Kategóriák
család egyház esemény irodalom művészet vélemény

Karácsonyi gondolatok, avagy Mikulás és Jézus ajándékszóró akcióban

Univerzális a gondolat, nekünk, keresztényeknek. Karácsony lesz nemsokára. Mindenki hasonlóra gondol, mégis sokféleképpen. Mondjuk a jehovásoknak nincs, őket azért mégis ide, a keresztényekhez soroljuk. Mindegy. Azért sokunknak elég egységes kép ugrik be a szó hallatán.

Jézuska a születésnapja alkalmából mindenkit megajándékoz. Így, logikai bukfenccel, egy kisbaba. Magyar gyerekeknél luxusváltozat az egész ajándékozós buli, hisz jön a Mikulás bácsi is külön, egy kisebb ajándékcsomaggal. Előkarácsony. Iskolásoknak Mikulásbulival; kisebbeknek csoki, nagyobbaknak néha csokilikőr… szerencsés esetben nincsen gond, az osztályfőnök örül, hogy túl vannak rajta. Nemsokára téli szünet, ki kell bírni baj nélkül.

Na, te szegény Jézus, a szülinapod jó nagy fogyasztói versennyé fajult. Csak úgy csörögnek a kasszák, csipognak a hitelkártya-lehúzók, és a Jézuska segédei mázsaszám cipelik ki a nagy dobozforma ajándékokat a nagy dobozforma áruházak kapuján. Nos, a nagy rajtunk eluralkodó (dobozforma?) szeretetet ki kell valahogy fejezni, és hát ezt az emberek többsége valami módon ajándékokkal teszi. Arra pedig egy egész iparág épült, hogy ezeket meg lehessen venni.

Nekem is már a Mikulás napja előtt pár nappal el kellett kezdeni a vásárlásos műveletet, hisz a kicsik örülnek a kis csokinak, miegymásnak. Van egyféle kultusza a nagyon helyi, de méltán híres többszörös Mikulásverseny-győztes nagy szakállú bácsinak is, így sok szülő hívja meg gyermeke megajándékoztatására. Tényleg vagány Mikulás, igazi képeskönyv-megjelenéssel, épp csak az Opelt kellene rénszarvas-szánra cserélnie a teljes tökéletességhez. Ja, meg mondhatna olyat, hogy „Minä olen Joulupukki.” vagy hogy is mutatkozhatna be finnül.

Mikulás egy saját magáról készített mini vagy nagyobb csokiszobrot ad a jól viselkedő gyermekeknek. Emlékszem, gyerekkoromban nagymamám Mikulása egy kilós csokimikulásokat hozott mindhármunknak. Azoknak a talpa olyan masszív volt, hogy önvédelmi fegyvernek is megtette volna. Szétrágni szó szerint kemény meló volt. Általában a testvéreim januári szülinapjára készített csokitortákban végezték az ilyenek, legalább részben. Mama nem spórolt, ha az unokái ajándékáról volt szó.

Létezik egy városi legenda, miszerint a meg nem vásárolt csokimikulásokból visszáru lesz, majd a csokigyárak az anyagból csokinyulakat készítenek a másik nagy vallási csokiajándékozó ünnepre. Majd a csokinyulakból mikulásokat… ejnye na, remélem, strapabíró az anyag.

Gyanús vagy te nekem!
Gyanús vagy te nekem!

Talán csak nálunk, remek országunkban van ez a jellegzetes piros Mikuláscsomag-zacskó, ja, és a szaloncukor is egyfajta hungarikum-féle… Huhh, hihetetlen durván édeseket sikerült az idén kifognom. Úgy tűnik, a lényeg a nagyon cukros íz, csillogó csomagolásban, kész. Nekem úgyis kábé tilos ilyet kajálnom a nem pont cingár alakom miatt, tehát elvileg nem nagyon érdekel, de azért csak kellett a gyerekeknek meg a karácsonyfára valami. Vettem tehát egy zacskó ismertmárkás-egyszerűbbet a fára, egy zacskót a számos gyermek rokon mikuláscsomagjának feltöltéséhez, és hát, biztos, ami biztos, két kis dobozzal a legelegánsabb-legflancosabbikból – tavaly egyedül ezek bizonyultak ehetőnek, remélem, nem csalódik a család most sem.

