Az idén február 22-én került sor a szalagavatóra a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében, a helyszín a Reibel Mihály Művelődési Ház volt.
Az ünnepség megkezdése előtt Singer Ferenc, eleki tagintézmény-vezető köszöntötte a megjelenteket, így a következő személyeket is: Tolnai Péter, térségi tanácsnokot, Pluhár László eleki polgármestert, Turóczy András, városi képviselőt, Pelle László, általános iskolai igazgatót, Gyalog László igazgatóhelyettest (Gyula).
Ezt a különleges dokumentumot Császárné Sólyom Judit gyűjteményéből közöljük, köszönet érte.
Egy eleki hentes, Engelhardt János pontosan 97 évvel ezelőtti bevonulásakor írta ezt a szöveget vásárlóinak. A szöveg a következőképpen szól:
“Bevonulásomkor a Nagyérdemű vevőimnek figyelmébe
Elek, 1916. II. 28-án
A mester bevonult és annak hiányában az üzlet zárva marad addig míg egy jobb kor felderül, és ha a Jóisten is úgy akarja, akkor ezen mostani világ háború dúlása után, mint egy jó gazda az eke szarvát, én is szerszámmal a kezemben iparkodni fogok a régi, még életben levő vevőimet, valamint azokat is, akik ezidejütt a 21 évi működésemet még nem ismerték, hogy meghódítsam üzletemnek.
Bár szerencsére Eleket nem érte bombatámadás a háború során, tőlünk nem túl messze sajnos sokakat elért a végzet.
A II. világháború ideje alatt több alkalommal is keresztül repültek angolszász bombázók Békéscsaba felett. Hivatalos források szerint a város bombázásakor (1944. szeptember 21.) az olaszországi bázisukra visszatérő repülőgépek szinte biztos, hogy érintették településünket.
A második képen jól láthatóak a Szarvas felől két hullámban támadó bombázók „kondenzcsíkjai”.
A „Nagy gyep” (hivatalos nevén a Szikmező) mindig is fontos szerepet töltött be a település életében. Itt rendezték a lóversenyeket és ide hajtották ki az állatokat legelni. A világháború előtt sok gyermek találkozott és játszott a gyepen, míg vigyáztak az állatokra.
Ez mára megváltozott, de még mindig megéri szép időben sétálgatni és gyönyörködni a természet szépségeiben. Viszont ezen értékek mellett itt a múlt emlékei furcsa elegyet alkotnak, van „ezer éves” gulyakút és „modern” krosszpálya is.
Az egyik sétám alkalmával meglepődtem, amikor rátaláltam egy szép állapotban megmaradt lövészárokra.
Egy kis kutatás során kiderült, hogy ezt a lövészárkot a háború után ásták, amolyan gyakorlási céllal. Valószínűleg az 1950-es évek első felében használhatták.
Az árok léte mára feledésbe merült. De mivel a gyepet nem művelik, így szép állapotban megmaradhatott, tanúságaként annak, hogy hogyan kell egy lövészárkot szakszerűen, a hadászati előírásokat betartva elkészíteni. Reméljük sosem kell majd használni.
Wittmann Attila
Eredet
Az eleki temetőben járkálva, vagy helytörténeti műveket lapozgatva a laikus, nem helybéli számára is feltűnhet az eleki német családnevek sokfélesége, de az is, hogy több családnév nagyon gyakran ismétlődik.
Az 1724-es bejövetel során ideérkezett első ötven családot az akkori egészségügyi körülmények között súlyosan érintette az 1738-39-es pestisjárvány, melyben igen sok család teljesen kihalt. Voltak olyan, szerencsés famíliák is, melyek fennmaradhattak, ilyen volt például a Strifler család, akik szinte mindannyian túlélték a halálos kórt – minden bizonnyal valamilyen öröklődött immunitás segíthette őket. Sok család viszont teljesen eltűnt, amit mutatnak az anyakönyvi adatok is. Helyükre a járvány elmúltával később, 1744-ben érkeztek újabb “telepesek”, akikből (a családneveikből) viszont sokkal kevesebben maradtak fenn a továbbiakban. Ez minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy ekkor sok csonka család érkezett, amelyek egy részében nem volt fiú gyermek, így a lányok férjhez menetele után értelemszerűen nem maradhatott fenn a továbbiakban a nevük.
