Mester Klára
“Juhé, farsang van, ide a fánkot!” -ezzel a kiáltással zörgettek be húshagyókedden a maszkák (fasingnara/Faschingsnarren) az ablakokon. Kezükben nyárs (spiaz) és korsó, bögre (pehr) volt az adományoknak.
Banner József felvétele
A vidám eleki felvonulás, jókedvű bolondozás gyökerei a német óhazában keresendőek, de sok elem pl. a mohácsi busójárásban is fellelhető. Feltűnnek azok a motívumok -bár eredeti jelentésük rég elhomályosult –, melyek ennek a télüző, tavaszköszöntő, termékenységvarázsló népszokásnak a tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó, kereszténység előtti gyökereire utalnak: a „rossz szellemek”, a tél elűzésére szolgáló állatmaszkok és zajkeltő eszközök (láncok, kereplők, kolompok), a közösen bemutatandó „áldozat” (lakoma) céljára gyüjtött adományok, a bőséges evés-ivás, a kakastoll/fácántoll mint az egykori állatáldozatok jelképe, a kitömött bábu és állatfigura (putsa), amit sok helyen a farsang végén – mint a tél jelképét – elégetnek vagy vízbe dobnak. (Eleken ez nem volt ismert.) De ide sorolható az is, hogy az alakoskodás szigorúan az utcához kötődik, és az egész közösséget bevonják a tréfálkozásba.
Ethn.,1966, 15. Banner József felvétele
Bár az ősi motívumok megmaradtak, a három napos, vasárnaptól keddig tartó farsang ünnepe az 1920-40-es években sokkal inkább azt a kulturális és erkölcsi szokásrendet tükrözte, ami a homogén sváb paraszti közösség életét meghatározta.
Farsang vasárnapján kezdődtek a táncmulatságok, életkor, családi állapot és lakhely szerint kűlönböző időpontokban, csoportokban. Kora délután a 10-12 éves gyerekek, később a 13 éves lányok „tánciskolája” volt egy-egy családnál. A házasulandók (14-20 éves lányok, 18-21 éves fiúk) már esti bált rendezhettek. Valamelyik ismerősnél vagy utcabeli családnál gyűltek össze a fiatalok az anyák szigorú felügyelete mellett, a házas férfiak be se léphettek a terembe. Ha nem volt a társaságban zenész, megfogadtak egy harmonikást.
Ethn.,1966, 15. Banner József felvétele
Egy nagyszerű barát, remek tudós és kedves tanár kolléga távozott tőlünk Rapajkó Tibor személyében. Rövid betegség után jött a sokkoló hír: Tibor február harmadikán elhunyt.
Szinte a kezdetektől érdekes forrásokkal, adatokkal segítette az elekfoto blog működését, idővel szerzőtársként is. Eleinte kicsit félve használta a kezelőfelületet, nehogy valami hiba történjen, de bátorításomra hamarosan szorgos blogszerző lett, és boldogan írta változatos, érdekesebbnél érdekesebb cikkeit ide, az elekfoto-ra.
Emellett továbbra is publikált papírra nyomtatott formában, de az internetes formátum szabadsága, annak lehetőségei lelkesedéssel töltötték el. Minden egyes cikke megjelenése előtt e-mailt írt nekem, tudatva, hogy mivel foglalkozik a legújabb művében.
Nemrég elromlott számítógépe helyett kapott tőlem egy nálunk már tartalékba helyezett másikat, a réginél sokkal jobbat. A cikkeket valamin meg kell írni, fontos volt a jól működő technika. Mivel az “új” végre tényleg sokkal gyorsabb, modernebb, mint a sokéves régi gépe, nagyon örült neki.