Na, az ismertmárkás szaloncukor volt egyúttal a rettenetes is, persze, mint már említettem. A nagyon drága flancosat félretetette életem párja a szűkebb napokra… a fára majd a nemflancos túlédesből teszünk kicsit. Elhagytuk valahol a még anyám által őrizgetett réz cukorkampókat, így aztán cérnahurkocskákkal bénázva szerszámoztam fel egy zacskó szaloncukrot. A fát már feldíszítettük, jelentem, 22-én teljes díszben állt.

Más népeknél a Mikulás hozza az ajándékot. Bemászik valahogy a kéményen, előkészített harisnyákba tömködi a cuccokat. Na jó, nemrég olvastam, hogy a németeknél többféle felfogás versenyez, miszerint a Christkind vagy a Nikolaus hozza.

Fontos kérdés volt a családban mindig, mikortól lehet „lelegelni” a szaloncukrot a fáról. Ebben többféle megegyezést hoztunk, miszerint díszítés közben egyrészt szabad volt megkóstolni egyet- egyet a jobb ízekből. Másrészt viszont huszonnegyedike és Karácsony másnapja közt nem illett csokit vadászni róla. Ez alól a velünk lakó drága Mamikánk, anyai nagyanyám tett kivételt, amennyiben még szenteste közben elcsórta az első néhányat. Persze visszacsomagolta a fán, mintha még ott lenne.

Gyerekkoromban az alap szaloncukor a „Konzum” fantázianevű volt, ennek fehér fondant volt a teste, mindenféle csokimáz nélkül. A magam részéről hevenyen utáltam, de voltak kedvelői is. Jellemzője a sima édes íz, szürkésfehér szín, avagy kőkemény stílus és konzisztencia voltak. Kicsit megszáradva simán fogtörő jellege volt neki. A többi változatot ebből fejlesztették ki, és egyre-másra jöttek a különböző gyümölcsös vagy annak mondott ízű modellek. Egyszer muszájból meggyes volt az egész fa, mondhatom erősen untam a végére.

Mindig nagy sláger volt a zselés, mi gyerekek sokáig imádtuk rendületlenül. Aztán egyszer egy jobban sikerült vajkaramellás adag legyőzte ezt a vonzalmat. Ez már a rendszerváltás környékén volt, és nem sokkal később a komolyabb cukorgyárak helyzete bizonytalanná vált, így egyre-másra jöttek a furábbnál furább szaloncukrok. Ujjujj, egyszer konyakmeggy-töltetűvel díszítettük fel majdnem az egész fát. Mondjuk sok el volt pukkanva, és nem volt benne szesz igazán, de azért hatot-nyolcat befalva tuti spicces lett kicsit az ember.

Apropó ittas: nálunk sosem volt szokás a karácsonyi itóka. Újévi pezsgős koccintás igen, de karácsonykor nem emlékszem ilyesmire… egyetlen alkalommal okozott gondot a szesz. Valahogy szenteste délelőttjén jó apámat vadászni hívták a helyi társaság tagjai. Karácsony alkalmából még legyilkoltak pár szerencsétlen állatot a derék polgárok (szegények úgyse tudták, hogy a szeretet ünnepe közeleg), és emlékeim szerint mi is kaptunk pár szitává lőtt nyulat levescélokra (szőrös sörét a husiban remek meglepetés), de nem is ez volt a gond.

Hanem apu kora délutáni hazatérése után kezdtük a fadíszítést. Létra nem lévén, két konyhai hokedli egymásra tornyozásával oldotta meg a magassági munkálatokat. Sajnos a vadászat mellékhatásaként a jó barátok által belediktált alkohol hatására megszédült, és akkorát esett onnan fentről, hogy azt hittem, menten összetöri magát. De semmi baja nem lett, akkor szerencsére Jézus segített neki. Emlékszem, majdnem afféle karácsonyi veszekedés tört ki a szüleim közt, de szerencsére elsimult a dolog, és jól ment tovább minden.

Volt még egy másik emlékezetes karácsonyi mérgelődős buli, egy alkalommal ugyanis az ajándékokat trükkös módon adtam át: Az ajándékozott csak egy pici szuvenírt kapott, mellé egy cédulával, hogy a lakásban merre találja a következő ajándékot. Nos, a cipősszekrénybe rejtett cédulámat szegény öcsém sehogy se találta meg, és egyre mérgesebben nézte át a számtalan oda raktározott cipőt… segítenem kellett, hogy ne bosszankodjon tovább ezen, és megtalálja a folytatást, de azután se volt valami kiegyensúlyozott a hangulat.

