Végleges az Elekiek XII. Világtalálkozójának programja, mely az alábbi képre kattintva nagyítva is megnézhető.
A programot az eleki Polgármesteri Hivatal bocsátotta rendelkezésünkre, köszönet érte.
Nemrég került a kezünkbe a Békés Megyei Hírlap 1990 június 26-i számából származó, tehát immár 24 éves cikke, a főtéren álló szökőkút “Rézi” illetve más források szerint “Liesi” szobráról, és az annak egykoron “modellt álló” eleki lányról, Regős Annáról. A továbbiakban a cikk szövegét közöljük – ahol eltér az eredetitől, külön jelölve.
“Ha otthon vagyok, biztos nem engedem”. – A szobor és modellje Eleken
“Régi sváb szokás a böjtközi ünnep. A húsvét előtti negyvennapos tilalmi időt szegik meg ezzel néhány óra erejéig, úgy, hogy megülik a böjt közepét: vigassággal, kolbászos rántottával emlékeznek meg arról, hál istennek túl vannak a felén…
Az eleki sváb legények ilyenkor megkoszorúzták a falu kútján lévő “Neptun-szobrot”. Nem is akármit, hanem egy tojáshéjfüzért akasztottak a nyakába. Így ment ez évről évre, mígnem egyszer – egész pontosan 1938-ban – megtörtént a baj. Ki tudja: a szobor öreg szíve nem bírta tovább elviselni ezt a visszatérő kajánkodást, vagy csak az idő tette vele a dolgát, esetleg a koszorúzók nem vették figyelembe előrehaladott korát, s nem megfelelően bántak vele, mindenesetre a szobor ledőlt, ripityára tört, a kút pedig dísze nélkül maradt. A legények nem voltak olyan beijedős-megfutamodós fajtából valók: elmentek a falu bírájához, elmondták neki, mi történt, s fel is ajánlották, hogy faragtatnak egy másikat az összetört szobor helyébe. A bíró azt javasolta, hogy ha már így alakult a dolog, ezután ne a tengeristen ábrázatja díszítse a falu régi-régi kútját, hanem egy népviseletbe öltözött eleki lány alakját faragtassák ki.
Ez a bíró jó barátságban volt a helybéli földműves Regős családdal. Meg is kérdezte rögtön az édesapát, nincs-e kisebbik lányáról egy ilyen, népviseletes fénykép, mert akkor azt adják mintául a kőfaragónak.
– Hát így kerültem én a kút tetejére – mondta a 70 esztendős Regős Anna néni, akit eleki otthonában kerestünk fel. – 16-17 éves lehettem akkor. Nem is én voltam igazából lényeges, hanem a népviselet, azt akarták megörökíteni. Apám úgy adta oda a fényképemet, hogy nem is tudtam róla, ugyanis nem voltam otthon. Amikor hazaértem, és elmondták nekem az esetet, még sírtam is. Röstelltem nagyon a dolgot, hogy majd kicsúfolnak, felvágósnak tartanak. Végül is nem mondott rám senki semmi rosszat. Azt a fényképet nem tudom megmutatni, ott maradt a kőfaragónál. Hogy őt hogy hívták, arra sem emlékszem. Mindenesetre nem eleki volt, az biztos, mert akkor ismerős lenne.
1914. június 28-án 10 óra 45 perckor Szarajevóban egy szerb terrorista meggyilkolta az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és feleségét, majd egy hónapra rá kitört az I. világháború, ami főképpen a nagyhatalmi ellentétekkel magyarázható.
Az egykori trónörökös különben nem volt nagyon népszerű, Magyarországon pedig különösen nem. Ferenc Ferdinánd rangon alul nősült, így a feleségével nem mindenhol jelenhetett meg a nyilvánosság előtt, a katonai rendezvények azonban kivételnek számítottak.
A legtragikusabb, az egyoldalú határmódosítások mellett azonban mégis az, hogy az akkori győztesek, főképpen Franciaországnak köszönhetően olyan világpolitikai helyzetet teremtettek, melynek következtében Európa népei a XX. században három diktatúra (fasizmus, nácizmus, kommunizmus) “áldásos” tevékenységeit is megismerhették hosszabb-rövidebb ideig!
A boldog békeidők Eleken (is) 1914. július 26-án értek véget, amikor is kihirdették az általános mozgósítást, amire augusztus 24-27-én került sor.
A háborúnak “köszönhetően” Eleken az a szokás alakult ki, hogy a nők fekete öltözetet viseltek.
Az eleki katonák ott voltak a legtöbb nagy európai fronton, vagyis Oroszországban, a Balkánon, de az olasz harcmezőkön is. A többnyelvűségük miatt “keresettek voltak” az eleki tisztek, altisztek, bakák is.
