A most közölt fénykép szerint 1960. május 1-én Eleken így is felvonultak, ami elég bizarrnak tűnik, még akkor is, ha valakik úgy gondolták, ez a legmegfelelőbb forma arra, hogy az országnak-világnak tudtára adják: Eleken 1960. január 10-én megszűnt az egyéni gazdálkodás, vagyis megalakult a termelőszövetkezet.
Még a nyáron több érdekes fényképet kaptunk, amelyeket ezennel örömmel meg is osztunk az érdeklődőkkel.
Az 1943 nyarán készült, mai fogalmak szerint ballagási fotó több szempontból is történeti forrásnak számít, hisz pl. több olyan személy is található rajta, akiknek a hatása valamilyen szempontból máig érződik.
(A képen látható ballagók a négy elemi után végezték el a négyosztályos polgárit, ahol a nővérek tanítottak, de voltak olyanok is, akik utána középiskolában tanultak tovább.)
Kezdjük a tanárokkal, akik apácák is voltak (iskolanővérek-S.S.N.D), balról jobbra: Mária Emerika, aki kézimunkát tanított ( Eleken temették el), Mariella, aki kémiát tanított, Modeszta, aki Temesvárról jött, ő volt az igazgató, de német szakos is, (őt is Eleken temették el), Mária Bóna, osztályfőnök, matematika-fizika szakos, de egészségtant is tanított (1950 után a debreceni Svetits Intézet tanára lett), Mária Raffaella, aki magyar szakos volt és Krizosztoma, aki szintén magyartanár volt.
Mindenképpen el kell mondani egy fontos irodalomtörténeti vonatkozást is, ami Mária Bóna nővérhez kapcsolódik! Szabó Magda (1917-2007) Kossuth-díjas (1978) és Corvin-lánccal (2001) is elismert író 1978-ban megjelent Régimódi történet (1978/1971) című önéletrajzi vonatkozású regényének 227. oldalán ezeket olvashatjuk: “…, Mária Bonáról még Bartók Bella sem meri állítani, hogy lendületes órákat tart, Mária Bona olyan, mint a neve, jóságosan unalmas.”
(Ez a regénye is olvasható németül.)
Az idézet is azt bizonyítja, hogy mégis jelentős személyiség lehetett, ha még egy regényben is feltűnik alakja.
Az egyik eleki tanítványa szerint azonban az igazsághoz tartozik az is, hogy a regényben szereplő Mária Bóna rövid jellemzése az írói fantázia eredménye, vagyis a valóságban teljesen más volt.
Eleken egy negyed századig (1925-50) fejtették ki áldásos tevékenységük az iskolanővérek (S.S.N.D). Az általuk vezetett eleki iskolában is nagyon komolyan vették az egyházi és a hazafias nevelés mellett az életre való felkészülést, vagyis fontosnak tartották a kétkezi munkát is.
(A négy elemi után lehetett gazdasági iskolába jelentkezni, ami hároméves volt, illetve polgáriba, ami viszont négyéves volt, de mindkét iskolatípus az iskolanővérek irányításával működött, a most közölt fényképek valószínűleg a gazdasági iskolában készültek!)
A fényképek tanúsága szerint a diákok szerethettek itt tanulni, és a jó családi háttér miatt örömmel végezték el a különböző gyakorlati feladatokat is. (Az egykori iskola helyén, illetve megmaradt épületeiben található a mai általános iskola központi része.)
Az itt tanuló diákok nem csak a földeken jeleskedtek, hanem pl. megtanultak varrni, hímezni, de befőttet elrakni is, amelyek ilyen szempontból garantálták azt, hogy jó feleségek, családanyák legyenek!
Dr. Csepregi Imre eleki plébános (1913-31) sokat tett azért, hogy Eleken is tanítsanak apácák, de ő is tanított itt helytörténetet (Heimatkunde), ami nem kis dolog, hisz ő maga nem volt német származású.
A most bemutatott fényképeket az eleki plébánián találtuk. Sajnos nincs rajtuk, mikor készültek és pontosan mit is örökítették meg.
Szerintünk 1925-31 közötti időszakról lehet szó, hisz az egyik fotón maga Csepregi is látható, és az iskolát pedig 1925-ben alapították.
Ezen képeknek azonban most azért akarunk nagyobb nyilvánosságot adni, mert abban reménykedünk, hogy többen felismerik szüleiket, nagyszüleiket, illetve esetleg információval is fognak szolgálni.
