Elek oktatási és kulturális életében az 1960-as évek elején jelentős változás következett be a szakiskola (1962), illetve a gimnázium alapításával (1963).
Mind köztudott, az akkori szakiskola a mezőgazdasághoz kapcsolódó képzésekben ért el jelentős sikereket, míg a gimnázium pedig a felsőfokú tanulmányokra való felkészítésben volt sikeres.
Mint ahogy a mostani fényképünk is bizonyítja, a tanulás mellett azért jutott idő a diákoknak a szórakozásra, a szakiskolai kollégiumban is.
Ezen az 1964-ben készült, enyhén rongálódott fényképen valószínűleg I. és II. osztályosok táncolnak önfeledten egy korabeli slágerre. (Akkor még egy lemezjátszó is nagy kincsnek számított, a lemezekről nem is beszélve!)
Ez a kis kollégiumi életkép még azért is érdekes lehet, mert pl. jól visszaadja az akkori múlt és a jelen egymás mellett élését is, hisz a fotón mindenkinek modern hajfrizurája van, de láthatunk egy fejkendős nőt is (szülő, alkalmazott?).
A ruházat is sokatmondó, hisz az viszonylag egyszerű, de van már női nadrág is.
A képen látható egykori szakiskolás diákok ma már nagymamák lehetnek, vajon ki ismeri fel őket?
Reibel Mihály (1889-1959) egykori eleki plébános 1959 novemberében hunyt el, miután 1956-os tevékenysége miatt meghurcolták, és egy időre a márianosztrai börtönbe került. Az ő temetését ábrázolja a fénykép – a menet éppen a tanácsháza (egykori főszolgabírói hivatal) előtt vonul el, a temető irányába.
A magyarországi rendszerváltoztatásnak köszönhetően a települések központjából eltűntek az egykori szovjet emlékművek, amelyek valójában nem csupán a “felszabadítást”, hanem inkább az elnyomást szimbolizálták, hisz a Vörös Hadsereg csak 1991-ben vonult ki hazánkból.
Magyarországon az ötágú vörös csillag ma tiltott önkényuralmi jelképnek számít, de egykoron ez is a “csúcson volt”!
(A fekete-fehér korabeli fényképet Halász Gyula készítette.)
Az egykori eleki “felszabadulási” emlékmű
Még mindig sokan emlékezhetnek Eleken a mai kiűzetési szoborkompozíció helyén álló egykori “felszabadítási emlékműre”, melynek felirata szerint a szovjetek az elekiek számára 1944. szeptember 24-én hozták el a “szabadságot”, ami több mint érdekes, hisz az eleki polgári halotti anyakönyv 1946. április 2-i bejegyzése szerint a község területén dúló harcok idején, vagyis 1944. szeptember 26-án 18 katona és egy polgári személy halt meg. (17 magyar katona, egy román katona és egy civil.)
Magyar hősi emlékmű az eleki temetőben
Az egyházi anyakönyvben is tulajdonképpen ugyanazok a nevek szerepelnek, illetve a római temetőben is, a magyar hősi emlékművön, de még annyival kiegészítve, hogy Ottlakán még ezen kívül négy személyt is eltemettek.
(A fényképen szereplő rövidítések és azok feloldásai: honv. : honvéd, tiz. : tizedes, szkv. : szakaszvezető, fdgy. : főhadnagy, ism. : ismeretlen.)
Arra viszont nincs magyarázat, hogy Névery Sándor (27) zászlós neve miért nem került fel az emlékműre, pedig ennek a Nagybecskereken született katonának a neve a polgári és az egyházi anyakönyvben is szerepel, mint ahogy a váci Nagy László (23) hadapród őrmester nevét is csak az egyházi anyakönyv őrizte meg!
Az is érdekes még, hogy Vigyikán Tivadar neve viszont ma is olvasható az emlékművön, pedig róla azt is tudjuk, hogy román katona volt!
A legérdekesebb azonban mégis Fok László ( a sebesüléskor 23 éves) hadapród őrmester esete, akiről az eleki polgári anyakönyvben az áll, hogy adatai ismeretlenek, a katolikus anyakönyv szerint, pedig “csak” sebesült volt, így a neve valószínűleg azért nem került fel (szerencsére) az emlékműre, mert túlélhette a háborút, szemben Lajkó Dezsővel (24), akinek nem ismert a származási helye és a topolyai Szanya Jánossal (23) , akik viszont belehaltak a sebesülésbe!
Tényként még azt is elmondhatjuk, hogy eleki polgári anyakönyv tud még egy ismeretlen, polgári ruhás hősi halottról is, aki az ottlakai határ közelében halt meg, amiről viszont a katolikus anyakönyv nem tud.