Tibor, akinek csodálatos könyvgyűjteménye nagyobb könyvtáraknak is becsületére válna, szorgos helytörténészként a legkülönbözőbb eleki vonatkozású történetekről, eseményekről írogatott. Ezeket igyekezett a témájuknak megfelelő időpontban megjelentetni. A cikkek időzíthetők. Tehát például az 1956-os témák október környékén jelentek meg, és így tovább. Remek dolgokat írt, és idővel nem is nagyon kellett elmagyaráznom neki, mit hogyan csináljon. A tartalom volt úgyis a lényeg, és ő azt csinálta, amiben nagyszerű volt: történelmi cikkeket írni.
Bizonyára mindenkinek feltűnt már az, ha szép napos időnk van, akkor pl. a gyulai busz ablakaiból is jól láthatóvá válnak a határ túloldalán található Zaránd-hegység kéknek tűnő hosszú nyúlványa, vagyis tényleg sok igazság van a címben szereplő tacitusi bölcsességnek.
Nekünk, alföldi embereknek azon kívül, hogy ez egy szép látványt jelent, enyhén szólva furcsa érzés is, hisz mindenki tudja, 1920-ig ez is hozzánk tartozott, de legalább a látványa a miénk maradt örökre!
Mivel egykoron a Zaránd-hegység Arad vármegye része volt, így eleink a legtöbbször a máriaradnai kegytemplomot keresték fel, de emellett kétségkívül ezen vidék a világosi fegyverletétről és a ménesi borokról vált a leghíresebbé.
Az 1989-90-es rendszerváltoztatás szerencsére már lehetővé teszi azt is, hogy Elekről kiindulva meggyőződhetünk arról is, hogy közelebb érve egyre jobban eltűnik a kékség.
A Zaránd- hegységről többek között ezt illik tudni:
“A Zarándi- vagy régi nevén Hegyes Dócsa hegységet először Lóczy Lajos (1849-1920) geológus írta le és térképezte fel 1883 és 1887 között.
A hegység átlagos tengerszint feletti magassága 119 méter, hossza 66 kilométer. Nyugat-kelet irányú vízválasztó vonalának két legmagasabb kúpjai a 796 méter magas és a 836 méter magasságú Solymos, vagy régi nevén Dócsa.
Az itt található 300-350 méterre csökkenő nyergek két részre; Hegyes-re és Dócsa-ra osztják a hegységet. A két gerincet elválasztó nyereg egészen a Nádas-brezovai nyeregig megtartja a 350 méteres magasságot, innen azonban egyenletesen emelkedik a Dócsa, vagy mai nevén Solymos nevű főcsúcsig, melynek magassága 836 méter.
A hegység nyugati oldalán található 796 méter magasságú Hegyes fő gerince a Maros felé húzódik és egészen Debella-Gora-ig megtartja a 800 méter körüli magasságot.
A Zarándi hegység uralkodó kőzete a filteres agyagpala, mely tele van kvarcit-lencsékkel és kvarcit-padokkal. A Hegyes hegységrész déli lejtőinek kétharmadát diorit és gránit, a szlatinai völgy-et csillámpala és gránit keveréke borítja.”
(Az ide látogatóknak bizonyára feltűnik, hogy turisztikai szempontból még közel sincs minden kihasználva, de még így is megéri.)
Legvégül talán azt mondhatnánk, hogy a zarándi vidék távolról és közelről is kellő tiszteletet érdemel. Mivel hozzánk “látótávolságon belül is van”, megérdemelné, hogy egyre többen keressék fel Elekről is!
Források: Bánk József: 3500 latin bölcsesség. Szeged, 1993. 395 0.
Rapajkó Tibor
Tisztelt Elekiek!
A Magyar Országgyűlés 88/2012. (XII. 12.) OGY határozatával, valamint az azt módosító 103/2013. (XII. 20.) OGY határozatával január 19-ét, az elűzetés 1946-os kezdeténekévfordulóját a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává nyilvánította.
Elekről 1945. január 11-én, 70 évvel ezelőtt indultak a vonatok Krivoj Rogba, városunkból összesen 983 német származású honfitársunkat hurcolták el kényszermunkára, ahonnan több mint százan már soha nem térhettek haza.
