Halász Gyula helyi fényképészmesternek köszönhetően most két fényképet szeretnénk bemutatni az úgynevezett Tass-féle hagyatékból.
Az Eleki Cipész Kisipari Szövetkezet bejárata előtt készült ez a fénykép valószínűleg az 1960-as évek közepén
Nem tudjuk ki lehet az első fotón, hátha valaki most viszont felismeri! Valószínűleg egy cipészmesterről van szó, aki megjelenésében, tartásában sokat megőrzött a két világháború közötti kisipari mentalitásból, amire a még akkor is viszonylag patinás épület csak rá is erősített!
A Danuvia büszke eleki tulajdonosával
A következő felvételen ugyanaz a személy látható, valószínűleg a motorkerékpárjával, aminek a márkája szerintünk D (Danuvia)-Csepel 125-ös lehet, amit Csepelen gyártottak 1951-től, és 1957-ben már 40. 000-t adtak el ebből a típusból, így Elekre is eljutott belőle. A magyar Wikipédia szerint a D 125-ös egyszerű, olcsó és jó magyar motorkerékpárnak számított.
Ez a fénykép számunkra azért is értékes, mert megőrzött egy olyan eleki épületet, amely mára már elvesztette eredeti külső pompáját. (A Lőkösházi úton most itt egy italdiszkont található.)
(A negatívokról a fényképet Lőrincz Attila készítette.)
2014. április 30-án az időjárás kegyességének köszönhetően az eleki Harruckern Középiskola udvarán sikerült megtartani az ez évi ballagási ünnepséget.
Pelle László, általános iskolai igazgató, Nagy Miklós, eleki tagintézmény-vezető, Gyalog László, általános igazgatóhelyettes (Gyula), Antal József, az eleki középiskola helyettes vezetője, Singer Ferenc, volt tagintézmény-vezető
Az idén a díszvendégek voltak: Singer Ferenc, egykori eleki tagintézmény-vezető, Pelle László, általános iskolai igazgató, illetve Gyalog László, általános igazgatóhelyettes (Gyula).
A hagyományoknak megfelelően a kopjafa megkoszorúzása után most is átadták a Bölcs bagoly- díjat,
Nagy Miklós tagintézmény-vezető Grósz Mihály végzős gimnáziumi tanulónak átadja a Bölcs baglyot2014-ben az általános igazgatóhelyettes köszöntötte a ballagókat
amit a ballagók és a jövőre végzősök műsora követett, majd Gyalog László ünnepi beszéde következett.
Az 1945-ös május elsején készült a következő fotó. Középen a világos kabátban, fehér hajjal a már bemutatott sokoldalú műszerész, Mag József állt, aki ez idő tájt már éppen bíró volt Eleken.
Az “első szabad május 1” Eleken, 1945-ben. Középen világos kabátban Mag József, az akkori bíró.
Köszönjük a szép képet Császárné Sólyom Juditnak, Mag József unokájának!
Hammer Rudolf az eleki Jézus Szíve Gyógyszertár első gyógyszerésze volt.
1895-ben született Eleken. 1916-tól 1922-ig orosz fogságba esett, Tomszkban gyógyszerész gyakornokként dolgozott egy kórházban. Diplomáját 1924-ben Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg kitűnő eredménnyel.
Hammer Rudolf és felesége 1926-ban
1926-ban feleségül vette az eleki születésű Hammer Alojziát. Négy gyermekük született: Rudolf(1927), Lívia(1930), Stefánia(1936), Zsuzsanna(1940). Felesége házának üzlethelyiségeiből alakította ki a mai gyógyszertár helyiségeit Jézus Szíve Gyógyszertár néven. Patikusként Eleken 1950-ig dolgozott az államosításig.
