A most következő, egy Elektől távoli temetőben készült, mégis idevágó felvételt Knipl Ferenc úr küldte nekünk nemrég. Érdekessége, hogy a Mecseknádasdi Öreg-temetőben (Alter Friedhof) ma is álló igen régi sírkő a néhai Brandt Bartholomäusnak állít emléket, aki Eleken született, még a XVIII. század legvégén. Tehát nagyjából harmadik generációs elekinek volt tekinthető.
Brandt Bartholomäus síremléke Mecseknádasdon
Az eleki anyakönyvek alapján készített, családfakutatók és őseik iránt érdeklődők számára igen érdekes Sippenbuch nem tartalmazza a nevét, mivel a készítő Hans Schimpl takarékossági okokból nem írta bele azokat a személyeket, akik itt születtek ugyan, de a későbbiekben nincs róluk adat. Tehát a bejegyzés az eleki anyakönyvekben szerepel, csak éppen a könyvben nem.
A sírkő alatt nyugvó Bartholomäus pont erre a sorsra jutott,
2012-ben ünnepelte az ország, de az egész katolikus világ is Szent Erzsébet (1207-31) születésének 805. évfordulóját.
A szülei: II. András (1205-35) magyar király és Gertrúdisz voltak, akik pl. a Bánk bánban is szerepelnek.
Ehhez az igen jeles évfordulóhoz szeretnénk kapcsolódni mi is, hisz száz évvel ezelőtt, 1913-14 fordulóján került került sor arra, hogy az eleki templom főhajó egyszerű ablaküvegeit kicserélték barokk stílusú katedrális üvegekre, melyből az egyik Szent Erzsébetet ábrázolja. Az adományozó gróf Cziráky Erzsébet szül. Andrássy volt!
A számunkra ismeretlen művész (Zinil János, Budapest) Erzsébet legendái közül szinte a legismertebbet ábrázolja, vagyis azt, amikor a szegények számára titokban kicsempészett élelem rózsává változik.
Szent Erzsébet az eleki templomban
(Érdekes, hogy ezt a csodát az egyik legismertebb legendagyűjtemény, a Legenda Aurea nem tartalmazza!)
Szent Erzsébet nem hiába népszerű manapság is szülőhazájában, hisz pl. a szegények, elesettek támogatására ma is szükség van, nem véletlenül neveztek el róla vásárlási utalványt.
Mivel férje német volt, és ő is ott élt férje halála után is, különösen Szászországban közkedvelt napjainkban is, különben az úgynevezett rózsalegenda is német földhöz kötődik!
(Egy középkori kiállításon alakja egy korabeli ábrázolása 2008-ban Gerolzhofenben is látható volt egy művészeti alkotáson.)
Erzsébet már életében is nagy tiszteletet vívott ki magának a szerénysége és segítőkészsége miatt, nem hiába már 1235-ben szentté avatták.
Legyünk rá büszkék mi is Eleken!
Források:
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. Bp., 1990. 333 o.
Stöckl, Johann-Brandt, Franz: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn. Weinheim, 1977. 244 o.
Wild Boldizsár kereskedő házának udvarán készült a következő szép felvétel, egy 1940-es évek eleji mulatságról. Az épület kapualja a mai napig nagyjából hasonló állapotban tekinthető meg – a legutóbbi időkig a Harruckern Középiskola könyvtáraként működött ház jelenleg szociális célokat szolgál.
Mulatság a Wild-udvarban, 1942 körül
A képen látható fiatalok az 1920-as években születtek, a képen 16-18 évesek, és manapság igen idősek, vagy sajnos nem élnek már. Az asztalnál ülő lányok közül jobbról a második a nemrégiben elhunyt Wild Klára (1929-2012).
Sajnos nem tudjuk, milyen alkalomból jöttek össze az egykori eleki fiatalok – elegáns ruházatukból ítélve fontos családi ünnep lehetett.
Sajnálattal fogadtuk a hírt, hogy Strifler Pál, a Mercedes-Benz egykori főmérnöke, a Baden-Württembergi Magyarországi Németek Szövetségének tiszteletbeli elnöke 2012. november 14-én kilencven éves korában elhunyt.
Az Unsere Post szerkesztőségének is sokáig tagja volt, emlékére az újság decemberi számának címlapján egész oldalas megemlékezést közölt a talán egyik leghíresebb egykori eleki polgár emlékére. Az interneten is olvasható a szöveg egy része itt.
Egy 1892-es dátumú, „világot járt” képhez, ill. tablóhoz jutottam a közelmúltban, amelyen Elek község egykori elöljárósága látható.
