Kategóriák
archiv építészet család egyház esemény háború modern művészet politika Rapajkó történelem

Elek hősei 1944-ben

A magyarországi rendszerváltoztatásnak köszönhetően a települések központjából eltűntek az egykori szovjet emlékművek,  amelyek valójában nem csupán a “felszabadítást”,  hanem inkább az elnyomást szimbolizálták,  hisz a Vörös Hadsereg csak 1991-ben vonult ki hazánkból.

Magyarországon az ötágú vörös csillag ma tiltott önkényuralmi jelképnek számít,  de egykoron ez is a “csúcson volt”!

(A fekete-fehér korabeli fényképet Halász Gyula készítette.)

Az egykori eleki “felszabadulási” emlékmű

Még mindig sokan emlékezhetnek Eleken a mai kiűzetési szoborkompozíció helyén álló egykori “felszabadítási emlékműre”,  melynek  felirata szerint a szovjetek az elekiek számára 1944. szeptember 24-én hozták el a “szabadságot”,  ami  több mint érdekes,  hisz az eleki polgári halotti anyakönyv 1946. április 2-i bejegyzése  szerint a község területén dúló harcok idején, vagyis 1944. szeptember 26-án 18 katona és egy polgári személy halt meg. (17 magyar katona,  egy román katona és egy civil.)

Magyar hősi emlékmű az eleki temetőben

Az egyházi anyakönyvben is tulajdonképpen ugyanazok a nevek szerepelnek,  illetve a római  temetőben is,  a magyar hősi emlékművön,   de még annyival kiegészítve,  hogy Ottlakán még ezen kívül négy személyt is eltemettek.

(A fényképen szereplő rövidítések és azok feloldásai: honv. :  honvéd, tiz. :  tizedes,  szkv. :  szakaszvezető,  fdgy. :  főhadnagy,  ism. :  ismeretlen.)

Arra viszont nincs magyarázat,  hogy Névery Sándor (27) zászlós neve miért nem került fel az emlékműre,  pedig ennek a Nagybecskereken született katonának a neve a polgári és az egyházi anyakönyvben is szerepel,  mint ahogy a váci Nagy László (23) hadapród őrmester nevét is csak az egyházi anyakönyv őrizte meg!

Az is érdekes még,  hogy Vigyikán Tivadar neve viszont ma is olvasható az emlékművön,  pedig róla azt is tudjuk,  hogy román katona volt!

A legérdekesebb azonban mégis Fok László ( a sebesüléskor 23 éves) hadapród őrmester esete,  akiről az eleki polgári anyakönyvben  az áll,  hogy adatai ismeretlenek,  a katolikus anyakönyv szerint,  pedig “csak” sebesült volt,  így a neve valószínűleg azért nem került fel (szerencsére) az  emlékműre, mert túlélhette a háborút,  szemben Lajkó Dezsővel (24),  akinek nem ismert a származási helye és a topolyai Szanya Jánossal (23) ,  akik viszont  belehaltak a sebesülésbe!

Tényként még azt is elmondhatjuk,  hogy eleki polgári anyakönyv tud még egy ismeretlen,  polgári ruhás hősi halottról is,  aki az ottlakai határ közelében halt meg,  amiről viszont a katolikus anyakönyv nem tud.

Visszatérve az úgynevezett felszabadítási emlékműre,  számunkra a szeptember 24-i dátum a legfontosabb,  vagyis a logika,  mert valószínűleg akkor Eleken is az volt a lényeg,  hogy a szovjetek mikor léptek először eleki földre,  és nem az számított,  hogy  ki mikor mikor győzött,  hisz még szeptember 24-e után is voltak harcok.

Az eleki szovjet emlékmű

Az eleki római katolikus temetőben van egy másik katonai emlékmű,  vagyis a szovjeteké,  akik szintén a legértékesebbet, vagyis az életüket adták a háború befejezésért,  vagy ahogy akkor hivatalosan mondták és többen is hitték is,  hazánk felszabadításáért, illetve a felirat szerint Elek városáért!. (Elek csak 1996-tól város,  de vajon ki merte volna szóvá tenni akkor ezt a nagy tévedést!)

Mindentől függetlenül 1944 őszén Eleken meghalt 37 szovjet katona és 17 ismeretlen,  akiknek így az előbbiekkel szemben viszont  a nevük sem szerepelhet az emlékművön.

