A Második Világháború legjobban a fővárost viselte meg. Itt keletkezett a legnagyobb kár emberekben és épületekben egyaránt.
A harcok elmúltával sokáig tartott, míg sikerült eltakarítani a romokat, újjáépíteni a várost. Ebben az egész országból részt vettek emberek, köztük elekiek is.
Eleki fiatalok dolgoznak Budapest újjáépítésén 1955-ben
A most közölt fényképen eleki fiatalok vesznek részt Budapest újjáépítésében. Puszta kézzel, illetve gerendákat emelőként használva próbálnak egy mozdonykazán méretű tartályt megmozdítani – a munka nagy részét korszerű gépek segítsége nélkül, nyers erővel kellett elvégezzék. A fénykép 1955-ben készült.
Köszönjük a képet Truczánné Bottó Máriának illetve Kalló Pálnak, aki eljuttatta hozzánk!
Eleken komoly hagyománya van a politizálásnak is, amit Wittmann János (1856-1924) példájával is bizonyítani tudunk.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Elek a szentannai választókerülethez tartozott (ma Románia). Ezt a körzetet képviselte a Parlamentben 1887-től 30 évig az eleki születésű Wittmann János, aki akkor az egyik legfiatalabb képviselőházi képviselő is volt.
Gondolom, még sokaknak ismerősen cseng ez a mondat. A határőr őrsök és laktanyák bejáratát is sokszor díszítették ezzel a sorral, egészen a rendszerváltásig. Elek történetében 1920 után kapott nagy jelentőséget az országhatár, hiszen a Trianoni döntésnek köszönhetően az ország belsejéből a határ mellé „kerültünk”.
Régebben Elek közigazgatási területéhez tartozott Lőkösháza is. Így 1943-ban két határvadász zászlóalj is teljesített szolgálatot az eleki közigazgatási területen.
Az 1948-ig Elekhez tartozó Lőkösházán egykoron több nemesi család is megtelepedett, így a Bánhidyak is.
A képen látható egykori kastélyuk az 1870-es években épült, ami a történelmi tragédiák után 1946 és 1960 között iskolának és kollégiumnak adott otthont, de sajnos 1976-ban a földdel tették egyenlővé!
Az eleki vasútvonal immár több, mint negyven éve szűnt meg. Hiányzik azóta is, bár ezt az idő múltával és az autók elterjedésével talán egyre kevésbé érzi Elek lakossága. A vasút korábban, nem jelentéktelen napi személyforgalom mellett, jelentős áruszállítást is bonyolított, a néhai helyi ipari üzemek (köztük több malom és a téglagyár) produktumait, valamint a gazdák, később a termelőszövetkezet terményeit is szállította.
A képeslapok mint időkapszulák, a történelem egy-egy szeletét tárják elénk. A fényképeken jól nyomon követhető a település arculatának változása.
Ahhoz viszont, hogy a szemlélő pontos információkra tudjon szert tenni, fontos szem előtt tartani a képeslapgyártás pár aspektusát. Először a fénykép készül el, majd megkezdődik a nyomdai munka.
A felvétel 1982. szeptember 18-án készült Lőkösházán az akkori bérmáláson.
A fényképen Májer Tibor (1921-86) egykori plébánost, Wagenhofer Ede (1911-97) esperest (Elek), dr. Udvardy József (1911-2000) csanádi püspököt és dr. Kovács László püspöki titkárt láthatjuk.
1883-tól 1970-ig Elek vasútvonallal is rendelkezett, amely nagyban megkönnyítette a közlekedést és a zömében mezőgazdasági termékek szállítását, adás-vételét. A trianoni békekötésig a vonatok Kétegyházától Eleken, Ottlakán, Kisjenőn, Szentannán át Aradig is jártak, érintve egy sor további kisebb települést. A vasútvonal az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak (ACSeV) helyiérdekű vonalaihoz tartozott.
A vasút megérkezik
Elek vasútja – ezt az Elek történetét összefoglaló Zöld Könyvben olvasni – eredetileg a Szolnok-Arad vasútvonal lehetett volna (ez a mai 120-as vonal), Békéscsabán, Gyulán és Eleken keresztül. Részben a Gyula környéki árvízveszélyes Körös-ágak miatt, részben a földrajzi közelség, valamint pénzügyi okok (az építés költségébe az érintett településeknek is be kellett szállni, és ez nem mindegyiknek sikerült) miatt végül a Békéscsaba-Arad útvonalon építették meg az 1858-ban átadott pályát.
Elek később, 1883-ban jutott vasúthoz, azonban ez már nem fővonal, hanem egy HÉV, azaz helyiérdekű vasút volt, amely nem azonos a manapság Budapestet a környékével összekötő ódon zöld elektromos vonatokkal, hanem egy könnyű építésű, egyszerűsített műszaki tartalommal megépült,a hely, a közvetlen környék gazdaságát szolgáló vasút volt – ennek a célnak maradéktalanul megfelelt az akkori, jó minőségű műutak nélküli korszakban. (Részletesebben a műszaki részletekről ld. a Wikipediát az ACseV-ről, melyre fentebb is hivatkozom).
Érdekesség – ezt a Wikipedia írja a vasúttársaságról –, hogy ez a vállalat kora egyik leginkább nyereséges, nagyon költséghatékony vasúttársasága volt. Már a megnyitás utáni években pozitív mérleget produkált a cég. Előremutató műszaki megoldásokat alkalmaztak, például járműveiken a kezdetektől volt sebességíró berendezés.
A szentendrei vasúti skanzenben látható egy kiállított jármű is, ami eredetileg az ACseV vonalain közlekedett – így akár Eleken is járhatott (a képért köszönet illeti Varga Ákos Endrét, a www.hampage.hu oldal tulajdonosát!). A kinézete alapján – ma is ilyesfajta kocsik járnak a HÉV-en, de a budapesti metróban is – nem gondolná róla az ember, hogy 1906 körül készült, tehát több, mint 100 éves.
Az első eleki gyermek-fúvószenekar Amerikában pórul járt tagjai a megnyitás évében, 1883-ban már vasúttal érkeztek haza Elekre.
A szentendrei jármű-múzeumban látható egykori ACsEV-jármű, mely később a csepeli HÉV-vonalon járt.
Rubinek István 1922-35 között az eleki választókörzet országgyűlési képviselője volt, a Parlamentben az Egységes Párt, vagyis a kormánypárt vezérszónoka volt. Elsősorban gazdasági, pénzügyi kérdésekkel foglalkozott.
Fontos lenne parlamenti források alapján megnézni, hogyan képviselte választóit. Ne felejtsük el, ő is Elek történetéhez tartozik!
1935-től visszavonult a politikától, ügyészként dolgozott.
elekfoto 