Schriffert Antal, a gyulai “Talicskás ember” (1912-1993)
Gyerekkori emlékeket idézett fél a gyulai honlap története a pont húsz éve elhunyt Schriffert Antal úrról, akit a legtöbben “a talicskás” néven ismertek. Sorsa hasonló volt az eleki németekéhez: a háború után kényszermunka-táborba került, ami mély nyomot hagyott lelkében. Az őt nem ismerők számára esetleg ijesztőnek tűnő rongyos külseje tudatos döntés eredménye volt, mivel megfogadta, hogy addig fog rongyokban járni, amíg az orosz megszállók hazánkban vannak. Története elolvasható a gyulai honlapon itt: www.gyulavaros.hu/objektiv-nelkul/schriffert-ur-a-gyulai-talicskas-ember
Mint közismert, az eleki művelődési központ 1994-től Reibel Mihály (1889-1959), egykori eleki plébános nevét viseli, hisz neki is köszönhető, hogy 1924-29-ig felépülhetett ez a fontos intézmény, igaz akkor az egyház volt a tulajdonos.
Reibel Mihály (1889-1959)
Az azonban viszont kevésbé köztudott, hogy ez az épület a végleges formáját csak 1942 után nyerte el, amit az eleki plébánián található 1942. június 4-én készült tervrajzzal tudjuk bizonyítani. (A tervező a makói Bogdán Károly volt.)A bővítési tervek szerint mozi és néprajzi múzeum is működött volna itt. Az utóbbiról nincs tudomásunk, azt viszont tudjuk, hogy pl. Reibel Mihály komolyabb helyi régészeti gyűjteménnyel rendelkezett! (Vajon mi lett ennek a gyűjteménynek a sorsa?)
Számtalan program tette színessé Elek életét az 50-es években is: óvodai, iskolai farsangok, zenés, táncos fellépések. A televízió még nem is létezett, mozielőadások talán már voltak, de nem jelenthettek konkurenciát; a gyerekek szereplése az egész falut megmozgatta, hisz a sajátjára mindenki kíváncsi volt.
Az alábbi képek Dr. Mester Györgyné testnevelő tanár hagyatékából valók, aki sok műsor szervezésében részt vett, betanította a táncokat. Bízunk benne, hogy sokan felismerik magukat a képeken!
Első bálosok
Az első képet „Marika” dedikálta tanárának 1950. február 10-i dátummal, megköszönve az első bál szép élményét. (Vélhetően dr. Győri Gyula orvos lányáról van szó- az 1. sor bal szélén.)
Jelmezbál az óvodában 1957. febr.
Az óvodai farsangot 1959 februárjában örökítették meg. Reméljük, lesz, aki tud segíteni a hópehely, a pillangó, a matrózok, a virág a „Lottó”-kislány és a többi vidám farsangoló felismerésében.
A tánc, a szórakozás a mai fiatalok életének fontos része; nem volt ez másként a szülők, nagyszülők, dédszülők ifjúsága idején sem.
Az alábbi fényképek arról tanúskodnak, hogyan biztosították Eleken a múlt században- olykor nehéz történelmi időszakokban is- a kulturált szórakozást az arra vágyóknak. Meghatározta ez a község szellemi arculatát, társadalmi életét is.
Ifj. Gavenda Béla Tánciskolájának eleki résztvevői 1938 körül
Az első kép1938 körül készült, vélhetően a „Lange Gasse”-n (ma Lőkösházi út) lévő egykori Ipartestület épületében. Ifj. Gavenda Béla békéscsabai tánctanár oktatta ekkor az ifjúságot a tánc- és illemtan rejtelmeire. A 2. sorban jobbról a második fiatalember Radnai László, a negyedik Mahler/ Mester György, az eleki iskola későbbi tanárai, ekkor minden bizonnyal nyári vakációjukat élvező főiskolás diákok.
(A felső sorban balról az 5. személy talán Zöllner György, a Kétegyházi úton lévő egykori hengermalom tulajdonosának a fia.)
A Polgári Fiúiskola diákjai 1946-ban.
A Németországban élő Franziska Niedermayer szerint 1945-ben is volt tánciskola Eleken, amikor az oroszok/ szovjetek már a községben voltak.
Ezt a különleges dokumentumot Császárné Sólyom Judit gyűjteményéből közöljük, köszönet érte.
Engelhardt János bevonulása, 1916.
