2014. február 21-én került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében szalagavatóra, a helyszín a városi Reibel Mihály Művelődési Ház volt.
Díszvendégek
Az ünnepség a végzős tanulók bevonulásával kezdődött, miközben a hozzátartozók, illetve a vendégek kivetítőn is megnézhették a diákok fényképeit.
Dr. Kovács József, a körzet országgyűlési képviselője
Az idén dr. Kovács József országgyűlési képviselő is megtisztelte jelenlétével az eleki szalagavatót, aki ünnepi beszédében utalt arra, hogy 45 évvel ezelőtt ő is érintett volt. A szalagavató ma is a felnőtté válás küszöbének átlépését jelképezi. Az eleki iskolában mindenki használható tudást kapott. Az emlékekből erőt meríthetünk, hisz néhány hónap múlva kezdődik az érettségi.
Kovács Zsuzsanna igazgató is köszöntötte az idei végzősöket
Utána Kovács Zsuzsanna, a gyulai központú integrált tanintézmény igazgatója szólt a jelenlévőkhöz, aki többek között arról beszélt, hogy a szalagavatós diákok próbatétel előtt állnak, majd a vizsgák után újabb kihívásokkal kell szembenézniük. Senki se feledkezzen feledkezzen el a szüleiről és tanárairól, majd végül ő is sok sikert kívánt az idén végzősöknek. Ezt követően következett a szalagok feltűzése,
Gerebenics Róbert az osztályának tűzi fel a szalagotA vadászok osztályfőnökükkel, Boros FerenccelNagy Endre osztályfőnök szalagtűzés közben
illetve az ünnepi műsor, melyből rendhagyó módon az idén is a tanárok is kivették részüket.
A művészeti iskolások is felléptekA keringő most is sikert aratottÖröm I.Öröm II.Öröm III.Szülők, hozzátartozók között
(A felvételeket Lovász Patrik 9. osztályos tanuló készítette.)
Mi is sok sikert kívánunk az idén végzős eleki harruckernes diákoknak!
Kétegyházán a Táncsics Mihály Művelődési Ház és Könyvtárban (Kétegyháza, Fő tér 4.) 2014. február 20-án került megnyitásra a „Városaink, községeink, polgáraink” című kiállítás. A kiállítást Békéscsaba Megyei Jogú Város, a Munkácsy Mihály Múzeum és Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata szervezte.
Megnyitó
Évek óta gyűjtöm a II. világháborúval kapcsolatos tárgyi emlékeket, leginkább a környékben fellelhető katonai relikviákat. A kiállítás keretén belül a gyűjteményem egy része is megtekinthető.
A kiállítás 2014. február 27-ig látogatható.
Remélem minden kedves látogató egy szép élménnyel gazdagodik majd.
2013 tavaszán az eleki születésű, és egész 18 éves koráig Eleken élő G. Fabulya Éva egy nagy, de ugyanakkor nemes feladatba vágott bele, felkereste azokat az eleki idős embereket, akik 1945-47-ben kényszermunkán voltak a Szovjetunióban, és vállalták a nagyobb nyilvánosságot is, ami egy könyvben való szereplést jelent. (A szerző munkáját nagy mértékben megkönnyítette az, hogy segítője Nádor Mária volt!) Az akkor nyilatkozók közül sajnos mára már többen meghaltak, de szerencsénkre a visszaemlékezésük megmaradt, ami a mai emberek számára is sok tanulságul szolgálhat.
A kötet tervezett címe ez: Málénkaja rabota-Megélt történelem.
Mi most közölni szeretnénk egy részletet Bende Jánosné 1991-ben írt visszaemlékezéséből, ami szintén olvasható lesz ebben kötetben.
Bende Jánosné férjével Eleken 1939-40 körül
(Bende Jánosné egykori eleki tanítónő 1914. október 14-én született Nagykamaráson Hack Terézia néven, 1939-82-ig Eleken élt, és 2009. január 11-én halt meg Várpalotán.) Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogyan zajlott le a szovjetek bevonulása Elekre, illetve azt is, hogyan kerültek ki kényszermunkára Szovjetunióba, és azt is, milyen embertelen világba csöppentek! Reményeink szerint a kötet a közeljövőben fog megjelenni. (Úgy legyen!)
