„A tantestület érdeklődési körét tekintve nagyon sokoldalú volt. Voltak itt színpadi rendezők, jó zenészek, sőt tánctanításhoz értők is.”- írja Janecskó János, egykori igazgató az eleki Általános Iskoláról 1960-as éveket, kollégáit méltatva. (1.)
A “Békakirály” és udvara
A legnagyvonalúbb, a legtöbb gyereket megmozgató, egész estét betöltő előadás talán a Békakirály volt. Megvalósításában sokan vettek részt: Nagy Kálmánné festette a díszleteket, Mester Györgyné a táncokat koreografálta és tanította be, a zenei betétek Halmágyi László és Janecskó János munkáját dícsérték, a dalokat is ők kísérték zongorán és hegedűn. A rendezésben Nádor J. Istvánné, Csíki Lászlóné, Tihanyi József mellett többen is részt vettek. Az előadáshoz a jelmezeket a csabai jelmezkölcsönzőből hozták.
A vendégek
fogadása
A „tücsökzenekar” tagjai:
Janecskó Júlia, Ónody Erzsébet, Mester Klára, Nagy Rózsa, Szőke Franciska, Szalóky Ibolya, Berczi Julianna, Waschick Mária, Nagy Julianna, Gábor Irén, Szatmári Erzsébet, Brandt Mária, Baukó Éva
Bízunk benne, hogy többen felismerik magukat/ hozzátartozójukat a képeken, s „galériánkat” tovább bővítik, ill. a névsorokat kiegészítik.
A képek Dr. Mester Györgyné testnevelő tanár hagyatékából valók.
1.Janecskó János: Elek krónikája 1945-2005, 148. o.
Mária látogatása Erzsébetnél
(M. S. mester, 1500-1510 körül)
„Jövőre kimegyek az eleki búcsúra, s amiért az unokám nyúl, mindent megveszek neki” – mondta 1977 nyarán ismerőseinek Mester György. Kívánsága sajnos nem teljesülhetett, az első unoka három héttel a nagyapa váratlan halála után érkezett.
A mondat – a személyes vonatkozáson túl – azt is jelzi, milyen fontos „jeles nap” volt egykor az elekiek, így az ő életében is a templombúcsú, a „khervai”/Kirchweih . (A német szó a templom felszentelésére, védőszentjére utal.)
„Bár a búcsú időpontja a legnagyobb dologidőre, az aratásra („tr snid”) esett, mégis erősen tartották. Az egyházi ünneplésen túl elsősorban a lakmározás és szórakozás jellemezte. Messze vidékről összegyűlt az atyafiság, különösen az Elekről elszármazott almáskamrásiak és a szomszédos Ottlakán élő rokonok látogattak haza. A vendéglátást nagy készülődés előzte meg. Kimeszelték, kitakarították a házat. Az udvart a gyerekek tették rendbe, munkájukért néhány krajcárt kaptak a nagy ünnepre. Az asszonyok csirkét, tyúkot, libát vágtak, a férfiak csapra verték a hordót.
Régen délelőtt a községi fúvószenekar, később a leventezenekar adott térzenét.A templom és a községháza melletti sátrakban édességek, játékok várták a gyerekeket, a vásártéren körhinta, céllővölde a fiatalokat. Búcsúfiát („khervaistik”) a lányok vettek a fiúknak. A férfiak délután kimentek a határba, hogy megnézzék, kezdődhet-e az aratás.
Este rendezték a híres „búcsúbál”-at („khervaibal”) a Nagyvendéglőben, az Ipartestület épületében, a Kultúrházban.
A búcsúra érkezett vendégek a Post családnál 1938 körül
A népes vendégseregre jó példa a nemrég kapott kép is.
(Az első sorban jobbról a második a vendéglátó, Theresia Post (szül. Zielbauer, 1864-1948, Elek) jobbra testvére, balra Theresia Post (szül. Jäger), mellettük a Szolnokról, ill. Temesvárról érkezett „Gyuri bácsi” és „Tóni bácsi” feleségével.
A hátsó sorban a 16! unokából három: a jobb szélen Mahler/Mester Magda (Gyöngyösi Jánosné), középen id.Franz Post, balról a második Mahler/ Mester György. Mahler Magda mellett Lakos Endre Szegedről (később papként Eleken is tanított), a bal szélen Zombori (Zielbauer?) István Sopronból.)
Köszönjük a képet és az információkat a Németországban élő Franziska Niedermayernek (szül. Japort), Theresia Post 15. unokájának!
Különös jelentősége van az eleki búcsúnak az 1946-ban elűzöttek körében: Németországban ezen a napon évente redszeresen találkoztak/ találkoznak az egykori elekiek. Sajnos az „első generációból” már egyre kevesebben tudnak részt venni a Leimen-Sankt Ilgenben megrendezett „Eleker Kirchweih”-on.