A karácsonyról mindenkinek van egy-egy sztorija valamilyen emlékezetes eseményről. Egy még régebbi eszembe jutott ismét: Anyai nagymamám mesélte, hogy egyszer nála pont azon az ablakon zörgetett valaki erősen szenteste táján, ahol a karácsonyfa állt. Odament felhúzni a redőnyt, hogy ki lehet az, mire egy véletlen mozdulatra az egész fa az összes szép dísszel felborult, és szinte minden összetört rajta. Nagy vidámságot akkor nem tartottak. A pár klasszikus, háború előttire datálható karácsonyfadíszünk ennek a készletnek a maradéka. Főleg kisebbek maradtak meg, köztük egy nagyon szép kis Mikulás.

Te jó ég, de rég volt már mindez. A főszereplők már jórészt odafent a mennyben beszélgetnek rólunk…

Na mindegy, vissza a jelenbe: vettem pár szép Mikulás-szobrot csokiból, meg pár tábla csokit, szaloncukrokat, valami kis játékot, majd az áruház kasszájánál még piros zacsit is találtam nekik. Ezzel a cuccal megoldottam a mikuláscsomagos dolgot, kiadagoltam a hét kölyöknek.

Megkapták, boldogság. Minden nagybácsi-nagynéni is küldött csomagot az unokaöcsöknek-húgoknak, így egész szép csokikészlet jött létre. Ha spórolunk, húsvétig tuti bírja.

A karácsonyi ajándékok beszerzése a fentebb már említett elkerülhetetlennek bizonyuló áruházlátogatások néhány alkalommal történő ismétlésével sikerült. Mindenki kap valami szépet. Vagy valamit, ami kell neki. Vagy valamit, ami nem kell, de jól néz ki. ezek variációjából jön ki az ajándéköröm képlet eredménye.

Ugorjunk hát a szentestére. A gyerekeink kaptak drága és egyszerűbb cuccokat, persze a játékoknak örülnek leginkább. Szinte törvényszerűen a legegyszerűbbekkel játszottak a legnagyobb örömmel. Remélem, eltartanak egy jó ideig. Kisebbik fiam néha földhöz vág ezt-azt, hát meg kellett kérnem, hogy az új tűzoltóautóját kímélje kicsit jobban…

Azért énekeltünk Mennyből az Angyalt, és pár másik dalt is, mert nálunk nem csak a karácsonyfa alatti ajándékátadásból áll a szertartás. A gyerekeknek azt meséltük, hogy a Jézuska angyalai hozzák az ajándékot.

Karácsonyi hangulat a templom előtt
Karácsonyi hangulat a templom előtt

Családunk rendszeresen jár templomba, egy ministránst is adunk lányunk személyében a misékre. Mostanában a gyerekek állandó megfázása miatt sajnos egy jó negyedéve nem voltunk, mivel inkább itthon maradunk, minthogy újra betegek legyenek a benti hidegben. Sajnálom ezt, szívesen mennék, hisz néha nem árt egy kis lelki megnyugvás, és elvileg az egyházi kórusban is énekelünk. Sajnos ez már egy jó ideje csak jelképes a részünkről. A mai éjféli mise is kimarad, már alszanak a gyermekek, és nem vonszoljuk el a két-három éves kicsiket a hidegben. Majd ha nagyobbak lesznek.

Nemrég fejeződött be a belső festés, ami jelentősen javítja a templom hangulatát. Az iskolás gyerekek koncertje alkalmából meggyőződtem szépségéről. A plébános úr igazán jó prédikációin túl ezért is érdemes ellátogatni az ünnepi misékre!

Az iskolás gyerekek koncertpróbája a szépen felújított templombelsőben
Az iskolás gyerekek koncertpróbája a szépen felújított templombelsőben

Családi főzőverseny vette kezdetét a nap folyamán, aminek eredményét este kellett volna elfogyasztani, természetesen csak kb. háromszorosa a kajamennyiség annak, amire a család képes. Most Újévig kihúzzuk valahogy, az tuti. Halászlé, sült hús, vega fasírt, kaszinótojás, rengeteg sütemény jellemezte a menüt. A felét sem tudtam megkóstolni.