Kalandos útja összefügg Elek, az eleki iskola és annak névadója, Dr. Mester György családjának XIX-XX. századi történetével.
120 éve, 1892-ben épült a templom mellett az un. „központi iskola”.[1]
Amikor az 1980-as években lebontották az épületet, alapkövéből előkerült egy emlékirat, amely többek között a nagyközség akkori elöljáróságának névsorát is tartalmazza.[2]
A tablón és az alapító okiraton tehát ugyanaz az évszám, ugyanazon személyek szerepelnek.
Idén sem jöhetett el az ünnep a templomi karácsonyi koncert nélkül. A román és magyar iskolák, valamint a városi és egyházi énekkar fellépésén kívül a műsorban láthattuk még Tomanek Gábor színművész és felesége műsorát is.
Zajlottak az előkészületek – a felső tagozatosok első közös próbája az iskola kis tornatermében
A koncertet december 21-én délelőtt 10-től tartották, és hetekig tartó készülődés, gyakorlás előzte meg, hisz bár a két iskola diákjai csak négy-négy dalt adtak elő, azokat rendesen meg is kellett tanulni.
Érkeznek a gyerekek a templomba, akik szereplők és közönség is voltak egyben.
A felső tagozatosok két német nyelvű dalt adtak elő, a “Sind die Lichter angezündet…” illetve a “Vorfreude, schönste Freude” című műveket.
A karácsonyi koncert teltházas sokadalma a kórusról nézve
Az előadás utolsó fellépői a részben azonos személyi állományú “városi kórus”, valamint az egyébként a vasárnapi miséken rendszeresen “fellépő” egyházi kórus volt, akik szép négyszólamú karácsonyi dalokat énekeltek magyar, német, valamint latin nyelven, Aradi Zsolt karnagy vezetésével. A dalok meghallgatásához a publikum rendhagyó módon hátrafordult, hisz dalaikat az orgona előtti felső karzatról adták elő.
A tájház az ifj. Rozsdás János által készített faliképpel
2012. augusztus 16-tól új látványossággal lett gazdagabb városunk, hisz ezen a napon átadásra került az eleki, illetve általában a cigányságnak emléket állító cigány tájház.
(Hazánkban az első cigány tájházat a szabolcs-szatmár-bereg megyei Hodászon adták át még 2001-ben.)
Fontos kiemelni, hogy önerőből valósult meg ez a nemes elképzelés, hisz Erdődi Ferenc (1946-) és felesége, Lakatos Julianna (1952-) az egykori szülői házat varázsolták újjá, így megmentették az utókornak, sőt be is rendezték a több évtizede gyűjtött tárgyakkal.
Erdődi Ferenc, Kalaman János, eleki plébános és Lakatos Julianna
A mostani tájháznak otthont adó épületet Lakatos Sándor (1910-86) még 1943-ban építette saját kezűleg!
A tájházban meg lehet tekinteni a következőket: a hálószobában pl. azt az ágyat, ahol Erdődi Ferenc is született, illetve azokat a kegytárgyakat, melyek a cigányság vallásosságát hűen kifejezik.
A konyhában érdekes megnézni a kenyérsütéssel kapcsolatos használati eszközöket, de itt láthatók azok a gyékényből készült tárgyak is, melyeket egykoron az eleki cigányok készítettek.
A kamrában főképpen olyan használati eszközöket láthatnak az érdeklődők, amelyek szintén az egykori eleki cigányságra volt jellemző, pl. fúrók, különböző nádvágó eszközök.
A tervekben többek között az szerepel, hogy ki fogják állítani a helyi vályogvetéssel kapcsolatos eszközöket, illetve egy echós szekeret, ami viszont nem helyi hagyomány, de a cigányság múltjához hozzá tartozik.
A dolognak az is az érdekessége, hogy Erdődi Ferenc nem cigány származású, de már gyermekkora óta voltak cigány barátai, elmondása szerint a 41 évnyi boldog házassága alatt azonban szívében már cigánnyá vált.
Ennek a sikertörténetnek, vagyis a tájháznak talán az lehet az üzenete, hogy mindenhol van valamilyen érték, amit be lehet mutatni, nem kell mindent “fentről” várni, így is lehet Elek, de a cigányság jó hírét kelteni, hisz azóta már sokan keresték fel a tájházat, sőt a Magyar Rádió egyik műsora is foglalkozott a témával.
A konyha a megnyitó napján
A Dankó utca 6. szám alatt található cigány tájházat bárki felkeresheti, belépőt sem kell fizetni, csak előtte kell jelezni a szándékot akár személyesen is (Dankó utca 4.), mindenkit szeretettel fogadnak!