Az elekiek nemzetsége
Ha a Sippenbuch című, az eleki anyakönyvek adatain alapuló “nemzetségkönyvet” nézegetjük, előbb-utóbb rájövünk, hogy a helyi németség egykoron élt illetve ma is fellelhető tagjai egy nagyon szövevényes, nyolc-kilenc generációs családfát alkotnak. Szinte minden ma élő, valamelyest “sváb” származású eleki rokona néhány másiknak.
Ennek elsősorban az az oka, hogy a helyiek sokáig viszonylagos elszigeteltségben éltek itt, egyfajta német szigetet alkotva a más nyelvű lakosság tengerében. Jómódjuk alapja a földművelés volt. A vagyon megtartása és fejlesztése érdekében a párválasztás során leginkább a vőlegény/menyasszonyjelöltek gazdasági helyzete számított (de nem csak a mi német őseink körében). Vagy gyakran unokatestvérek házasodtak, és így nem kellett az évtizedek szorgos munkájával összegyűjtögetett családi vagyonokat szétosztani “máshová tartozó” családoknak az öröklés során, hanem a szülők törekedtek arra, hogy gyerekeiknek lehetőleg mindig több legyen.
A német eredetű, és nyelvüket az idegen környezetben is sokáig megőrző helybeliek tehát egymás közt házasodtak és sokáig nem “keveredtek” más népekkel. Ha valaki nem helybelivel házasodott, akkor legfeljebb a környékbeli települések német családjai (pl. gyulaiak, szentmártoniak, almáskamarásiak, ottlakaiak) jöhettek ezen kívül számításba.
Elvándorlás és betelepedés
A családfákat nézegetve feltűnik, hogy már a kezdetektől volt azért mozgás a helybeliek közt, hiszen, bár itt kiváló földeket kaptak, természetesen nem mindenki volt egyformán tehetős – egy idő után a népesség annyira megnövekedett, hogy már nem mindenki élhetett meg a földművelésből. Már a kezdetek során oda-vissza vándoroltak az ide betelepült családok, annak ellenére, hogy eredetileg a földesúr olyan feltételekkel hívta ide őket, hogy többet nem mehetnek vissza. A tehetségesebb, de föld nélkül maradt polgárok mesteremberek lettek, vagy máshová költöztek.
Előfordult az is, hogy valaki messzebb elvándorolt az országon belül, mint például Brandt Bartholomäus, akiről nemrég közöltünk egy összeállítást. A legtöbben viszont nem költöztek messze, hanem a környékbeli településekig jutottak, ahol esetleg több szabad föld, nagyobb érvényesülési lehetőség jutott nekik.
Így jött létre a XIX. század közepén Almáskamarás község, amelyet az Elekről elvándorolt családok hoztak létre. Oda látogatva ma is jelentős számban lehet találkozni ismerősen hangzó, eleki családnevekkel – ők mindannyian az elekiek rokonai. A rokonságot ápolták is folyamatosan a szomszédba költözöttek és az itt maradottak, és olyan is előfordult idővel, hogy almáskamarási-elekiek újra visszaköltöztek Elekre.
Egy másik szomszédos település, Ottlaka is részben eleki kötődésű hely, hisz ide is költöztek eleki német családok, akiknek egy külön lakónegyedet hoztak létre. Ma is megtalálható ott például a Niedermayer család.
Az eleki földművesek gazdasági helyzete egy idő után a szorgos munkának köszönhetően annyira megerősödött, hogy az egyes családi gazdaságokban már nem tudtak minden munkát elvégezni a család tagjai, és ezért tekintélyes számú munkaerőnek kínáltak munkalehetőséget. Megindult a munkások betelepedése, így lett Elek soknemzetiségű település.
Egyes foglalkozásokat szinte kizárólag bizonyos népcsoportok tagjai végeztek, így például a cselédek, mesteremberek gyakran magyarok, a kereskedők zsidók, a tanyákon dolgozó, az állatokhoz legjobban értő, róluk gondoskodó emberek általában románok voltak, a téglákat készítő vályogvetők viszont a cigányok közül kerültek ki. Általános volt az, hogy a legtöbb helybeli beszélt a többiek nyelvén.
