Klemm Tamás
Az első rész itt található! ->
Az eleki vasútvonal immár több, mint negyven éve szűnt meg. Hiányzik azóta is, bár ezt az idő múltával és az autók elterjedésével talán egyre kevésbé érzi Elek lakossága. A vasút korábban, nem jelentéktelen napi személyforgalom mellett, jelentős áruszállítást is bonyolított, a néhai helyi ipari üzemek (köztük több malom és a téglagyár) produktumait, valamint a gazdák, később a termelőszövetkezet terményeit is szállította.
Ezen a régi fekete-fehér levelezőlapon Elek testvérvárosa, Gerolzhofen látható kb. az 1960-as évek első feléből.
A főtér ma is ilyen, természetesen pl. az autóállomány azóta ott is, meg itt is többször kicserélődött. Napjainkban legalább ebben nincs jelentős különbség!
A levelezőlap az eleki plébánián található.
Rapajkó Tibor
Egyre rövidebb idő telik el egy-egy ötezres adag látogatás között, ismét elérkeztünk egy fordulóponthoz – az utóbbi pár percben átléptük a tizenötezres mennyiséget.
Köszönjük az érdeklődést, igyekszünk továbbra is érdekességekkel szolgálni!
elekfoto
Régi eleki piac
Ez a kép valószínúleg az 1980-as évek első felében készülhetett. Mai szemmel nézve leginkább az egykori, az úgynevezett szocialista rendszer hangulatát idézi fel azok számára, akik akkor még nem is éltek, vagyis a viszonylagos egyszerűséget, a sivárságot, de a már akkor is meglévő aszfaltozott utakat, a “büfét” és a céllövöldét is.
Ki hitte volna akkor, hogy szinte néhány év múlva be fog következni a rendszerváltoztatás hazánkban is. Az egykori piaci hangulat változatlanságot sugall, de szerencsénkre ez az “életérzés” nem tartott örökké!
Rapajkó Tibor
Klemm Tamás
Itt olvasható a második rész! ->
A Gründerzeit eleki vasútja
1883-tól 1970-ig Elek vasútvonallal is rendelkezett, amely nagyban megkönnyítette a közlekedést és a zömében mezőgazdasági termékek szállítását, adás-vételét. A trianoni békekötésig a vonatok Kétegyházától Eleken, Ottlakán, Kisjenőn, Szentannán át Aradig is jártak, érintve egy sor további kisebb települést. A vasútvonal az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak (ACSeV) helyiérdekű vonalaihoz tartozott.
A vasút megérkezik
Elek vasútja – ezt az Elek történetét összefoglaló Zöld Könyvben olvasni – eredetileg a Szolnok-Arad vasútvonal lehetett volna (ez a mai 120-as vonal), Békéscsabán, Gyulán és Eleken keresztül. Részben a Gyula környéki árvízveszélyes Körös-ágak miatt, részben a földrajzi közelség, valamint pénzügyi okok (az építés költségébe az érintett településeknek is be kellett szállni, és ez nem mindegyiknek sikerült) miatt végül a Békéscsaba-Arad útvonalon építették meg az 1858-ban átadott pályát.
Elek később, 1883-ban jutott vasúthoz, azonban ez már nem fővonal, hanem egy HÉV, azaz helyiérdekű vasút volt, amely nem azonos a manapság Budapestet a környékével összekötő ódon zöld elektromos vonatokkal, hanem egy könnyű építésű, egyszerűsített műszaki tartalommal megépült, a hely, a közvetlen környék gazdaságát szolgáló vasút volt – ennek a célnak maradéktalanul megfelelt az akkori, jó minőségű műutak nélküli korszakban. (Részletesebben a műszaki részletekről ld. a Wikipediát az ACseV-ről, melyre fentebb is hivatkozom).
Érdekesség – ezt a Wikipedia írja a vasúttársaságról –, hogy ez a vállalat kora egyik leginkább nyereséges, nagyon költséghatékony vasúttársasága volt. Már a megnyitás utáni években pozitív mérleget produkált a cég. Előremutató műszaki megoldásokat alkalmaztak, például járműveiken a kezdetektől volt sebességíró berendezés.
A szentendrei vasúti skanzenben látható egy kiállított jármű is, ami eredetileg az ACseV vonalain közlekedett – így akár Eleken is járhatott (a képért köszönet illeti Varga Ákos Endrét, a www.hampage.hu oldal tulajdonosát!). A kinézete alapján – ma is ilyesfajta kocsik járnak a HÉV-en, de a budapesti metróban is – nem gondolná róla az ember, hogy 1906 körül készült, tehát több, mint 100 éves.
Az első eleki gyermek-fúvószenekar Amerikában pórul járt tagjai a megnyitás évében, 1883-ban már vasúttal érkeztek haza Elekre.
Eleken egykoron a Bajcsy-Zsilinszky u. 23. szám alatt állt az egykori kántorház, ahol régen Wagenhofer Ede (1911-97), plébános is lakott egy ideig.
Az egykori kántorházból csak ez a fénykép maradt meg. A puritán szobabelső hűen kifejezi azt is, hogy pl. az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése után egy évvel (is) a helyi és a központi hatalom számára mennyire volt fontos a a mindennapi életben a katolikus egyház!
Forrás: a plébánia levéltára.
