Janecskó János igazgató úrtól érkeztek kiegészítő képek a Békakirály című gyermekszíndarabról, amit az eleki Általános Iskola tanulói – odaadó tanári felkészítéssel – 1958-ban(?) mutattak be.
Nagyon köszönjük a képeket!
Tisztelt Szerkesztőség!
Eleki gyermekkorom legkedvesebb képe a mellékletben szereplő óvodai
csoportkép.
Kató óvó néni tanította be nekünk (azt hiszem) a karácsonyi műsort, amelyről
a kép készült. A Hősök útján volt az óvoda. Sok arcra emlékszem, a nevekre
kevésbé, de biztos vannak még Eleken, akik magukra ismernek.
A bal szélen Gáspár Etelke (Bimbi), előtte az egyik Kemenes kislány, a jobb
szélen Szigeti Klári van. Én a sötét csokornyakkendős (matrózinges) kisfiú
(úgy emlékszem Csapó Miki) párja vagyok a középvonaltól jobbra (Orosz Anna).
Ez az előadás 1948-ban lehetett.
Azt énekeltük:
“Kiskefe, poroló, tollseprű.
Szobalánynak lenni nem könnyű.
Az én nevem máskép szobacicuska.
Megterítek s készen van az ozsonna.”
… és táncoltunk hozzá.
Szeretettel küldöm.
Boldog, békés új esztendőt kívánok: dr Bagyinszki Jánosné (dr Orosz Anna)
Ezen levéllel együtt természetesen egy fotó is eljutott hozzánk, így örömmel teljesítjük dr. Orosz Anna kérését.
Köszönjük.
Rapajkó Tibor
Az 1960-as években újjáéledő eleki német hagyományok mókamestere, egyik lelkes szervezője a Treszi házaspár volt. Ötleteik, jókedvük és sok önzetlenül végzett munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak a farsangi felvonulás, de az egyedinek számító böjtközepi „mita in dr fasta” szokása is máig fennmaradhatott Eleken.
Mester Klára
“Juhé, farsang van, ide a fánkot!” -ezzel a kiáltással zörgettek be húshagyókedden a maszkák (fasingnara/Faschingsnarren) az ablakokon. Kezükben nyárs (spiaz) és korsó, bögre (pehr) volt az adományoknak.
A vidám eleki felvonulás, jókedvű bolondozás gyökerei a német óhazában keresendőek, de sok elem pl. a mohácsi busójárásban is fellelhető. Feltűnnek azok a motívumok -bár eredeti jelentésük rég elhomályosult –, melyek ennek a télüző, tavaszköszöntő, termékenységvarázsló népszokásnak a tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó, kereszténység előtti gyökereire utalnak: a „rossz szellemek”, a tél elűzésére szolgáló állatmaszkok és zajkeltő eszközök (láncok, kereplők, kolompok), a közösen bemutatandó „áldozat” (lakoma) céljára gyüjtött adományok, a bőséges evés-ivás, a kakastoll/fácántoll mint az egykori állatáldozatok jelképe, a kitömött bábu és állatfigura (putsa), amit sok helyen a farsang végén – mint a tél jelképét – elégetnek vagy vízbe dobnak. (Eleken ez nem volt ismert.) De ide sorolható az is, hogy az alakoskodás szigorúan az utcához kötődik, és az egész közösséget bevonják a tréfálkozásba.
Bár az ősi motívumok megmaradtak, a három napos, vasárnaptól keddig tartó farsang ünnepe az 1920-40-es években sokkal inkább azt a kulturális és erkölcsi szokásrendet tükrözte, ami a homogén sváb paraszti közösség életét meghatározta.
Farsang vasárnapján kezdődtek a táncmulatságok, életkor, családi állapot és lakhely szerint kűlönböző időpontokban, csoportokban. Kora délután a 10-12 éves gyerekek, később a 13 éves lányok „tánciskolája” volt egy-egy családnál. A házasulandók (14-20 éves lányok, 18-21 éves fiúk) már esti bált rendezhettek. Valamelyik ismerősnél vagy utcabeli családnál gyűltek össze a fiatalok az anyák szigorú felügyelete mellett, a házas férfiak be se léphettek a terembe. Ha nem volt a társaságban zenész, megfogadtak egy harmonikást.