Úgy hisszük, a képen láthatók közül nem kevesen voltak azok, akik az 1940-es évek közepén önszántukon kívül “eljutottak” az akkori népnyelven csak “paradicsomnak” nevezett valamelyik szovjet munkatáborba, illetve elüldözöttként meghalt az óhazában, de lehet, hogy volt közöttük néhány szerencsés is. Az azonban biztos, hogy a későbbiekben az iskolában tanultakat jól tudták hasznosítani.
Talán még nem túl késő, hogy a képen látható eleki leányokról megtudjunk valamit!
Rapajkó Tibor
Nagyon érdekes az a tény, hogy egy olyan gazdag múlttal rendelkező településnek, mint pl. Elek is, nem volt korábban saját címere, így az 1990-es rendszerváltoztatásnak köszönhetően azt meg kellett alkotni, de az ünnepélyes zászlóavatásra csak 1993. augusztus 20-án kerülhetett sor.
Az eleki címer is tudatosan merít a hagyományokból: a pajzs, a rombuszok az újratelepítő br. Harruckern János Györgyre (1664-1742) , Sarlós Boldogasszony az eleki plébániára, a vitéz Zaránd vármegyére, a korona Gerolzhofenra, a griff-fejű szárnyas oroszlánok pedig Arad vármegyére utalnak.
A címer heraldikai leírása a következő:
“Elek város címere ellipszis talpú, vízszintesen és függőlegesen hasított pajzs. A mezőket aranyszínű keskeny csíkok határolják.
Az első és a negyedik (bal felső és jobb alsó) mezőben öt sorban váltakozva piros és ezüstszínű csúcsokra állított rombuszok sorakoznak. Soronként pirossal kezdődően: 4 piros és 3 ezüstszínű rombusz található. A körülöttük lévő fél és negyed rombuszok ezüstszínűek.
A második (jobb felső) mezőben az első mező piros rombuszának közepéig terjedő zöld mezőben, kék háttérben kivont szablyát tartó vitéz áll. A bajuszos, hosszú hajú vitéz ruházata sujtással díszített piros színű nadrág és mente, aminek szélei aranyszínű csíkkal szegélyezettek. A szablya hüvelye a vitéz háta mögött keresztbe helyezkedik el.
A harmadik (bal alsó) mezőbe a harmadik mező alsó piros rombusza 3/4-ének magasságáig terjedő zöld mezőben kék színű háttérben középen a Sarlós Boldogasszony áll. A mező bal szélén az eleki római katolikus templom tornya és hajójának kis részlete (az első ablakig) áll. A Boldogasszony ruházata: bő ujjú, bokáig érő, ezüstszínű ruha, derékban fekete színű masnira kötött zsinórövvel összefogva. Hosszú barna haja bal válla mögé ér. Felemelt jobbjában aranyszínű sarló, baljában maroknyi búza.
A templom alapszíne arany, oszlopa, ablakai és a torony kupolája ezüstszínű.
A pajzs fölött koronaszerűen elhelyezett ötbástyás városfal. A városfal aranyszínű, nyílásai ezüstszínűek.
A címerpajzsot két piros színű griff-fejű aranysörényes szárnyas oroszlán tartja, melyek Arad vármegye címeréből származnak. (Elek régen Arad vármegyéhez tartozott.)”
Mondjuk el a következőket is: a zászló vörös színe a hősiességet, a kék pedig a hűséget jelenti.
Eleknek immáron 20 éve van címere és zászlója, erre kívántunk emlékezni.
Forrás: Ament, Joschi (?): “Der alten Heimat zum Gedenken-der neuen Heimat zum Dank.” Fahnenweihe der Eleker in Laudenbach. (kulturkreiselek.wordpress.com – 2013. november 3.)
Gál István: Az eleki címer keletkezése. In: Helyi Hírhozó. Elek-Kétegyháza, 1993. április 3.
Gál István: Színjáték. In: Eleki Demokrata. 1993. augusztus 19.
Gál István: Magyarországról jövök… In: Eleki Demokrata. Elek, 1993. augusztus 19.
Rapajkó Tibor: Eleki címer. In: Eleki Demokrata. Elek, 1991. május 15.
