Érdekes és megtisztelő kérés érkezett Wittmann Attilától: “Szeretném, ha írnál egy cikket az “Elek és Krivojrog között” című “cikksorozatomhoz”, pontosabban Cseres Tibor részletekben közölt novellájához. Elbizonytalanodtam, hogy mennyire tekinthető biztos forrásnak ez az írás. A dátumok és nevek ugyanis nem pontosan egyeznek meg a más forrásokban fellelhetőkkel”.
Bár személyesen nem ismerjük egymást Wittmann Attilával, az “elekfoto”-n korábban több témában is kiegészítették egymást írásaink. Ezúttal a magyarországi németek elhurcolásának január 19-i emléknapja különös aktualitást is ad a “malenkij robot”-tal kapcsolatos cikkeknek.
Nos, az időpontok és a név megváltoztatása minden bizonnyal tudatos Cseres Tibor részéről, aki műveiben a múltbeli eseményeket az irodalom eszközeivel dolgozta fel. A “biztos”, hiteles források, az írott dokumentumok elemzése a történettudomány dolga. Nagy kérdés persze, hogy egy-egy korszakból ezek közül mennyi maradt meg, ezért fontosak a szemtanúk elbeszélései is.
Csoportonként külön a férfiak (legények) s külön a nők (leányok) vetkőződtek mezítelenre a befűtött s meszelt ablakú tanteremben.
Az orvos későbbi emlékezésében megszépítve saját szégyenét, mesélte: – Egész életemben addig s aztán sem láttam annyi feszes, gyönyörű női mellet, mint abban a három napban, s annyi kókadt, lankadt, zsugorodott, hímvesszőt (pöcsöt).
Kern, látva, hogy Novikovval nem lehet alkudozni, másfelé nyúlt segítségért, a falut el nem hagyhatta, de a telefon a postán működött. Felhívta Békéscsabát, Szobek Andrást. Nehezen kerítette kagylóvégre a megyei titkárt, aki szintén MÉMOSZ-tag lévén, végre meghallgatta a panaszt – noha előbb legorombította, miért kél a „fasiszták” segítségére.
Három ilyen telefonbeszélgetés folyt Csabával. Szobek fenyegetődzött, ígért, de kiderült, semmihez sincs hatalma. Ezt a tehetetlenséget azzal ismerte be, hogy Debrecenbe segített egy telefonkapcsolást, egyenest Erdei Ferenchez. Erdei, miután a recsegő telefonban hosszas hallomozás után megértette, miről lenne szó, azt tanácsolta, kérjék az orosz őrnagyot, hogy a besorozottak közül engedje kereken 50 hümós személy mentesítését.
Azt már nem magyarázhatta meg Kern, hogy az elvitelre ítélteknek több mint a fele a hűségmozgalom embereiből került ki, s ezek közül mindössze ötvennek az érdemét feldúsítani, megemelni és személyét kiemelni, mentesíteni az ítélet alól, ahhoz legalábbis angyalnak kellene lenni. Ezt sem sikerült azonban megmagyarázni Erdei Ferencnek, aki akkor már belügyminiszter féle lehetett, s nem volt egészen tudatlan a német származású, német nevű néprétegek „munkába” szállításáról.
Karácsony másodnapján kora reggel fehér bekecses géppisztolyosok vették körül a falut. Kettesével a kivezető utakat, utcákat szállták meg – a kertek alatt is párosával járőröztek.
Aki vendégségbe érkezett tegnap, annak sem nyílt menekvés.
A megszálló osztály őrnagy parancsnoka tolmácsostul a községházán rendezkedett be, szállásolta el magát.
Az odamerészkedő kíváncsiak hamarosan megtudták, hogy a bundisták összegyűjtésére érkeztek a biztonsági szolgálat fehér bekecses emberei.
A folkszbundisták? – jelentette és kérdezte egyszerre Kern János. – Azok az őszön mind nyugatra mentek, amikor, vagyis mielőtt önök, elvtársam, elfoglalták falunkat.
Az őrnagy előbb az elvtársozást kifogásolta, majd hitetlenkedett, hogy bundistáknak írmagjuk sem maradt volna.