Advent a karácsonyi ünnepkör bevezetése, mely időszakban egykor Eleken is számos néphagyomány élt. Ebből idézünk fel ízelítőül néhányat.
Die ersten Blüten auf Kirschzweigen am 23. Dezember/ A cseresznyeág első virágai dec. 23-án
Közben nem beszélhettek és hozzájuk se szólhattak, hisz az éjfél „a boszorkányok ideje” volt.
Amelyik lány gyümölcsfaága vízbe állítva karácsonyra kivirágzik, az -a néphit szerint – hamarosan féjhez megy, és boldog lesz, az asszonyok pedig jó termésre számíthatnak a következő évben.
Nikolaus von Myra (russische Ikone von Aleksa Petrov, 1294)
December 6. előestéjén csengővel vagy kolompszóval, kifordított subában, kenderből készült szakállal a Mikulás kereste fel a kisgyerekes családokat. A gyerekek verset mondtak, énekeltek, imádkoztak, jutalmul aszalt almát (schnits), aszalt szilvát (hutsl), diót, cukorkát, csokoládét kaptak. De olykor számíthattak egy-egy virgácssuhintásra is.
December 13.
Albrecht Dürer:
A boszorkány
A Gergely-féle naptárreform előtt Luca napját az év legrövidebb napjának tartották, így a fényt hozó Luca asszonynak nagy jelentősége volt a néphiedelemben. A legjelentősebb asszonyi ünnep, számtalan „boszorkányság” fűződik hozzá. Ez a nap alkalmas volt termékenységvarázslásra, házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, a lucaszék készítésére. Európa-szerte nagyon gazdag a hagyománya.
Az eleki asszonyok ekkor ünnepelték a „baromfiak névnapját”(=tyúkok termékenységvarázslása). Hogy a baromfitartás milyen fontos volt az eleki gazdasszonyok számára, bizonyítja, hogy még köszöntőt is mondtak, mely a gyerekek névnapi versikéjére emlékeztetett:
„Tyúkok, sok szerencsét kívánok a névnapotokra. Jó egészséget, hosszú életet, hogy sok tojást tojjatok és jó kotlók legyetek.”
A tyúkoknak készített lutsakrepfli (Krapflein =fánkocska), azaz az ünnepi eleség kukoricadara, árpa, búza, zab keverékéből állt, amit vízzel összekevertek, majd félig átsütöttek, ezzel “vendégelték meg” az aprójószágot.
Luca széke
Boszorkányszög
A Luca-széket (lutsasamrla) kilencféle fából a férfiak ezen a napon kezdték el készíteni, s aki az előírásnak megfelelően járt el, az Eleken -a babona szerint- abban bízhatott, hogy a karácsonyi éjféli misén megláthatja, „kik a teheneket megfejő boszorkányok” a faluban.
Ismert volt a Luca -búza csíráztatása is, mely december 13-tól karácsonyig akár 10-15 cm-es hajtást is hozott. Ennek magasságából a jövő évi termésre következtettek.
Az 1920-as évek után már jellemző volt a karácsonyfa állítása is. A kicsírázott búza a fa alá került dísznek, az ünnep után pedig a baromfiakkal etették meg, bízva a növény mágikus erejében.
Am Weihnachtsabend / Karácsony este(Carl Larsson 1904)
A témához kapcsolódó írás:
Mester Klára
Forrás:
Mester György: Adventi jelesnapi szokások az eleki németeknél
Wikipedia
Nemrég érdekes autóról írt a Totalcar autós honlap veterános melléklete. Az online magazinban mutatott nem mindennapi jármű egy kis szériában készített, 1930-as évekbeli nyitott Opel Kapitän, melyből mára összesen kettő ismert “ép” darab van a világon.
