Az oldalunkon megjelenő fotók egy része a Google Picasa szolgáltatásából érhető el.
A Picasa web albumok fokozatosan beolvadnak a Google+ szolgáltatásba, amelynek pozitív avagy negatív mellékhatása, hogy a picasa albumok helyett a Google+-ra irányít át a Google, ha a címet beírjuk, hogy elérjük az albumunkat.
Akinek ez nem szimpatikus, egy darabig még elérheti a képeit a Picasaweb oldalain is, ha a következő linkre kattint:
2013 tavaszán az eleki születésű, és egész 18 éves koráig Eleken élő G. Fabulya Éva egy nagy, de ugyanakkor nemes feladatba vágott bele, felkereste azokat az eleki idős embereket, akik 1945-47-ben kényszermunkán voltak a Szovjetunióban, és vállalták a nagyobb nyilvánosságot is, ami egy könyvben való szereplést jelent. (A szerző munkáját nagy mértékben megkönnyítette az, hogy segítője Nádor Mária volt!) Az akkor nyilatkozók közül sajnos mára már többen meghaltak, de szerencsénkre a visszaemlékezésük megmaradt, ami a mai emberek számára is sok tanulságul szolgálhat.
A kötet tervezett címe ez: Málénkaja rabota-Megélt történelem.
Mi most közölni szeretnénk egy részletet Bende Jánosné 1991-ben írt visszaemlékezéséből, ami szintén olvasható lesz ebben kötetben.
Bende Jánosné férjével Eleken 1939-40 körül
(Bende Jánosné egykori eleki tanítónő 1914. október 14-én született Nagykamaráson Hack Terézia néven, 1939-82-ig Eleken élt, és 2009. január 11-én halt meg Várpalotán.) Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogyan zajlott le a szovjetek bevonulása Elekre, illetve azt is, hogyan kerültek ki kényszermunkára Szovjetunióba, és azt is, milyen embertelen világba csöppentek! Reményeink szerint a kötet a közeljövőben fog megjelenni. (Úgy legyen!)
1944. szeptember
Szeptember elején a német csapatok Románián keresztül teherautókon, autókon gyors iramban haladtak át Eleken. Mi aggodalommal tanítottunk 1 hétig. A következő héten már összefutottak a szomszédok nálunk a pincében, még a falu közepéből levő zárdából apáca, s több fiatal is odamenekült. „ hétig tartottak az éjjeli és nappali harcok. Házunk felett repültek át az aknavetők repeszei, több esett a tetőre és az udvarra is. Úgy éltünk lent, mint a barlanglakók. Az utcában több ház melléképülete megrongálódott, összedőlt. Szalmán feküdtek felnőttek, gyerekek, egy sorban. 1 ágy volt a pincében. Abban én feküdtem a két gyerekkel. Izgalomteli napok voltak. Zárt kiskapuk voltak mindenütt. Két hét után elcsendesedtek a harcok, én útnak eredtem szétnézni, hogy mi van a falunkban?
A fő utcákon halottak hevertek az utcákon. Senki sem mert hozzájuk nyúlni. 23-án vasárnap délután oroszok jöttek be a faluba, s elárasztották az utcákat. Ha valakinél órát, vagy töltőtollat láttak, elvették. A kerékpárokat elszedték. Kocsikkal házról-házra jártak, elvitték a kamrákból a zsírt, a szalonnát. Péntek hajnalra virradólag – 3 óra tájban – 30 orosz egy másodperc alatt betörte a kaput, feltörték a pincéket, kamrákat, padlást, s rázták a lakás ajtaját.
Férjemet féltettem, ő maradt a gyerekekkel az ágyban, én magamra kaptam egy kabátot, lámpát vettem a kezembe, s kimentem. Lesz, ami lesz. Vizet tettem melegíteni a nyári tűzhelyre. Közben ők mondták a magukét, s én nem értettem mit akarnak. Éhesek voltak. Kihoztak egy egész kenyeret, egy szalonnát, befőtteket a kamrából. Tíz centi hosszú centi széles darabokat egy karéj kenyér mellett elfogyasztottak. Hozzá befőttet vettek kézzel a tálból. A bort egy lavórba öntve bögrékből fogyasztották. Átkutatták a ház minden zegét, zugát, legkisebb dobozkáját, s nyemcki soldatot emlegették. (német katona G.F.É.) Anyósom a szalmazsák alá rejtette az arany fülbevalóját, gyűrűjét, a szomszédasszony aranyláncát.
Aki ismeri Shakespeare-nek a címben idézett művét, valószínűleg kevéssé gondol arra, hogy bármi köze lehet a Háromkirályok történetéhez . A „twelfth night”, a „karácsonyi tizenketted” a reneszánsz idején az önfeledt bolondozás ideje volt, a „what you will”/„amit akartok” kifejezés erre vonatkozik.