Az Eleki Németek Egyesülete és az Eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt az emléknap alkalmából szervezett koszorúzásra és az azt követő szentmisére, melyet az elhurcoltakért ajánlunk fel.
A koszorúzás helye és ideje: Kiűzetési emlékmű, 2015. január 18. 09.30 óra
A szentmise helye és ideje: római-katolikus templom, 2015. január 18. 10.00 óra
Üdvözlettel,
Eleki Németek Egyesülete
Eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat
A WordPress.com összeállította a 2014 évi jelentést a blog forgalmáról.
Itt egy kis kivonat:
A Sydney Operaház koncerttermébe 2,700 ember fér el. Ezt a blogot körülbelül 19,000 alkalommal nézték meg 2014-ben. Ha ez a Sydney Operaházban rendezett koncert lenne, körülbelül 7 telt házas előadás nézőközönségének felelne meg ez a látogatottság.
ide kattintva meg lehet nézni a teljes jelentést (angol nyelven).
Mindenkinek Boldog Újévet kívánok az elekfoto blog teljes szerkesztősége nevében!
Klemm Tamás
Az eleki plébánián található egy üveglemez, amire-a szakértők szerint- kb. száz évvel ezelőtt valaki ráfényképezte a templomot ábrázoló festményt, ami ma már nincs meg. (Az 1980-90-es években még látható volt egy bekeretezett fénykép, ami feltehetőleg szintén ezt örökítette meg, de lehet hogy ez is csak egy régi fotóról készült.)
A mai technikával is készíthető az üveglemezről felvétel, amire az eleki Lőrincz Attila vállalkozott, az eredmény pedig ez lett:
A korabeli fotós bizonyára szabadban készítette el felvételét, ami a festmény alatti “életkép” is bizonyít.
Ebben a csíkban valószínűleg az egykori eleki plébánia udvara látható, ami az utókor számára is érdekes lehet.
A mostani felvételen elég jól látszódik, hogy a festmény akkor már sok helyen sérült volt. Lehet, hogy pont ezért akarták lefényképezni?
Most is elmondhatjuk, nem tudjuk, mennyire felel meg a valóságnak ez a festmény, illetve pontosan mikor is készült, ami pl. lehet az újratelepítés 100 évfordulója is. Valószínűleg, sohasem fogjuk megtudni a művész nevét sem.
Köszönet Lőrincz Attilának a múlt rekonstrukciójáért.
Rapajkó Tibor
Nemrég érdekes autóról írt a Totalcar autós honlap veterános melléklete. Az online magazinban mutatott nem mindennapi jármű egy kis szériában készített, 1930-as évekbeli nyitott Opel Kapitän, melyből mára összesen kettő ismert “ép” darab van a világon.
A képek láttán egy emberként sóhajtott fel a Zimmermann család. A dolog érdekességét tudniillik számunkra az adja, hogy az elekiek híres harmonikása, Zimmermann Ferenc (1924-2010) is egy hasonló járművet vezetett pályája kezdetén.
Első munkahelyén az eleki főszolgabíró, Antalffy Lajos inasaként dolgozott az 1940-es években, tizenhat éves korától. Udvarias és megbízható fiatalember lévén a főnöke rábízta az elegáns családi autó vezetését is. Így az ifjú Ferencből sofőr is lett.
A háború az akkori átlagos autótulajdonos számára azt jelentette, hogy egy adott pillanatban a hadsereg elvette a járművet, “bevonultatták”, és a szegény tulaj onnantól gyakorlatilag bottal üthette a nyomát. A főszolgabíró fontos hivatala miatt (Elek járási székhely volt akkor, és ez nem csak üres címet jelentett) mentesült a beszolgáltatási kötelezettség alól.