1966-ban, a kiűzetés 20. évfordulóján Heidelbergben tartották az elekiek az almásiakkal együtt az összejövetelt. Erre Mester György is hivatalos volt, de mivel „56-os előélete” miatt nem kapott útlevelet a belügyi hatóságoktól, helyette felesége és lánya utazhattak egy felejthetetlen hónapra Nyugat-Németországba, az unokatestvér, Franz Post meghívásának köszönhetően.
Ma már hihetelennek tűnik, de Magyarországról ekkor csak meghívólevéllel lehetett „Nyugatra” utazni. A vendéglátó küldte a vonatjegyet, gondoskodott a szállásról, ellátásról, hiszen személyenként csak 5 dollár „költőpénzt” lehetett hivatalosan átváltani.
„Hol van az az „Urlaub”, hogy mindenki oda szeretne utazni?”-tudakoltam Post Feri bácsitól a heidelbergi búcsúból Sandhausen felé utazva. A kérdés nagy derültséget váltott ki, de hát a 60-as években sem a magyarországi német nyelvkönyvekben, sem a hétköznapokban nem az volt a központi kérdés, hogy „Hová menjünk nyaralni?”
Mester Klára
Forrás: Wikipédia
Mester György: Jelesnapi szokások az eleki németeknél
Nemrég került a kezünkbe a Békés Megyei Hírlap 1990 június 26-i számából származó, tehát immár 24 éves cikke, a főtéren álló szökőkút “Rézi” illetve más források szerint “Liesi” szobráról, és az annak egykoron “modellt álló” eleki lányról, Regős Annáról. A továbbiakban a cikk szövegét közöljük – ahol eltér az eredetitől, külön jelölve.
“Ha otthon vagyok, biztos nem engedem”. – A szobor és modellje Eleken
“Régi sváb szokás a böjtközi ünnep. A húsvét előtti negyvennapos tilalmi időt szegik meg ezzel néhány óra erejéig, úgy, hogy megülik a böjt közepét: vigassággal, kolbászos rántottával emlékeznek meg arról, hál istennek túl vannak a felén…
Az eleki sváb legények ilyenkor megkoszorúzták a falu kútján lévő “Neptun-szobrot”. Nem is akármit, hanem egy tojáshéjfüzért akasztottak a nyakába. Így ment ez évről évre, mígnem egyszer – egész pontosan 1938-ban – megtörtént a baj. Ki tudja: a szobor öreg szíve nem bírta tovább elviselni ezt a visszatérő kajánkodást, vagy csak az idő tette vele a dolgát, esetleg a koszorúzók nem vették figyelembe előrehaladott korát, s nem megfelelően bántak vele, mindenesetre a szobor ledőlt, ripityára tört, a kút pedig dísze nélkül maradt. A legények nem voltak olyan beijedős-megfutamodós fajtából valók: elmentek a falu bírájához, elmondták neki, mi történt, s fel is ajánlották, hogy faragtatnak egy másikat az összetört szobor helyébe. A bíró azt javasolta, hogy ha már így alakult a dolog, ezután ne a tengeristen ábrázatja díszítse a falu régi-régi kútját, hanem egy népviseletbe öltözött eleki lány alakját faragtassák ki.
Ez a bíró jó barátságban volt a helybéli földműves Regős családdal. Meg is kérdezte rögtön az édesapát, nincs-e kisebbik lányáról egy ilyen, népviseletes fénykép, mert akkor azt adják mintául a kőfaragónak.
– Hát így kerültem én a kút tetejére – mondta a 70 esztendős Regős Anna néni, akit eleki otthonában kerestünk fel. – 16-17 éves lehettem akkor. Nem is én voltam igazából lényeges, hanem a népviselet, azt akarták megörökíteni. Apám úgy adta oda a fényképemet, hogy nem is tudtam róla, ugyanis nem voltam otthon. Amikor hazaértem, és elmondták nekem az esetet, még sírtam is. Röstelltem nagyon a dolgot, hogy majd kicsúfolnak, felvágósnak tartanak. Végül is nem mondott rám senki semmi rosszat. Azt a fényképet nem tudom megmutatni, ott maradt a kőfaragónál. Hogy őt hogy hívták, arra sem emlékszem. Mindenesetre nem eleki volt, az biztos, mert akkor ismerős lenne.
Kicsit elkéstünk ugyan az aktualitásával, mert már lezárult a báli szezon, de most akadtunk a következő kis kartonlapra.
Régen is volt “sváb bál”, amiről a mellékelt meghívó is tanúskodik. A szocialista érában a művelődési ház német klubjának keretében szervezhettek ilyet a helyi németek.
