Gyakorlatilag elkészült az Elekről Ottlaka felé, a határig tartó rész aszfaltozása. Készült néhány kép a megnyerő látványról. Kár, hogy egyelőre dísznek lesz csak jó a modern útszakasz, hisz határállomást egyelőre nem terveznek.
A Lökösházi úton dolgoztak a napokban az aszfaltozók, és nagyrészt elkészült a legfelső, ún. kopóréteg. Ezt a műveletet is megörökítettük pár fényképpel.
Nyelvtanulás anyanyelvi környezetben, hozzá új tapasztalatok, élmények, barátok – melyik diákot ne vonzanák ezek a lehetőségek?
Az ötlet viszont sokkal régebbi, mint gondolnánk. A soknyelvű Osztrák- Magyar Monarchiában már a 19. században is „divat volt” cseregyereket fogadni. Iparos és parasztcsaládok rövidebb-hosszabb időre más vidékre küldték tanulni gyerekeiket, hogy a magyar, német, szlovák nyelv elsajátítása mellett a mesterségek tanulásában is új tapasztalatokat szerezzenek. (1.) A családok persze előzetesen megismerkedtek egymással.
Az 1960-as évek derekán az egyéni utazási lehetőségek meglehetősen korlátozottak voltak. Nyelvtanulás címén levelezni lehetett más országbeli diákokkal. A Világ Ifjúsága című lapban például rendszeresen közölték levelezni vágyó fiatalok címét.
Olykor azért sor került egy-egy külföldi diákcserére, személyes találkozásra is.
Az 1966-os év július-augusztusa az Eleki Gimnázium sok tanulója számára lázas készülődéssel, majd hosszú utazással, vendégeskedéssel és a vendégek fogadásával telt; a Lipcse / Leipzig közelében fekvő kisváros, Dahlen diákjaival kölcsönösen meglátogatták egymást.
Ma már homályba vész, hogy is jött létre ez a kapcsolat az akkori NDK („Német Demokratikus Köztársaság”) szász kisvárosával. Talán a két TSZ vezetőségén keresztül?
Annyi bizonyos, hogy az eleki diákok oda-vissza kb. 3000 km-t utaztak, sok mindent megnéztek; a vendéglátók ugyanis még a Keleti-tengerhez (Ostsee), a Rügen sziget csúcsán fekvő Wiekbe is elvitték őket.
S hogy milyen emlékek maradtak erről az útról 47 év távlatából?
Az egész napos vonatozás után hajnali érkezés az óriási lipcsei pályaudvarra. Hogy a dahleni csatlakozásra várva kicsit felmelegedjünk, a Vöröskereszt „Pfefferminztee”-vel (fodormenta tea) kedveskedik. Máig felejthetetlen (?) az íze!
Barátságos fogadtatás Dahlenben, némi pihenő után kirándulások:
Drezda/Dresden: Még a 2. világháború sebeit viselő, szürke, lehangoló kőrengeteg, nagyon sok romos épülettel – „történelmi lecke fiúknak/lányoknak”.
Lutherstadt-Wittenberg: rövid kitérő a reformáció hangulatos kisvárosába
Kelet- Berlin, Treptow-park
A város központjában az Alexanderplatz az S-Bahn-nal 
és az újonnan épült Tanárok Házával (Haus der Lehrer -1.kép) Itt vacsoránkat is „elköltjük”: „Kartoffelsalat mit Würstchen” (hideg krumplisaláta virslivel) – szokatlan, új íz. De legalább ilyen maradandó gasztronómiai élmény az út során többször is „terítékre kerülő” főtt krumpli hússal és „generalszósz”-szal!
Újabb hosszú buszozás után végre itt a tenger! Kicsit hideg (16-17C’), ezért csak a lábunkat áztatjuk benne, de a látvány gyönyörű!
Szállás Rügen szigetén, Wiekben, egy „Oberschule”tornatermében. Remek hangulat!
A visszaút még vidámabban telik, hisz velünk tartanak új barátaink, hogy ők meg Magyarországgal ismerkedjenek.
Eleken a kollégiumban laknak. Gyulára, Békéscsabára, Szegedre kirándulunk velük, jókat bulizunk. Hazafelé utazva Budapestet is megtekintik.
A dahleni Karin Körnnel (a képen középen) máig megmaradt a barátság.
1. Kósa László: Gyermekcsere és nyelvtanulás. In Nemesek, polgárok, parasztok Osiris Kiadó, 2003
Mester Klára
Hosszas előkészítés után az idén nyáron végre nagy rendetlenség lett az eleki főutcán: megkezdődött a városon átvezető észak-déli út, valamint a határig kivezető Ottlakai út felújítása.
