohasem tartottak erről népszavazást.
Gyakorlatilag elkészült az Elekről Ottlaka felé, a határig tartó rész aszfaltozása. Készült néhány kép a megnyerő látványról. Kár, hogy egyelőre dísznek lesz csak jó a modern útszakasz, hisz határállomást egyelőre nem terveznek.
Ilyen csíkok itt még sohasem voltak
Meglepően közelinek látszanak a hegyek – szép időben rájön az ember, hogy Elek az Alföld szélén fekszik!
A Lökösházi úton dolgoztak a napokban az aszfaltozók, és nagyrészt elkészült a legfelső, ún. kopóréteg. Ezt a műveletet is megörökítettük pár fényképpel.
Nyelvtanulás anyanyelvi környezetben, hozzá új tapasztalatok, élmények, barátok – melyik diákot ne vonzanák ezek a lehetőségek?
Az ötlet viszont sokkal régebbi, mint gondolnánk. A soknyelvű Osztrák- Magyar Monarchiában már a 19. században is „divat volt” cseregyereket fogadni. Iparos és parasztcsaládok rövidebb-hosszabb időre más vidékre küldték tanulni gyerekeiket, hogy a magyar, német, szlovák nyelv elsajátítása mellett a mesterségek tanulásában is új tapasztalatokat szerezzenek. (1.) A családok persze előzetesen megismerkedtek egymással.
Az 1960-as évek derekán az egyéni utazási lehetőségek meglehetősen korlátozottak voltak. Nyelvtanulás címén levelezni lehetett más országbeli diákokkal. A Világ Ifjúsága című lapban például rendszeresen közölték levelezni vágyó fiatalok címét.
Olykor azért sor került egy-egy külföldi diákcserére, személyes találkozásra is.
Az 1966-os év július-augusztusa az Eleki Gimnázium sok tanulója számára lázas készülődéssel, majd hosszú utazással, vendégeskedéssel és a vendégek fogadásával telt; a Lipcse / Leipzig közelében fekvő kisváros, Dahlen diákjaival kölcsönösen meglátogatták egymást.
Ma már homályba vész, hogy is jött létre ez a kapcsolat az akkori NDK („Német Demokratikus Köztársaság”) szász kisvárosával. Talán a két TSZ vezetőségén keresztül?
Annyi bizonyos, hogy az eleki diákok oda-vissza kb. 3000 km-t utaztak, sok mindent megnéztek; a vendéglátók ugyanis még a Keleti-tengerhez (Ostsee), a Rügen sziget csúcsán fekvő Wiekbe is elvitték őket.
Dahlen, 1966
S hogy milyen emlékek maradtak erről az útról 47 év távlatából?
Az egész napos vonatozás után hajnali érkezés az óriási lipcsei pályaudvarra. Hogy a dahleni csatlakozásra várva kicsit felmelegedjünk, a Vöröskereszt „Pfefferminztee”-vel (fodormenta tea) kedveskedik. Máig felejthetetlen (?) az íze!
Barátságos fogadtatás Dahlenben, némi pihenő után kirándulások:
Drezda/Dresden: Még a 2. világháború sebeit viselő, szürke, lehangoló kőrengeteg, nagyon sok romos épülettel – „történelmi lecke fiúknak/lányoknak”.
Potsdam, Sanssouci Nagy Frigyes nyári rezidenciájának a parkjában az “Orangerie
Potsdam, Sanssouci – a kastély parkja
Kelet- Berlin,Treptow-park
A város központjában az Alexanderplatz az S-Bahn-nal
és az újonnan épült Tanárok Házával (Haus der Lehrer -1.kép) Itt vacsoránkat is „elköltjük”: „Kartoffelsalat mit Würstchen” (hideg krumplisaláta virslivel) – szokatlan, új íz. De legalább ilyen maradandó gasztronómiai élmény az út során többször is „terítékre kerülő” főtt krumpli hússal és „generalszósz”-szal!
