Reibel Mihály (1889-1959) egykori eleki plébános (1931-59) 1938. július 4-én Eleken ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját, vagyis ekkor lett ezüstmisés.
Reibel Mihály ezüstmisés plébános
A jeles évfordulóra a hívek egy díszes fényképalbumot ajándékoztak a plébánosnak, amely több, feltehetően fontos fényképet tartalmaz, de sajnos ezekből csak keveset tudunk beazonosítani, mert nem látták el őket felirattal!
Mi most ezen néhányat szeretnénk közkinccsé tenni.
Főesperesi köszöntés
Ezen a felvételen az ünnepelten kívül Klivényi Lajos prépost, főesperest és Köller Dezső végegyházi plébánost láthatjuk a plébánián.
Buda 1686-os törököktől történő felszabadítása után kezdődött Magyarország középső részének újratelepítése németekkel (is).
A hazánkba érkező németeknek több mint 1500 kilométert kellett megtenni, ami az akkori közlekedési viszonyok miatt igen nehéz feladatnak számított.
Hagyományápolás Németországban
Az út egy jelentős részét azonban a Dunának köszönhetően viszonylag biztonságosan meg tudták tenni.
Európa egyik legjelentősebb folyója akkor is természetes útnak számított, amit a hazánkba érkező németek is ki tudtak használni, hisz az Ulm melletti Günzburg és Regensburg volt a legfontosabb gyülekezési helyük.
Nem hiába Ulmról nevezték el az egyik legközismertebb dunai hajótípust, az Ulmer Schachtelt is, vagyis az ulmi skatulyát.
A hőgyészi skatulya
Ezek a hajók már a XVI. századtól közlekedtek a Dunán, a vasút kiépítése előtt rendszeresen szállítottak árut, embereket egészen a Fekete-tengerig!
Egykoron az Arad-hegyaljai borokat a tokaji borokkal együtt emlegették. 1862-ben Londonban egy 1811-es évjáratú ménesi vörös aszú kapott első díjat!
1915-ben ez a borvidék 6. 797 ha nagyságú volt, amiről azt is kell tudni, hogy pl. az eleki kádárok is részben ebből tudtak megélni. Elképzelhető, hogy még ma is sok olyan hordó található az ottani pincékben, melyeket Eleken készítettek.
1989 után Romániában is felismerték ennek a régi patinás borvidék jelentőségét, de bizonyos aradi fajtákat hazánkban is termesztenek.
A mai napon az elekfoto látogatottsága elérte az ötvenezer rákattintást!
Ez azt jelenti, hogy valamivel több, mint két év alatt ennyiszer kattintottak rá oldalunkra a látogatók.
Ehhez jön még a német változat nézettsége, ami ennek töredéke, viszont fontos számunkra, hogy az arra érdemes cikkek a nagyvilág számára is könnyebben elérhetőek legyenek.
Minden kedves olvasónknak köszönjük a kitartó érdeklődést!
A békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ szervezésében ma Eleken járt a Kisnemesi Otthonok XII. Országos Találkozójának csoportja. A vendégek (akik közül sokan építészek, vagy az épített örökség megőrzése iránt érdeklődő emberek) több napos programjuk során környékbeli nevezetes épületekhez jutottak el.
