Kategóriák
építészet csoportkép emberek esemény gasztro háború iskola rólunk történelem Uncategorized utazás

„Egyszer láttuk a tengert” Diákcsere 1966, Dahlen – Elek

Nyelvtanulás anyanyelvi környezetben, hozzá új tapasztalatok, élmények, barátok – melyik diákot ne vonzanák ezek a lehetőségek?

 Az ötlet viszont sokkal régebbi, mint gondolnánk. A soknyelvű Osztrák- Magyar Monarchiában már a 19. században is „divat volt” cseregyereket fogadni. Iparos és parasztcsaládok rövidebb-hosszabb időre más vidékre küldték tanulni gyerekeiket, hogy a magyar, német, szlovák nyelv elsajátítása mellett a mesterségek tanulásában is új tapasztalatokat szerezzenek. (1.) A családok persze előzetesen megismerkedtek egymással.

Haus der Lehrer (a tanárok Háza)- Berlin, Alexanderplatz 1966
Haus der Lehrer (a Tanárok Háza)- Berlin, Alexanderplatz,  1966

Az 1960-as évek derekán az egyéni utazási lehetőségek meglehetősen korlátozottak voltak. Nyelvtanulás címén levelezni lehetett más országbeli diákokkal. A Világ Ifjúsága című lapban például rendszeresen közölték levelezni vágyó fiatalok címét.

Olykor azért sor került egy-egy külföldi diákcserére, személyes találkozásra is.

Az 1966-os év július-augusztusa az Eleki Gimnázium sok tanulója számára lázas készülődéssel, majd hosszú utazással, vendégeskedéssel és a vendégek fogadásával telt; a Lipcse / Leipzig közelében fekvő kisváros, Dahlen diákjaival kölcsönösen meglátogatták egymást.

Ma már homályba vész, hogy is jött létre ez a kapcsolat az akkori NDK („Német Demokratikus Köztársaság”) szász kisvárosával. Talán a két TSZ vezetőségén keresztül?

Annyi bizonyos, hogy az eleki diákok oda-vissza kb. 3000 km-t utaztak, sok mindent megnéztek; a vendéglátók ugyanis még a Keleti-tengerhez (Ostsee), a Rügen sziget csúcsán fekvő Wiekbe is elvitték őket.

Dahlen 1966
Dahlen, 1966

S hogy milyen emlékek maradtak erről az útról 47 év távlatából?

 Az egész napos vonatozás után hajnali érkezés az óriási lipcsei pályaudvarra. Hogy a dahleni csatlakozásra várva kicsit felmelegedjünk, a Vöröskereszt „Pfefferminztee”-vel (fodormenta tea) kedveskedik. Máig felejthetetlen (?) az íze!

 Barátságos fogadtatás Dahlenben, némi pihenő után kirándulások:

 Drezda/Dresden: Még a 2. világháború sebeit viselő, szürke, lehangoló kőrengeteg, nagyon sok romos épülettel – „történelmi lecke fiúknak/lányoknak”.

Lutherstadt-Wittenberg: rövid kitérő a reformáció hangulatos kisvárosába

Potsdam, Sanssousi Nagy Frigyes nyári rezidenciájának a parkjában az  "Orangerie"
Potsdam, Sanssouci
Nagy Frigyes nyári rezidenciájának a parkjában az
“Orangerie
Potsdam, Sanssouci - a kastély parkja
Potsdam, Sanssouci – a kastély parkja

Kelet- Berlin, Treptow-park

A város központjában az Alexanderplatz az S-Bahn-nal Alexanderplatz

és az újonnan épült Tanárok Házával (Haus der Lehrer -1.kép) Itt vacsoránkat is „elköltjük”: „Kartoffelsalat mit Würstchen” (hideg krumplisaláta virslivel) – szokatlan, új íz. De legalább ilyen maradandó gasztronómiai élmény az út során többször is „terítékre kerülő” főtt krumpli hússal és „generalszósz”-szal!

A három barátnő

Újabb hosszú buszozás után végre itt a tenger! Kicsit hideg (16-17C’), ezért csak a lábunkat áztatjuk benne, de a látvány gyönyörű!

Szállás Rügen szigetén, Wiekben, egy „Oberschule”tornatermében. Remek hangulat!

Wiek - Oberschule

 A visszaút még vidámabban telik, hisz velünk tartanak új barátaink, hogy ők meg Magyarországgal ismerkedjenek.

Eleken a kollégiumban laknak. Gyulára, Békéscsabára, Szegedre kirándulunk velük, jókat bulizunk. Hazafelé utazva Budapestet is megtekintik.

