Mariazell az egyik leghíresebb osztrák zarándokhely, temploma sajátos kinézetű, a fő tornya gótikus, de egyben délnémet barokk sisakos tornyai is vannak. Ez összetéveszthetetlen külsőt kölcsönöz neki:
A mariazelli bazilika. Forrás: Wikipedia
Magyar vonatkozása a templomnak, hogy I. Lajos magyar király egyszer a legenda szerint egy erős túlerőben levő török sereggel szembeni csata előtt megálmodta, hogy egy Mária-kép segít rajta, majd tényleges győzelme után hálából egy csomó kincset adományozott a templomnak. Talán ezért is népszerű zarándokhely a magyar hívők körében.
Az eleki vasútvonal immár több, mint negyven éve szűnt meg. Hiányzik azóta is, bár ezt az idő múltával és az autók elterjedésével talán egyre kevésbé érzi Elek lakossága. A vasút korábban, nem jelentéktelen napi személyforgalom mellett, jelentős áruszállítást is bonyolított, a néhai helyi ipari üzemek (köztük több malom és a téglagyár) produktumait, valamint a gazdák, később a termelőszövetkezet terményeit is szállította.
A felvétel 1982. szeptember 18-án készült Lőkösházán az akkori bérmáláson.
A fényképen Májer Tibor (1921-86) egykori plébánost, Wagenhofer Ede (1911-97) esperest (Elek), dr. Udvardy József (1911-2000) csanádi püspököt és dr. Kovács László püspöki titkárt láthatjuk.
Ezen a régi fekete-fehér levelezőlapon Elek testvérvárosa, Gerolzhofen látható kb. az 1960-as évek első feléből.
A főtér ma is ilyen, természetesen pl. az autóállomány azóta ott is, meg itt is többször kicserélődött. Napjainkban legalább ebben nincs jelentős különbség!
Oldalainkat igyekszünk tartalmas olvasni- és néznivalókkal ellátni, ehhez viszont szükségünk van minden elérhető, Elekkel és környékével kapcsolatos információra.
Ezen az oldalon felsoroljuk az éppen kutatás-fejlesztés alatt álló anyagokat – amennyiben Önnek idevágó információja, vagyis története, fotója, hangfelvétele, stb. van, kérjük, jelentkezzen a kapcsolatfelvételi űrlapon vagy az eleki Dr. Mester György Általános Iskolában (5742 Elek, Lökösházi út 17-19) keresse Klemm Tamást, illetve az eleki Harruckern Középiskolában Rapajkó Tibort!
Minden küldött vagy átadott anyagot visszaadunk, forrását feltüntetjük. Ha egy adott történetről, témáról, fényképről cikk jelenik meg az elekfoto-n, az nem jelenti a gyűjtőmunka végét, hiszen bármikor felmerülhet új adat valamilyen addig nem ismert tényről – ilyenkor ezeket újabb cikk megjelentetésével vagy a régebbi kijavításával tesszük közzé. Gyakori esetek a csoportképek helyesbítései – többször kaptunk olyan kérést, hogy a hibásan szerepeltetett neveket javítsuk. Szerencsére az elekfoto nem egy nyomtatott könyv, így könnyen javítható – és az ilyen kéréseknek igyekszünk gyorsan eleget tenni.
Jelenleg fejlesztett témák, melyekhez anyagokat keresünk:
– Hagyományos eleki ételek (receptek, visszaemlékezések)
– Ukrajnai “Malenkij rabot”, vagy szovjet hadifogság résztvevőinek visszaemlékezései
– Háborús visszaemlékezések, adatok, fényképek (gondolatébresztőként itt ez a cikk)
– Útibeszámolók kirándulásokról, utazásokról, melyeken elekiek is részt vettek
– Híres elekiek (eleki származású tudósok, művészek, mérnökök, stb)
– Téglagyár, malmok, eleki ipar
– Törzsök Attila és az eleki énekkarosok (elkészült cikk itt)
– Iskolák története
– Kulturális élet
– Bármilyen érdekes csoportképek ismert/ismeretlen személyekkel, családiak is
Mielőtt bármit is elmondanánk a most bemutatott történeti forrásról, fontosnak tartjuk megemlíteni az előzményeket.
2011 novemberében az eleki Resetár Andrásék a házfelújítás során a padlástérben, a stukatúrban egy dobozt találtak, melyben több, az egykori tulajdonoshoz, a Faulhaber családhoz kötődő levelezőlapot is találtak, de mi most ezek közül csak egyről szeretnénk szólni, ami szintén sok érdekességet tartalmaz. Faulhaberék ebben az időszakban a Horthy Miklós út 189. szám alatt laktak, ma ez a Gyulai út.
Először is, itt egy bizonyíték, hogy elekiek Kassán is szolgáltak a Magyar Királyi Honvédségben egykoron, hisz András is ott volt szakaszvezető. Az évszám a lapról hiányzik, de köztudott, hogy Kassa 1938-45-ig szerencsénkre visszakerült Magyarországhoz.