1989-től már hivatalosan is elmondhatjuk,  hogy minden olyan katona,  aki a háborúban az életét áldozza az általa nemesnek gondolt célért,  azok hősi halottaknak tekinthetők,  így pl. Eleken nem csak az akkori Honvédség katonái,  hanem az egykori Vörös Hadsereg orosz,  ukrán,  muzulmán katonái is.

Az az időszak mindenkinek nagyon kegyetlen volt,  de talán a szovjeteknek lehetett a legkegyetlenebb,  hisz pl. hazaárulást,  így biztos halált jelentett az,  ha a szovjet katona megadta magát az ellenségnek,  de a háború után a kommunista hatalomnak “gyanús” volt az a nem kevés szovjet katona is, aki győztesként és természetesen világlátottként visszatért a Szovjetunióba,  ami 1991-től már csak lapalji jegyzetnek számít!

Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem,  hogy hazánk számára nem elsősorban azért volt tragikus a II. világháború,  mert azt elveszítettük,  hanem azért,  mert a szovjet katonák elhoztak számunkra egy olyan rendszert, a kommunizmust,  amelyet egyetlen józanul gondolkodó ember sem akart elfogadni, de mégis ránk kényszerítették,  aminek az árát valamilyen módon még ma is keményen fizetnünk kell!

Most pedig az eleki katolikus halotti anyakönyv alapján,  annak bejegyzési sorrendjének megfelelően nézzük meg,  mit kell még tudni az Elek védelmében elesett magyar katonákról! (Név,  életkor, születés helye.)

Juhász Imre(23),  Gyöngyös,  Ádám József  (23),  Visznek,  Polyák László honvéd tüzér (23),  Benedeki,  Sinka István (22),  Nagytarcsa, Zachar József (23),  Tápiószentmárton, Lukács Imre (30),  Karcag,  Hingyi Imre (28),  Újpest,  Szépkúthy Zoltán (25), Nagyvárad-Budapest,  Vági János (22),  Medgyesbodzás,  Pintér Ferenc (29),  Budapest,  Dropa János (29), Herencsény,  Szetei István 35),  Kőhidgyarmat?,  Hornicsek József (?),  Nógrádmarcali,  Kovácsik István (22),  Kevermes.

Ottlakán temették el a következőket:  Szatmári Ferenc (?),  Budapest,  Sz.  Tóth Antal (22),  Hajdúszoboszló,  Varga József (22),  Dömsöd,  Matyinkó Mihály (22), Lósa?  (Ők valószínűleg a már korábban a magyarok által felszabadított Ottlaka védelmében haltak hősi halált.)

Ezek az Elekhez  kapcsolódó nevek tudomásunk szerint csak most kapnak nagyobb nyilvánosságot.

Reményeink szerint az estleges leszármazottak  ha eddig még nem,  akkor ezen emlékező írásunknak köszönhetően utólag is hírt kaphattak eltűnt szeretteikről,  és ha ez így lesz,  akkor már megérte munkálkodásunk!

Rapajkó Tibor

Kategóriák
album épületek csoportkép divat egyház emberek esemény modern művészet politika tájkép tánc történelem utazás zene

Megtalálták gyökereiket

A Gerolzhofenben tartott Bánáti Búcsúról újabb cikk jelent meg a Mainpost.de oldalon “Megtalálták gyökereiket” címmel – eredetiben itt olvasható. (Deutscher Originaltext des Artikels bei mainpost.de)

A cikkben a következőket olvashatjuk:

A testvérvárosi megbízott és a turista-információ pozitív visszajelzéseket kapott a szentmártoniak találkozójáról

“Egészen nagyszerű rendezvény volt” – Hannelore Hippeli képviselő asszony még mindig a nagy esemény hatása alatt áll, amely múlt hétvégén Gerolzhofenben zajlott. Több, mint ötszáz vendég érkezett Szentmárton falu egykori lakosainak találkozójára a steigerwaldi városba. “Ez volt a legszebb ünnepség, amit az utóbbi tíz évben a Stadthalléban láthattam”, lelkendezett Hubert Zink képviselő is, aki feleségével, Heikével szombaton segített a vendégek ellátásában.