A dahleni Karin Körnnel (a képen középen) máig megmaradt a barátság.Karin Körn

1. Kósa László: Gyermekcsere és nyelvtanulás. In Nemesek, polgárok, parasztok Osiris Kiadó, 2003

Mester Klára

Kategóriák
archiv emberek esemény modern politika Rapajkó történelem

Címer és zászló 20 éve már Eleken is!

Nagyon érdekes az a tény,  hogy egy olyan gazdag múlttal rendelkező településnek,  mint pl. Elek is,   nem volt korábban  saját  címere,  így az 1990-es rendszerváltoztatásnak köszönhetően azt meg kellett alkotni,  de  az ünnepélyes zászlóavatásra csak 1993. augusztus 20-án kerülhetett sor.

Zászlóavatás az eleki templom előtt 1993. augusztus 20-án
Zászlóavatás az eleki templom előtt 1993. augusztus 20-án.  A képeken többek között Szántó István  (3-4.) akkori polgármester,  illetve Somos Lászlóné zászlóanya látható (2.)

Az eleki címer is tudatosan merít a hagyományokból: a pajzs,  a rombuszok az újratelepítő br. Harruckern János Györgyre (1664-1742) ,  Sarlós Boldogasszony az eleki plébániára, a vitéz Zaránd vármegyére,  a korona Gerolzhofenra,  a griff-fejű szárnyas oroszlánok pedig Arad vármegyére utalnak.

Az eleki zászló a városházán
Az eleki zászló a városházán már 20 éve!

A címer heraldikai leírása a következő:

“Elek város címere ellipszis talpú, vízszintesen és függőlegesen hasított pajzs. A mezőket aranyszínű keskeny csíkok határolják.

Az első és a negyedik (bal felső és jobb alsó) mezőben öt sorban váltakozva piros és ezüstszínű csúcsokra állított rombuszok sorakoznak. Soronként pirossal kezdődően: 4 piros és 3 ezüstszínű rombusz található. A körülöttük lévő fél és negyed rombuszok ezüstszínűek.

A második (jobb felső) mezőben az első mező piros rombuszának közepéig terjedő zöld mezőben, kék háttérben kivont szablyát tartó vitéz áll. A bajuszos, hosszú hajú vitéz ruházata sujtással díszített piros színű nadrág és mente, aminek szélei aranyszínű csíkkal szegélyezettek. A szablya hüvelye a vitéz háta mögött keresztbe helyezkedik el.

A harmadik (bal alsó) mezőbe a harmadik mező alsó piros rombusza 3/4-ének magasságáig terjedő zöld mezőben kék színű háttérben középen a Sarlós Boldogasszony áll. A mező bal szélén az eleki római katolikus templom tornya és hajójának kis részlete (az első ablakig) áll. A Boldogasszony ruházata: bő ujjú, bokáig érő, ezüstszínű ruha, derékban fekete színű masnira kötött zsinórövvel összefogva. Hosszú barna haja bal válla mögé ér. Felemelt jobbjában aranyszínű sarló, baljában maroknyi búza.

A templom alapszíne arany, oszlopa, ablakai és a torony kupolája ezüstszínű.

A pajzs fölött koronaszerűen elhelyezett ötbástyás városfal. A városfal aranyszínű, nyílásai ezüstszínűek.

A címerpajzsot két piros színű griff-fejű aranysörényes szárnyas oroszlán tartja, melyek Arad vármegye címeréből származnak. (Elek régen Arad vármegyéhez tartozott.)”

Az eleki címer Németországban is (2013)
Az eleki címer Németországban is (2013)

Mondjuk el a következőket is: a zászló vörös színe a hősiességet,  a kék pedig a hűséget jelenti.

Az eleki címer a polgármesteri hivatalon
Az eleki címer a polgármesteri hivatal falán

Eleknek immáron 20 éve van címere és zászlója,  erre kívántunk emlékezni.

Forrás: Ament,  Joschi (?): “Der alten Heimat zum Gedenken-der neuen Heimat zum Dank.” Fahnenweihe der Eleker in Laudenbach. (kulturkreiselek.wordpress.com – 2013. november 3.)

Gál István:  Az eleki címer keletkezése. In: Helyi Hírhozó. Elek-Kétegyháza,  1993. április 3.

Gál István:  Színjáték.  In:  Eleki Demokrata.  1993. augusztus 19.

Gál István:  Magyarországról jövök… In:  Eleki Demokrata. Elek,  1993. augusztus 19.