A határhoz vezető út ódon állapotáról már korábban írtunk. Jelenleg ott már modern, két sávos szélességű betonozott útfelület van, és nyilván nem sok idő telik már el addig, hogy kész legyen az aszfaltburkolat.
Az építők előbb derekasan feldúlták a Gyulai, és még durvábban a Lökösházi utat. Utóbbi helyszínen évtizedek óta hatalmas kátyúk voltak, és emiatt néhol az alapig lemenően kicserélték az út szerkezetét. Sok helyütt épülnek parkolóhelyek, valamint mindenhová magas útpadkát tettek, amik minden bizonnyal megszüntetik az eddigi sáros, rendezetlen, összevissza parkolási lehetőségeket.
Nem tudjuk, hogy Reibel Mihálynak (1889-1959) volt-e könyvtára, illetve az mekkora lehetett?
Erre gondoltunk akkor, amikor is nem olyan régen találtunk egy érdekes, de ugyanakkor értékes könyvet az eleki plébánia könyvtárában, melyben az egykori eleki plébános (1931-59) neve mellett Temesvár is szerepel, ami azt is bizonyítja, hogy Reibel Mihály ezt Temesvárról hozhatta magával Elekre, vagyis igen fontos lehetett számára.
Szerintünk Reibel Mihály egész papi és politikusi tevékenysége során is XIII. Leó pápa lehetett a példakép.
Ezen állításunkat a következőkkel is bizonyíthatjuk: Reibel Mihály is elveszítette szűkebb hazáját 1920-ban, mint ahogy nem volt pápai állam 1870-29 között sem, a szociális érzékenység mindkét esetben fontos volt, így természetesen a politizálás is!
Mielőtt bármit is szólnánk a kötetről, beszéljünk a szerzőről, vagyis XIII. Leó pápáról, aki 1910-ben gróf Gioacchino Pecciként született, majd 1878. II. 20. és 1903. július 20. között ő volt a katolikus egyházfő egy igen nehéz helyzetben, hisz pl. az ő uralkodása alatt sem volt pápai állam! Nyilván főképpen emiatt lehetett ő is politikus pápa, az egyik legnagyobb érdeme azonban az 1891. május 15-én kiadott Rerum novarum kezdetű enciklika, amely a munkáskérdéssel foglalkozik.
Az ő hosszú, 25 éves uralmának köszönhetően mégis növekedett a világi hatalmától megfosztott pápaság tekintélye!
(A könyvben szereplő, róla készült művészi értékű rajz, illetve a magáról írt kétsoros vers szerintünk jól adja vissza a XIII. Leó személyiségét.)
Végül, de nem utolsó sorban, fiatal kora óta a latin nyelv klasszikus művelője volt. Latin nyelvű versei már 1894-ben megjelentek hazánkban, illetve halála évében is, de szerepelt egy 1940-es magyarországi gimnáziumi latin szöveggyűjteményben is. (Hogy volt még erre is ideje?)
A fordító, Csicsáky Imre (1860-1935) , aki római katolikus pap is volt, szintén rendkívüli embernek számított, hisz már 1903-ban 33 könyve jelent meg, jeles Dante-kutatóként tartották számon, több nyelvből fordított, tagja volt a Szent István Akadémiának, illetve munkatársa volt egy olasz lapnak is!
XIII. Leó pápa költészetéről a legrövidebben azt lehetne mondani, hogy verseivel nemcsak használni akart, hanem gyönyörködtetni is. Verseit áthatja a béke iránti vágy, illetve az optimizmus.
Mi most szubjektív módon a kötetben az utolsó, vagyis az 57. verséből szeretnénk néhány részletet idézni, mert szerintünk ma is igen aktuális:
…”Jura veranda jacent; cessere Fidesque
Pudorque,
Omne impune audet caeca Cupido nefas…
…Sic optata diu terras Pax alma revisat.
Pectora fraterno foedere iungat Amor.”
(In praeludoi natalis Jesu Christi domini nostri—MDCCCCI) Ugyanez Csicsáky fordításában: …”Tisztes Jog letiporva, a Hit megszünt, a Szemé- rem, Mindent tesz-vesz a vak, buta Vágy… …Szálljon a földre a rég óhajtott isteni Béke S kösse a hű Szeretet össze az embereket!” (A mi urunknak, Jézus Krisztusnak születése előidejére-1901)
Költeményeit különben három csoportba sorolhatjuk: líraiak, elégiák és epigrammák. Alkotásaira a vergiliusi tisztaság és a dantei mélység jellemző. (Első versét 1822-ben, az utolsót 1902-ben írta.)
