Nem gyorsvonat volt ez, lassan cammogó, minden lehetséges kitérőnél hosszan várakozó szerelvény. Az élelmiszerrel megrakott vagonnal együtt harmincegy kocsiból állították össze, s mozdony és a szenelőkocsi után egy harmadosztályú, a mozdonyról fűthető lakosztály a kísérő őrség számára.
A kocsik tolóajtaját kívülről reteszelték el, menet közben naponta ha egyszer engedték valamely puszta állomáson némi testmozgásra az „utasokat”.
Az első három nap állomástábláit ismerősként silabizálták a vasrácsos ablakon át figyelők: Arad – Tövis (Teius) – Brassó. A következő hét ismeretlen román állomások mellett telt el, majd a cirill betűs pályaudvarok nevét szótagolták a katonaviseltek.
Brassóig a sarokba állított ürítkezővödör gyakori használata miatt az eredendő szemérem már a nőkről is lefoszlott. A férfiak ebből nagy gondot nem csináltak, legfeljebb a napi ajtónyitás miatt dörömböltek, ha megtelt az edény.