A gyerekek 11-ig bírták, mindjárt átteszem őket a tévé előtti pozícióból az ágyukba.

Szeretem a karácsonyt, a fenyőfaillatot, és a hétköznapi gondoktól való pillanatnyi elszakadást. A szeretet ünnepét. Tegyünk félre minden mást, maradjon a szeretet a lényeg! Még csak a szenteste volt, mindjárt jön az igazi!

Egyébként pedig, drága Jézus, boldog születésnapot!

Jó éjszakát, boldog Karácsonyt mindenkinek!

Kategóriák
csoportkép egyház emberek esemény irodalom művészet színjátszás zene

Betlehemezés Eleken

Az eleki katolikus egyházközség ifjoncai betlehemező körúton járják városunk utcáit.

A felvételeket Tóbiás Sándornak köszönhetjük.

Kategóriák
csoportkép egyház emberek esemény háború történelem utazás

Méltó módon emlékeztek meg az elekiek a kényszermunkára hurcoltakról

Január 19-e néhány éve már a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja. 1946-ban e napon indult el az első szerelvény “kitelepített” Budaörs állomásáról, amivel kezdetét vette a német származású magyar polgárok elüldözése.A hideg idő ellenére számosan vettek részt az ünnepségen. A hideg idő ellenére számosan vettek részt az ünnepségen.

Az eleki ünnepséget idén január 17-én tartották, a kiűzetés emlékművénél. Klemm Tamás, az Eleki Németek Egyesülete bevezető szavai után Mester Klára, az általános iskola egykori tanára és névadója, Dr. Mester György lánya tartotta. Verset Kocsisné Pelle Erzsébet, az Eleki Németek Egyesülete alelnöke mondott.

Az ünnepi műsorról az ElekTV felvételt készített, amely itt tekinthető meg.

Az ünnepi műsor után a körülbelül 65 vendég – közöttük megyénk nemzetiségi önkormányzatainak küldöttségei, a különböző intézmények dolgozói, valamint a város polgármestere – a katolikus templomba ment, ahol Máté János plébános az elhurcoltak emlékére ajánlott misét celebrált.

A mise után a résztvevők a Leimen-házban szerény megvendégelésben vettek részt, mely során alkalom nyílott beszélgetésekre, találkozásokra. A plébános úr is eljött, és ministránsaival megáldotta a házat.

Az összejövetelre meghívtuk a Szovjetuniót megjárt még élő egykori kényszermunkásokat is, akik közül ketten, Finta Elekné Jámbor Aloisia és Leiszt Magdolna tudott eljönni.

Az eleki német nemzetiségi önkormányzat jóvoltából a szervezők az emléknap alkalmából szép ajándékcsomaggal lepték meg őket.

A vendégek és a vendéglátók a kedélyes együttlét után kora délután vettek búcsút egymástól.

Kategóriák
család egyház emberek esemény rólunk történelem

Húsvéti harangok – Elek, 1946 április

Reibel Mihály esperes húsvéti misét celebrál a temetői kápolnánál, Elek, 1940-es évek
Reibel Mihály esperes húsvéti misét celebrál a temetői kápolnánál, Elek, 1940-es évek

1946-ban április utolsó harmadára, 21-22 -re esett a húsvét.

A nagyhét (Karwoche/khoarvuxa), a nagyböjt utolsó hete -virágvasárnaptól nagyszombatig – máskor szorgos előkészületekkel telt Eleken.

Folio_173v_-_The_Entry_into_Jerusalem

Kategóriák
archiv épületek egyház fotózás művészet Rapajkó történelem technika

“Az eleki templom üveglapról”

Az eleki plébánián található egy üveglemez,  amire-a szakértők szerint- kb. száz évvel ezelőtt valaki ráfényképezte a templomot  ábrázoló festményt,  ami ma már nincs meg. (Az 1980-90-es években  még látható volt egy bekeretezett fénykép,  ami feltehetőleg  szintén ezt örökítette meg,  de lehet hogy ez is csak egy régi fotóról készült.)

A mai technikával  is készíthető az üveglemezről  felvétel,  amire az eleki Lőrincz Attila  vállalkozott,  az eredmény pedig ez lett:

A festvény az első eleki templomot ábrázolja 1924-ben
A festmény a mostani  eleki templomot ábrázolja az 1824-es állapotoknak megfelelően

A korabeli fotós bizonyára szabadban készítette el felvételét,  ami a festmény alatti  “életkép” is bizonyít.