1944. szeptember
Szeptember elején a német csapatok Románián keresztül teherautókon, autókon gyors iramban haladtak át Eleken. Mi aggodalommal tanítottunk 1 hétig. A következő héten már összefutottak a szomszédok nálunk a pincében, még a falu közepéből levő zárdából apáca, s több fiatal is odamenekült. „ hétig tartottak az éjjeli és nappali harcok. Házunk felett repültek át az aknavetők repeszei, több esett a tetőre és az udvarra is. Úgy éltünk lent, mint a barlanglakók. Az utcában több ház melléképülete megrongálódott, összedőlt. Szalmán feküdtek felnőttek, gyerekek, egy sorban. 1 ágy volt a pincében. Abban én feküdtem a két gyerekkel. Izgalomteli napok voltak. Zárt kiskapuk voltak mindenütt. Két hét után elcsendesedtek a harcok, én útnak eredtem szétnézni, hogy mi van a falunkban?
A fő utcákon halottak hevertek az utcákon. Senki sem mert hozzájuk nyúlni. 23-án vasárnap délután oroszok jöttek be a faluba, s elárasztották az utcákat. Ha valakinél órát, vagy töltőtollat láttak, elvették. A kerékpárokat elszedték. Kocsikkal házról-házra jártak, elvitték a kamrákból a zsírt, a szalonnát. Péntek hajnalra virradólag – 3 óra tájban – 30 orosz egy másodperc alatt betörte a kaput, feltörték a pincéket, kamrákat, padlást, s rázták a lakás ajtaját.
Férjemet féltettem, ő maradt a gyerekekkel az ágyban, én magamra kaptam egy kabátot, lámpát vettem a kezembe, s kimentem. Lesz, ami lesz. Vizet tettem melegíteni a nyári tűzhelyre. Közben ők mondták a magukét, s én nem értettem mit akarnak. Éhesek voltak. Kihoztak egy egész kenyeret, egy szalonnát, befőtteket a kamrából. Tíz centi hosszú centi széles darabokat egy karéj kenyér mellett elfogyasztottak. Hozzá befőttet vettek kézzel a tálból. A bort egy lavórba öntve bögrékből fogyasztották. Átkutatták a ház minden zegét, zugát, legkisebb dobozkáját, s nyemcki soldatot emlegették. (német katona G.F.É.) Anyósom a szalmazsák alá rejtette az arany fülbevalóját, gyűrűjét, a szomszédasszony aranyláncát.
Egy ünnepi misét örökített meg a következő fényképen Singer Ferenc eleki születésű plébános.
Püspöki mise az eleki templomban, 1940-1950 között
A felvétel valamikor az 1940-50-es években készülhetett, és jól látható, hogy még rendeltetésének megfelelően használták a szószéket, ami napjainkban már csak dísz, hiszen jó néhány éve az oltár előtti emelvényen miséznek. A szószéken éppen egy püspök beszél, a helyi plébános alighanem jobbra elöl ül a székén.
Szintén még a helyén az áldozókerítés, melyet a hívek kérésére az előző plébános, Péntek Zsolt helyezett vissza – nem teljesen az eredeti helyére, hisz ott az emelvény van, hanem jóval hátrább, közvetlenül a főoltár elé.
A kép Strifler Ferencné Singer Franciska albumából származik, aki Singer Ferenc testvére volt.
Az eleki Niedermayer Miksa és Zielbauer Terézia igencsak embert próbára tevő időszakban kelt egybe. Első gyermeküknek, Ernőkének sem tudtak sokáig együtt örülni, mert közbeszólt a történelem. A férj bevonulása után alig pár hónappal, 1943. január 16-án, 26 évesen hősi halált halt az oroszországi Ilinkánál. Felesége csupán 23 éves volt akkor.
Niedermayer Miksáról tudomásunk szerint nem maradt fenn katonai fénykép, így most csupán ismeretlen magyar honvédekről és tiszteseket megörökítő fotókat tudunk közölni, akik valószínűleg a keleti fronton harcoltak az akkori szövetségesekkel együtt a szovjetek ellen.
Valószínűleg sok eleki honvéd is hasonló körülmények között szolgált a fronton valahol a nagy OroszországbanAz egyik közölük akár Niedermayer Miksa is lehetett vona
Az egyik leveléből tudjuk, hogy aknavetős kiképzést kapott Rozsnyón, de a géppuskázókhoz került.
“Mit csinál a kis Ernő…”“Mi újság van még otthon?”
Az 1942. május 16-án írt leveléből sok mindent megtudhatunk a frontra való kimenetel előtti helyzetéről.