Szentmártoni táncosok Gerolzhofen főterén, 2012.
Szentmártoni táncosok Gerolzhofen főterén, 2012. – Fotó: mainpost.de

Bernhard Fackelmann szervezésében körülbelül 200 személy – mindannyian a ma Romániához tartozó Szentmárton egykori lakosai vagy azok leszármazottjai – háromnapos tartózkodásra foglalt szobát a környéken, péntektől vasárnapig. Szombaton még jött körülbelül háromszáz napi vendég. Mindannyian őseik nyomait keresték, akik 1724-ben, a nagy nyomor idején Gerolzhofenből és más frank falvakból egy nagy csoportban a ma Magyarországon levő Elekre és Szentmártonba vándoroltak ki.

Bernhard Fackelmann már egy évvel korábban eljutott Gerolzhofenbe. Alapos családfakutatása során arra jutott, hogy a frank kivándorlók csapata annak idején nem csak – ami már régóta ismert – Elek községet népesítette be újra, hanem az is kiderült, hogy a frankok közül sokan továbbköltöztek a szomszédos Szentmártonba. Ezek után mi lehetett volna kézenfekvőbb annál, mint hogy a szentmártoniak kétévente megrendezett találkozóját ezúttal Gerolzhofenben szervezzék meg, tulajdonképpen az őshazájukban. Ezért Fackelmann már egy éve előrendelésben lefoglalta a környék összes fellelhető szállodai szobáját.

Kategóriák
album épületek egyház emberek esemény modern művészet politika tánc történelem

Az első Bánáti Búcsú Gerolzhofenben

Múlt hétvégén Gerolzhofenben a békés-bánáti németség Harruckern János György-féle 1724-es betelepítésére emlékeztek. A mintegy 500, főleg dél-német területről érkezett vendég egykori szentmártoni lakosként illetve szentmártoniak leszármazottjaként érkezett a Bánáti Búcsúra.

Tulajdonképpen az egykori eleki németség is az egykoron Gerolzhofenből kivándoroltak közé tartozik, így egy kicsit mi is magunkénak érezhetjük ezt az ünnepet.

Szentmártoniak tánca a gerolzhofeni piactéren
Szentmártoniak tánca a gerolzhofeni piactéren – Első Szentmártoni Búcsú, 2012. (Forrás: Mainpost.de)

Az ünnepségről a Mainpost online kiadása a következőképpen ír (ide kattintva megnyílik az eredeti német nyelvű cikk):

Ünnepség a régi hazában

Bánáti búcsú: 500 személy érkezett Németország minden részéből
Boldogan, saját népi zenekarjuk hangjaitól kísérve vonultak be az elmúlt hétvégén a gerolzhofeni plébániatemplomba: annak a 380 frank családnak az utódai érkeztek, akik hazájukat 1724-ben Magyarország irányába elhagyták. Köztük 66 család származott Gerolzhofenből, akik nemcsak Eleket, hanem a szomszédos Romániában levő Szentmártont is újra benépesítették.

Kategóriák
archiv család egyház emberek politika Rapajkó történelem

Szál Antal (1795-1875), aki legtovább volt eleki plébános

Szál Antal 1795-ben született Aradon. Pappá szentelése után először káplán volt,  majd pedig 1820-tól 55 évig plébánoskén szolgált Eleken,  így  eddig ő az,  aki ilyen egyházi beosztásban a legtovább tevékenykedett lakóhelyünkön.

(A fényképe az eleki plébánián található,  eddig nagyobb nyilvánosságot még nem kapott!)

Gondoljunk bele,  amikor idejött,  még nem volt reformkor,  de amikor meghalt (1875.  január 7.),  már nyolc éve létezett az Osztrák-Magyar Monarchia!

Az anyakönyvi bejegyzés szerin a halál oka marasmus senilis,  vagyis valószínűleg egy olyan betegségben halhatott meg,  mely az öregséggel jelentkező fertőzés lehetett,

Kategóriák
egyház emberek Rapajkó történelem

Ruck Franciska-egy fénykép az eleki temetőből

Mint minden temetőben,  az eleki katolikusban is,  van jó néhány olyan sírkő,  amelyen fénykép is található. Akárhogy is nézzük ezeket a régi,  többé-kevésbé megfakult fotókat,  a történelemnek valamilyen lenyomatainak tekinthetjük őket.