A nagy háborúba 1018 katonát soroztak be Elekről, ami az 1910. évi össznépesség 14%-t jelentette, amiből 143 volt a hősi halott.
1924 óta a temetőben, de immáron mind a két világháború hőseinek dicsőségét hirdeti emlékmű.
Halász Gyula helyi fényképészmesternek köszönhetően most két fényképet szeretnénk bemutatni az úgynevezett Tass-féle hagyatékból.
Nem tudjuk ki lehet az első fotón, hátha valaki most viszont felismeri! Valószínűleg egy cipészmesterről van szó, aki megjelenésében, tartásában sokat megőrzött a két világháború közötti kisipari mentalitásból, amire a még akkor is viszonylag patinás épület csak rá is erősített!
A következő felvételen ugyanaz a személy látható, valószínűleg a motorkerékpárjával, aminek a márkája szerintünk D (Danuvia)-Csepel 125-ös lehet, amit Csepelen gyártottak 1951-től, és 1957-ben már 40. 000-t adtak el ebből a típusból, így Elekre is eljutott belőle. A magyar Wikipédia szerint a D 125-ös egyszerű, olcsó és jó magyar motorkerékpárnak számított.
Ez a fénykép számunkra azért is értékes, mert megőrzött egy olyan eleki épületet, amely mára már elvesztette eredeti külső pompáját. (A Lőkösházi úton most itt egy italdiszkont található.)
(A negatívokról a fényképet Lőrincz Attila készítette.)
Rapajkó Tibor
2014. április 30-án az időjárás kegyességének köszönhetően az eleki Harruckern Középiskola udvarán sikerült megtartani az ez évi ballagási ünnepséget.
Az idén a díszvendégek voltak: Singer Ferenc, egykori eleki tagintézmény-vezető, Pelle László, általános iskolai igazgató, illetve Gyalog László, általános igazgatóhelyettes (Gyula).
A hagyományoknak megfelelően a kopjafa megkoszorúzása után most is átadták a Bölcs bagoly- díjat,
amit a ballagók és a jövőre végzősök műsora követett, majd Gyalog László ünnepi beszéde következett.
Az 1945-ös május elsején készült a következő fotó. Középen a világos kabátban, fehér hajjal a már bemutatott sokoldalú műszerész, Mag József állt, aki ez idő tájt már éppen bíró volt Eleken.
Köszönjük a szép képet Császárné Sólyom Juditnak, Mag József unokájának!
Hammer Rudolf az eleki Jézus Szíve Gyógyszertár első gyógyszerésze volt.
1895-ben született Eleken. 1916-tól 1922-ig orosz fogságba esett, Tomszkban gyógyszerész gyakornokként dolgozott egy kórházban. Diplomáját 1924-ben Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg kitűnő eredménnyel.
1926-ban feleségül vette az eleki születésű Hammer Alojziát. Négy gyermekük született: Rudolf(1927), Lívia(1930), Stefánia(1936), Zsuzsanna(1940). Felesége házának üzlethelyiségeiből alakította ki a mai gyógyszertár helyiségeit Jézus Szíve Gyógyszertár néven. Patikusként Eleken 1950-ig dolgozott az államosításig.
Báró Harruckern János György születésének 350. évfordulójára ez év március 25-én emlékeztek a nevét viselő középiskola központjában, Gyulán.
Erre az évfordulóra időzítve 2013-ban egy értékes könyv jelent meg az Eleket is újratelepítő báró szülőhelyén, Schenkenfeldenben.
2014. március 25-én Johann Pammer osztrák helytörténész Gyulán bemutatta német nyelvű prezentációját, amit Reisz Ádám, a tanintézet némettanára fordított magyarra.
(Mi is részben ez alapján emlékezünk ezen jeles báróra, akinek hatása ma is érződik Békés megyében!)
Johann Pammer, mint ahogy a könyve címe is arra utal, a sikert, illetve az ehhez kapcsolódó szerencsét helyezi a központba, amelyek elősegítették a viszonylag “egyszerű” családból származó Harruckern János György felemelkedését, de emellett fontosak voltak még a következők is: hűség, tisztesség, szakértelem és találékonyság is. Ezeket a következőkkel bizonyíthatjuk:
Harruckern apja takács volt, de anyai ágon, a Schlägerek viszont már nemesek, akik igaz, később elveszítették azt, de megmaradtak máltai lovagoknak.
Az ifjú Harruckern János György később egyik anyai nagybátyához, Schläger Mátyáshoz került, aki pap is volt, és akitől megtanult görögül és latinul.
15 éves korában viszont már a másik nagybátyához került, aki Serenyi grófnál volt udvarmester. (Ez a család komoly morva és magyarországi kapcsolatokkal rendelkezett.)