Visszatérve az úgynevezett felszabadítási emlékműre, számunkra a szeptember 24-i dátum a legfontosabb, vagyis a logika, mert valószínűleg akkor Eleken is az volt a lényeg, hogy a szovjetek mikor léptek először eleki földre, és nem az számított, hogy ki mikor mikor győzött, hisz még szeptember 24-e után is voltak harcok.
Az eleki szovjet emlékmű
Az eleki római katolikus temetőben van egy másik katonai emlékmű, vagyis a szovjeteké, akik szintén a legértékesebbet, vagyis az életüket adták a háború befejezésért, vagy ahogy akkor hivatalosan mondták és többen is hitték is, hazánk felszabadításáért, illetve a felirat szerint Elek városáért!. (Elek csak 1996-tól város, de vajon ki merte volna szóvá tenni akkor ezt a nagy tévedést!)
Mindentől függetlenül 1944 őszén Eleken meghalt 37 szovjet katona és 17 ismeretlen, akiknek így az előbbiekkel szemben viszont a nevük sem szerepelhet az emlékművön.
1989-től már hivatalosan is elmondhatjuk, hogy minden olyan katona, aki a háborúban az életét áldozza az általa nemesnek gondolt célért, azok hősi halottaknak tekinthetők, így pl. Eleken nem csak az akkori Honvédség katonái, hanem az egykori Vörös Hadsereg orosz, ukrán, muzulmán katonái is.
Az az időszak mindenkinek nagyon kegyetlen volt, de talán a szovjeteknek lehetett a legkegyetlenebb, hisz pl. hazaárulást, így biztos halált jelentett az, ha a szovjet katona megadta magát az ellenségnek, de a háború után a kommunista hatalomnak “gyanús” volt az a nem kevés szovjet katona is, aki győztesként és természetesen világlátottként visszatért a Szovjetunióba, ami 1991-től már csak lapalji jegyzetnek számít!
Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy hazánk számára nem elsősorban azért volt tragikus a II. világháború, mert azt elveszítettük, hanem azért, mert a szovjet katonák elhoztak számunkra egy olyan rendszert, a kommunizmust, amelyet egyetlen józanul gondolkodó ember sem akart elfogadni, de mégis ránk kényszerítették, aminek az árát valamilyen módon még ma is keményenfizetnünk kell!
Most pedig az eleki katolikus halotti anyakönyv alapján, annak bejegyzési sorrendjének megfelelően nézzük meg, mit kell még tudni az Elek védelmében elesett magyar katonákról! (Név, életkor, születés helye.)
Juhász Imre(23), Gyöngyös, Ádám József (23), Visznek, Polyák László honvéd tüzér (23), Benedeki, Sinka István (22), Nagytarcsa, Zachar József (23), Tápiószentmárton, Lukács Imre (30), Karcag, Hingyi Imre (28), Újpest, Szépkúthy Zoltán (25), Nagyvárad-Budapest, Vági János (22), Medgyesbodzás, Pintér Ferenc (29), Budapest, Dropa János (29), Herencsény, Szetei István 35), Kőhidgyarmat?, Hornicsek József (?), Nógrádmarcali, Kovácsik István (22), Kevermes.
Ottlakán temették el a következőket: Szatmári Ferenc (?), Budapest, Sz. Tóth Antal (22), Hajdúszoboszló, Varga József (22), Dömsöd, Matyinkó Mihály (22), Lósa? (Ők valószínűleg a már korábban a magyarok által felszabadított Ottlaka védelmében haltak hősi halált.)
Ezek az Elekhez kapcsolódó nevek tudomásunk szerint csak most kapnak nagyobb nyilvánosságot.
Reményeink szerint az estleges leszármazottak ha eddig még nem, akkor ezen emlékező írásunknak köszönhetően utólag is hírt kaphattak eltűnt szeretteikről, és ha ez így lesz, akkor már megérte munkálkodásunk!
Dr. Párducz László szülész osztályvezető főorvos megkeresésére az eleki önkormányzat jótékonysági akciót szervez a gyulai Pándy Kálmán Kórház szülészete javára egy korszerű szülőágy beszerzésének elősegítésére.
Az est fő szervezője, Dr. Heim Lajosné alpolgármester a művelődési ház vezetőjével, Árgyelán Györgynével.
Ennek első állomása volt az október 13-án délután megrendezett jótékonysági est, melyen a Dr. Mester György Általános Iskola egykori és jelenlegi diákjai szerepeltek. A nézőközönség fejenként 500 Ft belépődíj fizetésével járult hozzá a gyűjtéshez. A gyerekek és fiatalok igen színvonalas műsorral kedveskedtek a közönségnek (erről bővebb fényképalbum később lesz).
