Hammer Rudolf az eleki Jézus Szíve Gyógyszertár első gyógyszerésze volt.
1895-ben született Eleken. 1916-tól 1922-ig orosz fogságba esett, Tomszkban gyógyszerész gyakornokként dolgozott egy kórházban. Diplomáját 1924-ben Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg kitűnő eredménnyel.
Hammer Rudolf és felesége 1926-ban
1926-ban feleségül vette az eleki születésű Hammer Alojziát. Négy gyermekük született: Rudolf(1927), Lívia(1930), Stefánia(1936), Zsuzsanna(1940). Felesége házának üzlethelyiségeiből alakította ki a mai gyógyszertár helyiségeit Jézus Szíve Gyógyszertár néven. Patikusként Eleken 1950-ig dolgozott az államosításig.
Kicsit elkéstünk ugyan az aktualitásával, mert már lezárult a báli szezon, de most akadtunk a következő kis kartonlapra.
Régen is volt “sváb bál”, amiről a mellékelt meghívó is tanúskodik. A szocialista érában a művelődési ház német klubjának keretében szervezhettek ilyet a helyi németek.
A meghívó elég jó minőségű nyomdai kivitelezésben, de nagyon hibás németséggel készült – mai szemmel azt gondolhatjuk, hogy önmagában az is nagy dolog volt, hogy lehetett ilyen mulatságot csinálni.
Meghívó az 1979-es eleki svábbálra – külső oldal
A rendezvény zártkörűségére németül a kissé zavarba ejtő “Die Unterhantung is geschlossen!” figyelmeztetés utal. Azt ebből mindenesetre bárki érthette, hogy valami zárva tart.
2013 tavaszán az eleki születésű, és egész 18 éves koráig Eleken élő G. Fabulya Éva egy nagy, de ugyanakkor nemes feladatba vágott bele, felkereste azokat az eleki idős embereket, akik 1945-47-ben kényszermunkán voltak a Szovjetunióban, és vállalták a nagyobb nyilvánosságot is, ami egy könyvben való szereplést jelent. (A szerző munkáját nagy mértékben megkönnyítette az, hogy segítője Nádor Mária volt!) Az akkor nyilatkozók közül sajnos mára már többen meghaltak, de szerencsénkre a visszaemlékezésük megmaradt, ami a mai emberek számára is sok tanulságul szolgálhat.
A kötet tervezett címe ez: Málénkaja rabota-Megélt történelem.
Mi most közölni szeretnénk egy részletet Bende Jánosné 1991-ben írt visszaemlékezéséből, ami szintén olvasható lesz ebben kötetben.
Bende Jánosné férjével Eleken 1939-40 körül
(Bende Jánosné egykori eleki tanítónő 1914. október 14-én született Nagykamaráson Hack Terézia néven, 1939-82-ig Eleken élt, és 2009. január 11-én halt meg Várpalotán.) Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogyan zajlott le a szovjetek bevonulása Elekre, illetve azt is, hogyan kerültek ki kényszermunkára Szovjetunióba, és azt is, milyen embertelen világba csöppentek! Reményeink szerint a kötet a közeljövőben fog megjelenni. (Úgy legyen!)
1944. szeptember
Szeptember elején a német csapatok Románián keresztül teherautókon, autókon gyors iramban haladtak át Eleken. Mi aggodalommal tanítottunk 1 hétig. A következő héten már összefutottak a szomszédok nálunk a pincében, még a falu közepéből levő zárdából apáca, s több fiatal is odamenekült. „ hétig tartottak az éjjeli és nappali harcok. Házunk felett repültek át az aknavetők repeszei, több esett a tetőre és az udvarra is. Úgy éltünk lent, mint a barlanglakók. Az utcában több ház melléképülete megrongálódott, összedőlt. Szalmán feküdtek felnőttek, gyerekek, egy sorban. 1 ágy volt a pincében. Abban én feküdtem a két gyerekkel. Izgalomteli napok voltak. Zárt kiskapuk voltak mindenütt. Két hét után elcsendesedtek a harcok, én útnak eredtem szétnézni, hogy mi van a falunkban?
A fő utcákon halottak hevertek az utcákon. Senki sem mert hozzájuk nyúlni. 23-án vasárnap délután oroszok jöttek be a faluba, s elárasztották az utcákat. Ha valakinél órát, vagy töltőtollat láttak, elvették. A kerékpárokat elszedték. Kocsikkal házról-házra jártak, elvitték a kamrákból a zsírt, a szalonnát. Péntek hajnalra virradólag – 3 óra tájban – 30 orosz egy másodperc alatt betörte a kaput, feltörték a pincéket, kamrákat, padlást, s rázták a lakás ajtaját.