Rapajkó Tibor
75 éve rendezték meg a 34. eucharisztikus világkongresszust Budapesten (1938. május 26-29.), melynek a jelmondata egy Szent Ágoston-i (354-430) szentencia volt: az Oltáriszentség-a szeretet köteléke.
A görög eredetű Eucharisztia különben Oltáriszentséget jelent, és a katolikus hittan egyik központi fogalma.
A világkongresszust Pacelli beszédével már május 25-én megnyitották a Hősök terén.
A pápai legátus (megbízott), aki különben impozáns megjelenésű volt, beszélt a kongresszus programjáról, azonban nem adott valamiféle politikai programot, de utalt a dicsőséges magyar múltra (Európa védőbástyája), a kereszténység megvédésére, a magyar szentekre, a kommunizmus és a nácizmus egyházellenességére.
A beszédet a helyszínen 100 ezren hallgatták, de nem mindenki értette meg, mert a szónok latinul beszélt, és nem volt tolmács, ami valószínűleg azt bizonyítja, hogy ez a beszéd főképpen a katolikus egyháznak és az értelmiség nagy részének szólt, vagyis azoknak, akik tanultak latinul!
Pacelli különben a zárónapon is szólt a világkongresszus résztvevőihez a rádióban, mert a rossz idő miatt megváltozott a program, de ekkor már németül, mert ezen a nyelven is tudott a még hat másik mellett. (1917-29-ig Németországban nuncius-pápai követ volt.)
Ennek a korszaknak egyik meghatározó egyházi személyisége, illetve az 1938-as budapesti világeseménynek egyik szervezője a jezsuita Bangha Béla volt, aki egyik könyvében arról ír, hogy az Oltáriszentség Isten legnagyobb ajándéka, ami a hit és a szeretet iskoláját is jelenti.
Bangha Béláról mindenképpen el kell mondanunk, hogy kb. 60 könyvet írt önállóan, illetve társszerzőként!
A fontosabb műveinek elolvasása után így “jellemezhetjük”: mint jezsuita, Isten katonájaként küzdött a katolikus egyházért, hisz pl. ha a XX. század elején lehetett a sajtó döntő részében támadni az egyházat, illetve lehetett asszisztálni az erkölcstelenséghez hazánkban is, akkor szerinte a katolikusoknak is joguk van a saját sajtóra. Ha van magyarellenesség, akkor ilyen értelemben van antiszemitizmus is.
1919-20 után legfontosabb feladatának tekintette az újpogányság elleni küzdelmet, vagyis a kommunista- és a náciellenességet!
A teljességhez hozzátartozik az is, hogy bírálta a hazai református egyházat is, de nem volt teljesen elégedett a Horthy-rendszer keresztény alapú politikájával sem, pl. Corvin-láncot egyetlen katolikus egyházi személyiség sem kapott!
Tudomásunk szerint a világkongresszusra Elekről két turnusban 460-an jutottak el, ami elég szép szám, hisz a csanádi egyházmegyéből összesen 7. 156-an voltak jelen ekkor a fővárosban.
Az viszont roppant érdekes, hogy a korabeli Európából a náci Németországból és Szovjetunióból nem érkezett küldöttség .(Ausztria ekkor már csatlakozott Németországhoz, így már az előzetes jelentkezések ellenére sem jöhetett onnan senki!)
Mindenképpen nagy magyar diplomáciai sikernek tekinthető a világkongresszus megrendezése, vagyis az egyik legsikeresebb évnek számított 1938, hisz “ráadásként” még az év november 2-án visszakaptuk a Felvidék magyar lakta részeit is!
A II. világháború után a következő, 35. eucharisztikus világkongresszust Barcelonában tartották, a legutóbbit, vagyis a 47-t pedig 2000-ben Rómában.
Forrás: Bangha Béla szerk.: Eucharisztia. Bp., 1938. 276 o.
Bangha Béla: Az oltár fényében. Bp., 1942. 400 o.
Gergely Jenő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten/1938. Bp., 1988. 193 o.
A képeket innen vettük: eleki plébánia, http://www.bibl.u-szeged.hu és a Wikipédia.
Rapajkó Tibor
Nem tudjuk, hogy Reibel Mihálynak (1889-1959) volt-e könyvtára, illetve az mekkora lehetett?