Valószínűleg a plébánia udvarának egy részletze is látszódig a fénykép alján
Valószínűleg a plébánia udvarának egy részlete is látszódik a fénykép alján

Ebben a csíkban valószínűleg az egykori eleki plébánia udvara látható,  ami  az utókor számára is érdekes lehet.

A mostani felvételen elég jól látszódik,  hogy a festmény akkor már sok helyen  sérült volt. Lehet,  hogy pont ezért akarták lefényképezni?

Most is elmondhatjuk,  nem tudjuk,  mennyire  felel meg a valóságnak ez a festmény,  illetve pontosan mikor is készült,  ami pl. lehet az újratelepítés 100 évfordulója is. Valószínűleg,  sohasem fogjuk megtudni a művész nevét sem.

Köszönet Lőrincz Attilának a múlt rekonstrukciójáért.

Rapajkó Tibor

 

Kategóriák
archiv család csoportkép egyház emberek esemény festészet mezőgazdaság tánc történelem utazás

Eleki búcsú – Sarlós Boldogasszony, július 2.

“Sarlós Boldogasszony ünnepén a római katolikus egyház arról az eseményről emlékezik meg, amikor Szűz Mária (méhében Jézussal) meglátogatta unokatestvérét, az ugyancsak gyermeket (Keresztelő Jánost) váró Erzsébetet. Az ünnep liturgikus neve ezért: „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél” vagy latinul: Visitatio Beatae Mariae Virginis. A 13. századtól július 2-án tartották, egészen a II. vatikáni zsinatig, amikor is május 31-re helyezték át. Azonban néhány országban – így Magyarországon is – napjainkban is július 2-án ünneplik. S mivel ez a nap az aratás kezdetének ideje, ezért magyarul a sarlós Boldogasszony nevet viseli.”

Mária látogatása Erzsébetnél
(M. S. mester, 1500-1510 körül)

„Jövőre kimegyek az eleki búcsúra, s amiért az unokám nyúl, mindent megveszek neki” – mondta 1977 nyarán ismerőseinek Mester György. Kívánsága sajnos nem teljesülhetett, az első unoka három héttel a nagyapa váratlan halála után érkezett.

A mondat – a személyes vonatkozáson túl – azt is jelzi, milyen fontos „jeles nap” volt egykor az elekiek, így az ő életében is a templombúcsú, a „khervai”/Kirchweih . (A német szó a templom felszentelésére, védőszentjére utal.)

„Bár a búcsú időpontja a legnagyobb dologidőre, az aratásra („tr snid”) esett, mégis erősen tartották. Az egyházi ünneplésen túl elsősorban a lakmározás és szórakozás jellemezte. Messze vidékről összegyűlt az atyafiság, különösen az Elekről elszármazott almáskamrásiak és a szomszédos Ottlakán élő rokonok látogattak haza. A vendéglátást nagy készülődés előzte meg. Kimeszelték, kitakarították a házat. Az udvart a gyerekek tették rendbe, munkájukért néhány krajcárt kaptak a nagy ünnepre. Az asszonyok csirkét, tyúkot, libát vágtak, a férfiak csapra verték a hordót.

Régen délelőtt a községi fúvószenekar, később a leventezenekar adott térzenét.A templom és a községháza melletti sátrakban édességek, játékok várták a gyerekeket, a vásártéren körhinta, céllővölde a fiatalokat. Búcsúfiát („khervaistik”) a lányok vettek a fiúknak. A férfiak délután kimentek a határba, hogy megnézzék, kezdődhet-e az aratás.

Este rendezték a híres „búcsúbál”-at („khervaibal”) a Nagyvendéglőben, az Ipartestület épületében, a Kultúrházban.

 A búcsúra érkezett vendégek a Post családnál 1938 körül
A búcsúra érkezett vendégek a Post családnál 1938 körül

A népes vendégseregre jó példa a nemrég kapott kép is.

(Az első sorban jobbról a második a vendéglátó, Theresia Post (szül. Zielbauer, 1864-1948, Elek) jobbra testvére, balra Theresia Post (szül. Jäger), mellettük a Szolnokról, ill. Temesvárról érkezett „Gyuri bácsi” és „Tóni bácsi” feleségével.