József Attila Betlehemi királyok című verse (megzenésített formájában is) sokkal jobban tükrözi a mi hagyományainkat : A keleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével meglátogatják a kisded Jézust, hogy hódoljanak előtte. Ajándékul aranyat, tömjént, mirhát visznek.
Január 6-a, Vízkereszt ünnepe, a nyugati kereszténységben a karácsonyi ünnepségek zárónapja és a farsang kezdete. A keleti kereszténység ekkor ünnepli a karácsonyt. A mediterrán országokban viszont ezen a napon a „Jóboszorkány” látogatja meg a családokat és süteményt ajándékoz.
Nem is gondolnánk, hogy a zárt közösségben élő, szigorú szokásrendet követő elekiek téli ünnepein is felbukkantak hasonló motívumok a múlt században.
December 24-én délelőtt gyerekcsoportok indultak el Elek utcáin, hogy a „Paradies-Spiel”-t, a „Paradicsomi bűnbeesés” történetét vagy a „Christkindl-Spiel”-t, a betlehemest minél több háznál előadhassák.
A középkori misztériumjátékokból kialakult párbeszédes, énekekkel kísért jeleneteknek három formája volt ismert a településen. Az eltérések zömmel a szereplők életkorából adódtak, de léteztek különböző szövegváltozatok is: a német (vegyesen irodalmi nyelven ill. eleki dialektusban előadott) mellett román és magyar nyelvű is. A gyerekek bekopogtak egy-egy házba, s megkérdezték: „terfa mr az paradizspil aih spila?”=Dürfen wir euch das Paradiesspiel vorspielen? / Szabad-e betlehemezni?
A választól függően – „na, miar hewa ka klani khindr mear” /Na, wir haben keine kleinen Kinder mehr / Már nincs kisgyerekünk, vagy „ja, khumt rai!”/Ja, kommt ‘reint / Igen, gyertek be ! – továbbálltak, vagy előadták jelenetüket.
Kezdetben a játékok célja nem a pénzszerzés volt, aztán az 1920-as, 30-as ínségesebb években a csoportok megajándékozása a jótékonykodás egyféle formájává vált. Érdekes eseményre számtíthattak a kisgyermekek 24-én délután is: a „potskr frala”/ Frau Pantoffel / Papucs anyó, románul „Hula Bábá” / Holle anyó ) látogatta meg őket.
Halász Gyula, eleki fényképészmesternek köszönhetően még ez év nyarán át tudtuk nézni elődjének, Tass Gyulának hagyatékának egy részét, kb. egy zsáknyi negatívot, melyből most két képet szeretnénk bemutatni.
Egy Tass-féle montázs
Ezen a fotón valószínűleg egy, az 1960-as években végzett szakiskolás diáklány látható, de nem tudjuk, hogy ki volt ő?
A kép mai szemmel igen kezdetleges technikával készült, egy korabeli levelezőlapra ráhelyezték a fényképet, és utána együtt lefényképezték.
Szerencsénkre készült egy másik felvétel is, mely alapján biztosak lehetünk abban, hogy tényleg egy korabeli eleki diákról van szó!
Az egykori eleki szakiskola egykori diákja
(A negatívról számítógép segítségével a fényképet Lőrincz Attila készítette.)
Ezekkel a számunkra ismeretlen képekkel kívánunk mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket!
Vásárhelyi Vera magyarul írt könyve 1988-ban Rómában jelent meg
A lőkösházi Vásárhelyi Vera (1922-2000) élete gyakorlatilag akkor eldőlt, amikor 1942-ben hozzáment az akkori miniszterelnök, Kállay Miklós (1887-1967) fiához, Kristófhoz (1916-2006). A háború után számukra csak az emigráció maradt.
A felújított Vásárhelyi-Bréda-kastély 2013 októberében
Ebben az időszakban Vásárhelyi Vera jelentős közéleti szerepet vállalt a férjével együtt, sőt, könyveket is írt, de mivel a politikai nézetei szemben álltak az akkori hivatalos Magyarországgal, a külföldön megjelent művei csak 1990 után váltak hozzáférhetővé a hazai olvasók számára.
A wikipédia szerint Vásárhelyi Vera 1978-ban megkapta a nyugati magyar szerzők munkásságának elismeréseként alapított, és 1973-79-ig létező Sík Sándor Irodalmi Díjat.
Ma konferenciateremként funkcionálEgy másik szépen rekonstruált kastélybelső
Mi nem régen jutottunk hozzá a Rómában 1988-ban megjelent Skorpió hava című 45 oldalnyi terjedelmű önéletrajzi ihletésű könyvéhez, ami több szempontból érdekes lehet egy mostani eleki olvasó számára is.