A képek láttán egy emberként sóhajtott fel a Zimmermann család. A dolog érdekességét tudniillik számunkra az adja, hogy az elekiek híres harmonikása, Zimmermann Ferenc (1924-2010) is egy hasonló járművet vezetett pályája kezdetén.
Első munkahelyén az eleki főszolgabíró, Antalffy Lajos inasaként dolgozott az 1940-es években, tizenhat éves korától. Udvarias és megbízható fiatalember lévén a főnöke rábízta az elegáns családi autó vezetését is. Így az ifjú Ferencből sofőr is lett.
A háború az akkori átlagos autótulajdonos számára azt jelentette, hogy egy adott pillanatban a hadsereg elvette a járművet, “bevonultatták”, és a szegény tulaj onnantól gyakorlatilag bottal üthette a nyomát. A főszolgabíró fontos hivatala miatt (Elek járási székhely volt akkor, és ez nem csak üres címet jelentett) mentesült a beszolgáltatási kötelezettség alól.
Ferenc egy kedves, vékony, muzsikálni szerető fiatalember volt, és akkoriban még csak udvarolt későbbi feleségének, Veronkának, aki kicsivel utána került a hivatalnok házához, és hozzá hasonlóan szolgálóként dolgozott. Mindketten szegény, de becsületes és szorgalmas fiatalok voltak. A főszolgabíró és felesége nagyon kedvelték őket. Sokszor megengedték Ferencnek, hogy a fárasztó munka után autóval vigye haza kedvesét.
A képen látható autót összevetve a Totalcar cikkében megjelent Hebmüller- változattal, észre lehet venni, hogy az eleki kocsi valószínűleg “gyári” kabrió, amelynek az első ajtaja mögötti részen még volt egy kisebb ablaka, míg a Hebmüller “2+2” kialakitása mellett kicsit rövidebb az utastérben, és azon nincs ilyen. Antalffy Lajos kocsija – sofőrös járműként – nyilván két használható üléssel kellett rendelkezzen hátul. Tehát az eleki autó a kevésbé ritka változat volt, amelyből a cikk szerint 4560 darabot gyártottak, szemben a Hebmüller karosszériások 248 darabjával. Azért ez a majd’ ötezer sem olyan nagy mennyiség, hogy nem lett volna már akkor ritka autó.
A Totalcar cikkből sokat megtudhatunk a nagy Opel akkori mércével nagyon korszerűnek mondható műszaki megoldásairól, az igen modern önhordó karosszériától a szinkronizált sebességváltóig, stb. Korábban írtunk már Mag József kereskedő Fiatjáról is, amely szintén nem mindennapi kocsi volt. Érdekes, hogy az ország perifériájára szorult Eleken ilyen komoly járművek megtalálhatók voltak. A környék uradalmaiban biztosan lehettek még elegánsabbak is, talán bukkan még fel fénykép hasonló érdekes egykoron környékbeli járművekről.
A szovjet hadsereg előrenyomulása a jelenlegi méretű Magyarországot a hivatalos történelemírás szerint pont Elek és Lökösháza térségében érte el először, 1944. szeptember 24-én. Antalffy Lajosnak és feleségének menekülniük kellett. Autójukat a szovjet hadsereg lefoglalta, és hadi célokra használta fel. Hogy hová kerülhetett? Nem tudhatjuk. Ha nem látszana a képeken, hogy ez egy kicsit másfajta autó volt, mint a veteránrajongó gyűjtő Hebmüllere, akár azt is hihetnénk, hogy ez került elő Ukrajnából…
Érdekes írásra bukkantam a közelmúltban a Képes Újság 1990. március 24-i számában. Az újságíró a nemzetiségi nyelv és kultúra helyzetéről, identitásukról, a nyelvvesztésről faggatta a járókelőket a hivatalosan többnemzetiségű Eleken.
Vajon ma milyen válaszokat kapna az érdeklődő?
Mester Klára
elekfoto 