A hátsó sorban a 16! unokából három: a jobb szélen Mahler/Mester Magda (Gyöngyösi Jánosné), középen id.Franz Post, balról a második Mahler/ Mester György. Mahler Magda mellett Lakos Endre Szegedről (később papként Eleken is tanított), a bal szélen Zombori (Zielbauer?) István Sopronból.)

Köszönjük a képet és az információkat a Németországban élő Franziska Niedermayernek (szül. Japort), Theresia Post 15. unokájának!

 

Eleker Kirchweih 1966Különös jelentősége van az eleki búcsúnak az 1946-ban elűzöttek körében: Németországban ezen a napon évente redszeresen találkoztak/ találkoznak az egykori elekiek. Sajnos az „első generációból” már egyre kevesebben tudnak részt venni a Leimen-Sankt Ilgenben megrendezett „Eleker Kirchweih”-on.

1966-ban, a kiűzetés 20. évfordulóján Heidelbergben tartották az elekiek az almásiakkal együtt az összejövetelt. Erre Mester György is hivatalos volt, de mivel „56-os előélete” miatt nem kapott útlevelet a belügyi hatóságoktól, helyette felesége és lánya utazhattak egy felejthetetlen hónapra Nyugat-Németországba, az unokatestvér, Franz Post meghívásának köszönhetően.

Ma már hihetelennek tűnik, de Magyarországról ekkor csak meghívólevéllel lehetett „Nyugatra” utazni. A vendéglátó küldte a vonatjegyet, gondoskodott a szállásról, ellátásról, hiszen személyenként csak 5 dollár „költőpénzt” lehetett hivatalosan átváltani.

„Hol van az az „Urlaub”, hogy mindenki oda szeretne utazni?”-tudakoltam Post Feri bácsitól a heidelbergi búcsúból Sandhausen felé utazva. A kérdés nagy derültséget váltott ki, de hát a 60-as években sem a magyarországi német nyelvkönyvekben, sem a hétköznapokban nem az volt a központi kérdés, hogy „Hová menjünk nyaralni?”

Mester Klára

Forrás:  Wikipédia

Mester György: Jelesnapi szokások az eleki németeknél

Kategóriák
egyház esemény művészet tánc zene

A XII. Világtalálkozó programja

Végleges az Elekiek XII. Világtalálkozójának programja, mely az alábbi képre kattintva nagyítva is megnézhető.

XII_Vilagtalalkozo_2014
XII_Vilagtalalkozo_2014

A programot az eleki Polgármesteri Hivatal bocsátotta rendelkezésünkre, köszönet érte.

Kategóriák
család egyház emberek esemény gyász háború politika Rapajkó történelem

A hazáért hősi halált haltak az elekiek is 1914-18-ban

1914. június 28-án 10 óra 45 perckor Szarajevóban egy szerb terrorista meggyilkolta az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét,  Ferenc Ferdinándot és feleségét,  majd egy hónapra rá kitört az I.  világháború,  ami főképpen a nagyhatalmi ellentétekkel magyarázható.

Az egykori trónörökös különben nem volt nagyon népszerű, Magyarországon pedig különösen nem.  Ferenc Ferdinánd rangon alul nősült,  így a feleségével nem mindenhol jelenhetett meg a nyilvánosság előtt,  a katonai rendezvények azonban kivételnek számítottak.

A legtragikusabb,  az egyoldalú határmódosítások mellett azonban mégis az,  hogy  az akkori győztesek,  főképpen Franciaországnak köszönhetően olyan világpolitikai helyzetet teremtettek,  melynek következtében Európa népei a XX. században három diktatúra (fasizmus,  nácizmus,  kommunizmus) “áldásos” tevékenységeit is megismerhették hosszabb-rövidebb ideig!

A boldog békeidők  Eleken (is) 1914. július 26-án értek véget,  amikor is kihirdették az általános mozgósítást,  amire augusztus 24-27-én került sor.

A férj katona,  a feleség feketében!
A férj katona, a feleség feketében!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A háborúnak “köszönhetően” Eleken az a szokás alakult ki,  hogy a nők fekete öltözetet viseltek.

Az eleki katonák ott voltak a legtöbb  nagy európai fronton,  vagyis Oroszországban, a Balkánon,  de az olasz harcmezőkön is.  A többnyelvűségük miatt “keresettek voltak” az eleki tisztek,  altisztek,  bakák is.