Nem tudjuk, hogy ki lehetett Lizi? Lehet, hogy a kedvese, de az is lehet, hogy testvér, de ez most talán kevésbé érdekes, hisz annál fontosabbak az általa leírtak! Miért?
Nyilván itt nem arra gondolunk, hogy az akkori katonának is fontos kérdés volt, a karácsonyt vagy pedig az újévet töltheti otthon. Valószínűleg nem 1942-43-ról van szó, hisz az akkori katonai vereség valamilyen formában érezhető lenne ezekben a sorokban is.
Szerintünk ebben a néhány leírt gondolatban az a legérdekesebb, hogy egy olyan eleki németnek írt valaki, aki a címzetthez hasonlóan, szerintünk a leírtak alapján inkább magyar érzelműnek tekinthető, de a gondolkodásukat inkább a németesség határozta meg, hisz pl. ezért írhatta Rézi is így: “Két lapjaidat megkaptam,…”, és nem így: ” Két lapodat megkaptam, …”, de András számára is problémát jelentett a következő, amit szintén Rézitől tudunk: “De nem értem, hogy mit akartál avval, hogy fejezem ki magam többes számban, hogy értsem ezt?”
Levelezőlap a Faulhaber-emlékekből
Ezek a dolgok szerintünk egyértelműen azt is bizonyítják még, hogy az eleki németek Eleken egészen a a II. világháború végéig megőrizték anyanyelvüket, ami pl. 220 év eltelte után nem kellett volna, hogy így legyen, de így volt, a tragikus folytatás közismert!
Végül, de nem utolsó sorban, lehet, hogy Eleken másutt is van még jó néhány “rejtőzködő” írásos dokumentum, csak arra várnak, hogy valaki megtalálja őket!
1883-tól 1970-ig Elek vasútvonallal is rendelkezett, amely nagyban megkönnyítette a közlekedést és a zömében mezőgazdasági termékek szállítását, adás-vételét. A trianoni békekötésig a vonatok Kétegyházától Eleken, Ottlakán, Kisjenőn, Szentannán át Aradig is jártak, érintve egy sor további kisebb települést. A vasútvonal az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak (ACSeV) helyiérdekű vonalaihoz tartozott.
A vasút megérkezik
Elek vasútja – ezt az Elek történetét összefoglaló Zöld Könyvben olvasni – eredetileg a Szolnok-Arad vasútvonal lehetett volna (ez a mai 120-as vonal), Békéscsabán, Gyulán és Eleken keresztül. Részben a Gyula környéki árvízveszélyes Körös-ágak miatt, részben a földrajzi közelség, valamint pénzügyi okok (az építés költségébe az érintett településeknek is be kellett szállni, és ez nem mindegyiknek sikerült) miatt végül a Békéscsaba-Arad útvonalon építették meg az 1858-ban átadott pályát.
Elek később, 1883-ban jutott vasúthoz, azonban ez már nem fővonal, hanem egy HÉV, azaz helyiérdekű vasút volt, amely nem azonos a manapság Budapestet a környékével összekötő ódon zöld elektromos vonatokkal, hanem egy könnyű építésű, egyszerűsített műszaki tartalommal megépült,a hely, a közvetlen környék gazdaságát szolgáló vasút volt – ennek a célnak maradéktalanul megfelelt az akkori, jó minőségű műutak nélküli korszakban. (Részletesebben a műszaki részletekről ld. a Wikipediát az ACseV-ről, melyre fentebb is hivatkozom).
Érdekesség – ezt a Wikipedia írja a vasúttársaságról –, hogy ez a vállalat kora egyik leginkább nyereséges, nagyon költséghatékony vasúttársasága volt. Már a megnyitás utáni években pozitív mérleget produkált a cég. Előremutató műszaki megoldásokat alkalmaztak, például járműveiken a kezdetektől volt sebességíró berendezés.
A szentendrei vasúti skanzenben látható egy kiállított jármű is, ami eredetileg az ACseV vonalain közlekedett – így akár Eleken is járhatott (a képért köszönet illeti Varga Ákos Endrét, a www.hampage.hu oldal tulajdonosát!). A kinézete alapján – ma is ilyesfajta kocsik járnak a HÉV-en, de a budapesti metróban is – nem gondolná róla az ember, hogy 1906 körül készült, tehát több, mint 100 éves.
Az első eleki gyermek-fúvószenekar Amerikában pórul járt tagjai a megnyitás évében, 1883-ban már vasúttal érkeztek haza Elekre.
A szentendrei jármű-múzeumban látható egykori ACsEV-jármű, mely később a csepeli HÉV-vonalon járt.
2008. június 28-án Dobóruszkán (ma Szlovákia) újratemették Dobó Istvánt (1502-72), aki egy zűrzavaros időszakban lett kegyvesztett, így akkor méltó temetést sem kaphatott, csak most, mivel maradványait nem régen tudták azonosítani!
Az egykori eleki gimnázium tudós tanára, dr. Csipes Antal 1972-ben egy értékálló monográfiát írt az egri várkapitányról.
elekfoto 