Aki ismeri Shakespeare-nek a címben idézett művét, valószínűleg kevéssé gondol arra, hogy bármi köze lehet a Háromkirályok történetéhez . A „twelfth night”, a „karácsonyi tizenketted” a reneszánsz idején az önfeledt bolondozás ideje volt, a „what you will”/„amit akartok” kifejezés erre vonatkozik.
József Attila Betlehemi királyok című verse (megzenésített formájában is) sokkal jobban tükrözi a mi hagyományainkat : A keleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével meglátogatják a kisded Jézust, hogy hódoljanak előtte. Ajándékul aranyat, tömjént, mirhát visznek.
Január 6-a, Vízkereszt ünnepe, a nyugati kereszténységben a karácsonyi ünnepségek zárónapja és a farsang kezdete. A keleti kereszténység ekkor ünnepli a karácsonyt. A mediterrán országokban viszont ezen a napon a „Jóboszorkány” látogatja meg a családokat és süteményt ajándékoz.
Nem is gondolnánk, hogy a zárt közösségben élő, szigorú szokásrendet követő elekiek téli ünnepein is felbukkantak hasonló motívumok a múlt században.
December 24-én délelőtt gyerekcsoportok indultak el Elek utcáin, hogy a „Paradies-Spiel”-t, a „Paradicsomi bűnbeesés” történetét vagy a „Christkindl-Spiel”-t, a betlehemest minél több háznál előadhassák.
A középkori misztériumjátékokból kialakult párbeszédes, énekekkel kísért jeleneteknek három formája volt ismert a településen. Az eltérések zömmel a szereplők életkorából adódtak, de léteztek különböző szövegváltozatok is: a német (vegyesen irodalmi nyelven ill. eleki dialektusban előadott) mellett román és magyar nyelvű is. A gyerekek bekopogtak egy-egy házba, s megkérdezték: „terfa mr az paradizspil aih spila?”=Dürfen wir euch das Paradiesspiel vorspielen? / Szabad-e betlehemezni?
A választól függően – „na, miar hewa ka klani khindr mear” /Na, wir haben keine kleinen Kinder mehr / Már nincs kisgyerekünk, vagy „ja, khumt rai!”/Ja, kommt ‘reint / Igen, gyertek be ! – továbbálltak, vagy előadták jelenetüket.
Kezdetben a játékok célja nem a pénzszerzés volt, aztán az 1920-as, 30-as ínségesebb években a csoportok megajándékozása a jótékonykodás egyféle formájává vált. Érdekes eseményre számtíthattak a kisgyermekek 24-én délután is: a „potskr frala”/ Frau Pantoffel / Papucs anyó, románul „Hula Bábá” / Holle anyó ) látogatta meg őket.
Köszönjük, hogy olvasnak minket, vagyis azt, hogy az év során több, mint huszonhatezer alkalommal kattintottak oldalainkra. Egy ilyen, viszonylag kis blog esetén ez elég nagy szám!
A mi részünkre ez nem jelent semmilyen bevételt, üzletet, hiszen reklámok, fizetett hirdetések nem jelennek meg oldalainkon. A mi jutalmunk az Önök érdeklődése!
A WordPress éves összefoglalóját megtekinthetik ide kattintva.
Sikerekben gazdag boldog Újévet kívánunk mindenkinek!
Halász Gyula, eleki fényképészmesternek köszönhetően még ez év nyarán át tudtuk nézni elődjének, Tass Gyulának hagyatékának egy részét, kb. egy zsáknyi negatívot, melyből most két képet szeretnénk bemutatni.
Egy Tass-féle montázs
Ezen a fotón valószínűleg egy, az 1960-as években végzett szakiskolás diáklány látható, de nem tudjuk, hogy ki volt ő?
A kép mai szemmel igen kezdetleges technikával készült, egy korabeli levelezőlapra ráhelyezték a fényképet, és utána együtt lefényképezték.
Szerencsénkre készült egy másik felvétel is, mely alapján biztosak lehetünk abban, hogy tényleg egy korabeli eleki diákról van szó!
Az egykori eleki szakiskola egykori diákja
(A negatívról számítógép segítségével a fényképet Lőrincz Attila készítette.)
Ezekkel a számunkra ismeretlen képekkel kívánunk mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket!
Hideg volt 1956 karácsonyán, a lelkekben is. De már az ünnepi várakozásba is félelem vegyült. A családok otthonaikba húzódtak, próbálták megteremteni az ünnep meghittségét.
Mi, gyerekek – a felnőttek minden igyekezete ellenére – valahogy éreztük a feszültséget, amely 1956 őszét végigkísérte.