Ezt az első akciót egy további követi majd november folyamán, amely egy jótékonysági bál formájában járul majd hozzá a célkitűzés eléréséhez. Ez utóbbi novemberben lesz, és a bálozó nagyközönséget várják majd rá szeretettel – minden rendes eleki polgárnak ott a helye!
Elek régen vasutas település volt, és lakói, amint korábbi cikkeinkből kiderül, szerették és megbecsülték vasútjukat. 1946-ban, idestova pontosan 66 éve, díszes ünnepséget tartottak az első magyarországi vasútvonal megnyitásának 100 éves évfordulója alkalmából. Utána még nem egészen huszonöt évig élvezhette Elek népe a vonatozást.
Palotás 1946-ban: Eleki lányok a vasút fennállásának 100. évfordulójának megünneplésére készülnek az eleki Polgári Iskola udvarán. Fotó: Császárné Sólyom Judit
Császárné Sólyom Judit küldte a két szép fotót az ünnepségen részt vevő akkori fiatalokról a következő tudnivalókkal:
A képek hátoldalán a következő olvasható: Elek, 1946. okt.16-án Díszpalotás: ‘csillagban’ a lányok: Engelhardt Juci, Szabó Rózsi, Bakos Klári, Mag Vali, Szarka Babi, Koller Erzsi, Csirmazin Eta, Győri Baba. ‘Vágóban’ a ‘fiúk’: Szolcsányi Erzsi, Miklós Piri, Kovácsovics Erzsi, Niedermayer Veronka, Brandt Rézi, Varga Kati, Rónai Klári, Wittmann Joli.
Palotás 1946-ban: Eleki lányok a vasút fennállásának 100. évfordulójának megünneplésére készülnek. A fiú ruhákban is lányok voltak. Fotó: Császárné Sólyom Judit.
A képek tulajdonosa szerint a fiú polgári udvarán készült a kép, amikor a vasút megalakulásának 100 éves évfordulóját ünnepelték. Az ünnepség a Kultúrházban volt, csak a fotózás volt az iskola udvarán. A táncot Klárika, Mester György akkor még csak menyasszonya tanította be a lányoknak. Hatalmas sikerük volt, hogy a fiú ruhákba is csinos lányok öltöztek. A Brandt Rézi udvarlója egy óriási virágkosarat küldetett a színpadra.
Megjelent egy rövid cikk a Beol hírújságban az Eleket egykoron Ottlakával (Graniceri) összekötő út újjáépítéséről. A jelenlegi romos műút még a “boldog békeidőkben” készült el, amikor még jócskán leginkább szekerek közlekedtek ott, minden mást vasúton vittek.
Az iskola 2012. szeptember 20-i sportnapján a diákok a sorompóig futottak. Középen jól látszik a békebeli, eredetileg elég keskeny műút maradványa.
Az ottlakai oldalon már régóta büszkén hirdeti egy tábla, hogy ők újjáépítették, és valóban, a sorompó után kicsivel kezdődő román földön hibátlan aszfaltút vár…
Romániában már jó ideje van szép új út, ami Ottlakára vezet – egyelőre feleslegesen, hisz nem lehet átmenni.
Az út tehát vár valakire, aki nem jön, mivel a határon jelenleg nem lehet hivatalosan átmenni, csak sátoros ünnepek alkalmával. Olyankor kitelepül egy komplett határátkelőhely, hivatalnokokkal, sátor-irodával, mobilvécével, és ünnepélyesen átengednek. A román szomszédoknál legalább út van. A magyar oldalon levő nyúlfarknyi szakasz pedig egy leromlott földúttal vetekszik. Nos, kíváncsian várjuk a megvalósulást. Remélhetőleg Románia végre belép a Schengen-övezetbe, és lesz is értelme az út megépítésének!
A “Határon átmenő utak rehabilitációja” táblán valaki céllövő gyakorlatokat tartott – az EU talán nem annyira népszerű…
Az egykori Elek-Ottlaka vasútvonal töltése a mi oldalunkon máig megvan az út mellett. Vasút egyébként hamarabb volt itt, mint szilárd burkolatú út. Mekkora dolog lenne, ha a vasutat is vissza lehetne építeni! – Ottlakán most is vannak sínek…
Idevágó téma még az egykori eleki vasútvonalról szóló összeállításunk, mely itt érhető el.
Akik mostanában (2012. október közepén) olvasták cikkeinket, talán meglepődve tapasztalták, hogy bizonyos cikkek végén újabban reklám látható.
Mivel a reklámok nem az elekfoto szándékából kerülnek ki az oldalra, így minket is meglepett a dolog, és kicsit utánaolvastunk a WordPress szabályzatnak. Ebből derül ki, hogy – mivel a tárhely szolgáltatása számunkra egyébként ingyenes, tehát a cikkek tárolásáért mi nem fizetünk (csupán az elekfoto.com domain névért) – a WordPress bizonyos kiválasztott oldalakon hirdetéseket jelenít meg, hogy bevételhez jusson, valamelyest fedezve költségeit. Ahhoz, hogy hirdetésektől teljesen mentes legyen az oldal, külön előfizetést kell vásárolni némi pénzért.