Rapajkó Tibor
Klemm Tamás
A napokban látogatást tehettünk Elek városának a közelmúltban legjelentősebb magánkézben levő foglalkoztatójaként működő ipari üzemében. A Rotyis család cége 1985 óta foglalkozik elektronikai tekercsek készítésével. A vállalkozás alapítója az elektronikai műszerész édesapa, Rotyis György volt. Elhunyta után fiai, Zsolt és György vették át az üzemet.
Az egykori főszolgabíróság, majd későbbi tanácsháza épületében működő gyár manapság újra tekercseket állít elő, tulajdonosai szándékai szerint igyekeznek a kereslet függvényében felfuttatni a termelést. Egyelőre kisebb példányszámban gyártanak több, mint harmincféle transzformátort és tekercset, amelyhez még nincs szükségük nagy dolgozói létszámra, de elmondásuk szerint lehetséges, hogy a jövőben ismét jelentősebb számú eleki lakos dolgozhat a korábban népes termekben.
Az itt készült termékek majd’ minden, manapság elterjedt elektronikai eszközben előfordulnak, és szerencsére egyre nő a zöld energiával kapcsolatos felhasználás – Zsolt elmondása szerint jelentős mennyiséget pl. a napelemekkel termelt áramot 220 Volt feszültségre alakító inverterekben használnak. A cég tevékenységéről többet meg lehet tudni a weboldalukon, mely a http://www.tekercsek.hu címen érhető el.
Munkájukhoz sok sikert kívánunk!
Klemm Tamás
Télen első ránézésre nincs olyan nagyon minek örülni, tekintve a tetemes fűtésszámlát, a síelés drága, a hegyek távoli mivoltát (avagy azok ha nem is olyan távoliak, de nem a mieink, ehhez vö. Wass Albert: “Adjátok vissza a hegyeimet!”), de itt még egy rendes tó sincs mostanában, amin korcsolyázni lehetne, mint régen:
Csak itt van ez az átkozottul sok hó – legalábbis a mi fogalmaink szerint rengeteg van most éppen belőle – jó fagyos, és se hóembert-se hógolyót nem lehet gyúrni belőle, hát akkor menjünk legalább szánkózni kicsit.
Még régebben a mostaninál komolyabb telek voltak, az 1942-es különösen hideg volt. Ekkortájt készült a következő kép is:
Manapság már nincsenek lovas szánok, vagyis a drága lovacskákat azért be-befogják, de az általános téli közlekedést átvették a “Winter” jelzésű téli abroncsokkal szerelt gépkocsik.
Klemm Tamás
Egykoron a magyar mezőgazdaság le kívánta győzni a kapitalista amerikai ültetvényeseket, így vezetőink parancsba adták: gyapotot kell termeszteni!
A dolog nem jött be igazán, hisz manapság nem igazán látni mifelénk végeláthatatlan gyapotföldeket. A kísérlet megbukott, de megmaradt néhány érdekes kép.
A gyapotot télen válogatták, az ezzel foglalatoskodó tsz-dolgozókat örökítették meg ezen a két szép régi fényképen. Eleinte több termelőszövetkezet is működött Eleken, ezek egyike volt a József Attila TszCs. A későbbiekben ezek egyesültek, és a Lenin Tsz. lett az egyedüli termelőszövetkezet Eleken.
A helyszín biztosan a tsz. valamilyen hivatalos helyisége volt, figyeljük meg a falon látható korabeli mozgalmi plakátokat!
Köszönjük a szép képeket Truczánné Bottó Máriának, illetve Kalló Pálnak!
Wittmann Attila
Elekre 1944. szeptember 24-én érkeztek meg a szovjet csapatok. Néhány nap kemény harc után sikerült megszilárdítaniuk helyzetüket. A magyar honvédek még 26-án ugyan betörtek a településre, de sajnos a kezdeti sikerek ellenére mégis visszavonulásra kényszerültek. A frontvonal megszilárdítása érdekében a szovjetek ágyúkat telepítettek a házak kertjeibe. Onnan tüzelve igyekeztek támogatást nyújtani az élvonalban harcolóknak.
Ilyen 76,2 mm-es repeszgránátot tüzelő ágyút állítottak fel például az Arany János utcában és Újtelepen, a Mátyás Király utcában is.
A tüzérség kertekbe történő telepítése több okból is szükséges volt. A frontvonalban harcolók tüzérségi támogatás nélkül nem tudták volna tartani állásaikat. A településen belül a sok ház, melléképület kiváló fedezéket és takarást biztosított az ellenséges magyar és német repülők, valamint az esetlegesen betörő magyar gyalogság ellen. Ha egy ágyút az utcán, vagy közterületen hagytak volna, akkor az messziről észrevehető, így kiváló célpontot nyújtott volna egy ellentámadás során.
A harcok után a csapatok elvonulva magukkal vitték a letelepített harceszközöket is. Viszont az üres hüvelyekkel nem bajlódtak, azokat ott hagyták, ahol a löveg állt. Sajnos az évek során ezek jellemzően elkallódtak, és már csak elvétve lehet fellelni belőlük.
Sajnos a II. világháború nyomai idővel eltűnnek. Az idősek emlékei megfakulnak, a relikviák megrozsdásodnak. A gyűjteményemben is csak ez az egy darab Elekről származó 76,2 mm-es hüvely található tanúbizonyságaként annak, hogy a háború bizony Eleket sem kerülte el.
Kisebb-nagyobb sikerrel igyekszem ezen emlékeket összegyűjteni, és az utókor számára megőrizni. Ha valakit érdekel a téma, szívesen állok rendelkezésére.
elekfoto 