Mint köztudott, Elek történetetének is vannak tragikus korszakai, melyek közül elég csak a II. világháború helyi vonatkozásait kiemelnünk, hiszen ezeknek máig történő hatásai vannak, hisz sok eleki család sorsa már akkor eldőlt, amikor 1941-ben a nemzeti, nemzetiségi hovatartozásukról nyilatkoztak, illetve ennek megfelelően pl. ki milyen zászló alatt harcolt az 1939-45 közötti időszakban!
Kategória: politika
Még 2012 március 18-án jelent meg egy írásunk Huszonnyolc nap címmel, amely tulajdonképpen az egykori eleki határőröknek állít emléket.
Erre reagált Antal János (1946-), aki 1966. február 15- július 22-ig Eleken szolgált sorállományú határőrként, sőt fel is ajánlotta, hogy a nyilvánosságot is vállalva beszél emlékeiről.
( Az 1. képen Antal János határőr tizedesként látható az eleki őrs udvarán 1966-ban az új szolgálati öltözetben, amely már jobban tükrözi a hagyományokat, és amelyhez természetesen sapka is tartozott, de ezt itt nem láthatjuk.)
Az utóbbiról viszont azt kell tudni, hogy az szolgálatban kétféle is volt, vagyis a tányérsapka (a leszerelési emléklapon is ez szerepel), illetve a kubai mintájú, az úgynevezett Castro-féle, a Bocskai-sapka csak később lett használatos, pl. 1989-ben e sorok írója is ezt viselte!
A találkozóra 2012. augusztus 24-én sor is került Eleken, és az ott elhangzottak alapján mi így tudjuk felidézni az akkori határőréletet:
(A 2. képen A. J. szakaszvezető parolija-fegyvernemi jelzése látható.)
Elsőként azt lehetne kiemelni, hogy a határőröket nagyon szerették Eleken, beleértve a lakosságot is, mert az akkori községben nemcsak a határőrizet, de a közbiztonság fenntartásának is az egyik pólusa volt a határőrség.
Pl. a Zöldfában (egykori vendéglő) Hollósi Imre bácsinál egy-egy sörre vendég volt a katona. Ez a szeretet elsősorban azzal magyarázható, hogy akkoriban az őrsökön általában kevesen szolgáltak, így Eleken is, 21-en.
Az eleki őrsparancsnok akkor Rausz Károly százados volt, a politikai helyettes pedig Magyar Ferenc százados. Az őrsellátó Topa Sándor szakaszvezető, az eligazító tisztes Csikós Lajos szakaszvezető, a kiképző tisztes Antal János szakaszvezető volt.
A szakács Hajdú Gyula határőr, a lovászok Tapodi István és Tóti Mihály határőrök voltak.
Az állományba azonban még a következő határőrök is beletartoztak: Ács Pál, Balla Sándor, Diószegi Sándor, Dofek János, Felber László, Gurmai Lajos, Kovács József, Petrovics János, Szabó Imre, Szabó Gyula, Szántó Pál, Tóth Ferenc, Tóth Lajos.
Az eleki plébánián találtunk egy Karlsruheban (Németország) 1977-ben kiadott emlékkártyát, amely egy jelentős eleki személyiség halálának állít emléket.
Egy olyan emberről van szó, aki száz éve született Eleken, egészen pontosan 1912. február 12-én, és valószínűleg ő az, aki elsőként lett eleki születésűként plébános is!
A halotti anyakönyvből azt is sikerült megtudni, hogy egyszerű földműves családból származott, a szülők: Ruck Mihály és Ament Rozál voltak. A szülői ház a 407. számú volt, ami ma valószínűleg a Lőkösházi úton található húsboltnak felel meg.
Ruck Györgyöt 1937. május 2-án Szegeden szentelték pappá, mint ahogy az utólagos anyakönyvi bejegyzés is bizonyítja, illetve ez az emléklap is.
Sajnos nem tudjuk azt, hogy utána hol volt plébános., de azt viszont tudjuk, hogy 1945 után az egyik eleki német transzporttal ő is elhagyta Magyarországot.
Valószínűleg Németországban ő lehetett az “eleki németek plébánosa”, hisz 1948-62-ig Eutingenben, 1962-73-ig pedig Wöschbachban volt plébános.