Rapajkó Tibor: Eleki címer. In: Eleki Demokrata. Elek,  1991. május 15.

http://www.nemzetijelkepek.hu

A címer a városháza előtti díszburkolaton is
A címer a városháza előtti díszburkolaton is

Rapajkó Tibor

Kategóriák
emberek esemény politika Rapajkó történelem

Orbán Viktor 2000-es eleki látogatása óta

Mint közismert,   Orbán Viktor 2000. augusztus 6-án miniszterelnökként városunkat is meglátogatta. Erre a nem mindennapi eseményre még nyilván  sokan élénken emlékeznek,  pedig azóta már 13 év telt el…

Orbán Viktot a tömegből nézve
Orbán Viktor a millenniumi zászlóval (fent)  és  Kecskeméti János akkori polgármester (Fidesz) a hivatalos vendégekkel (lent) a tömegből nézve

Akkor avatták fel a Szent István-szobrot és ültették el a millenniumi,  vagyis a magyar államiság 1000 éves tiszteletére az emlékfát is.

Az Orbán Viktor által ültetett fa 2013 nyarán
Az Orbán Viktor által ültetett fa 2013  júliusában

Az emléktábla is azóta  erre a jeles eseményre utal.

Az emléktábla 2013 nyarán
Az emléktábla 2013 nyarán
Orbán Viktor akkori beszéde itt olvasható el teljes terjedelmében:http://www.2001-2006.orbanviktor.hu (Millenniumi zászlóátadás Eleken).

Az akkori helyszín a Szent István szoborral 2013 nyarán
Az akkori helyszín a Szent István- szoborral 2013-ban

A történelminek is számító  eseményről természetesen az Eleki Krónika 2000 augusztusi lapszáma is beszámolt (www.elek.hu).

Orbán Viktor hazánk akkori (1998-2002) és mostani (2010-) miniszterelnöke által  2000 nyarán Eleken elültetett fája azóta már több mint jelképesen “meghozta a gyümőlcsét”.

Reményeink szerint ez a fa még több évtizedig nem csupán természeti értéket fog jelenteni az elekieknek és az ide látogatóknak!

Rapajkó Tibor

Kategóriák
építészet esemény ipar közigazgatás modern politika szakma technika

Halad az útépítés Eleken

Hosszas előkészítés után az idén nyáron végre nagy rendetlenség lett az eleki főutcán: megkezdődött a városon átvezető észak-déli út, valamint a határig kivezető Ottlakai út felújítása.

Elek keleti városhatáránál június 19-én simára hengerelt homok jelezte az új út helyét
Elek keleti városhatáránál július 19-én simára hengerelt homok jelezte az új út helyét

A határhoz vezető út ódon állapotáról már korábban írtunk. Jelenleg ott már modern, két sávos szélességű betonozott útfelület van, és nyilván nem sok idő telik már el addig, hogy kész legyen az aszfaltburkolat.

Nagy munkálatok a Lökösházi úton, július 19.
Nagy munkálatok a Lökösházi úton, július 19.

Az építők előbb derekasan feldúlták a Gyulai, és még durvábban a Lökösházi utat. Utóbbi helyszínen évtizedek óta hatalmas kátyúk voltak, és emiatt néhol az alapig lemenően kicserélték az út szerkezetét. Sok helyütt épülnek parkolóhelyek, valamint mindenhová magas útpadkát tettek, amik minden bizonnyal megszüntetik az eddigi sáros, rendezetlen, összevissza parkolási lehetőségeket.

Kategóriák
épületek csoportkép egyház emberek esemény közigazgatás

A régi eleki községháza

A régi eleki községházát nem sokkal a II. világháború befejezése után lebontották. Nem tudjuk miért,  hisz tudomásunk szerint a háború alatt meg sem sérült.

A általunk most  bemutatott fénykép azért érdekes, mert a háttér fontosabb,  hisz kevés olyan fotót ismerünk,  ami az egykori községházánkat örökítette volna meg az utókor számára.

Az egykori eleki községháza mellett halad nak el egy egyházi ünnep résztvevői az 1930-40-es években
Az egykori eleki községháza mellett haladnak  el egy egyházi ünnep résztvevői az 1930-40-es években

Az is igaz,  hogy ez az épület nem jelentett nagy művészettörténeti értéket,  de azért mégis csak a miénk volt,  már csak a jogfolytonosság miatt is hiányzik azóta is!

Ma az épület helyén a Csepregi tér illetve az országos  kiűzetési emlékmű található. A régi  épületen el lehet olvasni a hivatalos feliratot,  a  sarkon pedig útjelző táblákat láthatunk.