1956.szeptember 1. Iskolakezdés
A „csoda”, ahogy Márai Sándor a címben idézett versében az 1956-os forradalmat nevezte, alig néhány hétig tartott, a következmények viszont több nemzedék életét meghatározták.
Békés megyében november 4-ig, a szovjet tankok megérkezéséig nem voltak áldozatok, sortüzek se dörrentek, „miközben Magyarországon mintegy 500 ember halt meg fegyvertelenül az ÁVH gyilkos sortüzei következtében”. „Békésben a hatalom harc nélkül ment át a forradalom kezébe.”[i]
Az 56-os eleki események követték az országos, elsősorban rádión érkező híreket. Az 1848-as emlékműnél Balogh Sándor műszerész mondott rögtönzött beszédet az egybegyűlteknek, Mester György tanár elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dalát. Innen a temetőbe vonult a tömeg, ahol Burján Gyula tanár beszélt, Reibel Mihály plébános pedig együtt imádkozott a jelenlévőkkel. Később ismertették a község 15 pontos követeléseit.
Az első tüntetés október 27-én volt Eleken, eközben a tanárok a nyár folyamán nekik juttatott „pedagógusföldet” parcellázták a határban. (Utóbbi esemény később mint a „földek újra felosztására való buzdítás” vádja szerepelt Mester György letartóztatásakor.)
A Forradalmi Bizottság 28-án alakult meg körülbelül 30 fővel. Elnöke Burján Gyula lett, a tagok között volt Balogh Sándor, Gura György, Haász Márton, Mester György, Recski Gusztáv, Szőts István.
Tóth Mihály tanácselnököt, B. Kun István helyettest és Fazekas József titkárt eltávolították tisztségéből. A leváltott funkcionáriusok lakását nemzetőrök védték, nem esett bántódásuk.
Mester Györgyöt mint eleki születésűt azért kérték fel a bizottsági tagságra, hogy tanári tekintélyével segítsen az indulatok megfékezésében, a felzaklatott kedélyek lecsillapításában. A hangos híradón keresztül nyugtatta a helyieket, hogy ne üljenek fel a rémhíreknek, nincs szó a svábok visszatelepítéséről, a kb. 28 helységből betelepült lakosság nyugalomban élhet tovább Eleken.
Egy közepén lyukas 56-os zászlót együtt készítettek Nyisztor Györggyel.
Az utolsó tüntetésre december 7-én került sor, s ezen az iskola is részt vett, Mester György javaslatára viszont a tanulókat erre nem kötelezték, hazaküldték.
Eleken 1956 őszén még csak egy pofon se csattant el.
Dermesztő hideggel köszöntött be az 1957-es esztendő; a február eleji rekord mínuszoknak csak a gyerekek örültek: a téli szünetet „szénszünettel” is megtoldották. A bizonyítványokat is később kapták meg a diákok, az első osztályosok Kossuth-címerrel, de a rövid ideig tanult hittan és német nyelv tantárgyak bejegyzése nélkül. A címert később leragasztották a fedőlapon, majd 3. osztályban új „vörös csillaggal ékesített” bizonyítványt írtak a tanárok.
Mester Györgyöt és feleségét 1957. február 13-án este a tantestületi értekezletről kísérték haza az ÁVH-sok. Otthonukban házkutatást tartottak, jelen volt három 10 év alatti gyermekük és Schneider Katalin tanítónő is. Nem sokkal ezután Balogh Sándorral, Szőts Istvánnal együtt Mester György is annak a nyitott teherautónak az utasa lett, amely Gyulára szállította őket. Útközben fejüket gumibottal ütlegelték. Mester György innen Békéscsabára, majd Kistarcsára, később Tökölre került „internálótáborba”.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából 2012-ben kapott dokumentumok megerősítették a korábbi feltételezést: nem történt személyes, névvel, aláírással vállalt feljelentés.
Az 1957-es karácsony legnagyobb ajándéka családunkba kicsit megkésve, a következő év januárjában érkezett meg: bíróság elé állítás nélkül, váratlanul szabadon bocsátották Mester Györgyöt. 1958. január 21-én érkezett haza – szandálban.
Szabadulása köszönhető volt a család barátainak, így Vertán Endréné, Klári néninek. Az ő ügyvéd ismerőse találta meg apánk dossziéját egy másikba becsúsztatva. Mily egyszerű módja egy ember eltüntetésének!
