70 éve, 1947. január 14-én lépett életbe az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény, amely még a mai napig is életben van!
Az alábbi írás a Neue Zeitung 2016-os karácsonyi számában jelent meg. Magyar fordítását is mellékeljük – a 2. Világtalálkozó programjával és fényképekkel kiegészítve.
Az elekiek (világ-) találkozói
A magyarországi németek identitásának megőrzése nagy mértékben függ attól, hogyan alakulnak a kapcsolatok az elűzöttek és a Magyarországon maradtak között
Elek története jól példázza, hogyan alakult ki a 60-as évek magánlátogatásaiból a baráti találkozók hagyománya, az “ Eleki Világtalálkozó “ .
Mi a helyzet ma és mi várható a jövőben?
Levélváltás természetesen már az 50-es évektől volt a kettészakadt családokban, de az első “autós vendég” csak 1963 pünkösdjén érkezett Elekre. Josef Niedermayer családja Weilerből tette meg a hosszú utat egy bogárhátú VW -val, mert a házaspárt hajtotta a honvágy és a szándék, hogy tíz éves fiuknak megmutassák, hol volt egykor az otthonuk.
A látogatás némi félelemmel és szorongással volt vegyes; Niedermayerné Japport Franziska – mint meséli – minden apró zajra felriadt éjszakánként. A rokonok, barátok örömmel fogadták őket, de a település új lakói inkább bizalmatlanul, irígykedve.
1984-ben Bajorország egyik alsó-frank településén, Gerolzhofenben különleges ünnepségre került sor: 260 évvel korábban innen vándorolt ki 13 család a Magyar Királyságba, az elvadult eleki pusztaságba.
Az ünnepség résztvevői közt volt Otto von Habsburg mint az Európa -Parlament képviselője, Dr. Hans Sauter a Kiteleptett Magyarországi Németek Szövetségének képviseletében, valamint Németországból és a Tengerentúlról több, mint 700 egykori eleki.
Elekről egy 51 fős delegáció érkezett, élén Szántó István tanácselnökkel. Otto von Habsburg magyar nyelven fordult az elekiekhez.
Az élmények hatására Szántó István javasolta a németországi Heimatkomiteenek, rendezzenek Eleken világtalálkozót.
1990-ben került sor az első Világtalálkozóra, 2016-ban már a 13.-t rendezték.
Több nagyszerű alkalmat lehetne említeni, de a legtöbb vendég talán az 1994. augusztus 4-7-ig a tartó 2. ünnepségsorozaton vett részt. Ahogy Josef Schneider (Crailsheim) írja:
“A honfitársak közelről és távolról, az USA-ból, Kanadából, Ausztráliából, Németországból és Magyarország sok vidékéről gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljünk.”
A temetőben felszentelték a Háborús hősök emlékművét, “Elekért” érdeméremmel tüntették ki postumus Dr. Csepregi Imrét és Dr. Mester Györgyöt, valamint Radványi Györgyöt és Josef Schneidert (Crailsheim), aki nagyon sokat tett az első világtalálkozó sikeréért.
A német nyelvű katolikus mise, a hagyományos svábbál, úgyszintén a vendégek ünnepélyes bevonulása hintókon a város határától, ünnepi beszédek, koszorúzások képezték és képezik ma is az ünnepi program gerincét.
Sajnos az eleki lakosok egy része máig kivülállóként tekint ezekre a találkozókra, olyan programok, amelyeken közösen vennének részt a helybeliek és a vendégek, kevéssé alakultak ki; az utcán – a vendégeket leszámítva –szinte csak a magyar nyelvű beszélgetést hallani.
Ahhoz, hogy a jövőben is fennmaradhasson ez a szép helyi esemény, az ifjúságot kellene megnyerni. Ha a gyökereiket tekintve több nemzetiségű elekiek felélesztenék, megtanulnák, egymásnak továbbadnák elődeik nyelvét, kulturális hagyományait, táncait, valami egyedien színes közösséget teremthetnének. Persze, csak akkor, ha mindez a hétköznapok részévé válhatna.