Az egyik korabeli méltatója szerint XIII. Leó mint költő nem tekinthető sem professzionistának sem pedig dilettánsnak sem, ami a mai olvasó szerint is elfogadható magyaráznak tekinthető.
Ezen írásunkkal a 110 éve meghalt nagy pápára is emlékezni kívántunk.
Forrás: XIII. Leó pápa összes költeményei–Carmina et in B. Virginem Mariam flosculi. Temesvár, 1903. 232 o.
Gergely Jenő: A pápaság története. Bp., 1982. 456 o.
Dr. Huszti József: Latin chrestomatia. Bp., 1991 (1940) 357 o.
Kollega Tarsoly István főszerk. : Révai Új Lexikona IV. k. Szekszárd, 1999. 848 o.
(Reibel Mihály egy érdekes könyvéről című írásunk az eleki Katolikus Hírmondó 2014. 30., májusi lapszámában jelent meg.)
Rapajkó Tibor
Egy kissé viseltes 1985-ben kiadott képeslapra leltem.
Eddig ez az egyetlen olyan 1990 előtt kiadott képeslap, amin az “újtelepi” óvoda is szerepel.
Wittmann Attila
Hangyássy Lajos 1900. december 28-án született Eleken, a szülei a magyarbánhegyesi származású Hangyássy Károly, aki a kereszteltek anyakönyve szerint kőműves volt, illetve a székudvari (ma Románia) Ambrus Mária, vagyis a szülök a jobb megélhetés reményében jöhettek a boldog békeidőkben Elekre.
A család akkor a Gyulai úton lakott (88. szám), de ez az épület ma már nincs meg.
Valószínűsíthetjük, hogy a családnak akkor anyagilag jól mehetett, hisz a mai városkép akkor alakult ki, nyilván Hangyássy Károly munkájának is köszönhetően.
A bejegyzések szerint 1902-ben megszületett Károly Antal, illetve 1904-ben Mária Magdolna is, vagyis a család tényleg gyökeret eresztett Eleken.
A valószínűsíthető gazdagságukat azzal is bizonyíthatjuk, hogy első gyermekük Sarkadon érettségizett, Temesváron pedig elvégezte a tanítóképzőt is.
1920-ban községi írnok volt Mezőhegyesen, 1927-től pedig Nagykopáncson (ma Tótkomlós része).
Egy korabeli reprezentatív kiadványban Nagykopáncsról csak ő szerepel, ahol kiemelik azt is, hogy akkor leventeoktató volt, ami a trianoni katonai tiltások miatt igen megtisztelő és felelősségteljes megbízatásnak számított.
Az viszont érdekes, hogy az anyakönyvben a neve így szerepel: Hangyási, de a könyvben már így: Hangyássy, ami a kor elvárásával is magyarázható.
Nem tudjuk mi lett vele 1944-45 után, kezdeti életpályája egyértelműen a Horthy-korszakhoz kötődött, ami a “felszabadulás” után finoman fogalmazva nem jelentett előnyt!
Ki tud róla többet?
Forrás: Vermes Ernő szerk.: Csanád vármegye tíz évvel Trianon után. Gyula, 1929. 528 o.
Rapajkó Tibor
A fenti címet Sopron viseli, mivel lakói 1921 decemberében – az 1920. június 4.-i trianoni békediktátumot követően – szavazással döntöttek arról, hogy nem Ausztriához, hanem Magyarországhoz kívánnak tartozni.
Került-e vajon Elek lakossága is hasonló helyzetbe, hiszen a trianoni döntés az ő életükben is mérföldkő volt?
„gazdaságföldrajzi helyzete gyökeresen megváltozott. Az ország belsejében fekvő községből határ menti település lett, az Arad-Csanád Egyesült Vasút kétegyházi szárnyvonalának végállomása. Piacainak felét elvesztette, kiszakadt Arad, Nagyvárad vonzáskörzetéből.”A főispáni és alispáni hivatalnak Elek község 1923-ig, a csonka vármegyék egyesítéséig adott otthont.” (1.)
Mit is jelentett mindez az itt élők számára? Az alábbi dokumentum másolata csak egy “apróbb” új kötelességről tájékoztat.
A fentebb idézett kötet tanulmányai viszont részletesen beszámolnak azokról a veszteségekről, melyek az eleki gazdákat, a környékbeli földtulajdonosokat, így pl. Gávai Gaál Jenőt is érték.Egy korabeli levél tanúsága szerint szakértelme, no és a személyes érintettsége alapján
„Aradvármegye állandó választmánya 1920-ban határkiigazítási munkálatoknak a vármegyét illető része elkészítésére Méltóságos Dr. Gaál Jenő főrend, műegyetemi tanár urat bízta meg, ki ezen munkáját hű segítőtársával Vásárhelyi Dezső birtokos urral hazafiságtól áthatva nagy tudásához méltón legilletékesebb körök elismerését is kivívva el is készítette”(2.)
