Mint köztudott, Elek történetetének is vannak tragikus korszakai, melyek közül elég csak a II. világháború helyi vonatkozásait kiemelnünk, hiszen ezeknek máig történő hatásai vannak, hisz sok eleki család sorsa már akkor eldőlt, amikor 1941-ben a nemzeti, nemzetiségi hovatartozásukról nyilatkoztak, illetve ennek megfelelően pl. ki milyen zászló alatt harcolt az 1939-45 közötti időszakban!
Kategória: utazás
Még 2012 március 18-án jelent meg egy írásunk Huszonnyolc nap címmel, amely tulajdonképpen az egykori eleki határőröknek állít emléket.
Erre reagált Antal János (1946-), aki 1966. február 15- július 22-ig Eleken szolgált sorállományú határőrként, sőt fel is ajánlotta, hogy a nyilvánosságot is vállalva beszél emlékeiről.
( Az 1. képen Antal János határőr tizedesként látható az eleki őrs udvarán 1966-ban az új szolgálati öltözetben, amely már jobban tükrözi a hagyományokat, és amelyhez természetesen sapka is tartozott, de ezt itt nem láthatjuk.)
Az utóbbiról viszont azt kell tudni, hogy az szolgálatban kétféle is volt, vagyis a tányérsapka (a leszerelési emléklapon is ez szerepel), illetve a kubai mintájú, az úgynevezett Castro-féle, a Bocskai-sapka csak később lett használatos, pl. 1989-ben e sorok írója is ezt viselte!
A találkozóra 2012. augusztus 24-én sor is került Eleken, és az ott elhangzottak alapján mi így tudjuk felidézni az akkori határőréletet:
(A 2. képen A. J. szakaszvezető parolija-fegyvernemi jelzése látható.)
Elsőként azt lehetne kiemelni, hogy a határőröket nagyon szerették Eleken, beleértve a lakosságot is, mert az akkori községben nemcsak a határőrizet, de a közbiztonság fenntartásának is az egyik pólusa volt a határőrség.
Pl. a Zöldfában (egykori vendéglő) Hollósi Imre bácsinál egy-egy sörre vendég volt a katona. Ez a szeretet elsősorban azzal magyarázható, hogy akkoriban az őrsökön általában kevesen szolgáltak, így Eleken is, 21-en.
Az eleki őrsparancsnok akkor Rausz Károly százados volt, a politikai helyettes pedig Magyar Ferenc százados. Az őrsellátó Topa Sándor szakaszvezető, az eligazító tisztes Csikós Lajos szakaszvezető, a kiképző tisztes Antal János szakaszvezető volt.
A szakács Hajdú Gyula határőr, a lovászok Tapodi István és Tóti Mihály határőrök voltak.
Az állományba azonban még a következő határőrök is beletartoztak: Ács Pál, Balla Sándor, Diószegi Sándor, Dofek János, Felber László, Gurmai Lajos, Kovács József, Petrovics János, Szabó Imre, Szabó Gyula, Szántó Pál, Tóth Ferenc, Tóth Lajos.
Az eleki plébánián találtunk egy Karlsruheban (Németország) 1977-ben kiadott emlékkártyát, amely egy jelentős eleki személyiség halálának állít emléket.
Egy olyan emberről van szó, aki száz éve született Eleken, egészen pontosan 1912. február 12-én, és valószínűleg ő az, aki elsőként lett eleki születésűként plébános is!
A halotti anyakönyvből azt is sikerült megtudni, hogy egyszerű földműves családból származott, a szülők: Ruck Mihály és Ament Rozál voltak. A szülői ház a 407. számú volt, ami ma valószínűleg a Lőkösházi úton található húsboltnak felel meg.
Ruck Györgyöt 1937. május 2-án Szegeden szentelték pappá, mint ahogy az utólagos anyakönyvi bejegyzés is bizonyítja, illetve ez az emléklap is.
Sajnos nem tudjuk azt, hogy utána hol volt plébános., de azt viszont tudjuk, hogy 1945 után az egyik eleki német transzporttal ő is elhagyta Magyarországot.
Valószínűleg Németországban ő lehetett az “eleki németek plébánosa”, hisz 1948-62-ig Eutingenben, 1962-73-ig pedig Wöschbachban volt plébános.
Sajnos viszonylag fiatalon halt meg 1977. július 10-én Donaueschingenben. (Az elhalálozását, így annak okát sem írták be utólag az eleki keresztelési anyakönyvbe.)
Egy olyan eleki emberről emlékeztünk meg, aki egy nagyon nehéz történelmi helyzetben volt több ezer ember lelki támasza, így lehetővé tette azt, hogy pl. még mostanság is viszonylag sokan hazalátogathatnak az egykori elűzöttek, illetve leszármazottjaik Elekre!
Rapajkó Tibor
2010-ben, a világtalálkozón lehetett városunkban először olyan bélyegeket vásárolni, amelyeken helyi nevezetességek láthatók (templom, kút, kiűzetési emlékhely).
A nem is annyira merésznek tűnő magán jellegű kezdeményezés igen sikeresnek volt tekinthető, hisz ezek a bélyegek hamar elfogytak, így természetes volt, hogy 2012-ben ismét legyenek eleki bélyegek.
Ezen szép bélyegek ára a mindenkori hivatalos tarifának megfelelőek, így pl. 2012-ben 105 forintért lehet megvásárolni az eleki postán, ha egyáltalán még kaphatóak!
(Különben bárki készíthet magán jellegű, de mégis hivatalos bélyegeket a Magyar Posta segítségével.)
Tudomásunk szerint eddig nem sok ilyen, elekihez hasonló bélyeget adtak ki!