Erre gondoltunk akkor, amikor is nem olyan régen találtunk egy érdekes, de ugyanakkor értékes könyvet az eleki plébánia könyvtárában, melyben az egykori eleki plébános (1931-59) neve mellett Temesvár is szerepel, ami azt is bizonyítja, hogy Reibel Mihály ezt Temesvárról hozhatta magával Elekre, vagyis igen fontos lehetett számára.
Szerintünk Reibel Mihály egész papi és politikusi tevékenysége során is XIII. Leó pápa lehetett a példakép.
Ezen állításunkat a következőkkel is bizonyíthatjuk: Reibel Mihály is elveszítette szűkebb hazáját 1920-ban, mint ahogy nem volt pápai állam 1870-29 között sem, a szociális érzékenység mindkét esetben fontos volt, így természetesen a politizálás is!
Mielőtt bármit is szólnánk a kötetről, beszéljünk a szerzőről, vagyis XIII. Leó pápáról, aki 1910-ben gróf Gioacchino Pecciként született, majd 1878. II. 20. és 1903. július 20. között ő volt a katolikus egyházfő egy igen nehéz helyzetben, hisz pl. az ő uralkodása alatt sem volt pápai állam! Nyilván főképpen emiatt lehetett ő is politikus pápa, az egyik legnagyobb érdeme azonban az 1891. május 15-én kiadott Rerum novarum kezdetű enciklika, amely a munkáskérdéssel foglalkozik.
Az ő hosszú, 25 éves uralmának köszönhetően mégis növekedett a világi hatalmától megfosztott pápaság tekintélye!
(A könyvben szereplő, róla készült művészi értékű rajz, illetve a magáról írt kétsoros vers szerintünk jól adja vissza a XIII. Leó személyiségét.)
Végül, de nem utolsó sorban, fiatal kora óta a latin nyelv klasszikus művelője volt. Latin nyelvű versei már 1894-ben megjelentek hazánkban, illetve halála évében is, de szerepelt egy 1940-es magyarországi gimnáziumi latin szöveggyűjteményben is. (Hogy volt még erre is ideje?)
A fordító, Csicsáky Imre (1860-1935) , aki római katolikus pap is volt, szintén rendkívüli embernek számított, hisz már 1903-ban 33 könyve jelent meg, jeles Dante-kutatóként tartották számon, több nyelvből fordított, tagja volt a Szent István Akadémiának, illetve munkatársa volt egy olasz lapnak is!
XIII. Leó pápa költészetéről a legrövidebben azt lehetne mondani, hogy verseivel nemcsak használni akart, hanem gyönyörködtetni is. Verseit áthatja a béke iránti vágy, illetve az optimizmus.
Mi most szubjektív módon a kötetben az utolsó, vagyis az 57. verséből szeretnénk néhány részletet idézni, mert szerintünk ma is igen aktuális:
…”Jura veranda jacent; cessere Fidesque
Pudorque,
Omne impune audet caeca Cupido nefas…
…Sic optata diu terras Pax alma revisat.
Pectora fraterno foedere iungat Amor.”
(In praeludoi natalis Jesu Christi domini nostri—MDCCCCI) Ugyanez Csicsáky fordításában: …”Tisztes Jog letiporva, a Hit megszünt, a Szemé- rem, Mindent tesz-vesz a vak, buta Vágy… …Szálljon a földre a rég óhajtott isteni Béke S kösse a hű Szeretet össze az embereket!” (A mi urunknak, Jézus Krisztusnak születése előidejére-1901)
Költeményeit különben három csoportba sorolhatjuk: líraiak, elégiák és epigrammák. Alkotásaira a vergiliusi tisztaság és a dantei mélység jellemző. (Első versét 1822-ben, az utolsót 1902-ben írta.)
Az egyik korabeli méltatója szerint XIII. Leó mint költő nem tekinthető sem professzionistának sem pedig dilettánsnak sem, ami a mai olvasó szerint is elfogadható magyaráznak tekinthető.
Ezen írásunkkal a 110 éve meghalt nagy pápára is emlékezni kívántunk.
Forrás: XIII. Leó pápa összes költeményei–Carmina et in B. Virginem Mariam flosculi. Temesvár, 1903. 232 o.
Gergely Jenő: A pápaság története. Bp., 1982. 456 o.
Dr. Huszti József: Latin chrestomatia. Bp., 1991 (1940) 357 o.
Kollega Tarsoly István főszerk. : Révai Új Lexikona IV. k. Szekszárd, 1999. 848 o.