Újabb hosszú buszozás után végre itt a tenger! Kicsit hideg (16-17C’), ezért csak a lábunkat áztatjuk benne, de a látvány gyönyörű!
Szállás Rügen szigetén, Wiekben, egy „Oberschule”tornatermében. Remek hangulat!
A visszaút még vidámabban telik, hisz velünk tartanak új barátaink, hogy ők meg Magyarországgal ismerkedjenek.
Eleken a kollégiumban laknak. Gyulára, Békéscsabára, Szegedre kirándulunk velük, jókat bulizunk. Hazafelé utazva Budapestet is megtekintik.
A dahleni Karin Körnnel (a képen középen) máig megmaradt a barátság.
1. Kósa László: Gyermekcsere és nyelvtanulás. In Nemesek, polgárok, parasztok Osiris Kiadó, 2003
Hosszas előkészítés után az idén nyáron végre nagy rendetlenség lett az eleki főutcán: megkezdődött a városon átvezető észak-déli út, valamint a határig kivezető Ottlakai út felújítása.
Elek keleti városhatáránál július 19-én simára hengerelt homok jelezte az új út helyét
A határhoz vezető út ódon állapotáról már korábban írtunk. Jelenleg ott már modern, két sávos szélességű betonozott útfelület van, és nyilván nem sok idő telik már el addig, hogy kész legyen az aszfaltburkolat.
Nagy munkálatok a Lökösházi úton, július 19.
Az építők előbb derekasan feldúlták a Gyulai, és még durvábban a Lökösházi utat. Utóbbi helyszínen évtizedek óta hatalmas kátyúk voltak, és emiatt néhol az alapig lemenően kicserélték az út szerkezetét. Sok helyütt épülnek parkolóhelyek, valamint mindenhová magas útpadkát tettek, amik minden bizonnyal megszüntetik az eddigi sáros, rendezetlen, összevissza parkolási lehetőségeket.
Hangyássy Lajos 1900. december 28-án született Eleken, a szülei a magyarbánhegyesi származású Hangyássy Károly, aki a kereszteltek anyakönyve szerint kőműves volt, illetve a székudvari (ma Románia) Ambrus Mária, vagyis a szülök a jobb megélhetés reményében jöhettek a boldog békeidőkben Elekre.
A család akkor a Gyulai úton lakott (88. szám), de ez az épület ma már nincs meg.
Hangyássy Lajos (1900-?)
Valószínűsíthetjük, hogy a családnak akkor anyagilag jól mehetett, hisz a mai városkép akkor alakult ki, nyilván Hangyássy Károly munkájának is köszönhetően.
A bejegyzések szerint 1902-ben megszületett Károly Antal, illetve 1904-ben Mária Magdolna is, vagyis a család tényleg gyökeret eresztett Eleken.
A valószínűsíthető gazdagságukat azzal is bizonyíthatjuk, hogy első gyermekük Sarkadon érettségizett, Temesváron pedig elvégezte a tanítóképzőt is.
1920-ban községi írnok volt Mezőhegyesen, 1927-től pedig Nagykopáncson (ma Tótkomlós része).
Egy korabeli reprezentatív kiadványban Nagykopáncsról csak ő szerepel, ahol kiemelik azt is, hogy akkor leventeoktató volt, ami a trianoni katonai tiltások miatt igen megtisztelő és felelősségteljes megbízatásnak számított.
Az viszont érdekes, hogy az anyakönyvben a neve így szerepel: Hangyási, de a könyvben már így: Hangyássy, ami a kor elvárásával is magyarázható.
Nem tudjuk mi lett vele 1944-45 után, kezdeti életpályája egyértelműen a Horthy-korszakhoz kötődött, ami a “felszabadulás” után finoman fogalmazva nem jelentett előnyt!
Ki tud róla többet?
Forrás: Vermes Ernő szerk.: Csanád vármegye tíz évvel Trianon után. Gyula, 1929. 528 o.
Szállás Rügen szigetén, Wiekben, egy „Oberschule”tornatermében. Remek hangulat!
elekfoto 