Ugyanott 2013.  július 17-én
Ugyanott 2013. július 17-én

A fényképen valószínűleg elől Wagenhofer Ede (1911-97) egykori eleki plébános (1960-91),   illetve mögötte Reibel Mihály (1889-1959),  akkori plébános (1931-59)  és országgyűlési képviselő látható.

A fénykép az eleki plébánián található.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv csoportkép egyház esemény iskola Rapajkó

Eucharistia-Vinculum caritatis (1938-2013)

Eugenio Pacelli,  a későbbi XII. Pius pápa (1939-58) megnyitja a világkongresszust
Eugenio Pacelli (1876-1958), a későbbi XII. Pius pápa (1939-58) megnyitja a világkongresszust

75 éve rendezték meg a 34. eucharisztikus világkongresszust Budapesten (1938.  május 26-29.),  melynek  a jelmondata  egy Szent Ágoston-i (354-430)  szentencia volt:  az Oltáriszentség-a szeretet köteléke.

A görög eredetű  Eucharisztia különben Oltáriszentséget jelent,  és a katolikus hittan egyik központi fogalma.

A világkongresszust Pacelli beszédével már május 25-én megnyitották a Hősök terén.

A pápai legátus (megbízott),  aki különben impozáns megjelenésű volt,  beszélt a kongresszus programjáról,  azonban nem adott valamiféle politikai programot,  de utalt a dicsőséges magyar múltra (Európa védőbástyája),  a kereszténység megvédésére,  a magyar szentekre,  a kommunizmus és a nácizmus egyházellenességére.

A beszédet a helyszínen 100 ezren hallgatták,  de nem mindenki értette meg,  mert a szónok latinul beszélt,  és nem volt tolmács,  ami valószínűleg azt bizonyítja,  hogy  ez a beszéd főképpen a katolikus egyháznak és az értelmiség nagy részének szólt,  vagyis azoknak,  akik tanultak latinul!

Pacelli különben a zárónapon is szólt a világkongresszus résztvevőihez a rádióban,  mert a rossz idő miatt megváltozott a program,  de ekkor már németül,  mert ezen a nyelven is tudott a még hat másik mellett. (1917-29-ig Németországban  nuncius-pápai követ volt.)

S.J. Bangha Béla (1880-1940)
P. Bangha Béla  S.J. (1880-1940)

Ennek a korszaknak egyik meghatározó egyházi személyisége,  illetve az 1938-as budapesti  világeseménynek egyik szervezője a jezsuita Bangha Béla volt,  aki egyik könyvében arról ír,  hogy az Oltáriszentség Isten legnagyobb ajándéka,  ami a hit és a szeretet iskoláját is jelenti.

Bangha Béláról mindenképpen el kell mondanunk,   hogy kb. 60 könyvet írt önállóan,  illetve társszerzőként!

A fontosabb műveinek elolvasása után így “jellemezhetjük”:  mint jezsuita,  Isten katonájaként küzdött a katolikus egyházért,  hisz pl. ha a XX. század elején lehetett a sajtó döntő részében támadni az egyházat,  illetve lehetett asszisztálni az erkölcstelenséghez hazánkban is,  akkor szerinte a katolikusoknak is joguk van a saját sajtóra. Ha van magyarellenesség,  akkor ilyen értelemben  van antiszemitizmus  is.

1919-20 után legfontosabb feladatának tekintette az újpogányság elleni küzdelmet,  vagyis a kommunista- és a náciellenességet!

A teljességhez hozzátartozik az is,  hogy bírálta a hazai református egyházat  is,  de nem volt teljesen elégedett a Horthy-rendszer keresztény alapú politikájával sem,  pl. Corvin-láncot egyetlen katolikus egyházi személyiség sem kapott!

Eleki apácák a vasútállomáson az 1940-es években
Eleki apácák (S.S.N.D)  eleki lányokkal a vasútállomáson az 1938-as eucharisztikus világkongresszusra indulóban.  A képet korábban is közöltük már; nagyobb méretben a Leimen-Haus múzeumában is megtalálható.

Tudomásunk szerint a világkongresszusra Elekről két turnusban 460-an jutottak el,  ami elég szép szám,  hisz a csanádi egyházmegyéből összesen 7. 156-an voltak jelen ekkor a fővárosban.

Az viszont roppant érdekes,  hogy a korabeli Európából a náci Németországból és Szovjetunióból nem érkezett küldöttség .(Ausztria ekkor már csatlakozott Németországhoz,  így már az előzetes jelentkezések ellenére sem jöhetett onnan senki!)