Klemm Ferenc( ?-?) bajtársaival
Klemm Ferenc ( ?-?) bajtársaival (a kép jobb szélén)

A nagy háborúba 1018 katonát soroztak be Elekről,  ami az 1910. évi össznépesség 14%-t jelentette,  amiből 143 volt a hősi halott.

1924 óta a temetőben, de  immáron mind a két világháború hőseinek dicsőségét hirdeti emlékmű.

Kategóriák
album archiv épületek egyház emberek

Ünnepi mise a templomban

Egy ünnepi misét örökített meg a következő fényképen Singer Ferenc eleki születésű plébános.

Püspöki mise az eleki templomban, 1940-1950 között
Püspöki mise az eleki templomban, 1940-1950 között

A felvétel valamikor az 1940-50-es években készülhetett, és jól látható, hogy még rendeltetésének megfelelően használták a szószéket, ami napjainkban már csak dísz, hiszen jó néhány éve az oltár előtti emelvényen miséznek. A szószéken éppen egy püspök beszél, a helyi plébános alighanem jobbra elöl ül a székén.

Szintén még a helyén az áldozókerítés, melyet a hívek kérésére az előző plébános, Péntek Zsolt helyezett vissza – nem teljesen az eredeti helyére, hisz ott az emelvény van, hanem jóval hátrább, közvetlenül a főoltár elé.

A kép Strifler Ferencné Singer Franciska albumából származik, aki Singer Ferenc testvére volt.

Kategóriák
archiv család egyház emberek esemény irodalom iskola művészet rólunk színjátszás történelem zene

„Vízkereszt, vagy amit akartok” Dramatikus játékok, zenés szórakozások a régi Eleken – karácsonytól farsangig

Mester Klára

Aki ismeri Shakespeare-nek a címben idézett művét, valószínűleg kevéssé gondol arra, hogy bármi köze lehet a Háromkirályok történetéhez . A „twelfth night”, a „karácsonyi tizenketted” a reneszánsz idején az önfeledt bolondozás ideje volt, a „what you will”/„amit akartok” kifejezés erre vonatkozik.

József Attila Betlehemi királyok című verse (megzenésített formájában is) sokkal jobban tükrözi a mi hagyományainkat : A keleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével meglátogatják a kisded Jézust, hogy hódoljanak előtte. Ajándékul aranyat, tömjént, mirhát visznek.

Január 6-a, Vízkereszt ünnepe, a nyugati kereszténységben a karácsonyi ünnepségek zárónapja és a farsang kezdete. A keleti kereszténység ekkor ünnepli a karácsonyt. A mediterrán országokban viszont ezen a napon a „Jóboszorkány” látogatja meg a családokat és süteményt ajándékoz.

Nem is gondolnánk, hogy a zárt közösségben élő, szigorú szokásrendet követő elekiek téli ünnepein is felbukkantak hasonló motívumok a múlt században.

December 24-én délelőtt gyerekcsoportok indultak el Elek utcáin, hogy a „Paradies-Spiel”-t, a „Paradicsomi bűnbeesés” történetét vagy a „Christkindl-Spiel”-t, a betlehemest minél több háznál előadhassák.

A középkori misztériumjátékokból kialakult párbeszédes, énekekkel kísért jeleneteknek három formája volt ismert a településen. Az eltérések zömmel a szereplők életkorából adódtak, de léteztek különböző szövegváltozatok is: a német (vegyesen irodalmi nyelven ill. eleki dialektusban előadott) mellett román és magyar nyelvű is. A gyerekek bekopogtak egy-egy házba, s megkérdezték: „terfa mr az paradizspil aih spila?”=Dürfen wir euch das Paradiesspiel vorspielen? / Szabad-e betlehemezni?

A választól függően – „na, miar hewa ka klani khindr mear” /Na, wir haben keine kleinen Kinder mehr / Már nincs kisgyerekünk, vagy „ja, khumt rai!”/Ja, kommt ‘reint / Igen, gyertek be ! – továbbálltak, vagy előadták jelenetüket.

Kezdetben a játékok célja nem a pénzszerzés volt, aztán az 1920-as, 30-as ínségesebb években a csoportok megajándékozása a jótékonykodás egyféle formájává vált. Érdekes eseményre számtíthattak a kisgyermekek 24-én délután is: a „potskr frala”/ Frau Pantoffel / Papucs anyó, románul „Hula Bábá” / Holle anyó ) látogatta meg őket.