2013 tavaszán az eleki születésű, és egész 18 éves koráig Eleken élő G. Fabulya Éva egy nagy, de ugyanakkor nemes feladatba vágott bele, felkereste azokat az eleki idős embereket, akik 1945-47-ben kényszermunkán voltak a Szovjetunióban, és vállalták a nagyobb nyilvánosságot is, ami egy könyvben való szereplést jelent. (A szerző munkáját nagy mértékben megkönnyítette az, hogy segítője Nádor Mária volt!) Az akkor nyilatkozók közül sajnos mára már többen meghaltak, de szerencsénkre a visszaemlékezésük megmaradt, ami a mai emberek számára is sok tanulságul szolgálhat.
A kötet tervezett címe ez: Málénkaja rabota-Megélt történelem.
Mi most közölni szeretnénk egy részletet Bende Jánosné 1991-ben írt visszaemlékezéséből, ami szintén olvasható lesz ebben kötetben.
Bende Jánosné férjével Eleken 1939-40 körül
(Bende Jánosné egykori eleki tanítónő 1914. október 14-én született Nagykamaráson Hack Terézia néven, 1939-82-ig Eleken élt, és 2009. január 11-én halt meg Várpalotán.) Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogyan zajlott le a szovjetek bevonulása Elekre, illetve azt is, hogyan kerültek ki kényszermunkára Szovjetunióba, és azt is, milyen embertelen világba csöppentek! Reményeink szerint a kötet a közeljövőben fog megjelenni. (Úgy legyen!)
1944. szeptember
Szeptember elején a német csapatok Románián keresztül teherautókon, autókon gyors iramban haladtak át Eleken. Mi aggodalommal tanítottunk 1 hétig. A következő héten már összefutottak a szomszédok nálunk a pincében, még a falu közepéből levő zárdából apáca, s több fiatal is odamenekült. „ hétig tartottak az éjjeli és nappali harcok. Házunk felett repültek át az aknavetők repeszei, több esett a tetőre és az udvarra is. Úgy éltünk lent, mint a barlanglakók. Az utcában több ház melléképülete megrongálódott, összedőlt. Szalmán feküdtek felnőttek, gyerekek, egy sorban. 1 ágy volt a pincében. Abban én feküdtem a két gyerekkel. Izgalomteli napok voltak. Zárt kiskapuk voltak mindenütt. Két hét után elcsendesedtek a harcok, én útnak eredtem szétnézni, hogy mi van a falunkban?
A fő utcákon halottak hevertek az utcákon. Senki sem mert hozzájuk nyúlni. 23-án vasárnap délután oroszok jöttek be a faluba, s elárasztották az utcákat. Ha valakinél órát, vagy töltőtollat láttak, elvették. A kerékpárokat elszedték. Kocsikkal házról-házra jártak, elvitték a kamrákból a zsírt, a szalonnát. Péntek hajnalra virradólag – 3 óra tájban – 30 orosz egy másodperc alatt betörte a kaput, feltörték a pincéket, kamrákat, padlást, s rázták a lakás ajtaját.
Férjemet féltettem, ő maradt a gyerekekkel az ágyban, én magamra kaptam egy kabátot, lámpát vettem a kezembe, s kimentem. Lesz, ami lesz. Vizet tettem melegíteni a nyári tűzhelyre. Közben ők mondták a magukét, s én nem értettem mit akarnak. Éhesek voltak. Kihoztak egy egész kenyeret, egy szalonnát, befőtteket a kamrából. Tíz centi hosszú centi széles darabokat egy karéj kenyér mellett elfogyasztottak. Hozzá befőttet vettek kézzel a tálból. A bort egy lavórba öntve bögrékből fogyasztották. Átkutatták a ház minden zegét, zugát, legkisebb dobozkáját, s nyemcki soldatot emlegették. (német katona G.F.É.) Anyósom a szalmazsák alá rejtette az arany fülbevalóját, gyűrűjét, a szomszédasszony aranyláncát.
Egy ünnepi misét örökített meg a következő fényképen Singer Ferenc eleki születésű plébános.