Becenevek és gúnynevek
A helybeli családok szerteágazó rokoni kapcsolatai azt eredményezték, hogy sok családfőt ugyanúgy hívtak. A más településről érkezett nem németajkú munkások, alkalmazottak számára a megkülönböztetésük nagy nehézséget jelentett, így a külső jellegzetességeik, tulajdonságaik alapján bece-vagy gúnyneveket költöttek nekik. Így lett sok családnak román vagy német eredetű mellékneve, melyeket aztán továbbörökítettek. Ezáltal a családfő kinézetéről vagy alaptermészetéről alkotott “Nagyfejű”, “Fehérhajú” vagy “Hirtelenharagú” elnevezés állandó tartozéka lett az egyes családok nevének. Ezek bemutatásának egy külön cikket fogunk szentelni.
A múltat végképp eltörölni…
Az eleki németség nagy részének 1946-os elűzése a hitleri Németország bűnei miatti kollektív büntetésként történt.
Eleméry Antal 1921. október 28-án született Eleken. Édesapja, Eleméry Antal tanító volt, aki vitézi címet is viselt, a nevét pedig 1926. augusztus 8-án változtatta Emenetről Eleméryre.
Észak-Erdély 1940-es visszatérése után agrártudományi tanulmányokat Kolozsváron folytatott. Pedagógiai végzettsége nem volt, de mégis jó pedagógiai érzékkel tanított.
Az eleki szakiskola 1962-es alapítása után igazgatóként Kárpáti Józsefet (1962-68) követte 1970-ig, majd az iskola önállóságának elvesztése után igazgatóhelyettesként irányította a helyi szakiskolát, sőt még tankönyvet is írt Hankó Faragó Mihállyal 1976-ban Juhtenyésztés címmel.
Mindenki nagyon szerette, tisztelte. Kiváló szakember, ember, tanár, kolléga, vezető volt! 1987. január 9-én halt meg.
A leánya, Eleméry Edit is az intézmény tanára volt tragikus haláláig.
Eleméry Antal alig negyed százada hagyott itt minket, ami alkalom arra, hogy felidézzük alakját.
Rapajkó Tibor
Elek város korábban igen jelentős zenei élettel büszkélkedhetett, nem utolsó sorban Törzsök Attila tanár úr ténykedésének eredményeként, aki a motorja volt az Éneklő Elek rendezvényeknek. Gyerekek és felnőttek is nagy számban énekeltek a kórusokban. A rendezvényeken korabeli hírességek is megjelentek, például Bárdos Lajos zeneszerző, aki Törzsök Attila jó barátjaként egyszer még egy külön kórusművet is írt az eleki énekeseknek.
Más formában is élt a zene szeretete, hisz még jól emlékszünk például Zimmermann Feri bácsi különleges gombos harmonikájának hangjára, mellyel számtalan bál és más vidám rendezvény résztvevőit örvendeztette meg, kiváló zenésztársaival együtt. De ne feledkezzünk meg a könnyűzenéről sem: nem mindenki tudja, hogy például a korábban országszerte ismert Prognózis együttes eleki vonatkozással is rendelkezik. A manapság koncertek szervezésével, hangosításával foglalkozó eleki Klemm Ervin gitárosként játszott benne.
A régi idők elmúltak, de ma is számtalan formája van a zenei életnek Eleken: az iskolás gyerekek többféle hangszer tanulása között választhatnak, és van több, zenekarként illetve együttesként működő csoportosulás is a városban, a városi ünnepeken rendszeresen látható és hallható fúvószenekartól a különféle rockegyüttesekig.
Az Aradi Zsolt kántor-karnagy vezetésével működő katolikus egyházi kórus az éneklés hagyományát viszi tovább. Közönség számára hallgatható fellépéseik rendszeresnek mondhatóak, hiszen ők énekelnek szinte minden vasárnapi misén, a templom karzatán.
A többszólamú éneklés iránt érdeklődő hívek rendszeresen lelkendeznek a szépen előadott kórusművek hallatán. A templomi éneklés viszonylagos előnye más helyszínekkel szemben, hogy kevés tagú kórussal is szépen “megszólalnak” a dalok, hála az épület akusztikai tulajdonságainak.