Mindenképpen nagy magyar diplomáciai sikernek tekinthető a világkongresszus megrendezése,  vagyis az egyik legsikeresebb évnek számított 1938,  hisz  “ráadásként” még az év november 2-án visszakaptuk a Felvidék magyar lakta részeit is!

A II. világháború után a következő,  35.  eucharisztikus világkongresszust Barcelonában tartották,  a legutóbbit,    vagyis a 47-t pedig 2000-ben Rómában.

Forrás: Bangha Béla szerk.:  Eucharisztia. Bp., 1938. 276 o.

Bangha Béla:  Az oltár fényében. Bp., 1942. 400 o.

Gergely Jenő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten/1938. Bp., 1988. 193 o.

A képeket innen vettük: eleki plébánia,   http://www.bibl.u-szeged.hu és a Wikipédia.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv építészet épületek emberek esemény háború ipar iskola közigazgatás mezőgazdaság művészet politika

Elek, a hűség városa (?)

A fenti címet Sopron viseli, mivel lakói 1921 decemberében – az 1920. június 4.-i trianoni békediktátumot követően – szavazással döntöttek arról, hogy nem Ausztriához, hanem Magyarországhoz kívánnak tartozni.

Került-e vajon Elek lakossága is hasonló helyzetbe, hiszen a trianoni döntés az ő életükben is mérföldkő volt?

 „gazdaságföldrajzi helyzete gyökeresen megváltozott. Az ország belsejében fekvő községből határ menti település lett, az Arad-Csanád Egyesült Vasút kétegyházi szárnyvonalának végállomása. Piacainak felét elvesztette, kiszakadt Arad, Nagyvárad vonzáskörzetéből.”A főispáni és alispáni hivatalnak Elek község 1923-ig, a csonka vármegyék egyesítéséig adott otthont.” (1.)

Arad-Csanád-Torontál egyesített vármegyék térképe Kogutovicz:Megyei térképek
Arad-Csanád-Torontál egyesített vármegyék térképe
Kogutovicz: Megyei térképek

Mit is jelentett mindez az itt élők számára? Az alábbi dokumentum másolata csak egy “apróbb” új kötelességről tájékoztat.

A földművelésügyi miniszter 1921-es utasítása az állatok forgalmával kapcsolatban
A földművelésügyi miniszter 1921-es utasítása az állatok forgalmával kapcsolatban

A fentebb idézett kötet tanulmányai viszont részletesen beszámolnak azokról a veszteségekről, melyek az eleki gazdákat, a környékbeli földtulajdonosokat, így pl. Gávai Gaál Jenőt is érték.Egy korabeli levél tanúsága szerint szakértelme, no és a személyes érintettsége alapján

„Aradvármegye állandó választmánya 1920-ban határkiigazítási munkálatoknak a vármegyét illető része elkészítésére Méltóságos Dr. Gaál Jenő főrend, műegyetemi tanár urat bízta meg, ki ezen munkáját hű segítőtársával Vásárhelyi Dezső birtokos urral hazafiságtól áthatva nagy tudásához méltón legilletékesebb körök elismerését is kivívva el is készítette”(2.)

A vármegye vezetői bíztak a komolyabb határkiigazítások lehetőségében, amit a Szövetséges és Társult Hatalmaknak a békefeltételek kísérőlevelében kilátásba helyeztek. Mint utóbb kiderült, csalódniuk kellett.

Békés Vármegye térképe Kogutovicz: Megyei térképek
Békés Vármegye térképe
Kogutovicz: Megyei térképek

A címben szereplő kérdőjel viszont arra vonatkozik, vajon hogyan vélekedtek az emberek a hovatartozással kapcsolatban.

A Gyulai Levéltárban található magánlevelek tanúsága szerint az elekiek egy központi kérdőív kitöltésével vallhattak arról, melyik országhoz szeretnének tartozni. Gávai Gaál Jenő javaslatára Gyulával, Csabával való szoros kereskedelmi kapcsolatukat hangsúlyozták a Magyarország melletti döntés egyik indokaként.

A Polgári Fiúiskola
A Polgári Fiúiskola

Egy legenda szerint viszont, mely generációkon át tovább élt, sőt szájhagyomány útján talán még ma is terjed, valamint a „Zöld könyvben”(3.) is olvasható, az elekiek maguk vették kezükbe sorsukat. Különvonattal Aradra utazott 400 fő, hogy kérésüket előadják a Szövetséges Hatalmak ott székelő parancsnokságán. Állítólag szóba került a népszavazás lehetősége is.