(Reibel Mihály egy érdekes könyvéről című írásunk az eleki Katolikus Hírmondó 2014. 30., májusi lapszámában jelent meg.)
Rapajkó Tibor
Egy kissé viseltes 1985-ben kiadott képeslapra leltem.
Eddig ez az egyetlen olyan 1990 előtt kiadott képeslap, amin az “újtelepi” óvoda is szerepel.
Wittmann Attila
A településeken régen nem voltak utcanevek, és az ingatlanok a beazonosításhoz csak egy-egy számot kaptak. Ez a gyakorlat például Erdélyben a kisebb falvakban még ma is bevett szokás. Később már az egyes utcákat “becenévvel” illették, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni őket egymástól. Ezek a kezdeti utcanevek még nagyon gyakorlatiasak voltak, az adott utcára vagy az ott lakókra jellemzően alakultak ki például: hosszú utca, széles utca, görbe utca stb., de a számozás még a régi maradt. Végül kialakult a mai gyakorlat, minden utca saját nevet és egytől kezdődő növekvő számozást kapott. A régi számozási gyakorlat pedig megmaradt a földhivatali nyilvántartásnál, ezek lettek a mai helyrajzi számok.
Az utcanevek idővel szinte minden nagyobb történelmi eseményt követően megváltoztak, az éppen aktuális politikai irányzathoz módosultak. Így volt ez a II. világháború után és a rendszerváltáskor is. Most ismét felmerült ez a “téma”. A 2012. évi CLXVII. törvény rendelkezik azon “önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról” amelyeket nem javasolnak, vagy használhatóak, de aggályosak vagy éppen használhatónak tartanak közterületek elnevezésére.
Ebből az apropóból gondoltam, hogy érdekes lehetne áttekinteni néhány utca elnevezésének történelmét. Ehhez két térképet vettem alapul. Az egyik egy 1937-es eleki térkép, a másik egy 1972-es képeslap Elek térképével.
Nézzük meg néhány utcának a mai elnevezését, majd hogy hogyan hívták 1972-ben és hogyan hívták 1937-ben. Az 1937-es térképen az utcanév mellett zárójelben az a “becenév” is szerepel amelyet az itt új hazát lelt svábok adtak az utcának. Ezt a nevet tekinthetjük az adott utca első elnevezésének.
Szent István utca (ma élő elnevezés) – Marx út (1972-beli elnevezés) – Szent István utca (1937-beli elnevezés)
Táncsics utca – Malinovszkij utca – Dr Gaál Jenő utca (Kreuz Gasse)
Lőkösházi út – Beloiannisz út – Báró Harruckern György utca (Lange Gasse)
Dózsa György utca – Dózsa György utca – Striefler utca
Ady E. utca – Ady E. utca – Wittmann utca
József Attila utca – József Attila utca – Apponyi Albert utca
Zalka M. utca – Zalka M. utca – Pestis sor
Kun B. utca – Kun B. utca – Virág utca (Blumen Gasse)
Semmelweiss utca – Semmelweiss utca – Szél András utca (Abend Gasse)
Bajcsy Zs. utca – Bajcsy Zs. utca – Ferencz József utca
Kígyó utca – Lenin utca – Báthori István utca (Schlangengasse)
Ottlakai út – Felszabadulás útja – Báró Eötvös József utca
Névtelen utca (Arany J. utca és a Bajcsy Zs. utcák közt) – Névtelen u. – Damjanich utca
Csak néhány utcanevet emeltem ki. Vannak olyan utcák amelyek elnevezését 1937 óta nem változtatták meg, például Arany János utca (Hermann Gasse), vagy a Zrínyi Miklós utca (Frosch Gasse) stb. . Jól látható, hogy szinte az összes olyan utca, amely az “ófaluban” található, rendelkezett külön német elnevezéssel is.
