És az érettségi évében, 1973-ban
Kategória: esemény
Fabulya Éva: „Viszik a németeket” című könyvében olvasható többek között Franziska Kaupert naplója, amit szemtanúként, a szörnyű megpróbáltatások elszenvedőjeként írt az elekiek ukrajnai kényszermunkájáról.
Szerencsés túlélőként 1947-ben érkezett vissza Elekre, majd -némileg felerősödve- követte Németországba az időközben elüldözött családját.
Az már kevésbé ismert, hogy 1963-ban, immár német állampolgárként látogatott először újra Elekre; Ilona nevű testvérével, a férjével, Franz Posttal és a sógorával, Arnold Falkensteinnal.
Franz Post Elekről, pontosabban Kakucs-pusztáról került Ukrajnába. Némi hányattatás után a Heidelberg melletti Sandhausenben leltek otthonra Franziska Kauperttel. 1963-ban Mester György látta vendégül Eleken unokatestvérét, Franz Postot és családját.
Az 1963-ban készült fénykép derűs pillanatot örökít meg: Franz Post régi vágya teljesült, újra lovaskocsin ülhet!
Köszönhette ezt a mögötte ülő (idősebb) Klemm Istvánnak, a Mester család jó szomszédjának. Ugyanis Klemm István még a háború előtt felső mezőgazdasági érettségit tett, így később a helyi Tsz-ben agronómusként dolgozott. A képen mellette -kalapban-Arnold Falkenstein látható. Sajnos a bakon ülő férfi nevét nem ismerjük.
Ilona Németországban ismerte meg a férjét, Arnold Falkensteint, az ő családja Lützelsachsenben élt.
Mester Klára
Még 2016-ban, a kiűzetés és kényszermunkára hurcolás eleki emléknapján elhangzott beszéd után érkezett az alábbi levél:
„Nem tudom, tudod-e, hogy Édesapám valamikor 1944 őszén vagy 1945 kora tavaszán, mint hadifogoly többed magával a Szovjetunióból érkezett vagonban Elekre, hogy az ottani családokhoz bekvártélyozva “felhizlalják” őket és a Dálnoki Miklós Béla-féle csapattal (1.) a német frontra küldjék harcolni a németek ellen. ( Mire „harcra készek” lettek, szerencsére vége lett a háborúnak…)
Az elekiek szívesen fogadták őket, még bálokat is adtak, ahol is Édesapám megismerhette Bánkúty Irént, akit 1947-ben el is vett feleségül. A levelezésük megvan, a lányunk legféltettebb olvasmánya….. Ez is egyfajta történelem.”
Mint azóta megtudtuk, a levélíró édesapja, Niszler /Nádas József, a Magyar Királyi 151.számú mozsárüteg tartalékos hadnagya -civil foglalkozása szerint erdőmérnök- 1943. január 12–én , a „doni áttörés” (2.) során tűnt el /esett szovjet fogságba, s így érkezett egy év múlva vagonban, hadifogolyként Elekre.
A családtörténetek így adnak támpontot a helyi történelem homályos részeinek a kiderítéséhez.
A menyasszonytól balra Mester György és Takács Klára, Dén József ésKatona Antónia. A vőlegény mellett Jäger Kornélia és ifj. Bánkúty / József
De ezútttal maradjunk a családtörténetnél.
Bánkúty /Zielbauer József, korábbi medgyesbodzási főjegyző háza Eleken a Dózsa György és Arany János utca sarkán volt, itt tartották Bánkúty Irén és Nádas József esküvőjét.
A menyasszony legjobb barátnői Katona Antónia és Takács Klára voltak – még a medgyesbodzási gyerekévekből. Életük végéig szoros barátság fűzte össze őket. Nem véletlen tehát, hogy az esküvőn mint koszorúslányok vettek részt – vőlegényükkel/ férjükkel.
Az ifjú Nádas család a Dunántúlra költözött, de a barátság életük végéig megmaradt.
Kezdetben gyakran találkoztak a Bánkúty nagyszülőknél vagy a Mester családnál, akik ekkor Eleken a Kétegyházi út 19. számú házban laktak.