A történet szerint egy Franz Schneider nevű fodrásznak volt fontos szerepe a francia Berthon ezredes meggyőzésében. Schneider úr Párizsban tanulta a fodrászmesterséget, s jól beszélt franciául. Őt vitték magukkal tolmácsnak. Ezen verzió szerint Elek és Almáskamrás így maradtak Magyarország területén.

A Polgári Lányiskola
A Polgári Lányiskola

Az elkövetkező évek nem teltek tétlenül, olyan fontos közintézmények épültek Eleken a 20-as években, melyek sokáig meghatározták a település arculatát: 1920-ban a Polgári Fiú- majd 1924-ben a Polgári Lányiskola, 1923-ban a Kultúrház létrehozásáról született döntés.

Az eleki Kultúrház ma Reibel Mihály nevét viseli
Az eleki Művelődési Ház ma Reibel Mihály nevét viseli

 1924-ben ünnepelték Elek betelepítésének 200 éves évfordulóját.

Ezen a karácsonyon borította először fénybe a közvilágítás a község utcáit, miután 1922-ben a vasútállomás közelében az első villamos művet is megalapították a hozzá értő iparosok.

  1. Kocsor János: Elek története a két világháború közt. Tanulmányok Elek történetéhez II. 85.o.
  2. Részlet az Arad vármegyei helyettes alispán 1921. okt. 14.-én Eleken írt leveléből – a Makón székelő főispánhoz címezve
  3. Johann Stöckl- Franz Brandt: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn, 93.o.
Kategóriák
archiv emberek esemény gasztro közigazgatás mezőgazdaság munka rólunk szakma történelem

Az Eleki Hegyközség – s hozzá receptek musttal, szőlővel

Valószínűleg nem csak a „hegyközség” szó jelentése (1), de a hajdanvolt eleki szőlészet – borászat emléke is elhomályosul lassan, miközben az ország több tájegységén újra virágkorát éli ez az ágazat. Érdemes tehát néhány helyi vonatkozású tényt is felidézni.

Szüreti kép 1933-ból Brandt Antaltól
Szüreti kép 1933-ból Brandt Antaltól

A szőlő–és borkultúrát erre a vidékre is az óhazából hozták magukkal a 18. század elején betelepített német ajkú lakosok. Aztán a 19-20. század fordulóján már fontos szerepe volt a szőlőtermesztésnek a „svábok” lakta települések életében.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            „1876-ban Arad vármegyének 9459 kh szőlőterülete volt, mely a philoxera felléptéig 11365 kh-ra emelkedett….Ebből 8198l kh hegyi és 3166 kh síksági szőlő volt…A síkságon lévő és szőlőműveléssel foglalkozó községek a következők: Elek, Sikló, Simánd, M.Pécska, Szemlak, Szentleányfalva” (2.)

Ekkor Lőkösháza-puszta Elekhez tartozott, a szőlők jelentős része a 74-es vasúti őrház környékén, a Bolza birtokon volt. Kezdetben bérelték a területet. 1897-ben a település jövedelmének 3,8 % a származott a szőlők megműveléséből.

A bakhátas takarási mód
A bakhátas takarási mód

A szőlő telepítéséhez szükséges vesszőket Arad-hegyalján (Pankota, Világos) szerezték be az elekiek. Sokan ott tanulták meg a szőlőművelés mesterségét, a bor kezelésének módját is. A philoxera-járvány után (1880-as évek) szinte a teljes ültetvényt újra kellett telepíteni, ekkor új, un. amerikai fajták is megjelentek

Az egyes fajták nevét főleg a színük, formájuk és az érés ideje szerint különböztették meg, pl. „frivajz” (korai fehér), „fleistravl” (hússzínű /vörös szőlő), „oksatravl” (ökörszem/kék szőlő), „hénixsiaz” (mézes fehér), kaztutl” (kecskecsöcsű).

Radványi György, aki egy ideig a mai Harruckern János Közoktatási Intézmény eleki tagintézetének névadója is volt, „szőlőskertjében összegyűjtötte mindazokat a szőlőfajtákat, melyeket ősei ültettek egykoron. 128 fajtából valóságos szőlőfajta bankot hozott létre.” (3.) Vajon mi történt ezzel a jelentős kulturális értékkel?

Fehér borszőlő karós műveléssel

Fehér borszőlő karós műveléssel

A szőlő megfelelő művelése, a bor helyes kezelése komoly szakértelmet igényelt. Aki tehette, hozzáértő embert alkalmazott, ha maga nem tudta elvégezni a nyitás, metszés, kötözés, permetezés, takarás fáradságos munkáját. Sokaknak jelentett megélhetést a szőlőkben vállalt bérmunka.

