Hangyássy Lajos 1900. december 28-án született Eleken, a szülei a magyarbánhegyesi származású Hangyássy Károly, aki a kereszteltek anyakönyve szerint kőműves volt, illetve a székudvari (ma Románia) Ambrus Mária, vagyis a szülök a jobb megélhetés reményében jöhettek a boldog békeidőkben Elekre.
A család akkor a Gyulai úton lakott (88. szám), de ez az épület ma már nincs meg.
Hangyássy Lajos (1900-?)
Valószínűsíthetjük, hogy a családnak akkor anyagilag jól mehetett, hisz a mai városkép akkor alakult ki, nyilván Hangyássy Károly munkájának is köszönhetően.
A bejegyzések szerint 1902-ben megszületett Károly Antal, illetve 1904-ben Mária Magdolna is, vagyis a család tényleg gyökeret eresztett Eleken.
A valószínűsíthető gazdagságukat azzal is bizonyíthatjuk, hogy első gyermekük Sarkadon érettségizett, Temesváron pedig elvégezte a tanítóképzőt is.
1920-ban községi írnok volt Mezőhegyesen, 1927-től pedig Nagykopáncson (ma Tótkomlós része).
Egy korabeli reprezentatív kiadványban Nagykopáncsról csak ő szerepel, ahol kiemelik azt is, hogy akkor leventeoktató volt, ami a trianoni katonai tiltások miatt igen megtisztelő és felelősségteljes megbízatásnak számított.
Az viszont érdekes, hogy az anyakönyvben a neve így szerepel: Hangyási, de a könyvben már így: Hangyássy, ami a kor elvárásával is magyarázható.
Nem tudjuk mi lett vele 1944-45 után, kezdeti életpályája egyértelműen a Horthy-korszakhoz kötődött, ami a “felszabadulás” után finoman fogalmazva nem jelentett előnyt!
Ki tud róla többet?
Forrás: Vermes Ernő szerk.: Csanád vármegye tíz évvel Trianon után. Gyula, 1929. 528 o.
Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de mégis igaz az, hogy az egyik legsikeresebb hazai síelő, Gellér Mihály Eleken született.
A korabeli kereszteltek anyakönyve szerint Gellér Mihály 1947. augusztus 5-én született Eleken, az édesapja, Gellér Béla akkor nyomdai gépmester volt, az édesanyja neve pedig Adamik Teréz.
A kis Mihályt Reibel Mihály keresztelte meg augusztus 15-én. (A bejegyzés szerint a keresztanya özv. Takács Mihályné Mészáros Erzsébet volt.)
A család akkor Eleken lakott a Gaál Jenő 328-ban (ma Táncsics M. utca).
Talán valamiféle kötődésre utaló jelnek számít az is, hogy az eleki kereszteltek anyakönyvében utólag bekerült két fontos bejegyzés is, G. M. 1958. június 22-én bérmálkozott, illetve 1972-ben Budapesten házasságot kötött Mayer Évával.)
Balra Gellér Mihály, középen Molnár Gyula, jobbra a testvér, Gellér László az 1960-as években egy Tátra Kupán
Gellér Mihály a lexikonok szerint sikeres magyar síelőnek, síugrónak számít, hisz többszörös magyar bajnok is volt, 1971-ben az év síelője is lett, és 1968-ban olimpikon is volt. Az egyik legnagyobb ellenfelének a testvére, László (1944-) számított.
A központban, az újságban is!
Gellér Mihály a mai fogalmak szerint sztárnak is számított, amit a mellékelt újságoldal is bizonyít.
Nem tudjuk, hogy került Elekre a Gellér család 1945 után Budapestről, de azt sem, meddig tartózkodtak itt. Ahhoz sem kell különös magyarázat, hogy a németek kiűzése után sok ház üresen állt Eleken is.
Vajon tud-e valaki valamit arról, hogy pl. a Gellér család miért élt egy ideig Eleken?