Egy eleki hentes, Engelhardt János pontosan 97 évvel ezelőtti bevonulásakor írta ezt a szöveget vásárlóinak. A szöveg a következőképpen szól:
“Bevonulásomkor a Nagyérdemű vevőimnek figyelmébe
Elek, 1916. II. 28-án
A mester bevonult és annak hiányában az üzlet zárva marad addig míg egy jobb kor felderül, és ha a Jóisten is úgy akarja, akkor ezen mostani világ háború dúlása után, mint egy jó gazda az eke szarvát, én is szerszámmal a kezemben iparkodni fogok a régi, még életben levő vevőimet, valamint azokat is, akik ezidejütt a 21 évi működésemet még nem ismerték, hogy meghódítsam üzletemnek.
Dr. Raport Ferencné, szül. Schneider Katalin küldte a következő szép csoportképeket tanítványairól. A tanítónő 1956 és 1960 között tanította az eleki gyerekeket.
Ki ismeri fel magát vagy rokonát a képeken?
Schneider Katalin tanítónő az 1957-58-as tanév harmadikosaival – Kedves “nagymamák”! Ki ismer magára?
A következő kép kicsit későbbi, az 1960-as tavaszon készülhetett – az elsős kislányokkal:
Schneider Katalin tanítónő és az 1959-60-as elsős lányok
Vajon ki emlékszik még a csoportkép készítésének pillanatára az 1953-ban született eleki gyermekek közül?
A fényképeken eleki katonák láthatók. A fotók készítőjéről annyit lehet tudni, hogy vélhetően két alkalommal is megjárta az “orosz frontot”. Első alkalommal 1943. tavaszán (májusban), majd késő ősszel vagy tél elején Lawocznén keresztül hazajött. Másodjára valószínűleg 1944 elején kellett ismét kimennie.
A fényképeken számomra ismeretlen eleki katonák láthatók.
Ismeretlen eleki katonákIsmeretlen eleki katonák
Arról sajnos nincs információ, hogy a képek mikor készültek és kik láthatóak rajta.
Valószínűleg az 1930-as évek elejéről származhat a következő csoportkép az iskola egyik elsős vagy másodikos fiú osztályáról.
Általános iskolai csoportkép az elsős fiúkról 1930 körül
Sajnos nem tudjuk azonosítani a kép szereplőit, de egész biztosan az eleki általános iskola egykori diákjai vannak a képen. Az eltelt nyolcvan-egynéhány év és az egységes frizurák nem könnyítik a személyek felismerését!
Néhányan egy kis füzetkét vagy kartonlapot tartanak maguk elé, talán elsőáldozási emléklap lehet?
Wild Boldizsár kereskedő házának udvarán készült a következő szép felvétel, egy 1940-es évek eleji mulatságról. Az épület kapualja a mai napig nagyjából hasonló állapotban tekinthető meg – a legutóbbi időkig a Harruckern Középiskola könyvtáraként működött ház jelenleg szociális célokat szolgál.
Mulatság a Wild-udvarban, 1942 körül
A képen látható fiatalok az 1920-as években születtek, a képen 16-18 évesek, és manapság igen idősek, vagy sajnos nem élnek már. Az asztalnál ülő lányok közül jobbról a második a nemrégiben elhunyt Wild Klára (1929-2012).
Sajnos nem tudjuk, milyen alkalomból jöttek össze az egykori eleki fiatalok – elegáns ruházatukból ítélve fontos családi ünnep lehetett.
Mint közismert, 1943 februárjától Németország totális háborúban állt szinte a fél világgal, aminek többek között az lett az eredménye, hogy a nagyobb városokat az angolok és az amerikaiak is bombázták. Ezzel térdre akarták kényszeríteni az akkori németeket.
Részben ezért is sikerült feltételek nélkül megadásra bírni Németországot, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a szövetségesek gazdasági potenciálja is jóval nagyobb volt, és ezen a fejlett német technika sem tudott változtatni.
Mivel az angolok már 1940. szeptember 24-én komoly erőkkel bombázták Berlint, vagyis így válaszoltak a támadásokra, a német légvédelem pedig nem tudta minden esetben teljesen garantálni a biztonságot. Ez odáig vezetett, hogy a háború vége felé már szövetséges légi fölény volt, így sok ember számára már csak a menekülés maradt, pl. a fiatalokat vidékre menekítették (“Landverschickung”), de arról is van tudomásunk, hogy diákok érkeztek hazánkba, még Elekre is!
Hivatalos visszaigazolás
A németországi fiatalok egykori magyarországi itt-tartózkodása gyakorlatilag máig feltáratlan terület a hazai történettudomány számára, így különösen érdekes az a hivatalos értesítés is, amit az eleki Resetár András talált meg még 2011 novemberében a Gyulai úton lévő házuk felújítása során a stukatúrban.