A meghívó elég jó minőségű nyomdai kivitelezésben, de nagyon hibás németséggel készült – mai szemmel azt gondolhatjuk, hogy önmagában az is nagy dolog volt, hogy lehetett ilyen mulatságot csinálni.
Meghívó az 1979-es eleki svábbálra – külső oldal
A rendezvény zártkörűségére németül a kissé zavarba ejtő “Die Unterhantung is geschlossen!” figyelmeztetés utal. Azt ebből mindenesetre bárki érthette, hogy valami zárva tart.
Az idén, az április 20-i szombaton rendezték meg az ötvennyolcadik Bundesschwabenball-t (“szövetségi svábbálat”) a Magyarországról egykoron elüldözött magyarországi németek.
A Németországban élö elekiek közös csoportképe az eleki tánccsoport tagjaival.
A rendezvénynek a házigazdája a kezdetek óta a Stuttgart melletti Gerlingen városa.
Érdekes volt látni az elüldöztetésük ellenére több évtizede csárdást táncoló német tánckarokat. Az idei fö müsorszám viszont az eleki táncegyüttes fellépése volt, amit sokan megerösitettek a jelenlevök közül.
Duhaj elekiek a színpadon
Köszönjük a szervezöknek a meghívást, valamint nem utolsósorban a táncosainknak és vezetöjüknek a kiváló szereplést!
További képek az itt található picasa galériában (Link)
Számtalan program tette színessé Elek életét az 50-es években is: óvodai, iskolai farsangok, zenés, táncos fellépések. A televízió még nem is létezett, mozielőadások talán már voltak, de nem jelenthettek konkurenciát; a gyerekek szereplése az egész falut megmozgatta, hisz a sajátjára mindenki kíváncsi volt.
Az alábbi képek Dr. Mester Györgyné testnevelő tanár hagyatékából valók, aki sok műsor szervezésében részt vett, betanította a táncokat. Bízunk benne, hogy sokan felismerik magukat a képeken!
Első bálosok
Az első képet „Marika” dedikálta tanárának 1950. február 10-i dátummal, megköszönve az első bál szép élményét. (Vélhetően dr. Győri Gyula orvos lányáról van szó- az 1. sor bal szélén.)
Jelmezbál az óvodában 1957. febr.
Az óvodai farsangot 1959 februárjában örökítették meg. Reméljük, lesz, aki tud segíteni a hópehely, a pillangó, a matrózok, a virág a „Lottó”-kislány és a többi vidám farsangoló felismerésében.
A tánc, a szórakozás a mai fiatalok életének fontos része; nem volt ez másként a szülők, nagyszülők, dédszülők ifjúsága idején sem.
Az alábbi fényképek arról tanúskodnak, hogyan biztosították Eleken a múlt században- olykor nehéz történelmi időszakokban is- a kulturált szórakozást az arra vágyóknak. Meghatározta ez a község szellemi arculatát, társadalmi életét is.
Ifj. Gavenda Béla Tánciskolájának eleki résztvevői 1938 körül
Az első kép1938 körül készült, vélhetően a „Lange Gasse”-n (ma Lőkösházi út) lévő egykori Ipartestület épületében. Ifj. Gavenda Béla békéscsabai tánctanár oktatta ekkor az ifjúságot a tánc- és illemtan rejtelmeire. A 2. sorban jobbról a második fiatalember Radnai László, a negyedik Mahler/ Mester György, az eleki iskola későbbi tanárai, ekkor minden bizonnyal nyári vakációjukat élvező főiskolás diákok.
(A felső sorban balról az 5. személy talán Zöllner György, a Kétegyházi úton lévő egykori hengermalom tulajdonosának a fia.)
A Polgári Fiúiskola diákjai 1946-ban.
A Németországban élő Franziska Niedermayer szerint 1945-ben is volt tánciskola Eleken, amikor az oroszok/ szovjetek már a községben voltak.
Az idén február 22-én került sor a szalagavatóra a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében, a helyszín a Reibel Mihály Művelődési Ház volt.
Singer Ferenc
Az ünnepség megkezdése előtt Singer Ferenc, eleki tagintézmény-vezető köszöntötte a megjelenteket, így a következő személyeket is: Tolnai Péter, térségi tanácsnokot, Pluhár László eleki polgármestert, Turóczy András, városi képviselőt, Pelle László, általános iskolai igazgatót, Gyalog László igazgatóhelyettest (Gyula).
Különös jelentősége van az eleki búcsúnak az 1946-ban elűzöttek körében: Németországban ezen a napon évente redszeresen találkoztak/ találkoznak az egykori elekiek. Sajnos az „első generációból” már egyre kevesebben tudnak részt venni a Leimen-Sankt Ilgenben megrendezett „Eleker Kirchweih”-on.
elekfoto 