Bortölcsér, lopótök, bormérő edény
Bortölcsér, lopótök, bormérő edény

A „szőlő leve” fontos szerepet játszott a mindennapi étkezésében is. Ebédhez és vacsorához szinte mindig fogyasztottak a savanykás, fehér asztali borból, ami jótékonyan segítette a zsíros, nehéz ételek emésztését. Orvosi vélemény szerint a mezőn végzett nehéz fizikai munka mellett a borfogyasztásnak is szerepe volt abban, hogy viszonylag kevés volt a táplálkozással összefüggő megbetegedés. Eleken is érvényes volt az egyik móri borpincében olvasható mondás:„Aki beteg, igyék tejet, aki meg ép, szőlőlevet!”

Csobolyó és cserépkorsó
Csobolyó és cserépkorsó

Szívesen vásárolták a környékbeli települések lakói is az eleki gazdák borát, mivel nem mindenütt volt jellemző a sok vesződséggel járó szőlőművelés.(4.) Egyes vélemények szerint sok eleki a boreladásnak is köszönhette, hogy meggazdagodott. Az 1930-as évek válságos időszakában néhány sor szőlő komoly értéket jelentett, a szőlősorok közötti terület veteményesként is szolgált sok családnak.

De nem csak bort készítettek, a friss mustot „lefojtották”, sőt gyümölcsök tartósításához is használták. Cukros szirup helyett ezzel készítettek befőttet birsalmából és vastaghúsú, nagy szemű szőlőből. Lekvárt is főztek must hozzáadásával sütőtökből, birsalmából, sárgarépából. Lekvár olyan módon is készült, hogy a mustot addig főzték, míg az besűrűsödött.

A borleves, borsodó készítése a polgáribb ízlést szolgálta. Ide sorolható a zsenge szőlőlevél felhasználásával – a töltött káposztához hasonlóan – készült „tőtike” is.

Szüreti lovaskocsi
Szüreti lovaskocsi

Az 1970-es évek elején még öt szőlőskert volt a település körül.  Még létezett a Hegyközség intézménye, a gazdák szőlőcsőszt alkalmaztak, összehangolták a munkákat. A szüret az egész falut megmozgatta, a diákok az iskolában szünetet kaptak erre napra. A rokonság, a szomszédok összejöttek ilyenkor, és vidáman segítettek egymásnak a munkában. Közben kóstolgatták a hegy „ó és új levét”. Lovas kocsival, nyitott hordóban vitték a félig feldolgozott, „megtaposott” szőlőt a házakhoz, ahol ebéd várta a szüretelőket.

 A Spitzer házaspár( ?) szőlőlugasa az 1970-esévekben
A Spitzer házaspár( ?) szőlőlugasa az 1970-esévekben

A szőlőskertek szerepét fokozatosan átvették a házak udvarán telepített lugasok. A faluszéli szőlők helyére házak, veteményesek, kukoricások kerültek.

Az egykori szőlők területe 2012-ben a Kazinczy utca felől
Az egykori szőlők területe 2012-ben a Kazinczy utca felől

Csak remélni tudjuk, hogy a szőlő- és gyümölcstermesztés hagyományát tovább ápolják a szorgalmas elekiek.

 Az adatok és a régi fényképek  Dr. Mester György hagyatékából valók.

                                                    Mester Klára


1.Hegyközség: (Több) község szőlő- és gyümölcstermelőiből alakult társulás. Magyar Értelmező Kéziszótár I. 534.o.

2. Dr. Gaál Jenő: Arad vármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása  Arad, 1898 /A szőlőművelés és borászat c. fejezet

3. Janecskó János: Elek krónikája 1945-2005 175.o.

4.Kósa László: Gazdálkodásról alkotott előítéletek és nemzeti sztereotípiák, In Nemesek, polgárok, parasztok, Osiris Kiadó 2003, 60.o.

 

Kategóriák
ballagás csoportkép emberek esemény iskola művészet Rapajkó szakma színjátszás

Középiskolai ballagás 2013

Az idén május 11-én került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében a ballagásra, ami  két szempontból is rendhagyónak számított,  hisz annak  most  csak a középiskola szolgált helyszínül,  illetve a legjobb tanuló már a ballagás kezdete előtt átvehette a bölcs baglyot (Lampert Éva,  gimnáziumi tanuló).

A legjobb tanuló,  mögötte osztályfőnöke,  Gerebenics Róbert
A legjobb tanuló, mögötte osztályfőnöke, Gerebenics Róbert

A ballagás további része a hagyományoknak megfelelően folytatódott,  vagyis a diákok az osztályukból kiindulva jelképesen elbúcsúztak iskolájuktól,  illetve megkoszorúzták a millecentenáriumi kopjafát is.