Jelképes módon ezek az egykori eleki németek még ma is ránk tekintenek a homályos múltból, mint például Ruck Franciska is.

Ha most mai szemmel megnézzük Ruck Franciska fényképét,  akkor talán azt modhatnánk róla,  hogy komoly, megfontolt fiatal nő lehetett,  aki a korabeli öltözet,  illetve a fekete szín dominanciája miatt idősebbnek tűnik valós koránál.

Valószínűleg nagyon szerethették, ha fontosnak tartották azt,  hogy személye ilyen módon “örök időkre”  megőrződjön.

A korabeli egyházi anyakönyvi bejegyzések alapján szerencsére azért néhány fontos dolgot sikerült megtudnunk róla.

A férje Strifler János volt,  de valószínűleg csak egy leányuk született,  Veronika  1915. április 12-én,  aki házasságot kötött 1932. március 15-én az 1908. szeptember 8-án született Bender Györggyel.

Ezt a házasságot azonban az édesanya,  vagyis Ruck Franciska már nem élhette meg,  mert korábban,  1929. április 3-án 35 éves korában tüdővészben maghalt. A halála előtt a Tavasz utcában (ma is az) lakott.

Most nem tudjuk megmondani,  hogy mi történt a családdal később,  csak azt,  hogy akkoriban még elég rosszak voltak a halálozási mutatók még felnőtt korban is,  de ez nyilván nem nyugtatta meg a családot,  mint ahogy az sem,  hogy a gazdasági világválság csak tovább nehezítette az életet Eleken is!

Rapajkó Tibor

Kategóriák
család csoportkép egyház emberek Rapajkó történelem

A házukban ma görögkeletiek imádkoznak

Ezen a kb. 1920-30-as években készült fotón a következő személyek  láthatók: Zielbauer Mátyásné (Poszmayer Teréz, szül. 1887-ben),  Zielbauer Magdolna, későbbi Singer Mihályné (1908-), ifj. Zielbauer Mátyás (szül. 1909), Zielbauer Mátyás (1887-1942, valószínűleg katonatiszt volt.)

Ennek a felvételnek tulajdonképpen az a legnagyobb érdekessége,  hogy a képen látható  családnak a háza még ma is áll a Lőkösházi úton,  és amit a helyi görögkeleti vallási közösség “templomként” használ!

A fotó Szabó Pálné Zielbauer Franciska tulajdona.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv egyház emberek esemény politika Rapajkó szakma történelem utazás

Ruck György, az első Eleken született plébános

Az eleki plébánián találtunk egy Karlsruheban (Németország) 1977-ben kiadott emlékkártyát,  amely egy jelentős eleki személyiség halálának állít emléket.

Egy olyan emberről van szó,  aki száz éve született Eleken,  egészen pontosan 1912.  február 12-én,  és valószínűleg ő az,  aki elsőként lett eleki születésűként plébános is!

A halotti anyakönyvből azt is sikerült megtudni,  hogy egyszerű földműves családból származott,  a szülők:  Ruck Mihály és Ament Rozál voltak. A szülői ház a 407. számú volt,  ami ma valószínűleg a Lőkösházi úton található húsboltnak felel meg.

Ruck Györgyöt 1937. május 2-án Szegeden szentelték pappá,  mint ahogy az utólagos anyakönyvi bejegyzés is bizonyítja,  illetve ez az emléklap is.

Sajnos nem  tudjuk azt,  hogy utána hol volt plébános.,  de azt viszont tudjuk,  hogy 1945 után az egyik eleki német transzporttal ő is elhagyta Magyarországot.

Valószínűleg Németországban ő lehetett az “eleki németek plébánosa”,  hisz  1948-62-ig Eutingenben,  1962-73-ig pedig Wöschbachban volt plébános.

Sajnos viszonylag fiatalon halt meg 1977. július 10-én Donaueschingenben. (Az elhalálozását,  így annak okát sem írták be utólag az eleki keresztelési anyakönyvbe.)

Egy olyan eleki emberről emlékeztünk meg,   aki egy nagyon nehéz történelmi helyzetben volt több ezer ember lelki támasza,  így lehetővé  tette azt,  hogy pl. még mostanság is viszonylag sokan hazalátogathatnak az egykori elűzöttek,  illetve leszármazottjaik Elekre!