Elek oktatási és kulturális életében az 1960-as évek elején jelentős változás következett be a szakiskola (1962), illetve a gimnázium alapításával (1963).
Mind köztudott, az akkori szakiskola a mezőgazdasághoz kapcsolódó képzésekben ért el jelentős sikereket, míg a gimnázium pedig a felsőfokú tanulmányokra való felkészítésben volt sikeres.
Mint ahogy a mostani fényképünk is bizonyítja, a tanulás mellett azért jutott idő a diákoknak a szórakozásra, a szakiskolai kollégiumban is.
Ezen az 1964-ben készült, enyhén rongálódott fényképen valószínűleg I. és II. osztályosok táncolnak önfeledten egy korabeli slágerre. (Akkor még egy lemezjátszó is nagy kincsnek számított, a lemezekről nem is beszélve!)
Ez a kis kollégiumi életkép még azért is érdekes lehet, mert pl. jól visszaadja az akkori múlt és a jelen egymás mellett élését is, hisz a fotón mindenkinek modern hajfrizurája van, de láthatunk egy fejkendős nőt is (szülő, alkalmazott?).
A ruházat is sokatmondó, hisz az viszonylag egyszerű, de van már női nadrág is.
A képen látható egykori szakiskolás diákok ma már nagymamák lehetnek, vajon ki ismeri fel őket?
Magyarországon az 1980-as évek végétől felgyorsult a várossá válás folyamata, vagyis sok nagyközségből város lett, mint ahogy Elek esetében is ez történt 1996-ban, sőt emiatt mára már szinte nem is maradt nagyközség Békés megyében!
Hazánkban különösen a rendszerváltoztatásnak köszönhetően visszaállt a rend a címerek tekintetében is, mely többek között azzal is bizonyítható, hogy a megyei önkormányzatok központjában, vagyis régiesen fogalmazva, a megyeháza tanácstermében is láthatók ezek a régi, vagy pedig a hagyományoknak megfelelően újonnan elkészült településcímerek.
Az eleki címer Békéscsabán
(A képen látható címerek sorrendje balról jobbra: Békéscsaba, Csorvás, Füzesgyarmat, Elek, Dévaványa, Gyomaendrőd és Gyula.)
A magyarországi rendszerváltoztatásnak köszönhetően a települések központjából eltűntek az egykori szovjet emlékművek, amelyek valójában nem csupán a “felszabadítást”, hanem inkább az elnyomást szimbolizálták, hisz a Vörös Hadsereg csak 1991-ben vonult ki hazánkból.
Magyarországon az ötágú vörös csillag ma tiltott önkényuralmi jelképnek számít, de egykoron ez is a “csúcson volt”!
(A fekete-fehér korabeli fényképet Halász Gyula készítette.)
Az egykori eleki “felszabadulási” emlékmű
Még mindig sokan emlékezhetnek Eleken a mai kiűzetési szoborkompozíció helyén álló egykori “felszabadítási emlékműre”, melynek felirata szerint a szovjetek az elekiek számára 1944. szeptember 24-én hozták el a “szabadságot”, ami több mint érdekes, hisz az eleki polgári halotti anyakönyv 1946. április 2-i bejegyzése szerint a község területén dúló harcok idején, vagyis 1944. szeptember 26-án 18 katona és egy polgári személy halt meg. (17 magyar katona, egy román katona és egy civil.)
Magyar hősi emlékmű az eleki temetőben
Az egyházi anyakönyvben is tulajdonképpen ugyanazok a nevek szerepelnek, illetve a római temetőben is, a magyar hősi emlékművön, de még annyival kiegészítve, hogy Ottlakán még ezen kívül négy személyt is eltemettek.
(A fényképen szereplő rövidítések és azok feloldásai: honv. : honvéd, tiz. : tizedes, szkv. : szakaszvezető, fdgy. : főhadnagy, ism. : ismeretlen.)
Arra viszont nincs magyarázat, hogy Névery Sándor (27) zászlós neve miért nem került fel az emlékműre, pedig ennek a Nagybecskereken született katonának a neve a polgári és az egyházi anyakönyvben is szerepel, mint ahogy a váci Nagy László (23) hadapród őrmester nevét is csak az egyházi anyakönyv őrizte meg!
Az is érdekes még, hogy Vigyikán Tivadar neve viszont ma is olvasható az emlékművön, pedig róla azt is tudjuk, hogy román katona volt!