A vendégekkel a Leimen-ház előtt. Balról jobbra: Wittmann György, Rapajkó Tibor, Ráday Mihály, Dr. Heimné Máté Mária alpolgármester, valamint Mészáros Zsuzsa fő szervező
Schriffert Antal, a gyulai “Talicskás ember” (1912-1993)
Gyerekkori emlékeket idézett fél a gyulai honlap története a pont húsz éve elhunyt Schriffert Antal úrról, akit a legtöbben “a talicskás” néven ismertek. Sorsa hasonló volt az eleki németekéhez: a háború után kényszermunka-táborba került, ami mély nyomot hagyott lelkében. Az őt nem ismerők számára esetleg ijesztőnek tűnő rongyos külseje tudatos döntés eredménye volt, mivel megfogadta, hogy addig fog rongyokban járni, amíg az orosz megszállók hazánkban vannak. Története elolvasható a gyulai honlapon itt: www.gyulavaros.hu/objektiv-nelkul/schriffert-ur-a-gyulai-talicskas-ember
Elek egészen az 1920-as trianoni békediktátumig Arad vármegyéhez tatozott, utána viszont a megye legnagyobb része, 5 778 km2 Romániához került, de egy kicsi része, vagyis az egykori eleki járás nyugati része, 270 km2 szerencsénkre azonban mégis magyar kézben maradhatott.
Így elmondhatjuk, hogy ennek az egykori, minden szempontból fontos magyar vármegyének mi, elekiek vagyunk jogutódai manapság is, ami minden szempontból büszkeség, de felelősség is.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy 1920-23-ig Elek Csonka-Arad vármegye székhelye is volt!
Ebbe a hagyományápolásba beletartozik az is, hogy ismernünk kell az egykori vármegyénk címerét is, melynek a szakszerű leírása a következő:
Arad vármegye címere
“Vágott doborpajzs (kerek talpú), alul hasítva. Felső ezüst mezejében egy-egy szemben álló, kettős farkú vörös oroszlán, gyökerestül kiszakított, zöld lombozatú, arany törzsű fát tart mancsaiban. A jobb oldali alsó zöld mezőben két, hullámos ezüst pólya, bal oldali kék mezejében zöld talajon ezüst vár áll kapuval, lőrésekkel, három, vörös tetős tornyocskákkal. Az eredeti címert vörös bélésű, ékköves, ötlombos, nyitott aranykorona fedi. Két telamonja (címertartója) egy-egy levélszerű ornamentikán ágaskodó, a pajzsra néző arany griff. A két pólya a Köröst és a Marost jelképezi, a vár pedig az aradi várat.”
Arad vármegye címerét 1767-ben Mária Teréziától (1740-80) kapta, amit 1837-ben V. Ferdinánd (1835-48) is megerősített.
Az 1993-ban elfogadott eleki címer is tudatosan vállalja a hasonlóságot az aradi címerrel.
Az eleki címer
Forrás: Hoppál Dezső: A történelmi Magyarország vármegyéinek címerei. Bp., 2001. 157 o.
Amint figyelmesebb olvasók már észre is vették, elindítottuk az Eleki Kisokos című állandó oldalt a honlapon, ami a fekete menücsíkon érhető el.
Itt eleki vonatkozású honlapok, információk felé mutató linkeket helyeztünk el. Célunk az, hogy az Elekkel, vagy velünk, elekiekkel kapcsolatos információk könnyebben elérhetők lehessenek.
Ha Ön is rendelkezik idevágó információval, jelentkezzen bátran, a menüben megadott elekfoto e-mail címen!
Mint közismert, az eleki művelődési központ 1994-től Reibel Mihály (1889-1959), egykori eleki plébános nevét viseli, hisz neki is köszönhető, hogy 1924-29-ig felépülhetett ez a fontos intézmény, igaz akkor az egyház volt a tulajdonos.
Reibel Mihály (1889-1959)
Az azonban viszont kevésbé köztudott, hogy ez az épület a végleges formáját csak 1942 után nyerte el, amit az eleki plébánián található 1942. június 4-én készült tervrajzzal tudjuk bizonyítani. (A tervező a makói Bogdán Károly volt.)A bővítési tervek szerint mozi és néprajzi múzeum is működött volna itt. Az utóbbiról nincs tudomásunk, azt viszont tudjuk, hogy pl. Reibel Mihály komolyabb helyi régészeti gyűjteménnyel rendelkezett! (Vajon mi lett ennek a gyűjteménynek a sorsa?)
elekfoto 