Mindentől függetlenül azért büszkék lehetünk arra, hogy egy ilyen sikeres ember Eleken látta meg a napvilágot. Különösen azoknak illik erre gondolni, akik Elekről is rendszeresen járnak síelni!
Források:
Csak egy sánc volt? -www.nol.hu (2006. március 9.)
Az eleki temetőben járkálva, vagy helytörténeti műveket lapozgatva a laikus, nem helybéli számára is feltűnhet az eleki német családnevek sokfélesége, de az is, hogy több családnév nagyon gyakran ismétlődik.
Az 1724-es bejövetel során ideérkezett első ötven családot az akkori egészségügyi körülmények között súlyosan érintette az 1738-39-es pestisjárvány, melyben igen sok család teljesen kihalt. Voltak olyan, szerencsés famíliák is, melyek fennmaradhattak, ilyen volt például a Strifler család, akik szinte mindannyian túlélték a halálos kórt – minden bizonnyal valamilyen öröklődött immunitás segíthette őket. Sok család viszont teljesen eltűnt, amit mutatnak az anyakönyvi adatok is. Helyükre a járvány elmúltával később, 1744-ben érkeztek újabb “telepesek”, akikből (a családneveikből) viszont sokkal kevesebben maradtak fenn a továbbiakban. Ez minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy ekkor sok csonka család érkezett, amelyek egy részében nem volt fiú gyermek, így a lányok férjhez menetele után értelemszerűen nem maradhatott fenn a továbbiakban a nevük.
Az elekiek nemzetsége
Ha a Sippenbuch című, az eleki anyakönyvek adatain alapuló “nemzetségkönyvet” nézegetjük, előbb-utóbb rájövünk, hogy a helyi németség egykoron élt illetve ma is fellelhető tagjai egy nagyon szövevényes, nyolc-kilenc generációs családfát alkotnak. Szinte minden ma élő, valamelyest “sváb” származású eleki rokona néhány másiknak.
Ennek elsősorban az az oka, hogy a helyiek sokáig viszonylagos elszigeteltségben éltek itt, egyfajta német szigetet alkotva a más nyelvű lakosság tengerében. Jómódjuk alapja a földművelés volt. A vagyon megtartása és fejlesztése érdekében a párválasztás során leginkább a vőlegény/menyasszonyjelöltek gazdasági helyzete számított (de nem csak a mi német őseink körében). Vagy gyakran unokatestvérek házasodtak, és így nem kellett az évtizedek szorgos munkájával összegyűjtögetett családi vagyonokat szétosztani “máshová tartozó” családoknak az öröklés során, hanem a szülők törekedtek arra, hogy gyerekeiknek lehetőleg mindig több legyen.
A német eredetű, és nyelvüket az idegen környezetben is sokáig megőrző helybeliek tehát egymás közt házasodtak és sokáig nem “keveredtek” más népekkel. Ha valaki nem helybelivel házasodott, akkor legfeljebb a környékbeli települések német családjai (pl. gyulaiak, szentmártoniak, almáskamarásiak, ottlakaiak) jöhettek ezen kívül számításba.
Elvándorlás és betelepedés
A családfákat nézegetve feltűnik, hogy már a kezdetektől volt azért mozgás a helybeliek közt, hiszen, bár itt kiváló földeket kaptak, természetesen nem mindenki volt egyformán tehetős – egy idő után a népesség annyira megnövekedett, hogy már nem mindenki élhetett meg a földművelésből. Már a kezdetek során oda-vissza vándoroltak az ide betelepült családok, annak ellenére, hogy eredetileg a földesúr olyan feltételekkel hívta ide őket, hogy többet nem mehetnek vissza. A tehetségesebb, de föld nélkül maradt polgárok mesteremberek lettek, vagy máshová költöztek.