A testvérvárosi kapcsolatok Gerolzhofennel, Leimennel, Laudenbach-hal jó alkalmat teremtenek a német nyelv gyakorlásához, kulturális utazásokhoz, mint ahogy a Dr. Mester-György Általános Iskola tanulói már többször részt is vettek csereprogramokon.
A laudenbachi “Elekiek Kulturális Egyesülete” – köszönhetően fáradhatatlan vezetőjének, Joschi Amentnek – látogatókat, utazásokat szervez a találkozóra Németországból. De az utóbbi években a közeli Romániából és Szlovákiából is érkeztek vendégek.
Így bízhatunk benne, hogy 2018 -ban is sor kerül Eleken a baráti találkozóra, még ha nem is “az egész világból” érkeznek a résztvevők.
A 13.Világtalálkozó programjai, a róluk készült videók megtekinthetők:
Mester Klára
Az eleki katolikus egyházközség ifjoncai betlehemező körúton járják városunk utcáit.
A felvételeket Tóbiás Sándornak köszönhetjük.
Az elekiek őszi kirándulása a “Schwäbische Türkei”-ba
A Neue Zeitung 2016/48-as számában lehetett a fenti beszámolót olvasni. Mivel terjedelmi okokból csak egy fénykép került az újságba, a magyar fordításhoz most mellékelünk még néhányat.(Képaláírás: Ottlakánné Walthier Dorottya és Kocsisné Pelle Erzsébet köszönetet mond az eleki csoport nevében Jenei Józsefnek)
Az Eleki Németek Egyesületének szokásos őszi kirándulása az idén a “Schwäbische Türkei”-ba, “Sváb Törökország”-ba vezetett.
Egy októberi vasárnapon hajnali 4-kor indult útnak az Eleki Németek Egyesülete, hogy a 35 résztvevő reggel 9 órára már Bonyhádon lehessen.
A 290 km-es út első állomása a Magyarországi Németek Háza volt, ahol a helyi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület képviseletében a Jenei házaspár, Marika és József vártak rájuk.Mivel Marikának rövid beszélgetés után a vasárnapi misére kellett sietnie, József látta vendégül az elekieket. Hosszan mesélt Bonyhádról, a Völgység legnagyobb városáról ill. a tájháznak a történetéről. A kirándulók a jellegzetes sváb házban nemcsak az egykori lakószobákat, hanem a gazdasági melléképületeket is megtekintették, majd busszal körbejárták a várost.
Ismét előkerült egy ballagási kép Mester György hagyatékából. Ezúttal az 1974-ben végzett 8.a-sok ismerhetnek magukra.
Érdekes a képes- és levelezőlapok világa. Egy levél már sokkal nagyobb súllyal bírt ezeknél a postai küldeményeknél, ezért a fiatalok régebben nem nagyon engedhették meg maguknak, hogy csak úgy levelezgessenek bárkivel. Bizony akkor más idők jártak.
Egy-egy képeslap még úgymond “belefért”. Így a titkos üzeneteket is úgy kellett elrejteni
ezeken a tenyérnyi helyeken, hogy azt “illetéktelenek” (pl: postások, szülők) ne tudják elolvasni. Természetesen ezen a téren is találékonyak voltak az őseink.
2011 nyarán fedeztem fel az eleki temetőben egy szerényen meghúzódó síremlékegyüttest.
Az egyik sírkő hátoldalán a következő felirat olvasható:
Itt nyugszanak
Báró
Tomassich Miklós
1769-1848 és neje
györöki
Edelpacher Antónia
1777 – 1829 gyermekeik
Miklós, Károly, Klára és férje Bíró Imre, valamint Imre, a család utolsó sarja és neje Zettykó Anna s ezek gyermekei Ilona és László.
Holttestük maradványait lökösházi volt birtokukról kegyeletes lélekkel e helyre hozatta 1931. szept.2-án dédunokájuk: gávai Dr. Gaal Jenőné szül. Varjassy Lenke
Arad vármegye térképét böngészgettem amikor rátaláltam egy bizonyos Báró Tomassion majorra. Valószínűleg a major a tulajdonosáról kaphatta nevét viszont érdekes, hogy soha senki nem hallott még ilyen nevű báróról a környéken.
