A napokban érkezett Theresia Zöllnertől Laudenbachból az alábbi, Németországban megjelent újságcikk.
Nagyon köszönjük, és gyorsan közreadjuk, mielőtt az ősz beköszöntene, hiszen egy nyári eseményröl van szó. A szöveg magyar fordítását is csatoljuk.
Janecskó János igazgató úrtól érkeztek kiegészítő képek a Békakirály című gyermekszíndarabról, amit az eleki Általános Iskola tanulói – odaadó tanári felkészítéssel – 1958-ban(?) mutattak be.
Nagyon köszönjük a képeket!
Mester Klára
“Juhé, farsang van, ide a fánkot!” -ezzel a kiáltással zörgettek be húshagyókedden a maszkák (fasingnara/Faschingsnarren) az ablakokon. Kezükben nyárs (spiaz) és korsó, bögre (pehr) volt az adományoknak.
A vidám eleki felvonulás, jókedvű bolondozás gyökerei a német óhazában keresendőek, de sok elem pl. a mohácsi busójárásban is fellelhető. Feltűnnek azok a motívumok -bár eredeti jelentésük rég elhomályosult –, melyek ennek a télüző, tavaszköszöntő, termékenységvarázsló népszokásnak a tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó, kereszténység előtti gyökereire utalnak: a „rossz szellemek”, a tél elűzésére szolgáló állatmaszkok és zajkeltő eszközök (láncok, kereplők, kolompok), a közösen bemutatandó „áldozat” (lakoma) céljára gyüjtött adományok, a bőséges evés-ivás, a kakastoll/fácántoll mint az egykori állatáldozatok jelképe, a kitömött bábu és állatfigura (putsa), amit sok helyen a farsang végén – mint a tél jelképét – elégetnek vagy vízbe dobnak. (Eleken ez nem volt ismert.) De ide sorolható az is, hogy az alakoskodás szigorúan az utcához kötődik, és az egész közösséget bevonják a tréfálkozásba.
Bár az ősi motívumok megmaradtak, a három napos, vasárnaptól keddig tartó farsang ünnepe az 1920-40-es években sokkal inkább azt a kulturális és erkölcsi szokásrendet tükrözte, ami a homogén sváb paraszti közösség életét meghatározta.
Farsang vasárnapján kezdődtek a táncmulatságok, életkor, családi állapot és lakhely szerint kűlönböző időpontokban, csoportokban. Kora délután a 10-12 éves gyerekek, később a 13 éves lányok „tánciskolája” volt egy-egy családnál. A házasulandók (14-20 éves lányok, 18-21 éves fiúk) már esti bált rendezhettek. Valamelyik ismerősnél vagy utcabeli családnál gyűltek össze a fiatalok az anyák szigorú felügyelete mellett, a házas férfiak be se léphettek a terembe. Ha nem volt a társaságban zenész, megfogadtak egy harmonikást.
Érdekes írásra bukkantam a közelmúltban a Képes Újság 1990. március 24-i számában. Az újságíró a nemzetiségi nyelv és kultúra helyzetéről, identitásukról, a nyelvvesztésről faggatta a járókelőket a hivatalosan többnemzetiségű Eleken.
Vajon ma milyen válaszokat kapna az érdeklődő?
Mester Klára
„A tantestület érdeklődési körét tekintve nagyon sokoldalú volt. Voltak itt színpadi rendezők, jó zenészek, sőt tánctanításhoz értők is.”- írja Janecskó János, egykori igazgató az eleki Általános Iskoláról 1960-as éveket, kollégáit méltatva. (1.)