Püspöki mise az eleki templomban, 1940-1950 között
A felvétel valamikor az 1940-50-es években készülhetett, és jól látható, hogy még rendeltetésének megfelelően használták a szószéket, ami napjainkban már csak dísz, hiszen jó néhány éve az oltár előtti emelvényen miséznek. A szószéken éppen egy püspök beszél, a helyi plébános alighanem jobbra elöl ül a székén.
Szintén még a helyén az áldozókerítés, melyet a hívek kérésére az előző plébános, Péntek Zsolt helyezett vissza – nem teljesen az eredeti helyére, hisz ott az emelvény van, hanem jóval hátrább, közvetlenül a főoltár elé.
A kép Strifler Ferencné Singer Franciska albumából származik, aki Singer Ferenc testvére volt.
Az eleki Niedermayer Miksa és Zielbauer Terézia igencsak embert próbára tevő időszakban kelt egybe. Első gyermeküknek, Ernőkének sem tudtak sokáig együtt örülni, mert közbeszólt a történelem. A férj bevonulása után alig pár hónappal, 1943. január 16-án, 26 évesen hősi halált halt az oroszországi Ilinkánál. Felesége csupán 23 éves volt akkor.
Niedermayer Miksáról tudomásunk szerint nem maradt fenn katonai fénykép, így most csupán ismeretlen magyar honvédekről és tiszteseket megörökítő fotókat tudunk közölni, akik valószínűleg a keleti fronton harcoltak az akkori szövetségesekkel együtt a szovjetek ellen.
Valószínűleg sok eleki honvéd is hasonló körülmények között szolgált a fronton valahol a nagy OroszországbanAz egyik közölük akár Niedermayer Miksa is lehetett vona
Az egyik leveléből tudjuk, hogy aknavetős kiképzést kapott Rozsnyón, de a géppuskázókhoz került.
“Mit csinál a kis Ernő…”“Mi újság van még otthon?”
Az 1942. május 16-án írt leveléből sok mindent megtudhatunk a frontra való kimenetel előtti helyzetéről.
Aki ismeri Shakespeare-nek a címben idézett művét, valószínűleg kevéssé gondol arra, hogy bármi köze lehet a Háromkirályok történetéhez . A „twelfth night”, a „karácsonyi tizenketted” a reneszánsz idején az önfeledt bolondozás ideje volt, a „what you will”/„amit akartok” kifejezés erre vonatkozik.
József Attila Betlehemi királyok című verse (megzenésített formájában is) sokkal jobban tükrözi a mi hagyományainkat : A keleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével meglátogatják a kisded Jézust, hogy hódoljanak előtte. Ajándékul aranyat, tömjént, mirhát visznek.
Január 6-a, Vízkereszt ünnepe, a nyugati kereszténységben a karácsonyi ünnepségek zárónapja és a farsang kezdete. A keleti kereszténység ekkor ünnepli a karácsonyt. A mediterrán országokban viszont ezen a napon a „Jóboszorkány” látogatja meg a családokat és süteményt ajándékoz.
Nem is gondolnánk, hogy a zárt közösségben élő, szigorú szokásrendet követő elekiek téli ünnepein is felbukkantak hasonló motívumok a múlt században.
December 24-én délelőtt gyerekcsoportok indultak el Elek utcáin, hogy a „Paradies-Spiel”-t, a „Paradicsomi bűnbeesés” történetét vagy a „Christkindl-Spiel”-t, a betlehemest minél több háznál előadhassák.
A középkori misztériumjátékokból kialakult párbeszédes, énekekkel kísért jeleneteknek három formája volt ismert a településen. Az eltérések zömmel a szereplők életkorából adódtak, de léteztek különböző szövegváltozatok is: a német (vegyesen irodalmi nyelven ill. eleki dialektusban előadott) mellett román és magyar nyelvű is. A gyerekek bekopogtak egy-egy házba, s megkérdezték: „terfa mr az paradizspil aih spila?”=Dürfen wir euch das Paradiesspiel vorspielen? / Szabad-e betlehemezni?