Valószínűleg rövid életű lehetett a major, ugyanis csak ezen az 1910-es térképen jelölték, se előtte se utánna nem találtam meg más térképeken.
Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Arad_v%C3%A1rmegye
Wittmann Attila
Nem, a cím nem elírás. A Vöröskereszt fényképes eltűntek listájában keresgéltem a II. világháborúban eltűnt katonák közt, amikor megtaláltam Guthier Ludwig nevét, aki 1906.12.23-án született és 1944. szeptemberében tűnt el Elleknél. Gondoltam ez elírás, egyértelmű. De a “jó kutató” mindennek utánajár, így beütöttem a google-ba, hogy “Ellek”…. és lám….
Forrás: http://www.weather-forecast.com/locations/Ellek/forecasts/latest
Íme az Ellek nevű település Törökországban.
Az persze tény, hogy a II. világháborúban -pláne 1944-ben- sem a magyar, sem a német katonák nem harcoltak ott. Vagyis az adatbázisban természetesen elírták a helység nevét, de érdekesség, hogy még így is létező településnevet olvashatunk.
Wittmann Attila
A németországi „BVA“ honlapján megjelent a német parlament pénzügyi bizottságának döntése az egykori német állampolgárságú vagy NÉMET SZÁRMAZÁSÚ polgárok kényszermunkára hurcolás miatti kártalanításáról.Aki a BVA honlapján elérhető űrlapokat kitöltve a szükséges bizonyítékokkal együtt beadja a kérelmét, az a személy, vagy hozzátartozója 2 500 EURO egyszeri kártalanításban részesül. (Beadhatja a kérelmét még élő málenkij robotos, és a 2015. november 27-e után meghalt málenkij robotos házastársa, vagy gyermeke.)
Az alábbi német nyelvű levél tartalmazza azt a linket, ahonnan a szükséges dokumentumok letölthetőek.
Sehr geehrte Damen und Herren,
Liebe Landsleute,
Der Haushaltsausschuss des Deutschen Bundestages hat am 6. Juli 2016 die Richtlinie über eine Anerkennungsleistung für ehemalige deutsche Zwangsarbeiter (sog. ADZ-Anerkennungsrichtlinie) gebilligt. Danach sollen die Betroffenen für ihr erlittenes Zwangsarbeiterschicksal eine finanzielle symbolische Anerkennung in Höhe von 2500 € erhalten.
Die ADZ-Anerkennungsrichtlinie trat am 1. August 2016 in Kraft, dementsprechend ist das Antragsformular mit erläuternden Hinweisen seit dem 1. August 2016 auf der Homepage des Bundesverwaltungsamtes unter www.bva.bund.de/zwangsarbeiter
(http://www.bva.bund.de/DE/Organisation/Abteilungen/Abteilung_BT/Zwangsarbeiter/zwangsarbeiter_node.html) erreichbar.
Unter der genannten Internetadresse finden Sie folgende Dokumente:
– ADZ-Anerkennungsrichtlinie,
– Merkblatt (mit den wichtigsten Informationen zur Antragstellung),
– Antragsformular,
– Vollmachtsformular.
Die wichtigsten Informationen laut Richtlinie sind kurz zusammengefasst die folgenden:
Für Auskünfte steht Ihnen ein telefonischer Service in Deutschland
unter folgender Telefonnummer zur Verfügung: +49 (0)22899 358 9800.
Per Mail erreichen Sie die Servicestelle unter: adz@bva.bund.de
Forrás: http://www.heimatmuseum.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1253%3A2016-08-11-09-15-21&catid=58%3Ahirek&Itemid=88&lang=hu
Erről a kártalanításról az egyik kereskedelmi rádióban is hallottam egy riportot. Abban azt javasolták, hogy az érintettek vegyék fel a kapcsolatot a helyi német kisebbségi önkormányzattal, ott valószínűleg tudnak segíteni.
A magyarországi (Magyar Állam által fizetett) kárpótlásról itt: http://www.zentrum.hu/hu/2014/07/karpotlas-malenkij-robot-tuleloknek/ lehet olvasni.
Wittmann Attila
elekfoto 