A legérdekesebb azonban mégis Fok László ( a sebesüléskor 23 éves) hadapród őrmester esete, akiről az eleki polgári anyakönyvben az áll, hogy adatai ismeretlenek, a katolikus anyakönyv szerint, pedig “csak” sebesült volt, így a neve valószínűleg azért nem került fel (szerencsére) az emlékműre, mert túlélhette a háborút, szemben Lajkó Dezsővel (24), akinek nem ismert a származási helye és a topolyai Szanya Jánossal (23) , akik viszont belehaltak a sebesülésbe!
Tényként még azt is elmondhatjuk, hogy eleki polgári anyakönyv tud még egy ismeretlen, polgári ruhás hősi halottról is, aki az ottlakai határ közelében halt meg, amiről viszont a katolikus anyakönyv nem tud.
Visszatérve az úgynevezett felszabadítási emlékműre, számunkra a szeptember 24-i dátum a legfontosabb, vagyis a logika, mert valószínűleg akkor Eleken is az volt a lényeg, hogy a szovjetek mikor léptek először eleki földre, és nem az számított, hogy ki mikor mikor győzött, hisz még szeptember 24-e után is voltak harcok.
Az eleki szovjet emlékmű
Az eleki római katolikus temetőben van egy másik katonai emlékmű, vagyis a szovjeteké, akik szintén a legértékesebbet, vagyis az életüket adták a háború befejezésért, vagy ahogy akkor hivatalosan mondták és többen is hitték is, hazánk felszabadításáért, illetve a felirat szerint Elek városáért!. (Elek csak 1996-tól város, de vajon ki merte volna szóvá tenni akkor ezt a nagy tévedést!)
Mindentől függetlenül 1944 őszén Eleken meghalt 37 szovjet katona és 17 ismeretlen, akiknek így az előbbiekkel szemben viszont a nevük sem szerepelhet az emlékművön.
1989-től már hivatalosan is elmondhatjuk, hogy minden olyan katona, aki a háborúban az életét áldozza az általa nemesnek gondolt célért, azok hősi halottaknak tekinthetők, így pl. Eleken nem csak az akkori Honvédség katonái, hanem az egykori Vörös Hadsereg orosz, ukrán, muzulmán katonái is.
Az az időszak mindenkinek nagyon kegyetlen volt, de talán a szovjeteknek lehetett a legkegyetlenebb, hisz pl. hazaárulást, így biztos halált jelentett az, ha a szovjet katona megadta magát az ellenségnek, de a háború után a kommunista hatalomnak “gyanús” volt az a nem kevés szovjet katona is, aki győztesként és természetesen világlátottként visszatért a Szovjetunióba, ami 1991-től már csak lapalji jegyzetnek számít!
Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy hazánk számára nem elsősorban azért volt tragikus a II. világháború, mert azt elveszítettük, hanem azért, mert a szovjet katonák elhoztak számunkra egy olyan rendszert, a kommunizmust, amelyet egyetlen józanul gondolkodó ember sem akart elfogadni, de mégis ránk kényszerítették, aminek az árát valamilyen módon még ma is keményenfizetnünk kell!
Most pedig az eleki katolikus halotti anyakönyv alapján, annak bejegyzési sorrendjének megfelelően nézzük meg, mit kell még tudni az Elek védelmében elesett magyar katonákról! (Név, életkor, születés helye.)
Juhász Imre(23), Gyöngyös, Ádám József (23), Visznek, Polyák László honvéd tüzér (23), Benedeki, Sinka István (22), Nagytarcsa, Zachar József (23), Tápiószentmárton, Lukács Imre (30), Karcag, Hingyi Imre (28), Újpest, Szépkúthy Zoltán (25), Nagyvárad-Budapest, Vági János (22), Medgyesbodzás, Pintér Ferenc (29), Budapest, Dropa János (29), Herencsény, Szetei István 35), Kőhidgyarmat?, Hornicsek József (?), Nógrádmarcali, Kovácsik István (22), Kevermes.
Ottlakán temették el a következőket: Szatmári Ferenc (?), Budapest, Sz. Tóth Antal (22), Hajdúszoboszló, Varga József (22), Dömsöd, Matyinkó Mihály (22), Lósa? (Ők valószínűleg a már korábban a magyarok által felszabadított Ottlaka védelmében haltak hősi halált.)
Ezek az Elekhez kapcsolódó nevek tudomásunk szerint csak most kapnak nagyobb nyilvánosságot.
Reményeink szerint az estleges leszármazottak ha eddig még nem, akkor ezen emlékező írásunknak köszönhetően utólag is hírt kaphattak eltűnt szeretteikről, és ha ez így lesz, akkor már megérte munkálkodásunk!
elekfoto 