A Nádas és Mester szülők kölcsönösen gyermekeik keresztszülei lettek.
A Nádas család eleki látogatásai akkor ritkultak meg, amikor az édesanya, Bánkúty Irén, , tragikusan hirtelen, korai halála után a Bánkúty nagyszülők a Dunántúlra költöztek, hogy segíteni tudjanak a nehéz helyzetben.
Elek Kétegyházi u 19.
A „Nádas gyerekek”, Irén és József, akik a szüleik keresztnevét viselik, máig szép emlékeket őriznek a nagyszülőknél és a keresztszülőknél töltött boldog eleki napokról.
(1.)Dálnoki Miklós Béláról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ideiglenes_Nemzeti_Korm%C3%A1ny
(2.)https://www.google.com Magyar Királyi 151.számú mozsárüteg
Mester Klára
Ismét egy kedves, régi fénykép került elő a fiók mélyéről.
Az idén a Magyar Köztársaság kormánya Eleken tartotta meg hivatalos megemlékezését január 19-e, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából.
Az ünnepség előtt Kiss-Rigó László megyéspüspök tartott misét a templomban.
Az ünnepi koszorúzáson Pluhár László polgármester történelmi bevezetője után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott díszbeszédet. erről a boon.hu-n jelent meg először cikk itt:
http://www.boon.hu/semjen-zsolt-tortenelmi-bun-a-nemet-nemzetiseg-egykori-eluldozese/4113370
A hirado.hu bejegyzése az eseményről itt található: https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/01/19/semjen-zsolt-tortenelmi-bun-a-nemet-nemzetiseg-egykori-eluldozese?fbclid=IwAR0zopwZSBao_SWvTuKSTP2TFzvmsdJu05oCISt48KYolEYoIiVd_KHAiGE
Az eseményen többek között részt vett Németország nagykövete, valamint a hazai politikai élet és a német kisebbség vezetőinek jeles képviselői, akik – katonai díszkísérettel – koszorúkat helyeztek el az emlékművön.
A koszorúzás után a vendégek egy része megtekintette az Eleki Németek Egyesülete székházát a helytörténeti kiállítással.
Az ünnepségről videofelvétel is készült, az ElekTV felvételeit nemsokára idézzük, amint megjelenik.
Szöveg és fotó: Klemm Tamás.
A cikk a következő forrás továbbközlése: https://vddelek.wordpress.com/2019/01/20/orszagos-megemlekezes-eleken/
Ismét régi kapcsolatokat sikerült felfrissítenie az Eleki Németek Egyesületének: a 2017-es őszi temesvári kirándulást 2018. december 8-án a nagyváradi (Großwardein/Oradea – Románia) németek meglátogatása követte.
a Nagyváradi Németek Székháza
Monika Fabian, a Nagyváradi Németek Fórumának vezetője (Vorsitzende des Demokratischen Forums der Deutschen, Kreis Bihar – Großwardein /Rumänien) és csapata nagy szeretettel fogadták az elekieket.
Az Eleki Németek Egyesülete ezúttal meghívta az utazásra a Dr. Mester György Általános Iskola német nyelvet. ill. nemzetiségi hagyományokat oktató tanítóit, tanárait és az óvónőket, valamint azokat a diákokat, akik az év során a német programokat szereplésükkel gazdagították.
A diákok a nagyváradi vendéglátóknak is előadták német nyelvű betlehemes játékukat – iskolájuk névadójának eleki gyűjtéséből.
.Ezt követően megtekintették a nagy múltú, impozáns római katolikus püspöki székesegyházat, Erdély legszebb és legnagyobb barokk templomát.
Az árkádos, hangulatos Kanonok-sor a szemerkélő esőben jó védelmet nyújtott, miközben a résztvevők a város történetével ismerkedtek.
Az egységes stílusú épületegyüttes harmadik eleme az impozáns püspöki palota volt.
Bár az időjárás nem volt túl kegyes az utazókhoz, az adventi vásárt is mindenki végigjárta, s némi meleg teával, a felnőttek forralt borral
és szép élményekkel feltöltődve indult haza a csoport a délutáni órákban.