A legnagyvonalúbb, a legtöbb gyereket megmozgató, egész estét betöltő előadás talán a Békakirály volt. Megvalósításában sokan vettek részt: Nagy Kálmánné festette a díszleteket, Mester Györgyné a táncokat koreografálta és tanította be, a zenei betétek Halmágyi László és Janecskó János munkáját dícsérték, a dalokat is ők kísérték zongorán és hegedűn. A rendezésben Nádor J. Istvánné, Csíki Lászlóné, Tihanyi József mellett többen is részt vettek. Az előadáshoz a jelmezeket a csabai jelmezkölcsönzőből hozták.
fogadása
A „tücsökzenekar” tagjai:
Janecskó Júlia, Ónody Erzsébet, Mester Klára, Nagy Rózsa, Szőke Franciska, Szalóky Ibolya, Berczi Julianna, Waschick Mária, Nagy Julianna, Gábor Irén, Szatmári Erzsébet, Brandt Mária, Baukó Éva
Bízunk benne, hogy többen felismerik magukat/ hozzátartozójukat a képeken, s „galériánkat” tovább bővítik, ill. a névsorokat kiegészítik.
A képek Dr. Mester Györgyné testnevelő tanár hagyatékából valók.
1.Janecskó János: Elek krónikája 1945-2005, 148. o.
Végleges az Elekiek XII. Világtalálkozójának programja, mely az alábbi képre kattintva nagyítva is megnézhető.
A programot az eleki Polgármesteri Hivatal bocsátotta rendelkezésünkre, köszönet érte.
Nemrég került a kezünkbe a Békés Megyei Hírlap 1990 június 26-i számából származó, tehát immár 24 éves cikke, a főtéren álló szökőkút “Rézi” illetve más források szerint “Liesi” szobráról, és az annak egykoron “modellt álló” eleki lányról, Regős Annáról. A továbbiakban a cikk szövegét közöljük – ahol eltér az eredetitől, külön jelölve.
“Ha otthon vagyok, biztos nem engedem”. – A szobor és modellje Eleken
“Régi sváb szokás a böjtközi ünnep. A húsvét előtti negyvennapos tilalmi időt szegik meg ezzel néhány óra erejéig, úgy, hogy megülik a böjt közepét: vigassággal, kolbászos rántottával emlékeznek meg arról, hál istennek túl vannak a felén…
Az eleki sváb legények ilyenkor megkoszorúzták a falu kútján lévő “Neptun-szobrot”. Nem is akármit, hanem egy tojáshéjfüzért akasztottak a nyakába. Így ment ez évről évre, mígnem egyszer – egész pontosan 1938-ban – megtörtént a baj. Ki tudja: a szobor öreg szíve nem bírta tovább elviselni ezt a visszatérő kajánkodást, vagy csak az idő tette vele a dolgát, esetleg a koszorúzók nem vették figyelembe előrehaladott korát, s nem megfelelően bántak vele, mindenesetre a szobor ledőlt, ripityára tört, a kút pedig dísze nélkül maradt. A legények nem voltak olyan beijedős-megfutamodós fajtából valók: elmentek a falu bírájához, elmondták neki, mi történt, s fel is ajánlották, hogy faragtatnak egy másikat az összetört szobor helyébe. A bíró azt javasolta, hogy ha már így alakult a dolog, ezután ne a tengeristen ábrázatja díszítse a falu régi-régi kútját, hanem egy népviseletbe öltözött eleki lány alakját faragtassák ki.
Ez a bíró jó barátságban volt a helybéli földműves Regős családdal. Meg is kérdezte rögtön az édesapát, nincs-e kisebbik lányáról egy ilyen, népviseletes fénykép, mert akkor azt adják mintául a kőfaragónak.
– Hát így kerültem én a kút tetejére – mondta a 70 esztendős Regős Anna néni, akit eleki otthonában kerestünk fel. – 16-17 éves lehettem akkor. Nem is én voltam igazából lényeges, hanem a népviselet, azt akarták megörökíteni. Apám úgy adta oda a fényképemet, hogy nem is tudtam róla, ugyanis nem voltam otthon. Amikor hazaértem, és elmondták nekem az esetet, még sírtam is. Röstelltem nagyon a dolgot, hogy majd kicsúfolnak, felvágósnak tartanak. Végül is nem mondott rám senki semmi rosszat. Azt a fényképet nem tudom megmutatni, ott maradt a kőfaragónál. Hogy őt hogy hívták, arra sem emlékszem. Mindenesetre nem eleki volt, az biztos, mert akkor ismerős lenne.