Meghallgatták Singer Ferenc bölcs gondolatait is.

Az eleki vezető is ellátta útravalóval a ballagókat
Az eleki intézményvezető is ellátta útravalóval a ballagókat

Ez évben  a ballagókat Balázs Evelin, Lázár Gabriella és Samu Zsanett színvonalas produkciójukkal búcsúztatták,  a végzősök nevében Karnyánszki Edina,  Lampert Éva, Mikó Elizabet,  Mozsár Imre és Szász Zoltán búcsúztak.

Az integrált intézmény igazgatója az idén jelenlétével is megtisztelte a ballagást.

Kovács Zsuzsa megköszönte  mindazok munkáját,  akik idáig juttatták el a ballagókat
Kovács Zsuzsanna  megköszönte mindazok munkáját, akik idáig juttatták el a ballagókat

Jutalomkönyvet a következő tanulók kaptak:  Lampert Éva és Reszelő Miranda (érettségizők) Hegedüs Norbert (vadász),  Krisán Anikó és Varga Norbert (eladók).

Az idén a következő vendégek tisztelték meg jelenlétükkel a ballagást: Kovács Zsuzsanna (intézményvezető),  Czeglédiné Szappanos Anita (igazgatóhelyettes),  Pluhár László Elek város polgármestere.

Singer f., Kovács Zs.,  Szappanos Anita, Antal József
Singer F., Kovács Zs., Pluhár L, Czeglédiné Szappanos A., Antal József

Az ünnepség a ballagók közös éneklésével ért véget.

A ballagók a színpadon
A ballagók a színpadon

Forrás:  az Elek CTV felvételei.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv család emberek esemény Rapajkó sport

Gellér Mihály (1947-), az egyik legsikeresebb magyarországi síelő Eleken született

Bármennyire is hihetetlennek tűnik,  de mégis igaz  az,  hogy az egyik legsikeresebb hazai síelő,  Gellér Mihály Eleken született.

A korabeli kereszteltek anyakönyve szerint Gellér Mihály 1947. augusztus 5-én született Eleken,  az édesapja,  Gellér Béla  akkor nyomdai gépmester volt,  az édesanyja neve pedig Adamik Teréz.

A kis Mihályt Reibel Mihály keresztelte meg augusztus 15-én. (A bejegyzés szerint a keresztanya özv. Takács Mihályné Mészáros Erzsébet volt.)

A család akkor Eleken lakott a Gaál Jenő 328-ban (ma Táncsics M. utca).

Talán valamiféle kötődésre utaló jelnek számít az is,  hogy az eleki kereszteltek anyakönyvében utólag bekerült két fontos bejegyzés is,  G. M. 1958. június 22-én bérmálkozott,  illetve 1972-ben Budapesten házasságot kötött Mayer Évával.)

Balra Gellér Mihály, középen Molnár Gyula,  jobbra a testvér,  Gellér László az 1960-as években egy Tátra Kupán
Balra Gellér Mihály, középen Molnár Gyula, jobbra a testvér, Gellér László az 1960-as években egy Tátra Kupán

Gellér Mihály a lexikonok szerint sikeres magyar síelőnek,  síugrónak számít,  hisz többszörös magyar bajnok is volt,  1971-ben  az év síelője is lett, és 1968-ban  olimpikon is volt. Az egyik legnagyobb ellenfelének a testvére,  László (1944-) számított.

A központban,  az újságban is!
A központban, az újságban is!

Gellér Mihály a mai fogalmak szerint sztárnak is számított,  amit a mellékelt újságoldal is bizonyít.

Nem tudjuk,  hogy került Elekre a Gellér család 1945 után Budapestről,  de azt sem,  meddig tartózkodtak itt. Ahhoz sem kell különös magyarázat,  hogy a németek kiűzése után sok ház üresen állt Eleken is.

Vajon tud-e valaki valamit arról,  hogy pl.  a Gellér család miért élt egy ideig Eleken?

Mindentől függetlenül azért büszkék lehetünk arra,  hogy egy ilyen sikeres ember Eleken látta meg a napvilágot. Különösen azoknak illik erre gondolni,  akik Elekről is rendszeresen járnak síelni!

Források:

Csak egy sánc volt? -www.nol.hu (2006. március 9.)

http://www.forum.index.hu (2011)

http://www.sielok.hu

http://www.wikipedia.org

Rapajkó Tibor