A vármegye vezetői bíztak a komolyabb határkiigazítások lehetőségében, amit a Szövetséges és Társult Hatalmaknak a békefeltételek kísérőlevelében kilátásba helyeztek. Mint utóbb kiderült, csalódniuk kellett.
A címben szereplő kérdőjel viszont arra vonatkozik, vajon hogyan vélekedtek az emberek a hovatartozással kapcsolatban.
A Gyulai Levéltárban található magánlevelek tanúsága szerint az elekiek egy központi kérdőív kitöltésével vallhattak arról, melyik országhoz szeretnének tartozni. Gávai Gaál Jenő javaslatára Gyulával, Csabával való szoros kereskedelmi kapcsolatukat hangsúlyozták a Magyarország melletti döntés egyik indokaként.
Egy legenda szerint viszont, mely generációkon át tovább élt, sőt szájhagyomány útján talán még ma is terjed, valamint a „Zöld könyvben”(3.) is olvasható, az elekiek maguk vették kezükbe sorsukat. Különvonattal Aradra utazott 400 fő, hogy kérésüket előadják a Szövetséges Hatalmak ott székelő parancsnokságán. Állítólag szóba került a népszavazás lehetősége is.
A történet szerint egy Franz Schneider nevű fodrásznak volt fontos szerepe a francia Berthon ezredes meggyőzésében. Schneider úr Párizsban tanulta a fodrászmesterséget, s jól beszélt franciául. Őt vitték magukkal tolmácsnak. Ezen verzió szerint Elek és Almáskamrás így maradtak Magyarország területén.
Az elkövetkező évek nem teltek tétlenül, olyan fontos közintézmények épültek Eleken a 20-as években, melyek sokáig meghatározták a település arculatát: 1920-ban a Polgári Fiú- majd 1924-ben a Polgári Lányiskola, 1923-ban a Kultúrház létrehozásáról született döntés.
1924-ben ünnepelték Elek betelepítésének 200 éves évfordulóját.
Ezen a karácsonyon borította először fénybe a közvilágítás a község utcáit, miután 1922-ben a vasútállomás közelében az első villamos művet is megalapították a hozzá értő iparosok.
Az idén május 11-én került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében a ballagásra, ami két szempontból is rendhagyónak számított, hisz annak most csak a középiskola szolgált helyszínül, illetve a legjobb tanuló már a ballagás kezdete előtt átvehette a bölcs baglyot (Lampert Éva, gimnáziumi tanuló).
A ballagás további része a hagyományoknak megfelelően folytatódott, vagyis a diákok az osztályukból kiindulva jelképesen elbúcsúztak iskolájuktól, illetve megkoszorúzták a millecentenáriumi kopjafát is.
Meghallgatták Singer Ferenc bölcs gondolatait is.
Ez évben a ballagókat Balázs Evelin, Lázár Gabriella és Samu Zsanett színvonalas produkciójukkal búcsúztatták, a végzősök nevében Karnyánszki Edina, Lampert Éva, Mikó Elizabet, Mozsár Imre és Szász Zoltán búcsúztak.
Az integrált intézmény igazgatója az idén jelenlétével is megtisztelte a ballagást.
Jutalomkönyvet a következő tanulók kaptak: Lampert Éva és Reszelő Miranda (érettségizők) Hegedüs Norbert (vadász), Krisán Anikó és Varga Norbert (eladók).
Az idén a következő vendégek tisztelték meg jelenlétükkel a ballagást: Kovács Zsuzsanna (intézményvezető), Czeglédiné Szappanos Anita (igazgatóhelyettes), Pluhár László Elek város polgármestere.
Az ünnepség a ballagók közös éneklésével ért véget.
Forrás: az Elek CTV felvételei.
Rapajkó Tibor
Az idei gerolzhofeni diákcseréről egy külön ennek a témának szentelt blogból lehet olvasni itt: http://geo-tura.blog.hu
Az utazás utáni diák-beszámolók a Dr. Mester György Általános Iskola honlapján lesznek, itt: http://drmester.wordpress.com
A gerlingeni Bundesschwabenball helyi fényképészétől, Küster Lászlótól érkeztek képek, melyekből az eleki vonatkozásúakat igyekeztem kiválogatni.
A fotók megtekinthetők itt: (Picasa album)
Köszönjük a képeket!
elekfoto 