Kicsit elkéstünk ugyan az aktualitásával, mert már lezárult a báli szezon, de most akadtunk a következő kis kartonlapra.
Régen is volt “sváb bál”, amiről a mellékelt meghívó is tanúskodik. A szocialista érában a művelődési ház német klubjának keretében szervezhettek ilyet a helyi németek.
A meghívó elég jó minőségű nyomdai kivitelezésben, de nagyon hibás németséggel készült – mai szemmel azt gondolhatjuk, hogy önmagában az is nagy dolog volt, hogy lehetett ilyen mulatságot csinálni.
A rendezvény zártkörűségére németül a kissé zavarba ejtő “Die Unterhantung is geschlossen!” figyelmeztetés utal. Azt ebből mindenesetre bárki érthette, hogy valami zárva tart.
Mester Klára
Aki ismeri Shakespeare-nek a címben idézett művét, valószínűleg kevéssé gondol arra, hogy bármi köze lehet a Háromkirályok történetéhez . A „twelfth night”, a „karácsonyi tizenketted” a reneszánsz idején az önfeledt bolondozás ideje volt, a „what you will”/„amit akartok” kifejezés erre vonatkozik.
József Attila Betlehemi királyok című verse (megzenésített formájában is) sokkal jobban tükrözi a mi hagyományainkat : A keleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével meglátogatják a kisded Jézust, hogy hódoljanak előtte. Ajándékul aranyat, tömjént, mirhát visznek.
Január 6-a, Vízkereszt ünnepe, a nyugati kereszténységben a karácsonyi ünnepségek zárónapja és a farsang kezdete. A keleti kereszténység ekkor ünnepli a karácsonyt. A mediterrán országokban viszont ezen a napon a „Jóboszorkány” látogatja meg a családokat és süteményt ajándékoz.
Nem is gondolnánk, hogy a zárt közösségben élő, szigorú szokásrendet követő elekiek téli ünnepein is felbukkantak hasonló motívumok a múlt században.
December 24-én délelőtt gyerekcsoportok indultak el Elek utcáin, hogy a „Paradies-Spiel”-t, a „Paradicsomi bűnbeesés” történetét vagy a „Christkindl-Spiel”-t, a betlehemest minél több háznál előadhassák.
A középkori misztériumjátékokból kialakult párbeszédes, énekekkel kísért jeleneteknek három formája volt ismert a településen. Az eltérések zömmel a szereplők életkorából adódtak, de léteztek különböző szövegváltozatok is: a német (vegyesen irodalmi nyelven ill. eleki dialektusban előadott) mellett román és magyar nyelvű is. A gyerekek bekopogtak egy-egy házba, s megkérdezték: „terfa mr az paradizspil aih spila?”=Dürfen wir euch das Paradiesspiel vorspielen? / Szabad-e betlehemezni?
A választól függően – „na, miar hewa ka klani khindr mear” /Na, wir haben keine kleinen Kinder mehr / Már nincs kisgyerekünk, vagy „ja, khumt rai!”/Ja, kommt ‘reint / Igen, gyertek be ! – továbbálltak, vagy előadták jelenetüket.
Kezdetben a játékok célja nem a pénzszerzés volt, aztán az 1920-as, 30-as ínségesebb években a csoportok megajándékozása a jótékonykodás egyféle formájává vált. Érdekes eseményre számtíthattak a kisgyermekek 24-én délután is: a „potskr frala”/ Frau Pantoffel / Papucs anyó, románul „Hula Bábá” / Holle anyó ) látogatta meg őket.
A gerlingeni Bundesschwabenball helyi fényképészétől, Küster Lászlótól érkeztek képek, melyekből az eleki vonatkozásúakat igyekeztem kiválogatni.
A fotók megtekinthetők itt: (Picasa album)
Köszönjük a képeket!
elekfoto 