Előfordult az is, hogy valaki messzebb elvándorolt az országon belül, mint például Brandt Bartholomäus, akiről nemrég közöltünk egy összeállítást. A legtöbben viszont nem költöztek messze, hanem a környékbeli településekig jutottak, ahol esetleg több szabad föld, nagyobb érvényesülési lehetőség jutott nekik.
Így jött létre a XIX. század közepén Almáskamarás község, amelyet az Elekről elvándorolt családok hoztak létre. Oda látogatva ma is jelentős számban lehet találkozni ismerősen hangzó, eleki családnevekkel – ők mindannyian az elekiek rokonai. A rokonságot ápolták is folyamatosan a szomszédba költözöttek és az itt maradottak, és olyan is előfordult idővel, hogy almáskamarási-elekiek újra visszaköltöztek Elekre.
Egy másik szomszédos település, Ottlaka is részben eleki kötődésű hely, hisz ide is költöztek eleki német családok, akiknek egy külön lakónegyedet hoztak létre. Ma is megtalálható ott például a Niedermayer család.
Az eleki földművesek gazdasági helyzete egy idő után a szorgos munkának köszönhetően annyira megerősödött, hogy az egyes családi gazdaságokban már nem tudtak minden munkát elvégezni a család tagjai, és ezért tekintélyes számú munkaerőnek kínáltak munkalehetőséget. Megindult a munkások betelepedése, így lett Elek soknemzetiségű település.
Egyes foglalkozásokat szinte kizárólag bizonyos népcsoportok tagjai végeztek, így például a cselédek, mesteremberek gyakran magyarok, a kereskedők zsidók, a tanyákon dolgozó, az állatokhoz legjobban értő, róluk gondoskodó emberek általában románok voltak, a téglákat készítő vályogvetők viszont a cigányok közül kerültek ki. Általános volt az, hogy a legtöbb helybeli beszélt a többiek nyelvén.
Becenevek és gúnynevek
A helybeli családok szerteágazó rokoni kapcsolatai azt eredményezték, hogy sok családfőt ugyanúgy hívtak. A más településről érkezett nem németajkú munkások, alkalmazottak számára a megkülönböztetésük nagy nehézséget jelentett, így a külső jellegzetességeik, tulajdonságaik alapján bece-vagy gúnyneveket költöttek nekik. Így lett sok családnak román vagy német eredetű mellékneve, melyeket aztán továbbörökítettek. Ezáltal a családfő kinézetéről vagy alaptermészetéről alkotott “Nagyfejű”, “Fehérhajú” vagy “Hirtelenharagú” elnevezés állandó tartozéka lett az egyes családok nevének. Ezek bemutatásának egy külön cikket fogunk szentelni.
A múltat végképp eltörölni…
Az eleki németség nagy részének 1946-os elűzése a hitleri Németország bűnei miatti kollektív büntetésként történt.
Eleméry Antal 1921. október 28-án született Eleken. Édesapja, Eleméry Antal tanító volt, aki vitézi címet is viselt, a nevét pedig 1926. augusztus 8-án változtatta Emenetről Eleméryre.
Észak-Erdély 1940-es visszatérése után agrártudományi tanulmányokat Kolozsváron folytatott. Pedagógiai végzettsége nem volt, de mégis jó pedagógiai érzékkel tanított.
Az eleki szakiskola 1962-es alapítása után igazgatóként Kárpáti Józsefet (1962-68) követte 1970-ig, majd az iskola önállóságának elvesztése után igazgatóhelyettesként irányította a helyi szakiskolát, sőt még tankönyvet is írt Hankó Faragó Mihállyal 1976-ban Juhtenyésztés címmel.
Mindenki nagyon szerette, tisztelte. Kiváló szakember, ember, tanár, kolléga, vezető volt! 1987. január 9-én halt meg.
A leánya, Eleméry Edit is az intézmény tanára volt tragikus haláláig.