Sajnos viszonylag fiatalon halt meg 1977. július 10-én Donaueschingenben. (Az elhalálozását, így annak okát sem írták be utólag az eleki keresztelési anyakönyvbe.)
Egy olyan eleki emberről emlékeztünk meg, aki egy nagyon nehéz történelmi helyzetben volt több ezer ember lelki támasza, így lehetővé tette azt, hogy pl. még mostanság is viszonylag sokan hazalátogathatnak az egykori elűzöttek, illetve leszármazottjaik Elekre!
Rapajkó Tibor
A képen egy olyan ma is Eleken élő személy látható, aki 1963-65-ig Újpesten szolgált a Honvéd Folyami Flottillánál, hisz sorkatonaként oda kellett mennie, de alföldiként, elekiként mégis helyt tudott állni!
Tudomásunk szerint rajta kívül még egy eleki szolgált a flottillánál, de az ő egyenruhájuk már nem egyezett meg a a képen látható viselettel.
Az egykori matróz manapság is elismert szakembernek számít, a teljes nyilvánossággal azonban most nem kívánt élni.
Rapajkó Tibor
Ez évtől már Kecskeméten is gyártanak Mercedeseket, ami nyilvánvalóan óriási dolog, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már 97 évvel korábban is gyártottak ilyen márkájú gépjárműveket, és nem is akárhol, hanem az egykori megyeszékhelyünkön, Aradon!
Ezen tény sok mindent elárul környékünk egykori iparáról, de sajnos 2012-ben az aradi előzményekről senki sem beszélt.
Ennek az egykori aradi gyárnak igen változatos a rövid története, hisz a Magyar Automobil Részvénytársaság, Arad (MARTA) 1910-től kezdett gépkocsi- és autóbuszgyártással foglalkozni.
A Le Havre-i Westinghouse- gyár (több magyar is dolgozott itt) licensze alapján gyártottak itt a cég nevét tartalmazó mozaikszóra keresztelt autókat, buszokat, melyekkel 1915-ben megindult az állandó közlekedés Budapesten (első kép), de taxikat is (második kép).
1912-ben tönkrement ez az amerikai-francia gyár, ami után az Austro-Daimler (osztrák-angol) licensze alapján gyártottak itt autókat, majd pedig az I. világháború miatt ismét váltásra került sor (1915-18), amikor is Aradon megjelenik a Mercedes (harmadik kép)!
1910-18 között Aradon összesen 187 autót és 730 teherautót gyártottak (hatszázharmincat a háború alatt).
Utána sajnos sok minden mással együtt ez a gyár is Romániához került, de 1925-től így is megszűnik itt az autógyártás!
Mindentől függetlenül jogosan büszkék lehetünk az egykori aradi autógyártásunkra, ami hazánkban az első volt, hisz ilyen jellegű beruházás azóta sem történt ebben a térségben.
(Tudomásunk szerint elekiek nem dolgoztak az aradi autógyárban.)
Ha Mercedesről beszélünk, mindenképpen szóljunk arról is, hogy az eleki születésű, és még most is élő Strifler Pál (Paul Strifler) kutatómérnökként Stuttgartban szintén hozzá tudott járulni a ma is megbecsült világmárka hírnevének öregbítéséhez.
Szerencsére Strifler Pál megélte a kecskeméti gyár termelésének a megkezdését is (negyedik kép)!
Források:
Kollega Tarsoly István főszerk.: Révai Új Lexikona. XIV. k. Szekszárd, 2004. 1008 o.
A magyar nyelvű Wikipedia
Rapajkó Tibor
A frank Gerolzhofent néhány napra külhoni seregek vették be
Gerolzhofen városa idén több évfordulót ünnepelt – a Mamers, Rodewisch és Scarlino városokkal kötött testvérvárosi kapcsolatok okleveleit 40, 20 és 10 évvel ezelőtt írták alá. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségekre hívták meg az eleki delegációt is. Az ünnepségekhez való méltó hozzájárulásként ezúttal az eleki fúvószenekart és a néptánccsoportot is magunkkal vittük az útra.
Péntek
Első ott töltött teljes napunkon kedves vendéglátóink a Rhön-hegységbe, vittek minket, ahol először egy szép kisvárosban, Ostheim an der Rhön-ben Németország legnagyobb templomvárát tekintettük meg.