Férjemet féltettem, ő maradt a gyerekekkel az ágyban, én magamra kaptam egy kabátot, lámpát vettem a kezembe, s kimentem. Lesz, ami lesz. Vizet tettem melegíteni a nyári tűzhelyre. Közben ők mondták a magukét, s én nem értettem mit akarnak. Éhesek voltak. Kihoztak egy egész kenyeret, egy szalonnát, befőtteket a kamrából. Tíz centi hosszú centi széles darabokat egy karéj kenyér mellett elfogyasztottak. Hozzá befőttet vettek kézzel a tálból. A bort egy lavórba öntve bögrékből fogyasztották. Átkutatták a ház minden zegét, zugát, legkisebb dobozkáját, s nyemcki soldatot emlegették. (német katona G.F.É.) Anyósom a szalmazsák alá rejtette az arany fülbevalóját, gyűrűjét, a szomszédasszony aranyláncát.
Egy ünnepi misét örökített meg a következő fényképen Singer Ferenc eleki születésű plébános.
Püspöki mise az eleki templomban, 1940-1950 között
A felvétel valamikor az 1940-50-es években készülhetett, és jól látható, hogy még rendeltetésének megfelelően használták a szószéket, ami napjainkban már csak dísz, hiszen jó néhány éve az oltár előtti emelvényen miséznek. A szószéken éppen egy püspök beszél, a helyi plébános alighanem jobbra elöl ül a székén.
Szintén még a helyén az áldozókerítés, melyet a hívek kérésére az előző plébános, Péntek Zsolt helyezett vissza – nem teljesen az eredeti helyére, hisz ott az emelvény van, hanem jóval hátrább, közvetlenül a főoltár elé.
A kép Strifler Ferencné Singer Franciska albumából származik, aki Singer Ferenc testvére volt.
Az eleki Niedermayer Miksa és Zielbauer Terézia igencsak embert próbára tevő időszakban kelt egybe. Első gyermeküknek, Ernőkének sem tudtak sokáig együtt örülni, mert közbeszólt a történelem. A férj bevonulása után alig pár hónappal, 1943. január 16-án, 26 évesen hősi halált halt az oroszországi Ilinkánál. Felesége csupán 23 éves volt akkor.
Niedermayer Miksáról tudomásunk szerint nem maradt fenn katonai fénykép, így most csupán ismeretlen magyar honvédekről és tiszteseket megörökítő fotókat tudunk közölni, akik valószínűleg a keleti fronton harcoltak az akkori szövetségesekkel együtt a szovjetek ellen.
Valószínűleg sok eleki honvéd is hasonló körülmények között szolgált a fronton valahol a nagy OroszországbanAz egyik közölük akár Niedermayer Miksa is lehetett vona
Az egyik leveléből tudjuk, hogy aknavetős kiképzést kapott Rozsnyón, de a géppuskázókhoz került.
“Mit csinál a kis Ernő…”“Mi újság van még otthon?”
Az 1942. május 16-án írt leveléből sok mindent megtudhatunk a frontra való kimenetel előtti helyzetéről.
Aki ismeri Shakespeare-nek a címben idézett művét, valószínűleg kevéssé gondol arra, hogy bármi köze lehet a Háromkirályok történetéhez . A „twelfth night”, a „karácsonyi tizenketted” a reneszánsz idején az önfeledt bolondozás ideje volt, a „what you will”/„amit akartok” kifejezés erre vonatkozik.
József Attila Betlehemi királyok című verse (megzenésített formájában is) sokkal jobban tükrözi a mi hagyományainkat : A keleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével meglátogatják a kisded Jézust, hogy hódoljanak előtte. Ajándékul aranyat, tömjént, mirhát visznek.
Január 6-a, Vízkereszt ünnepe, a nyugati kereszténységben a karácsonyi ünnepségek zárónapja és a farsang kezdete. A keleti kereszténység ekkor ünnepli a karácsonyt. A mediterrán országokban viszont ezen a napon a „Jóboszorkány” látogatja meg a családokat és süteményt ajándékoz.
Nem is gondolnánk, hogy a zárt közösségben élő, szigorú szokásrendet követő elekiek téli ünnepein is felbukkantak hasonló motívumok a múlt században.
December 24-én délelőtt gyerekcsoportok indultak el Elek utcáin, hogy a „Paradies-Spiel”-t, a „Paradicsomi bűnbeesés” történetét vagy a „Christkindl-Spiel”-t, a betlehemest minél több háznál előadhassák.