Kérem szépen – mondta Kern -, egy csakugyan itt maradt közülük, a Schultz Nándi. Mint jó kapitány, ő maradt utolsónak, de még idejében elszekereztette családját felmálházott két országos járművön. Maga lóháton kísérte övéit. De valamikor eszébe ötlött, hogy egy kis bőrtáskában itthon felejtette az összes iratait, köztük az érettségi bizonyítványát. Nagyon büszke volt rá, hpgy a csabai Rudolf trónörökösről elnevezett reálgimnáziumban valamikor kitűnően érettségizett. No, erre fizetett rá. Mire hátizsákjába csúsztatta iratait, Eleket már körülzárták az elvtársak. A gulyakútnál tűzharcban esett el. Nagy német volt, de állítólag azzal a magyar kiáltással adta ki lelkét: „Jaj, anyám!” Ott földeltük el.
A tolmács lassan, lelkiismeretesen fordította Kern szavait, s mikor az elvtárs megszólítás újra előkerült, tiltakozásul az őrnagy asztalra zuhintotta teli pisztolytáskáját.
Mondtam már, hogy ne elvtársozzon, ahhoz maguknak nincs joguk. Azonkívül: ennek a Schultznak senkije sem maradt itt?
Az öccse, de az eleitől fogva hümós volt.
Ezt a tolmács nem értette.
A hűségmozgalomnak volt a tagja – legyintett Kern.
Az meg micsoda?
Éppen ellenkezője a volksbundnak. Azok Hitler-ellenesek voltak. Akadt is bajuk azoknak, akik nyíltan mertek a Bund ellen agitálni.
A tolmács szaván-arcán s az őrnagy képén is látszott, nem sokra értékelik a hümót. Ezt Kern nem hagyhatta, minthogy maga is ellenállt a Bundnak.
Még tavaly jött egy civil úr a magyar kémelhárítóktól, s közölte a hűségmozgalom helyi vezetőjével, Reibel Mihály apátplébánossal, hogy a német SS és a Bund atrocitásaival szemben a magyar állam nem tud védelmet biztosítani számukra.
Tehát maguk kémelhárítókkal is paktáltak – csapott ismét az asztalra az őrnagy.
Igazából én nem tárgyaltam, nem is tárgyalhattam velük, mert én szociáldemokrata voltam, mint MÉMOSZ-tag, és abban az időben internálótáborban.
2015 a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve.
December 18-án jelent meg az alábbi írás a Neue Zeitungban, a magyarországi németek hetilapjában. Magyar fordítását is mellékeljük.
Az 1945-ös esztendő is rettegéssel, félelemmel kezdődött Elek lakosai számára. Alig, hogy túlélték 1944 őszi megpróbáltatásait, a frontot, a rekvirálásokat, fosztogatásokat és erőszaktételeket, a szovjet katonák január 1-jén hermetikusan körülzárták a községet. Előzetesen népszámlálást tartottak arra hivatkozva, hogy így tudják felmérni, mennyi cukor- és élelmiszerjegyre lesz szükség. Január 2-án aztán a lista alapján jelentkezniük kellett a 17-és 35 éves német/sváb származású nőknek és 16 -45 éves férfiaknak a számukra kijelölt helyen – élelemmel, ruházattal felszerelkezve – “egy kis munkára”. Gyakorlatilag már a saját településükön elkülönítették és bezárták őket január 11-ig, ekkor indultak el velük a marhavagonok az ismeretlen felé. Mint később megtudták, Ukrajnába, Krivojrogba.
Hogy milyen körülmények közé kerülnek, azt csak a helyszínen tudták meg, s hogy mennyi ideig tart a megpróbáltatásuk, arról fogalmuk se volt. A “szerencsések” két és fél év után hazatérhettek- csonttá, bőrré soványodva.
Különleges családi dokumentumot bocsátott rendelkezésünkre Tóthné Müllek Ágnes.
Édesanyja, Niedermayer Irén (később Müllek Antalné Nádor Irén) 1942. október 24-én tábori postai levelezőlapot írt testvérének, Niedermayer Miksának az orosz frontra.