A választól függően – „na, miar hewa ka klani khindr mear” /Na, wir haben keine kleinen Kinder mehr / Már nincs kisgyerekünk, vagy „ja, khumt rai!”/Ja, kommt ‘reint / Igen, gyertek be ! – továbbálltak, vagy előadták jelenetüket.
Kezdetben a játékok célja nem a pénzszerzés volt, aztán az 1920-as, 30-as ínségesebb években a csoportok megajándékozása a jótékonykodás egyféle formájává vált. Érdekes eseményre számtíthattak a kisgyermekek 24-én délután is: a „potskr frala”/ Frau Pantoffel / Papucs anyó, románul „Hula Bábá” / Holle anyó ) látogatta meg őket.
Busa László az érettségiző osztályával (IV. a.) 1967-ben
Eleken történelmet írtak akkor, amikor 1963-ban megkezdődött a tanítás a helyi gimnáziumban. Sajnos a nagyon sikeres tevékenységét felső utasításra 1980-ban azonban már be is kellett fejeznie.
1967-ben Eleken összesen 82-en érettségiztek! (IV. a. 33 fő, IV. b. 34 fő, esti 15 fő.)
A nagyszámú vendégsereg a gimnázium udvarán (Még a szomszédból is követték az eseményeket!)
Erre az 50. évfordulóra, vagyis a dicső kezdésre a magunk módján mi is meg szeretnénk emlékezni, hisz a Tass Gyula-féle hagyatékban találtunk egy tekercs negatívot, amely az első eleki gimnáziumi ballagást örökíti meg.
Az ünnepi asztal Janecskó János igazgatóval és Nádor Józsefné Marika nénivel
Nem tudni, ki készítette a felvételeket, valószínűleg maga az új eleki fényképész, vagyis Halász Gyula, hisz a képeket megnézve, inkább egy “kívülálló” szemével láttatja az eseményeket, tehát nem valamelyik szülő állhatott a fényképezőgép mögött.
Ágoston Károly osztályfőnök az osztályával (IV. b.)Részlet az ünnepi műsorbólMeghitt hangulatban
Mai szemmel nézve az egykori ballagásról a következőket lehetne elmondani: A képek is visszaadják azt a hangulatot, amit akkor mindenki átélhetett, vagyis az elsőséget, amire mindenki jogosan büszke lehetett.
Az ünnepi környezet talán egy kicsit visszafogott volt, de a ballagók eleganciája mindenben megfelelőnek tekinthető. A leányok matrózruhája a hagyományokat követi, de az öltönyök szerintem kimondottan egyfajta nyugatias mentalitásra utalnak 1967-ben!
A fényképeken kevés virág látható, ajándékok pedig egyáltalán nem, pedig napjainkban ez utóbbi a jellemző, illetve a pénz is.
Itt mindenki mindenkit ünnepel, vagyis a ballagás arról szól, amiről szólnia kell, a diákokról, tanárokról, szülőkről!
Az esti tagozaton végzettekBallagók virággal
(A negatívokról a képeket Lőrincz Attila készítette.)
Az egykori eleki gimnáziumban érettségizők közül 52-en szereztek egyetemi diplomát, 118-an pedig főiskolait.
1974-ben a felvettek arányában az eleki gimnázium országosan az első tízhez tartozott, köszönet érte!
Forrás: Busa László: Az eleki gimnázium története 1963-1980. Elek, 1998. 94 o.
(R. T.: Az első gimnáziumi ballagás Eleken című írása az Eleki Aktuális 2014 áprilisi lapszámában jelent meg.)
Gátvölgyi Éva családja 1945 után költözött Elekre. Egyik leányuk, Éva itt járt általános iskolába, majd később elkerültek Elekről. Az érzelmi kötődés máig megmaradt, hisz pl. könyvet is írt a malenkij robotos eleki németekről, amely reményeink szerint nemsokára meg fog jelenni.
Most közölni szeretnénk néhány tőle kapott fényképet, amelyek a nagyon nehéz, 1950-es években készültek, de természetesen annak az emberibb oldalát mutatják.
elekfoto 