Eleméry Antal alig negyed százada hagyott itt minket, ami alkalom arra, hogy felidézzük alakját.
A most következő, egy Elektől távoli temetőben készült, mégis idevágó felvételt Knipl Ferenc úr küldte nekünk nemrég. Érdekessége, hogy a Mecseknádasdi Öreg-temetőben (Alter Friedhof) ma is álló igen régi sírkő a néhai Brandt Bartholomäusnak állít emléket, aki Eleken született, még a XVIII. század legvégén. Tehát nagyjából harmadik generációs elekinek volt tekinthető.
Brandt Bartholomäus síremléke Mecseknádasdon
Az eleki anyakönyvek alapján készített, családfakutatók és őseik iránt érdeklődők számára igen érdekes Sippenbuch nem tartalmazza a nevét, mivel a készítő Hans Schimpl takarékossági okokból nem írta bele azokat a személyeket, akik itt születtek ugyan, de a későbbiekben nincs róluk adat. Tehát a bejegyzés az eleki anyakönyvekben szerepel, csak éppen a könyvben nem.
A sírkő alatt nyugvó Bartholomäus pont erre a sorsra jutott,
Teniszező eleki hölgyek 1918-20 körül, középen Takács István
Két érdekes, nem csak személyes vonatkozású képre bukkantam a családi fotóalbumban.Az első 1918-20 körül készült az eleki Tenis Clubban, melyet 1911-ben alapítottak.
Vajon hol volt Eleken a teniszpálya? Felismeri-e valaki a sportoló hölgyek vagy a labdaszedő fiúk valamelyikében egykori rokonát?
A hölgykoszorú közepén Takács István látható, aki 1918-ban Sikula-n jegyzőként dolgozott. Hogyan és miért éppen Elekre jött szabadidejében? És hol volt/van Sikló ill. Sikula? (Arad megye, Románia) E kérdés megválaszolásában Németh Csaba tanulmánya segített.(1.)
1871-től Elek járási székhely volt. Közigazgatásilag hozzá tartozott Almáskamrás, Gyulavarsánd, Medgyesbodzás, Nagypél, Ottlaka, Sikló, Sikula, Szentmárton.
A XX. század elején a térségben az úthálózat jelentős fejlesztésére került sor, 1909-re elkészült a Kisjenő-Székudvar-Sikló– Ottlaka-Elek, Kétegyháza útvonal, ami a gazdasági és kulturális kapcsolatokat –mint a fenti példa is bizonyítja – egyaránt élénkítette.
Takács István jegyző lánya a Sikula melletti Garbán (Gurba, Arad megye, Románia) született 1919-ben. Takács Klára, a későbbi Dr. Mester Györgyné, több mint 30 évig golgozott Eleken testnevelő tanárként.
A Takács család 1922-ben
A fiatal családot ábrázoló kép viszont inkább, mint kordokumentum méltó említésre, ui. 1922-ben úti okmányként, igazolványként használták.
Wild Boldizsár kereskedő házának udvarán készült a következő szép felvétel, egy 1940-es évek eleji mulatságról. Az épület kapualja a mai napig nagyjából hasonló állapotban tekinthető meg – a legutóbbi időkig a Harruckern Középiskola könyvtáraként működött ház jelenleg szociális célokat szolgál.
Mulatság a Wild-udvarban, 1942 körül
A képen látható fiatalok az 1920-as években születtek, a képen 16-18 évesek, és manapság igen idősek, vagy sajnos nem élnek már. Az asztalnál ülő lányok közül jobbról a második a nemrégiben elhunyt Wild Klára (1929-2012).
Sajnos nem tudjuk, milyen alkalomból jöttek össze az egykori eleki fiatalok – elegáns ruházatukból ítélve fontos családi ünnep lehetett.
Sajnálattal fogadtuk a hírt, hogy Strifler Pál, a Mercedes-Benz egykori főmérnöke, a Baden-Württembergi Magyarországi Németek Szövetségének tiszteletbeli elnöke 2012. november 14-én kilencven éves korában elhunyt.