Rapajkó Tibor

Kategóriák
épületek egyház esemény fotózás ipar művészet Rapajkó szakma tájkép technika utazás

Eleki bélyegek

2010-ben, a világtalálkozón lehetett városunkban először olyan bélyegeket vásárolni,  amelyeken helyi nevezetességek láthatók (templom,  kút,  kiűzetési emlékhely).

A nem is annyira merésznek tűnő magán jellegű kezdeményezés igen sikeresnek volt tekinthető,  hisz ezek a bélyegek hamar elfogytak,  így természetes volt,  hogy 2012-ben ismét legyenek eleki bélyegek.

Ezen szép bélyegek ára a mindenkori hivatalos tarifának megfelelőek,  így pl. 2012-ben 105 forintért lehet megvásárolni az eleki postán,  ha egyáltalán még kaphatóak!

(Különben bárki készíthet magán jellegű,  de mégis hivatalos  bélyegeket a Magyar Posta segítségével.)

Tudomásunk szerint eddig nem sok ilyen,  elekihez hasonló bélyeget adtak ki!

A most bemutatott bélyegeken szereplő nevezetességeket Klemm Tamás fényképezte.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv építészet épületek egyház közigazgatás mezőgazdaság művészet Rapajkó szakma tájkép történelem

“Elek helysége belső telkeinek térképe” (1844)

Ha jobban megnézzük ezt az 1844-ben készült eleki térképet,  akkor azt tudjuk mondani,  hogy a mai utcák elrendezése a központban megegyezik az akkorival! (Akkor pl. még nem létezett Újtelep sem.)

Ezt a térképet Száll Antal egykori eleki plébánosnak (1819-75) köszönhetjük,  aki viszont felajánlotta a köznek, vagyis akkori megfogalmazásban:  Elek mezőváros közönségének.

Tudomásunk szerint az 1990-es években ez az eredeti térkép bekeretezve az eleki plébánián volt látható

Vajon ki tudja a térképen elhelyezni lakóházának a helyét?(Utcanevek Eleken valószínűleg csak a XIX. század második felétől léteznek,  addig csak házszámok voltak.)

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv épületek egyház festészet művészet Rapajkó tájkép történelem

Az eleki templom 1824-ben

Az eleki plébánián még az 1990-es évek első felében is megvolt az a festményről készült fotó,  amit most mi is be szeretnénk mutatni.

Az általunk átnézett források és szakirodalom alapján máig nem sikerült kideríteni azt,  hogy ki készítette az egykori festményt,  illetve ki és mikor fényképezhette le azt.

Szerintünk valószínűleg Elek németek általi újratelepítésének századik évfordulójára festhette meg valaki korhűen Elek központi részét,  ami feltehetőleg nem sokban különbözhetett a kezdeti időszaktól,  illetve lehet,  hogy valaki “csak” ilyennek képzelte el a templomot és környékét 1824-ben,  de a festmény nem akkor,  hanem később készült el!

Ha forrásként nézzük a fotót,  akkor is érdekes,  hisz pl.  jól látszik,  hogy  egykoron a templomba még “fölfelé kellett menni”,  míg manapság erre már nincs szükség.

Akkor még egy kis hídon is át kellett mennie annak,  aki pl.  misére igyekezett,  ami az akkori,  a maitól igen csak eltérő földrajzi környezetet is bizonyítja! (A híd maradványait állítólag az 1990-es évek közepén megtalálták.)

A templom már akkor is nagy lehetett,  tehát nem az elsőről van szó,  ami valószínűleg az 1730-as évek elején épülhetett meg.

1830-39-ben már kb. 3200-3600-an élhettek Eleken,  míg 1734-39-ben,  vagyis az újratelepülések kezdetén  kb. csak 300-400-an, tehát szükség volt az új templom alapjainak a letételére 1776-ban.

A plébános 1834-ben Száll Antal volt,  aki 1819-75-ig,  vagyis a legtovább szolgát Eleken,  utolsó éveiben látását elveszítve is! (Eleken temették el.)

A fotón valószínűleg iskolát és lakóházakat láthatunk még.

2024-ben ünnepeljük Elek német újratelepülésének a háromszázadik évfordulóját,  így nyilván akkor is többen meg fogják festeni a templomot.

Valószínűleg pl. 2124-ben is sokat fognak jelenteni ezek az alkotások az akkori elekieknek!

Rapajkó Tibor