A középkori misztériumjátékokból kialakult párbeszédes, énekekkel kísért jeleneteknek három formája volt ismert a településen. Az eltérések zömmel a szereplők életkorából adódtak, de léteztek különböző szövegváltozatok is: a német (vegyesen irodalmi nyelven ill. eleki dialektusban előadott) mellett román és magyar nyelvű is. A gyerekek bekopogtak egy-egy házba, s megkérdezték: „terfa mr az paradizspil aih spila?”=Dürfen wir euch das Paradiesspiel vorspielen? / Szabad-e betlehemezni?
A választól függően – „na, miar hewa ka klani khindr mear” /Na, wir haben keine kleinen Kinder mehr / Már nincs kisgyerekünk, vagy „ja, khumt rai!”/Ja, kommt ‘reint / Igen, gyertek be ! – továbbálltak, vagy előadták jelenetüket.
Kezdetben a játékok célja nem a pénzszerzés volt, aztán az 1920-as, 30-as ínségesebb években a csoportok megajándékozása a jótékonykodás egyféle formájává vált. Érdekes eseményre számtíthattak a kisgyermekek 24-én délután is: a „potskr frala”/ Frau Pantoffel / Papucs anyó, románul „Hula Bábá” / Holle anyó ) látogatta meg őket.
Halász Gyula, eleki fényképészmesternek köszönhetően még ez év nyarán át tudtuk nézni elődjének, Tass Gyulának hagyatékának egy részét, kb. egy zsáknyi negatívot, melyből most két képet szeretnénk bemutatni.
Egy Tass-féle montázs
Ezen a fotón valószínűleg egy, az 1960-as években végzett szakiskolás diáklány látható, de nem tudjuk, hogy ki volt ő?
A kép mai szemmel igen kezdetleges technikával készült, egy korabeli levelezőlapra ráhelyezték a fényképet, és utána együtt lefényképezték.
Szerencsénkre készült egy másik felvétel is, mely alapján biztosak lehetünk abban, hogy tényleg egy korabeli eleki diákról van szó!
Az egykori eleki szakiskola egykori diákja
(A negatívról számítógép segítségével a fényképet Lőrincz Attila készítette.)
Ezekkel a számunkra ismeretlen képekkel kívánunk mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket!
1904. október 30-án jelent meg az első eleki újság. Tudomásunk szerint az Elek és Vidékéből csak öt lapszám jelent meg, de ezekből is csak a november 20-i maradt meg, amit teljes egészében most mindenki számára hozzáférhetővé teszünk.
A mai olvasóknak azonban mindenképpen a következőket kell tudniuk: Nemhiába került az első oldalra a belpolitika, hisz november 19-én megalakult az ellenzéki koalíció, aminek az lett a következménye, hogy Tisza István első kormányzati időszaka (1903-1905) nemsokára véget ért, de az uralkodó mégsem a győztes pártokat bízta meg kormányalakítással, ami óriási botránynak számított, de ezt még előre senki sem tudhatta, így Eleken sem!
Az akkori eleki újság tudósítása szerint az elekiek is az ellenzékieket támogatták. Az is érdekes, hogy az akkori német többségű Eleken ez az ellenzékiség Rákóczi-szellemiségével is azonosulhatott, igaz a szerző valószínűleg nem volt német, de tősgyökeres helyi lakos sem. Valószínűleg nagy lehetett az öröm a győzelem miatt, hisz a lap is szinte forradalmi hevülettel írja: “Élénk örömmel üdvözöljük az új korszak hajnalát, üdvözöljük a győztes ifjúságot a jobb jövő reményében.”
Hírek a második oldalon
A hírek között a politika mellett szerepel műkedvelői előadás, egyesületi gyűlés, illetve vadászat is, de megjelenik az irodalom is Emenet Györgynek köszönhetően.
Gátvölgyi Éva családja 1945 után költözött Elekre. Egyik leányuk, Éva itt járt általános iskolába, majd később elkerültek Elekről. Az érzelmi kötődés máig megmaradt, hisz pl. könyvet is írt a malenkij robotos eleki németekről, amely reményeink szerint nemsokára meg fog jelenni.
Most közölni szeretnénk néhány tőle kapott fényképet, amelyek a nagyon nehéz, 1950-es években készültek, de természetesen annak az emberibb oldalát mutatják.
Nemrég egy összesepert avarkupacban érdekes képeslapokra bukkantunk.
Magyarország sok tájáról és néhány külföldi helyszínről küldött lapokról van szó, amelyeket nagyrészt Bacsilla Sándor plébánosnak címeztek. Ő Szőreg, Makó, Csanádpalota és még néhány más település plébánosa volt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben.
Az rejtély, hogy miként kerültek összegyűjtött kincsei az eleki szemétbe. Az enyészettől megmentett lapok viszonylag jó allapotúak, bár az összesepert avarra esett egy kis eső. A képek egy részén templomok láthatók, ezúttal álljon itt pár szegedi kép:
elekfoto 