Köszönet illeti azokat a szülőket, tanárkollégákat is, akik aláírásukkal, kiállásukkal 1957 nyarán segítették Mester Györgynét, édesanyánkat, amikor el akarták helyezni Elekről. A kényszerű költözéssel távol került volna szüleitől, támaszaitól. 127 szülő, 31 tanár látta el kézjegyével azt a kérvényt, melyet a Pedagógus Szakszervezet országos központjába írt: ennek eredményeként Mester Györgyné testnevelő tanárt visszahelyezték állásába.
Ki és mi mozgatta hát itt az eseményeket? A szüleinktől ránk maradt dokumentumok adják meg a választ, hiszen a számtalan beadvány, kérvény másolatai – bizonyára elővigyázatosságból – megmaradtak a családi levéltárban.
Nagy József igazgató 1953 szeptemberétől az 1956-os tanév kezdetéig tevékenykedett Eleken, ekkor Kétegyházára, 57-ben Tótkomlósra helyezték. A Járási Egyeztető Bizottság előtt tette a következő kijelentést: „Eleken két emberrel volt bajom, Burjánnal, aki külföldre szökött, és Mesterrel, akit hűvösre tetettem.” Mester György kiállt barátja és kollégája, Tihanyi József igazsága mellett, ezt nem tudta neki megbocsátani felettese.
Nagy József később önkezével vetett véget életének.
Eleken az általános iskola – volt tanítványai kezdeményezésére – 2003 óta Dr. Mester György nevét viseli.
A karácsonyi együttlétet családunk máig nagyra becsüli.
[i] Békés megye 1956-ban I. 29. (Szerk. Erdmann Gy.)
Busa László az érettségiző osztályával (IV. a.) 1967-ben
Eleken történelmet írtak akkor, amikor 1963-ban megkezdődött a tanítás a helyi gimnáziumban. Sajnos a nagyon sikeres tevékenységét felső utasításra 1980-ban azonban már be is kellett fejeznie.
1967-ben Eleken összesen 82-en érettségiztek! (IV. a. 33 fő, IV. b. 34 fő, esti 15 fő.)
A nagyszámú vendégsereg a gimnázium udvarán (Még a szomszédból is követték az eseményeket!)
Erre az 50. évfordulóra, vagyis a dicső kezdésre a magunk módján mi is meg szeretnénk emlékezni, hisz a Tass Gyula-féle hagyatékban találtunk egy tekercs negatívot, amely az első eleki gimnáziumi ballagást örökíti meg.
Az ünnepi asztal Janecskó János igazgatóval és Nádor Józsefné Marika nénivel
Nem tudni, ki készítette a felvételeket, valószínűleg maga az új eleki fényképész, vagyis Halász Gyula, hisz a képeket megnézve, inkább egy “kívülálló” szemével láttatja az eseményeket, tehát nem valamelyik szülő állhatott a fényképezőgép mögött.
Ágoston Károly osztályfőnök az osztályával (IV. b.)Részlet az ünnepi műsorbólMeghitt hangulatban
Mai szemmel nézve az egykori ballagásról a következőket lehetne elmondani: A képek is visszaadják azt a hangulatot, amit akkor mindenki átélhetett, vagyis az elsőséget, amire mindenki jogosan büszke lehetett.
Az ünnepi környezet talán egy kicsit visszafogott volt, de a ballagók eleganciája mindenben megfelelőnek tekinthető. A leányok matrózruhája a hagyományokat követi, de az öltönyök szerintem kimondottan egyfajta nyugatias mentalitásra utalnak 1967-ben!
A fényképeken kevés virág látható, ajándékok pedig egyáltalán nem, pedig napjainkban ez utóbbi a jellemző, illetve a pénz is.
Itt mindenki mindenkit ünnepel, vagyis a ballagás arról szól, amiről szólnia kell, a diákokról, tanárokról, szülőkről!
Az esti tagozaton végzettekBallagók virággal
(A negatívokról a képeket Lőrincz Attila készítette.)
Az egykori eleki gimnáziumban érettségizők közül 52-en szereztek egyetemi diplomát, 118-an pedig főiskolait.
1974-ben a felvettek arányában az eleki gimnázium országosan az első tízhez tartozott, köszönet érte!
Forrás: Busa László: Az eleki gimnázium története 1963-1980. Elek, 1998. 94 o.
(R. T.: Az első gimnáziumi ballagás Eleken című írása az Eleki Aktuális 2014 áprilisi lapszámában jelent meg.)
elekfoto 