Az Unsere Post szerkesztőségének is sokáig tagja volt, emlékére az újság decemberi számának címlapján egész oldalas megemlékezést közölt a talán egyik leghíresebb egykori eleki polgár emlékére. Az interneten is olvasható a szöveg egy része itt.
A magyarországi rendszerváltoztatásnak köszönhetően a települések központjából eltűntek az egykori szovjet emlékművek, amelyek valójában nem csupán a “felszabadítást”, hanem inkább az elnyomást szimbolizálták, hisz a Vörös Hadsereg csak 1991-ben vonult ki hazánkból.
Magyarországon az ötágú vörös csillag ma tiltott önkényuralmi jelképnek számít, de egykoron ez is a “csúcson volt”!
(A fekete-fehér korabeli fényképet Halász Gyula készítette.)
Az egykori eleki “felszabadulási” emlékmű
Még mindig sokan emlékezhetnek Eleken a mai kiűzetési szoborkompozíció helyén álló egykori “felszabadítási emlékműre”, melynek felirata szerint a szovjetek az elekiek számára 1944. szeptember 24-én hozták el a “szabadságot”, ami több mint érdekes, hisz az eleki polgári halotti anyakönyv 1946. április 2-i bejegyzése szerint a község területén dúló harcok idején, vagyis 1944. szeptember 26-án 18 katona és egy polgári személy halt meg. (17 magyar katona, egy román katona és egy civil.)
Magyar hősi emlékmű az eleki temetőben
Az egyházi anyakönyvben is tulajdonképpen ugyanazok a nevek szerepelnek, illetve a római temetőben is, a magyar hősi emlékművön, de még annyival kiegészítve, hogy Ottlakán még ezen kívül négy személyt is eltemettek.
(A fényképen szereplő rövidítések és azok feloldásai: honv. : honvéd, tiz. : tizedes, szkv. : szakaszvezető, fdgy. : főhadnagy, ism. : ismeretlen.)
Arra viszont nincs magyarázat, hogy Névery Sándor (27) zászlós neve miért nem került fel az emlékműre, pedig ennek a Nagybecskereken született katonának a neve a polgári és az egyházi anyakönyvben is szerepel, mint ahogy a váci Nagy László (23) hadapród őrmester nevét is csak az egyházi anyakönyv őrizte meg!
Az is érdekes még, hogy Vigyikán Tivadar neve viszont ma is olvasható az emlékművön, pedig róla azt is tudjuk, hogy román katona volt!
A legérdekesebb azonban mégis Fok László ( a sebesüléskor 23 éves) hadapród őrmester esete, akiről az eleki polgári anyakönyvben az áll, hogy adatai ismeretlenek, a katolikus anyakönyv szerint, pedig “csak” sebesült volt, így a neve valószínűleg azért nem került fel (szerencsére) az emlékműre, mert túlélhette a háborút, szemben Lajkó Dezsővel (24), akinek nem ismert a származási helye és a topolyai Szanya Jánossal (23) , akik viszont belehaltak a sebesülésbe!
Tényként még azt is elmondhatjuk, hogy eleki polgári anyakönyv tud még egy ismeretlen, polgári ruhás hősi halottról is, aki az ottlakai határ közelében halt meg, amiről viszont a katolikus anyakönyv nem tud.
Visszatérve az úgynevezett felszabadítási emlékműre, számunkra a szeptember 24-i dátum a legfontosabb, vagyis a logika, mert valószínűleg akkor Eleken is az volt a lényeg, hogy a szovjetek mikor léptek először eleki földre, és nem az számított, hogy ki mikor mikor győzött, hisz még szeptember 24-e után is voltak harcok.