Idegenvezetőnk, egy kedves hölgy a “Templomvár barátai egyesület” tagjai közül, sok érdekes dolgot mesélt a teljesen a város egykori lakói által épített erődítményről. Ide akkor menekült a város lakossága, ha jött az ellenség. Időnként szükség volt a vár védelmére, hiszen a város nagy hadi és kereskedelmi útvonalak találkozásánál fekszik, és emiatt történelme során gyakran jártak erre különféle fosztogató hadak. A legsúlyosabb esemény a Harmincéves Háborúban történt, amikor a svéd csapatok bevették a várat. Az erőd történetéről többet olvashatunk a vár Wikipedia-oldalán illetve az egyesület weboldalán.
Az érdekes vár megtekintése után Kelet-Németországba vitt utunk – ugyanis a Hotel Eisenacher Haus fogadóban ebédeltünk, amely az egykori határ túloldalán van. Mindenki ötféle fogásból választhatott. Ebéd közben eldönthettük, ki megy másnap a Geomaris élményfürdőbe, és ki a treppendorfi Thomann-központba. A Geomaris-t választók ingyenes belépőjegyeket valamint étkezési bónokat kaptak a következő napra.
Ebéd után annyit javult az addig igencsak borongós és főleg hideg időjárás, hogy vidáman kerekedtünk fel egy kis sétára.
A 2012. májusi gerolzhofeni úton készültek a képek az eleki táncegyüttesről és a fúvószenekarról.
Danilov Mihályról már írtunk ez év március 5-6-i bejegyzésünkben, de most mégis fontosnak tartjuk, hogy ezt most is megtegyük, mert szerintünk újabb, nagyon fontos információkhoz jutottunk az eleki városházán található korabeli halotti anyakönyvből.
Danyilov Mihály a korabeli eleki polgári halotti anyakönyvben az akkori helyesírásnak megfelelően Daniloff néven szerepel, de mi mégis a most használatos formát használjuk.
A bejegyzések alapján most már tudjuk a szülök neveit is, vagyis édesapját Danilov Teodornak, édesanyját pedig Dornel Erzsébetnek hívták.
A halál pontos dátumaként 1943. augusztus 31. délután hat óra szerepel, helyszín a Bánhidy-major volt, okként pedig májsorvadást írták be.
A 63 éves korában meghalt Danilovról azt is tudjuk még az anyakönyvből, hogy kisbérlő volt, illetve cári tábornok is, mint hogy azt is, a vallása görögkeleti volt.
Ezek az adatok azért nagyon fontosak, mert megerősítik azt, hogy egy tényleg magas rangú orosz arisztokratáról van szó, aki az akkor Elekhez tartozó Lőkösházán halt meg!
A halál oka viszont azért érdekes, mert a “köztudatban” máig az él, hogy öngyilkos lett, mert nem akart a szovjetek által “felszabadított” Magyarországon élni, de itt valószínűleg egy legenda továbbéléséről lehet szó.
Az is elképzelhető, hogy soha nem tudta feldolgozni azokat a csapásokat, amit 1917-nek “köszönhetően” kellett elszenvednie, és emiatt is halt meg!
Ha pl. a sírját sikerülne feltárni, illetve ha kellő részletességgel ismernénk az 1917 előtti tevékenységét, akkor bizonyára sok mindenre választ kaphatnánk.
Rapajkó Tibor
Ezen az esküvői képen egy boldog ifjú pár látható, mit sem tudva, mi vár még rájuk, a családjukra, de hazánkra is!
1942. július 16-án az akkor még Elekhez tartozó Lőkösházán kötött házasságot Kállay Kristóf (1916-2006), aki Kállay Miklós (1887-1967), Magyarország akkori miniszterelnökének fia volt.
A szép menyasszony a lőkösházi Vásárhelyi Veronika (1920-2000).
Az egykori jeles eseménynek helyt adó kastély szerencsénkre nem vált a céltalan rombolás és az enyészet martalékává, hanem éppen napjainkban újul meg, “szebb mint valaha” (fénykép 2012 tavaszáról)!
Mivel akkor Elek Csanád vármegyéhez tartozott,
elekfoto 