Niedermayer Irén levelezőlapot írt az orosz frontra. 1942. okt. 24.
Manapság egyre nagyobb teret hódít az online játék. Az internetnek hála a számítógépes játékokkal már nem csak hálózatba kötött gépekkel tudunk játszani. Korábban baráti társaságok, PC-s játékokat kedvelők gyűltek össze, hálózatba kötötték a gépeiket és úgy szórakozhattak kedvenc játékaikkal egymás ellen. Ezeknek a Lan Partyknak megvolt a maga varázsa, az éjszakába -sok esetben reggelbe- nyúló játékok különleges hangulata elvarázsolta a résztvevőket.
Készül a LAN Party.
Sokan szeretik a “lövöldözős” (FPS) játékokat. Így volt ezzel pár eleki is akik kedvence a Medal Of Honor Allied Assault (MOHAA) volt. Pár LAN Party után elhatározták, hogy egy csapatot egy “klánt” hoznak létre és megszületett az Eleki Shooter Club vagyis az ESC. Az ilyen csapatok regisztrálhattak egy internetes oldalon, ahol bajnokságokban és kupákban vehettek részt az egész világon. A http://www.clanbase.com oldalt ismerték az eSport rajongók, hiszen ez a “játékszenvedély” mára már sport lett. Az oldal közel hozta egymáshoz az érdeklődőket, és az internetnek hála megszűntek a távolságok és határok. Sajnos az oldal az új fejlődési iránynak köszönhetően mára már bezárta kapuit.
Az elekiek is megmérették magukat angolokkal, spanyolokkal és számos magyar csapattal szemben. Hol győzelem, hol vereség jutott nekik, de a célt mindig teljesítették… jól érezték magukat, mert nem szabad elfeledni, ez csak játék és a saját magunk szórakoztatásáért van.
A szép időjárással együtt a traktorok is megjelentek a földeken. Megindult a “mezőgazdasági élet.”. A földmunkálatoknak köszönhetően a földben rejtőző “titkok” is elő-elő bukkannak. Így volt ez idén tavasszal is….
Gránátok
Három darab magyar II. világháborús 40 mm-es páncéltörő gránát került elő és egy darab -ezekhez tartozó- hüvely. Mivel a gránátok veszélyesek voltak, ezért a rendőrség értesítése után körbe lettek szalagozva. A tűzszerészeket már a rendőrök értesítették.
Fontos tudni, hogy ezek az eszközök még tökéletes állapotban is veszélyesek. Ha pedig a földben rozsdásodtak 50 évig, és ne adj’ Isten még az eke is megsértette őket, akkor pedig még véletlenül sem szabad őket piszkálni. A robbanószereket arra tervezték és gyártották, hogy embert öljenek. Ha teszik a dolgukat akkor veszélyesek, ha pedig valamilyen “üzemzavar” miatt visszamaradtak, akkor pedig nem csak életveszélyesek, de még kiszámíthatatlanok is! Soha senki ne nyúljon ilyen tárgyhoz!
Az ünnep eredetét az 1917. évi VIII. törvényre vezethetjük vissza. Itt mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni.
Az I. világháborús emlékmű mécsesekkel, 2011. november 1.
Ezt követte az 1924. évi XIV. törvény, mely a hősök emlékünnepének megrendezését hét pontban szabályozta. A honvédség számára ez az 1925. május 1-én kiadott, 2519. sz. körrendeletben jelent meg. Egy másik, az 1942. április 25-én kelt körrendelet kimondja, hogy 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért és emléküket ugyanolyan kegyelettel és tisztelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét.
Az Eleken hősi halált halt II. Világháborús magyar katonák síremléke
Végül 1945 után már a magyar hősökre egyre kevésbé lehetett megemlékezni. A II. világháború is kényes téma lett. De Eleken minden évben halottak napján gyertyák százai őrizték az emléküket, dacolva a rendszerrel és leróva a tiszteletet. Hiszen ezek a csodálatos emberek nem kevesebbet mint az életüket adták a Hazáért.