Ferenc egy kedves, vékony, muzsikálni szerető fiatalember volt, és akkoriban még csak udvarolt későbbi feleségének, Veronkának, aki kicsivel utána került a hivatalnok házához, és hozzá hasonlóan szolgálóként dolgozott. Mindketten szegény, de becsületes és szorgalmas fiatalok voltak. A főszolgabíró és felesége nagyon kedvelték őket. Sokszor megengedték Ferencnek, hogy a fárasztó munka után autóval vigye haza kedvesét.
A képen látható autót összevetve a Totalcar cikkében megjelent Hebmüller- változattal, észre lehet venni, hogy az eleki kocsi valószínűleg “gyári” kabrió, amelynek az első ajtaja mögötti részen még volt egy kisebb ablaka, míg a Hebmüller “2+2” kialakitása mellett kicsit rövidebb az utastérben, és azon nincs ilyen. Antalffy Lajos kocsija – sofőrös járműként – nyilván két használható üléssel kellett rendelkezzen hátul. Tehát az eleki autó a kevésbé ritka változat volt, amelyből a cikk szerint 4560 darabot gyártottak, szemben a Hebmüller karosszériások 248 darabjával. Azért ez a majd’ ötezer sem olyan nagy mennyiség, hogy nem lett volna már akkor ritka autó.
A Totalcar cikkből sokat megtudhatunk a nagy Opel akkori mércével nagyon korszerűnek mondható műszaki megoldásairól, az igen modern önhordó karosszériától a szinkronizált sebességváltóig, stb. Korábban írtunk már Mag József kereskedő Fiatjáról is, amely szintén nem mindennapi kocsi volt. Érdekes, hogy az ország perifériájára szorult Eleken ilyen komoly járművek megtalálhatók voltak. A környék uradalmaiban biztosan lehettek még elegánsabbak is, talán bukkan még fel fénykép hasonló érdekes egykoron környékbeli járművekről.
A szovjet hadsereg előrenyomulása a jelenlegi méretű Magyarországot a hivatalos történelemírás szerint pont Elek és Lökösháza térségében érte el először, 1944. szeptember 24-én. Antalffy Lajosnak és feleségének menekülniük kellett. Autójukat a szovjet hadsereg lefoglalta, és hadi célokra használta fel. Hogy hová kerülhetett? Nem tudhatjuk. Ha nem látszana a képeken, hogy ez egy kicsit másfajta autó volt, mint a veteránrajongó gyűjtő Hebmüllere, akár azt is hihetnénk, hogy ez került elő Ukrajnából…
Az index hírújság nemrég megjelent cikkében egy interaktív térképen mutatja be a magyarországi népesség változását 2001-2011 között. Ebből jól látszik, hogy az ország nagy része “piros”, ami a fogyást jelenti. A mi vidékünk pedig nem éppen a nagy nyertesek közé tartozik, hanem éppenséggel a legnagyobb fogyást elszenvedő megye.
A térkép itt látható:
Magyarország népességének változása 2001-2011 között
Az egyes vidékekre kattintva megnézhető, miként változott a lakosságszám az adott időszakban.
A térképre ránagyítva az egyes településekről is elérhető az információ, így megtudhatjuk, hogy a térkép szerint Eleken 2011-ben 4927-en éltek. Sajnálatos ez, hisz 2001-ben még 5480 fő lakott itt. Több, mint tíz százalékos csökkenést jelentenek ezek a számok. Jól tükrözik azt a tényt, hogy a mi környékünknek nincs igazán népességmegtartó ereje: Nincs sok munkahely, ami főleg a képzettebb, iskoláikat frissen elvégzett fiatalok számára azt jelenti, hogy megélhetésüket máshol kell keressék.
Az ország térképét átböngészve azt láthatjuk, hogy Budapest környéke, illetve Győr-Moson-Sopron megye számít a “nyertesek” közé.
A külföldre került honfitársaink a mi vidékünket “pirosítják”, de Magyarország másik vidékeit ezzel szemben nem “zöldítik”.
Forrás: http://index.hu/gazdasag/2014/11/28/otthonterkep/ (megtekintve: 2014. december 1.)
elekfoto 