A későbbiekben járt német, francia, belga, spanyol földön is, de sikeresen katonáskodott is. A bécsi egyetemen filozófiát és jogot tanult, magiszteri címet szerzet. Amikor visszatért a nagybátyához, az már a passaui püspök barátja volt.
A házassága is sikeres volt, hisz felesége, Vorster Mária egyik testvére, illetve nagybátyja is a hadseregben élelmezési biztosként szolgáltak, ennek köszönhetően foglalkozott ilyen dolgokkal ő is.
Munkájával a Habsburg uralkodók mindig meg voltak elégedve, mint ahogy Savoyai Jenő is. (A rábízott anyagi javakkal minden esetben el tudott számolni!) A becsületessége és lojalitása miatt birodalmi lovagi címet is kapott, de ezért kaphatott pl. jelentős birtokot a mai Békés megyében is.
Volt egy nagyszerű újítása is, a kenyeret a harcmezőn sütötték, így nem kellett várni arra, hogy távolról megérkezzen ez a fontos dolog.
Önmagárt beszél az is, hogy bécsi lakása Savoyai Jenő palotája, a Belvedere mellett épült fel.
Arra is gondolt, hogy Schenkenfeldenben saját emlékére kápolnát építtessen.
Néhány személyes gondolat:
Ezek a tények is azt erősítik meg, hogy Harruckern János György ma is példaképül szolgálhat, hisz személye is azt bizonyítja, igenis lehet tisztességesen vezetőként tevékenykedni, illetve lehet úgy is meggazdagodni, hogy másokat nem károsítunk meg!
Az is jó, hogy ez az új Harruckern-könyv osztrák-magyar közreműködéssel valósulhatott meg, hisz az itteni segítséget a megyei, vagyis a gyulai levéltár szakemberei biztosították.
Mivel egykoron Elek is “Harruckern-országhoz” tartozott, így az is természetes, hogy egy viszonylag hosszabb leírás is olvasható a német vonatkozásokról, melyek természetesen főleg a német olvasóknak mondhat újat. (239. o.)
Egy tisztességen, sok új információval megírt, sok forrást és bőséges szakirodalmat felhasználó munkáról van szó, amit minden, ezzel a korszakkal foglalkozó történésznek is el kell olvasnia.
Legvégül talán azt lehetne elmondani, hogy e sorok írója abban találja magát szerencsésnek, hogy az eleki születésű Reisz Ádámnak köszönhetően találkozhatott, illetve el is beszélgethetett azzal a Johann Pammerrel, aki egy új szemléletű könyvet írt az általa is nagyra tartott báró Harruckern János Györgyről.
Báró Harruckern János György, aki Eleket is újratelepítette 1724-ben, 1742. április 28-án halt meg, a bécsi István- dómban nyugszik. Békés megyéből, így Elekről is hányan hajtottak itt fejet emléke előtt?
Forrás: Pammer, Johann: Die Erfolgsgeschichte des Johann Georg Freiherr von Harruckern. Schenkenfelden, 2013. 264 o.
(Harruckernre emlékezve című írásunk az Eleki Aktuális 2014 májusi lapszámában jelent meg.)
Rapajkó Tibor
Kicsit elkéstünk ugyan az aktualitásával, mert már lezárult a báli szezon, de most akadtunk a következő kis kartonlapra.
Régen is volt “sváb bál”, amiről a mellékelt meghívó is tanúskodik. A szocialista érában a művelődési ház német klubjának keretében szervezhettek ilyet a helyi németek.
A meghívó elég jó minőségű nyomdai kivitelezésben, de nagyon hibás németséggel készült – mai szemmel azt gondolhatjuk, hogy önmagában az is nagy dolog volt, hogy lehetett ilyen mulatságot csinálni.
A rendezvény zártkörűségére németül a kissé zavarba ejtő “Die Unterhantung is geschlossen!” figyelmeztetés utal. Azt ebből mindenesetre bárki érthette, hogy valami zárva tart.
Az oldalunkon megjelenő fotók egy része a Google Picasa szolgáltatásából érhető el.
A Picasa web albumok fokozatosan beolvadnak a Google+ szolgáltatásba, amelynek pozitív avagy negatív mellékhatása, hogy a picasa albumok helyett a Google+-ra irányít át a Google, ha a címet beírjuk, hogy elérjük az albumunkat.
Akinek ez nem szimpatikus, egy darabig még elérheti a képeit a Picasaweb oldalain is, ha a következő linkre kattint:
https://picasaweb.google.com/lh/myphotos?noredirect=1.
Forrás: googlesystem.blogspot.hu
elekfoto 