A most bemutatott bélyegeken szereplő nevezetességeket Klemm Tamás fényképezte.
Rapajkó Tibor
Paul Strifler valószínűleg a kevés eleki egyike, akik tehetségüknek köszönhetően
szakterületükön eljutottak a a csúcsra. Elmondhatjuk, hogy szakmájában világhírre tett szert, amire a mai Eleken is büszkék lehetünk!
Az anyakönyvi bejegyzés szerint Strifler Pál Ede 1922 augusztus 2-án született Eleken. Szülei Strifler Pál gépész és Klemm Franciska voltak.
A képen egy olyan ma is Eleken élő személy látható, aki 1963-65-ig Újpesten szolgált a Honvéd Folyami Flottillánál, hisz sorkatonaként oda kellett mennie, de alföldiként, elekiként mégis helyt tudott állni!
Tudomásunk szerint rajta kívül még egy eleki szolgált a flottillánál, de az ő egyenruhájuk már nem egyezett meg a a képen látható viselettel.
Az egykori matróz manapság is elismert szakembernek számít, a teljes nyilvánossággal azonban most nem kívánt élni.
Rapajkó Tibor
Programok:
2012.05.17.
Utazás, érkezés
2012.05.18.
Rhön-hegység
Ostheim, templomvár
Egykori német-német határ
Kloster Kreuzberg
Die Scheune
2012. 05.19.
Látogatás a Thomann hangszeráruházban
Délutáni uzsonna a gokart-pályán
Freundschaftsabend a Stadthalléban
2012.05.20.
Négy nyelvű mise a templomban
Ünnepi díszbeszédek és műsor a Spittalgartenben
2012.05.21.
Hazautazás
A frank Gerolzhofent néhány napra külhoni seregek vették be
Gerolzhofen városa idén több évfordulót ünnepelt – a Mamers, Rodewisch és Scarlino városokkal kötött testvérvárosi kapcsolatok okleveleit 40, 20 és 10 évvel ezelőtt írták alá. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségekre hívták meg az eleki delegációt is. Az ünnepségekhez való méltó hozzájárulásként ezúttal az eleki fúvószenekart és a néptánccsoportot is magunkkal vittük az útra.
Péntek
Első ott töltött teljes napunkon kedves vendéglátóink a Rhön-hegységbe, vittek minket, ahol először egy szép kisvárosban, Ostheim an der Rhön-ben Németország legnagyobb templomvárát tekintettük meg.
Idegenvezetőnk, egy kedves hölgy a “Templomvár barátai egyesület” tagjai közül, sok érdekes dolgot mesélt a teljesen a város egykori lakói által épített erődítményről. Ide akkor menekült a város lakossága, ha jött az ellenség. Időnként szükség volt a vár védelmére, hiszen a város nagy hadi és kereskedelmi útvonalak találkozásánál fekszik, és emiatt történelme során gyakran jártak erre különféle fosztogató hadak. A legsúlyosabb esemény a Harmincéves Háborúban történt, amikor a svéd csapatok bevették a várat. Az erőd történetéről többet olvashatunk a vár Wikipedia-oldalán illetve az egyesület weboldalán.
Az érdekes vár megtekintése után Kelet-Németországba vitt utunk – ugyanis a Hotel Eisenacher Haus fogadóban ebédeltünk, amely az egykori határ túloldalán van. Mindenki ötféle fogásból választhatott. Ebéd közben eldönthettük, ki megy másnap a Geomaris élményfürdőbe, és ki a treppendorfi Thomann-központba. A Geomaris-t választók ingyenes belépőjegyeket valamint étkezési bónokat kaptak a következő napra.
Ebéd után annyit javult az addig igencsak borongós és főleg hideg időjárás, hogy vidáman kerekedtünk fel egy kis sétára.
Rapajkó Tibor
Elek Gerolzhofennek 2008. május 18-án lett hivatalosan is testvérvárosa, mely szerződést az ottani régi városházán írták alá. Ezen az igen nagy jelentőségű eseményen sor került egy emléktábla avatására is, amellyel dr. Csepregi Imre (1876-1954) 1927-es útjára emlékeztek, aki akkori eleki plébánosként (1913-31) először utazott el az eleki németek őshazájába, Gerolzhofenbe és környékére. Csepregi főképpen azért érdemel nagy tiszteletet, mert nem volt német származású, de mégis sokat tett a helyi németségért!
A német nyelvű emléktábla ma az új gerolzhofeni városházán található. Egy évvel korábban Eleken is volt egy táblaavatás, a különbség csupán annyi, hogy az emléktábla szövege itt magyar, a helyszín pedig az eleki plébánia volt.
Az elekiek 2008. május 17-21-i gerolzhofeni útjáról az Eleki Krónika 2008. május 28-i (www.elek.hu) lapszáma is részletesen beszámolt.
Ezen az esküvői képen egy boldog ifjú pár látható, mit sem tudva, mi vár még rájuk, a családjukra, de hazánkra is!
1942. július 16-án az akkor még Elekhez tartozó Lőkösházán kötött házasságot Kállay Kristóf (1916-2006), aki Kállay Miklós (1887-1967), Magyarország akkori miniszterelnökének fia volt.
A szép menyasszony a lőkösházi Vásárhelyi Veronika (1920-2000).
Az egykori jeles eseménynek helyt adó kastély szerencsénkre nem vált a céltalan rombolás és az enyészet martalékává, hanem éppen napjainkban újul meg, “szebb mint valaha” (fénykép 2012 tavaszáról)!
Mivel akkor Elek Csanád vármegyéhez tartozott,
elekfoto 