Amíg őrizzük emléküket, addig nem volt hiába való ez az áldozat … értünk.
Nemrég érdekes autóról írt a Totalcar autós honlap veterános melléklete. Az online magazinban mutatott nem mindennapi jármű egy kis szériában készített, 1930-as évekbeli nyitott Opel Kapitän, melyből mára összesen kettő ismert “ép” darab van a világon.
A képek láttán egy emberként sóhajtott fel a Zimmermann család. A dolog érdekességét tudniillik számunkra az adja, hogy az elekiek híres harmonikása, Zimmermann Ferenc (1924-2010) is egy hasonló járművet vezetett pályája kezdetén.
Első munkahelyén az eleki főszolgabíró, Antalffy Lajos inasaként dolgozott az 1940-es években, tizenhat éves korától. Udvarias és megbízható fiatalember lévén a főnöke rábízta az elegáns családi autó vezetését is. Így az ifjú Ferencből sofőr is lett.
Zimmermann Ferenc 1942. április 28-án, Antalffíy Lajos főszolgabíró Opel Kapitän kocsijában sofőrként
A háború az akkori átlagos autótulajdonos számára azt jelentette, hogy egy adott pillanatban a hadsereg elvette a járművet, “bevonultatták”, és a szegény tulaj onnantól gyakorlatilag bottal üthette a nyomát. A főszolgabíró fontos hivatala miatt (Elek járási székhely volt akkor, és ez nem csak üres címet jelentett) mentesült a beszolgáltatási kötelezettség alól.
Ferenc egy kedves, vékony, muzsikálni szerető fiatalember volt, és akkoriban még csak udvarolt későbbi feleségének, Veronkának, aki kicsivel utána került a hivatalnok házához, és hozzá hasonlóan szolgálóként dolgozott. Mindketten szegény, de becsületes és szorgalmas fiatalok voltak. A főszolgabíró és felesége nagyon kedvelték őket. Sokszor megengedték Ferencnek, hogy a fárasztó munka után autóval vigye haza kedvesét.
A képen látható autót összevetve a Totalcar cikkében megjelent Hebmüller- változattal, észre lehet venni, hogy az eleki kocsi valószínűleg “gyári” kabrió, amelynek az első ajtaja mögötti részen még volt egy kisebb ablaka, míg a Hebmüller “2+2” kialakitása mellett kicsit rövidebb az utastérben, és azon nincs ilyen. Antalffy Lajos kocsija – sofőrös járműként – nyilván két használható üléssel kellett rendelkezzen hátul. Tehát az eleki autó a kevésbé ritka változat volt, amelyből a cikk szerint 4560 darabot gyártottak, szemben a Hebmüller karosszériások 248 darabjával. Azért ez a majd’ ötezer sem olyan nagy mennyiség, hogy nem lett volna már akkor ritka autó.
A Totalcar cikkből sokat megtudhatunk a nagy Opel akkori mércével nagyon korszerűnek mondható műszaki megoldásairól, az igen modern önhordó karosszériától a szinkronizált sebességváltóig, stb. Korábban írtunk már Mag József kereskedő Fiatjáról is, amely szintén nem mindennapi kocsi volt. Érdekes, hogy az ország perifériájára szorult Eleken ilyen komoly járművek megtalálhatók voltak. A környék uradalmaiban biztosan lehettek még elegánsabbak is, talán bukkan még fel fénykép hasonló érdekes egykoron környékbeli járművekről.
A szovjet hadsereg előrenyomulása a jelenlegi méretű Magyarországot a hivatalos történelemírás szerint pont Elek és Lökösháza térségében érte el először, 1944. szeptember 24-én. Antalffy Lajosnak és feleségének menekülniük kellett. Autójukat a szovjet hadsereg lefoglalta, és hadi célokra használta fel. Hogy hová kerülhetett? Nem tudhatjuk. Ha nem látszana a képeken, hogy ez egy kicsit másfajta autó volt, mint a veteránrajongó gyűjtő Hebmüllere, akár azt is hihetnénk, hogy ez került elő Ukrajnából…
elekfoto 