Érdekes a Zalka Máté, Mező Imre, Kun Béla, Fürst Sándor és a Sallai elnevezések további sorsa…. A Magyar Tudományos Akadémia álláspontját közzé tette az utcanevekkel kapcsolatban: http://mta.hu/data/cikk/13/13/63/cikk_131363/Onkenyuralmi_nevek_egyesitett_tabla.pdf
Ha végignézzük az eleki utcaneveket, sajnos meg kell állapítani, hogy jelenleg nincsen olyan utca amelyet egy neves eleki származású, vagy Eleken élő személyről neveztek volna el. Pedig 1937-ben még volt például Dr Gaál Jenő utcánk. A neves személyiségeinkről való elnevezés egyfajta tiszteletadás és megemlékezés is lehetne mondjuk egy neves képviselő, egy tanár, egy iskolaigazgató, egy plébános vagy akár egy orvos előtt. Emléktábláink már vannak, de utcaneveink még nem. Talán az ő személyiségük időt álló is lenne, hiszen ők Elekért dolgoztak, a településünkért éltek, nem a “nagy politikáért” és a pártokért. Ha mi nem becsüljük meg az emléküket, akkor a “nagy politika” nem fogja.
Időtálló lehetne még az “ősi” sváb elnevezések visszaállítása is. Erre viszont van már példa, a Kígyó utca esetében. A Kígyó utca német elnevezése régen Schlange volt (magyarul kígyót jelent) amit a Lenin utca elnevezés módosításakor kapott vissza.
Ha nevet kell váltani talán a Kun Béla utca is egyszer ismét Virág utca (Blumen Gasse) lesz vagy egy híres elekiről nevezik majd el?
Wittmann Attila
Riha Ilona tíz éves volt, amikor szülei Máriaradnáról Elekre költöztek. Az édesapja, Riha Mihály (1874-1963) főszolgabírói (járási) tisztviselőként dolgozott, az édesanyja pedig Marsálek Ilona (1881-1964) volt.
A tanítóképzőt egy pesti egyházi iskolában végezte el, utána egy ideig munkanélküli volt, majd az eleki polgáriban kezdett tanítani, illetve később az általános iskolában alsó tagozaton.
A férjétől 1961-től élt külön, de nem vált el. Idősebb korábban a lottón négyese volt, ebből vett egy házat a Bajcsy-Zsilinszky utcában, ami ma is áll.
Halála után a vagyona az önkormányzaté lett, néhány festménye ma is a városházán található, könyvtárának egy része pedig a városi könyvtárban található.
Az eleki önkormányzat R. I. vagyonából egy alapítványt hozott létre, melyből minden évben a legjobb tanulókat tudják támogatni.
Egész életében hűen kitartott nézetei mellett, a rendszerváltoztatást azonban már nem élte meg!
(Forrás: a Reibel Mihály Művelődési Ház és Könyvtár.)
Rapajkó Tibor
Hangyássy Lajos 1900. december 28-án született Eleken, a szülei a magyarbánhegyesi származású Hangyássy Károly, aki a kereszteltek anyakönyve szerint kőműves volt, illetve a székudvari (ma Románia) Ambrus Mária, vagyis a szülök a jobb megélhetés reményében jöhettek a boldog békeidőkben Elekre.
A család akkor a Gyulai úton lakott (88. szám), de ez az épület ma már nincs meg.
Valószínűsíthetjük, hogy a családnak akkor anyagilag jól mehetett, hisz a mai városkép akkor alakult ki, nyilván Hangyássy Károly munkájának is köszönhetően.
A bejegyzések szerint 1902-ben megszületett Károly Antal, illetve 1904-ben Mária Magdolna is, vagyis a család tényleg gyökeret eresztett Eleken.
A valószínűsíthető gazdagságukat azzal is bizonyíthatjuk, hogy első gyermekük Sarkadon érettségizett, Temesváron pedig elvégezte a tanítóképzőt is.
1920-ban községi írnok volt Mezőhegyesen, 1927-től pedig Nagykopáncson (ma Tótkomlós része).
Egy korabeli reprezentatív kiadványban Nagykopáncsról csak ő szerepel, ahol kiemelik azt is, hogy akkor leventeoktató volt, ami a trianoni katonai tiltások miatt igen megtisztelő és felelősségteljes megbízatásnak számított.
Az viszont érdekes, hogy az anyakönyvben a neve így szerepel: Hangyási, de a könyvben már így: Hangyássy, ami a kor elvárásával is magyarázható.
Nem tudjuk mi lett vele 1944-45 után, kezdeti életpályája egyértelműen a Horthy-korszakhoz kötődött, ami a “felszabadulás” után finoman fogalmazva nem jelentett előnyt!
Ki tud róla többet?
Forrás: Vermes Ernő szerk.: Csanád vármegye tíz évvel Trianon után. Gyula, 1929. 528 o.
Rapajkó Tibor
elekfoto 