Mivel Vásárhelyi Vera 1922-ben Lőkösházán született, részletesen ír a lőkösházi (akkor Elekhez tartozott) emlékeiről, így akarva, nem akarva bepillantást nyerhetünk egy vidéki nemesi család életébe is, amelyről eddig jóformán semmit sem tudhattunk. A kötet Megyeri Anikónak (Vásárhelyi-Bréda-kastély, Lőkösháza) köszönhetően az eleki városi könyvtárban is megtalálható.
1904. október 30-án jelent meg az első eleki újság. Tudomásunk szerint az Elek és Vidékéből csak öt lapszám jelent meg, de ezekből is csak a november 20-i maradt meg, amit teljes egészében most mindenki számára hozzáférhetővé teszünk.
A mai olvasóknak azonban mindenképpen a következőket kell tudniuk: Nemhiába került az első oldalra a belpolitika, hisz november 19-én megalakult az ellenzéki koalíció, aminek az lett a következménye, hogy Tisza István első kormányzati időszaka (1903-1905) nemsokára véget ért, de az uralkodó mégsem a győztes pártokat bízta meg kormányalakítással, ami óriási botránynak számított, de ezt még előre senki sem tudhatta, így Eleken sem!
Az akkori eleki újság tudósítása szerint az elekiek is az ellenzékieket támogatták. Az is érdekes, hogy az akkori német többségű Eleken ez az ellenzékiség Rákóczi-szellemiségével is azonosulhatott, igaz a szerző valószínűleg nem volt német, de tősgyökeres helyi lakos sem. Valószínűleg nagy lehetett az öröm a győzelem miatt, hisz a lap is szinte forradalmi hevülettel írja: “Élénk örömmel üdvözöljük az új korszak hajnalát, üdvözöljük a győztes ifjúságot a jobb jövő reményében.”
Hírek a második oldalon
A hírek között a politika mellett szerepel műkedvelői előadás, egyesületi gyűlés, illetve vadászat is, de megjelenik az irodalom is Emenet Györgynek köszönhetően.
Gátvölgyi Éva családja 1945 után költözött Elekre. Egyik leányuk, Éva itt járt általános iskolába, majd később elkerültek Elekről. Az érzelmi kötődés máig megmaradt, hisz pl. könyvet is írt a malenkij robotos eleki németekről, amely reményeink szerint nemsokára meg fog jelenni.
Most közölni szeretnénk néhány tőle kapott fényképet, amelyek a nagyon nehéz, 1950-es években készültek, de természetesen annak az emberibb oldalát mutatják.
Nemrég egy összesepert avarkupacban érdekes képeslapokra bukkantunk.
Magyarország sok tájáról és néhány külföldi helyszínről küldött lapokról van szó, amelyeket nagyrészt Bacsilla Sándor plébánosnak címeztek. Ő Szőreg, Makó, Csanádpalota és még néhány más település plébánosa volt a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben.
Az rejtély, hogy miként kerültek összegyűjtött kincsei az eleki szemétbe. Az enyészettől megmentett lapok viszonylag jó allapotúak, bár az összesepert avarra esett egy kis eső. A képek egy részén templomok láthatók, ezúttal álljon itt pár szegedi kép:
A nyár folyamán kis tévéstáb járt Eleken és a környéken, és felkértek, hogy meséljek nekik Elek nevezetességeiről.
Így készült el egy rövid kis turisztikai műsor rólunk. Eleken Erdődi Ferenc segítségével az általa alapított cigány tájházat, az én kalauzolásommal pedig a városközpont nevezetességeit sikerült kicsit bemutatni a nagyvilágnak.
Turisztikai tévéadás október 14-én (Forrás: EchoTV)
A “Hazahúzó” műsort több tévécsatornán is vetítik. Az adás az EchoTv honlapján a fenti képre vagy erre a linkre kattintva érhető el:
A trianoni békediktátum következtében többek között Arad vármegye is elveszett, illetve majdnem, hisz az eleki járás fele Magyarországon maradt, így 1920-23-ig, vagyis egy viszonylag rövid ideig Elek Csonka-Arad vármegye székhelye volt.
Az egykori vármegyeháza 2013 nyarán
Az egykori megyeháza ma szociális otthonként működik.
A jeles eseményre utaló emléktábla az épületen már 15 éve!
1998. március 15. óta emléktábla is utal erre a nem mindennapi történelmi “közjátékra”.
Az egykori eleki vasútállomás távolról nézve 2013 nyarán
A helyszín kiválasztásánál bizonyára meghatározó volt a vasútállomás közelsége is.
A Brandt-Stöckl-féle “zöld könyv” szerint az épület eredetileg községi árvaháznak épült, de általában kihasználatlanul állt, mivel nem nagyon voltak rászoruló árvák Eleken. Az I. Világháború idején egy ideig tábori kórház is működött benne. (K.T.)
1923-45-ig Csanád vármegyéhez, utána pedig Békés megyéhez csatolták Eleket, de tudomásunk szerint sohasem tartottak erről népszavazást.