A szép énekeket hallva a 2011-es év során a város illetve a kultúrház vezetése arra kérte Aradi karnagy urat, hogy alapítson egy városi kórust, feltámasztandó a korábbi szép vegyes kari hagyományokat. Ez meg is történt, és az új kórus már a 2011-es karácsonyi ünnepi koncert alkalmából is szép dalokat énekelt a templomban.
Az egyházi és a “városi” kórusban részt vevő énekesek jórészt ugyanazok, így kézenfekvő volt, hogy a 2012-es karácsony alkalmából tartott koncerten a két kórus egyesülve énekelte karácsonyi dalait a karzatról.
Dr. Raport Ferencné, szül. Schneider Katalin küldte a következő szép csoportképeket tanítványairól. A tanítónő 1956 és 1960 között tanította az eleki gyerekeket.
Ki ismeri fel magát vagy rokonát a képeken?
A következő kép kicsit későbbi, az 1960-as tavaszon készülhetett – az elsős kislányokkal:
Vajon ki emlékszik még a csoportkép készítésének pillanatára az 1953-ban született eleki gyermekek közül?
Köszönjük a szép képeket!
A most következő, egy Elektől távoli temetőben készült, mégis idevágó felvételt Knipl Ferenc úr küldte nekünk nemrég. Érdekessége, hogy a Mecseknádasdi Öreg-temetőben (Alter Friedhof) ma is álló igen régi sírkő a néhai Brandt Bartholomäusnak állít emléket, aki Eleken született, még a XVIII. század legvégén. Tehát nagyjából harmadik generációs elekinek volt tekinthető.
Az eleki anyakönyvek alapján készített, családfakutatók és őseik iránt érdeklődők számára igen érdekes Sippenbuch nem tartalmazza a nevét, mivel a készítő Hans Schimpl takarékossági okokból nem írta bele azokat a személyeket, akik itt születtek ugyan, de a későbbiekben nincs róluk adat. Tehát a bejegyzés az eleki anyakönyvekben szerepel, csak éppen a könyvben nem.
A sírkő alatt nyugvó Bartholomäus pont erre a sorsra jutott,
2012-ben ünnepelte az ország, de az egész katolikus világ is Szent Erzsébet (1207-31) születésének 805. évfordulóját.
A szülei: II. András (1205-35) magyar király és Gertrúdisz voltak, akik pl. a Bánk bánban is szerepelnek.
Ehhez az igen jeles évfordulóhoz szeretnénk kapcsolódni mi is, hisz száz évvel ezelőtt, 1913-14 fordulóján került került sor arra, hogy az eleki templom főhajó egyszerű ablaküvegeit kicserélték barokk stílusú katedrális üvegekre, melyből az egyik Szent Erzsébetet ábrázolja. Az adományozó gróf Cziráky Erzsébet szül. Andrássy volt!
A számunkra ismeretlen művész (Zinil János, Budapest) Erzsébet legendái közül szinte a legismertebbet ábrázolja, vagyis azt, amikor a szegények számára titokban kicsempészett élelem rózsává változik.
(Érdekes, hogy ezt a csodát az egyik legismertebb legendagyűjtemény, a Legenda Aurea nem tartalmazza!)
Szent Erzsébet nem hiába népszerű manapság is szülőhazájában, hisz pl. a szegények, elesettek támogatására ma is szükség van, nem véletlenül neveztek el róla vásárlási utalványt.
Mivel férje német volt, és ő is ott élt férje halála után is, különösen Szászországban közkedvelt napjainkban is, különben az úgynevezett rózsalegenda is német földhöz kötődik!
(Egy középkori kiállításon alakja egy korabeli ábrázolása 2008-ban Gerolzhofenben is látható volt egy művészeti alkotáson.)
Erzsébet már életében is nagy tiszteletet vívott ki magának a szerénysége és segítőkészsége miatt, nem hiába már 1235-ben szentté avatták.
Legyünk rá büszkék mi is Eleken!
Források:
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. Bp., 1990. 333 o.
Stöckl, Johann-Brandt, Franz: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn. Weinheim, 1977. 244 o.
Wikipédia
Rapajkó Tibor
elekfoto 