Mester Klára
„WER VOR DER VERGANGENHEIT DIE AUGEN VERSCHLIEßT, WIRD BLIND FÜR DIE GEGENWART“ – RICHARD VON WEIZSÄCKER
(1984 és 1994 között Richard Karl Freiherr von Weizsäcker a Német Szövetségi Köztársaság elnöke volt, hivatali ideje alatt egyesült újra Németország)
„Aki nem akarja megismerni a múltat, vakon tekint a jelenbe.” Ennek a mottóként választott idézetnek jegyében hangzott el egy előadás 2017. október 21-én Németországban, Laudenbachban a „Kulturkreis Elek” / Elekiek Kulturális Egyesülete meghívására.
A rendezvényről és az eleki eseményeket taglaló előadásról a Weinheimer Nachrichten / Weinheimi Hírek c. lapban jelent meg az alábbi cikk német nyelven. A későbbiekben magyar fordítását is mellékeljük.
Az Schinagel család története is az előadás része volt.
Varga Györgyné Selley Mária családja is érintett volt az Eleken 1944-46-ban történt szörnyűségekben. A kép bal oldalán édesanyja, Schinagel Irén áll, mellette testvérei: a bátyja, József és a jobb oldalon a húga, Anna . Előttük a szülők ülnek: Schinagel Ferenc szabómester , volt huszártiszt és felesége, sz. Purczel Mária.
Vargáné Selley Mária -mint a háború után született korosztályból még sokan- úgy gondolta, “legfőbb ideje, hogy megismerjük a múltat”, s megosztotta velünk nagynénje, Schinagel Anna( sz : 1927. augusztus) történetét. Köszönet neki érte!
“1944 őszén az oroszok házaknál voltak elszállásolva, így a Schinagel házban is. (Az egykori piacnál – Ady E. u. 3.- itt volt a Nagypapa a szabósága is ). Még tolmácsnak is használták a Nagypapát, persze attól még a lányát elvitték Krivoj Rogba és a házat is kifosztották, ha nem tetszett valami, még lövöldöztek is…..szóval szörnyű volt….”
“Ani néni törékeny, érzékeny kislány volt / 17 éves / az embertelen bánásmódtól, a hidegtől és a körülményektől megbetegedett, megfázott és tífuszt kapott, úgyhogy szeptemberben visszaküldték, de nem Elekre, hanem egy hadi kórházba a Lengyelország melletti Frankfurtba. Itt vizsgálgatták orosz és német orvosok is, tüdőbajt is megállapítottak nála, úgyhogy újra bevagonírozták és továbbvitték Drezdába.
Ez az egész tortúra 2 és fél évig tartott, közben elkezdődött a kitelepítés is, és a Nagypapát, Schinagel Ferencet és a feleségét is elvitték. Az anyu, Schinagel Irén csak azért úszta meg, mert ismét gyermekágyas volt.
A sok viszontagság közepette a szerencsétlenségben szerencséje is volt, mert itt ismerte meg Karl Pfaff német tisztet, aki szintén sérült volt. A szép, fiatal, törékeny lány megtetszett neki, később a felesége is lett. Persze nem ment ez ilyen könnyen.
A hadikórházból csak az apa – aki már Németországban volt – hívó, garanciát vállaló levelére adták ki Ani nénit.
Németországba kerülve a legjobb kezeléseket kapta. Családot alapított a viszontagságai alatt megismert Karl Pfaffal, 2 fiúk született és mondhatom, hogy nagyon boldogan éltek ill élnek a mai napig.
Schinagel Anna 90 éves…
Valószínűleg az őrangyalának köszönheti , hogy ezt a viszontagságot túlélte, igaz, hogy a következményeit egy életen át viselte, az izületei és az izmai sosem lettek a régiek…”
„Sok-sok szeretettel: Topáné Kati + Horváthék” – ezzel a felirattal került elő egy boríték Mester Györgyné testnevelő tanár hagyatékából.
elekfoto 