A hirdetések felbukkanása sokaknak talán nem feltétlenül örvendetes, viszont az, hogy kiválasztottak bennünket erre, azt jelzi, hogy olvasottságunk elegendően nagy ahhoz, hogy a WordPress megpróbáljon egy kis pénzt keresni velünk is. Tehát vehetjük ezt a dolgot pozitívan is – elég nagyok lettünk ahhoz, hogy “fantáziát lásson” bennünk a világcég.
Mostanában harmincötezer látogatást (ráklikkelést) számított a rendszer statisztika, az elindulás (2011. tavasza) óta. Ez szép szám, és munkánk jutalmaként is értelmezhető, hisz pénz nem jár érte – viszont erősít bennünket a tudat, hogy jócskán vannak, akik érdekesnek találják írásainkat, fotóinkat.
Szerencsére sokan nem csak a legutóbbi cikket olvassák el, hanem a különböző internetes keresőrendszereknek hála, megtalálják régebbi írásainkat is, így azok sem “porosodnak” elfeledve.
Maradjanak velünk ezután is, köszönjük megtisztelő figyelmüket!
2012. október 7-én a gerolzhofeni polgármester-választás második fordulóját Thorsten Wozniak (CSU) nyerte meg, így a korábbi vezetőt, Irmgard Krammert (független) válthatja 2013. február elsejétől.
Thorsten Wozniak, az újonnan megválasztott gerolzhofeni polgármester a győzelmet ünnepli
(A fényképen középen közvetlenül a győzelem után az új polgármester a feleségével, balra a CSU helyi frakcióvezetője, jobbra pedig Markus Reuss, a gerolzhofeni CSU vezetője láható.)
Thorsten Wozniak 1976. július 30-án született Bayreuthban, 1982-től él Gerolzhofenben, ahol 1996-ban érettségizett is. Lapszerkesztőként és rádiós műsorvezetőként is dolgozott. 2007-ben nősült meg, 2008-ban született meg az első gyermekük, Jacob. Az 1980-90-es években a helyi csapatban is focizott. 2008-tól városi képviselőként is tevékenykedett.
A választási kampányában erre tette a hangsúlyt: Élhetővé kell tenni Gerolzhofent különösen a fiatal családok számára! (A választási plakátjain többek között ez szerepelt: elszánt, hozzáértő, alkotó.)
2012. szeptember 19-én a Békés Megyei Kormányhivatal és a Békés Megyei Intézményfenntartó Központ szervezésében igen színvonalas rendetvényre került sor a mai megyeházán Főispánok címmel.
Elsőként az úgynevezett tanácskozói teremben Erdős
Norbert kormánymegbízott és Gara Ágnes intézményfenntarói központ vezetője méltatta Tomcsányi József (1807-76), egykori főispánt,
majd pedig dr. Erdész Ádám, megyei levéltárigazgató vázolta fel annak az embernek az életpályáját, aki a legtovább volt a megye főispánja, 1867-től egészen a haláláig.
Az előadó szerint Tomcsányi jelentősége óriási, hisz az ő tevékenysége alatt épült ki a polgári közigazgatás a megyében. A személye azért is hiteles, mert pl. részt vett szabadságharcban, a bukás után visszavonult, de nem alkudott meg, csak akkor tért vissza a politikába, amikor úgy látta, hogy azt tisztességesen is meg lehet tenni.
Méltó arra, hogy termet nevezzenek el róla. Erre a gesztusra azért is szükség van, mert ma is példa az ő egykori tevékenysége, hisz ezzel is valamilyen módon kompenzálni lehet a kommunizmus alatt elveszett évtizedeket!
Ezek után sor került a táblaavatóra.
Az avatás után Erdős Norbert, Gara Ágnes és dr. Szatmári Imre megyei múzeumigazgató megnyitotta az aulában lévő, megyei főispánokat bemutató kiállítást,
(Egy korabeli díszkard)
(Báró Harruckern János György, egykori főispán, és aki Elek újratelepítője is volt.)
A következő fényképet Zahorán Attila (Kétegyháza) küldte el számunkra. Egy eleki ház lomtalanításakor került elő a felvétel. Valamikor 1944-ben készülhetett valószínűleg Ludowikowka településen a mai Ukrajna területén. Többszörös digitális nagyítást követően a fejfákon magyar katonák neve lett olvasható. A Hadisír Gondozó Iroda segítségével a nevek mellé néhány adat is került.
elekfoto 