Az eleki szovjet emlékmű
Az eleki római katolikus temetőben van egy másik katonai emlékmű, vagyis a szovjeteké, akik szintén a legértékesebbet, vagyis az életüket adták a háború befejezésért, vagy ahogy akkor hivatalosan mondták és többen is hitték is, hazánk felszabadításáért, illetve a felirat szerint Elek városáért!. (Elek csak 1996-tól város, de vajon ki merte volna szóvá tenni akkor ezt a nagy tévedést!)
Mindentől függetlenül 1944 őszén Eleken meghalt 37 szovjet katona és 17 ismeretlen, akiknek így az előbbiekkel szemben viszont a nevük sem szerepelhet az emlékművön.
1989-től már hivatalosan is elmondhatjuk, hogy minden olyan katona, aki a háborúban az életét áldozza az általa nemesnek gondolt célért, azok hősi halottaknak tekinthetők, így pl. Eleken nem csak az akkori Honvédség katonái, hanem az egykori Vörös Hadsereg orosz, ukrán, muzulmán katonái is.
Az az időszak mindenkinek nagyon kegyetlen volt, de talán a szovjeteknek lehetett a legkegyetlenebb, hisz pl. hazaárulást, így biztos halált jelentett az, ha a szovjet katona megadta magát az ellenségnek, de a háború után a kommunista hatalomnak “gyanús” volt az a nem kevés szovjet katona is, aki győztesként és természetesen világlátottként visszatért a Szovjetunióba, ami 1991-től már csak lapalji jegyzetnek számít!
Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy hazánk számára nem elsősorban azért volt tragikus a II. világháború, mert azt elveszítettük, hanem azért, mert a szovjet katonák elhoztak számunkra egy olyan rendszert, a kommunizmust, amelyet egyetlen józanul gondolkodó ember sem akart elfogadni, de mégis ránk kényszerítették, aminek az árát valamilyen módon még ma is keményenfizetnünk kell!
Most pedig az eleki katolikus halotti anyakönyv alapján, annak bejegyzési sorrendjének megfelelően nézzük meg, mit kell még tudni az Elek védelmében elesett magyar katonákról! (Név, életkor, születés helye.)
Juhász Imre(23), Gyöngyös, Ádám József (23), Visznek, Polyák László honvéd tüzér (23), Benedeki, Sinka István (22), Nagytarcsa, Zachar József (23), Tápiószentmárton, Lukács Imre (30), Karcag, Hingyi Imre (28), Újpest, Szépkúthy Zoltán (25), Nagyvárad-Budapest, Vági János (22), Medgyesbodzás, Pintér Ferenc (29), Budapest, Dropa János (29), Herencsény, Szetei István 35), Kőhidgyarmat?, Hornicsek József (?), Nógrádmarcali, Kovácsik István (22), Kevermes.
Ottlakán temették el a következőket: Szatmári Ferenc (?), Budapest, Sz. Tóth Antal (22), Hajdúszoboszló, Varga József (22), Dömsöd, Matyinkó Mihály (22), Lósa? (Ők valószínűleg a már korábban a magyarok által felszabadított Ottlaka védelmében haltak hősi halált.)
Ezek az Elekhez kapcsolódó nevek tudomásunk szerint csak most kapnak nagyobb nyilvánosságot.
Reményeink szerint az estleges leszármazottak ha eddig még nem, akkor ezen emlékező írásunknak köszönhetően utólag is hírt kaphattak eltűnt szeretteikről, és ha ez így lesz, akkor már megérte munkálkodásunk!
Ha ránézünk ennek a házaspárnak a fényképére, mely egy kereszten található az eleki római katolikus temetőben, akkor két idős embert láthatunk. Ez a két fénykép valószínűleg nem sokkal haláluk előtt készülhetett.
Mit tudhatunk ma róluk? A katolikus halotti anyakönyv szerint mindketten a közeli Világosról (ma Románia) jöttek Elekre, hogy mi volt ennek az oka, nem tudjuk.
elekfoto 