Mint közismert, Orbán Viktor 2000. augusztus 6-án miniszterelnökként városunkat is meglátogatta. Erre a nem mindennapi eseményre még nyilván sokan élénken emlékeznek, pedig azóta már 13 év telt el…
Akkor avatták fel a Szent István-szobrot és ültették el a millenniumi, vagyis a magyar államiság 1000 éves tiszteletére az emlékfát is.
Az emléktábla is azóta erre a jeles eseményre utal.
|
||
Hosszas előkészítés után az idén nyáron végre nagy rendetlenség lett az eleki főutcán: megkezdődött a városon átvezető észak-déli út, valamint a határig kivezető Ottlakai út felújítása.
A határhoz vezető út ódon állapotáról már korábban írtunk. Jelenleg ott már modern, két sávos szélességű betonozott útfelület van, és nyilván nem sok idő telik már el addig, hogy kész legyen az aszfaltburkolat.
Az építők előbb derekasan feldúlták a Gyulai, és még durvábban a Lökösházi utat. Utóbbi helyszínen évtizedek óta hatalmas kátyúk voltak, és emiatt néhol az alapig lemenően kicserélték az út szerkezetét. Sok helyütt épülnek parkolóhelyek, valamint mindenhová magas útpadkát tettek, amik minden bizonnyal megszüntetik az eddigi sáros, rendezetlen, összevissza parkolási lehetőségeket.
A régi eleki községházát nem sokkal a II. világháború befejezése után lebontották. Nem tudjuk miért, hisz tudomásunk szerint a háború alatt meg sem sérült.
A általunk most bemutatott fénykép azért érdekes, mert a háttér fontosabb, hisz kevés olyan fotót ismerünk, ami az egykori községházánkat örökítette volna meg az utókor számára.
Az is igaz, hogy ez az épület nem jelentett nagy művészettörténeti értéket, de azért mégis csak a miénk volt, már csak a jogfolytonosság miatt is hiányzik azóta is!
Ma az épület helyén a Csepregi tér illetve az országos kiűzetési emlékmű található. A régi épületen el lehet olvasni a hivatalos feliratot, a sarkon pedig útjelző táblákat láthatunk.
A fényképen valószínűleg elől Wagenhofer Ede (1911-97) egykori eleki plébános (1960-91), illetve mögötte Reibel Mihály (1889-1959), akkori plébános (1931-59) és országgyűlési képviselő látható.
A fénykép az eleki plébánián található.
Rapajkó Tibor
75 éve rendezték meg a 34. eucharisztikus világkongresszust Budapesten (1938. május 26-29.), melynek a jelmondata egy Szent Ágoston-i (354-430) szentencia volt: az Oltáriszentség-a szeretet köteléke.
A görög eredetű Eucharisztia különben Oltáriszentséget jelent, és a katolikus hittan egyik központi fogalma.
A világkongresszust Pacelli beszédével már május 25-én megnyitották a Hősök terén.
A pápai legátus (megbízott), aki különben impozáns megjelenésű volt, beszélt a kongresszus programjáról, azonban nem adott valamiféle politikai programot, de utalt a dicsőséges magyar múltra (Európa védőbástyája), a kereszténység megvédésére, a magyar szentekre, a kommunizmus és a nácizmus egyházellenességére.
A beszédet a helyszínen 100 ezren hallgatták, de nem mindenki értette meg, mert a szónok latinul beszélt, és nem volt tolmács, ami valószínűleg azt bizonyítja, hogy ez a beszéd főképpen a katolikus egyháznak és az értelmiség nagy részének szólt, vagyis azoknak, akik tanultak latinul!
Pacelli különben a zárónapon is szólt a világkongresszus résztvevőihez a rádióban, mert a rossz idő miatt megváltozott a program, de ekkor már németül, mert ezen a nyelven is tudott a még hat másik mellett. (1917-29-ig Németországban nuncius-pápai követ volt.)
Ennek a korszaknak egyik meghatározó egyházi személyisége, illetve az 1938-as budapesti világeseménynek egyik szervezője a jezsuita Bangha Béla volt, aki egyik könyvében arról ír, hogy az Oltáriszentség Isten legnagyobb ajándéka, ami a hit és a szeretet iskoláját is jelenti.
Bangha Béláról mindenképpen el kell mondanunk, hogy kb. 60 könyvet írt önállóan, illetve társszerzőként!
A fontosabb műveinek elolvasása után így “jellemezhetjük”: mint jezsuita, Isten katonájaként küzdött a katolikus egyházért, hisz pl. ha a XX. század elején lehetett a sajtó döntő részében támadni az egyházat, illetve lehetett asszisztálni az erkölcstelenséghez hazánkban is, akkor szerinte a katolikusoknak is joguk van a saját sajtóra. Ha van magyarellenesség, akkor ilyen értelemben van antiszemitizmus is.
1919-20 után legfontosabb feladatának tekintette az újpogányság elleni küzdelmet, vagyis a kommunista- és a náciellenességet!
A teljességhez hozzátartozik az is, hogy bírálta a hazai református egyházat is, de nem volt teljesen elégedett a Horthy-rendszer keresztény alapú politikájával sem, pl. Corvin-láncot egyetlen katolikus egyházi személyiség sem kapott!
Tudomásunk szerint a világkongresszusra Elekről két turnusban 460-an jutottak el, ami elég szép szám, hisz a csanádi egyházmegyéből összesen 7. 156-an voltak jelen ekkor a fővárosban.
Az viszont roppant érdekes, hogy a korabeli Európából a náci Németországból és Szovjetunióból nem érkezett küldöttség .(Ausztria ekkor már csatlakozott Németországhoz, így már az előzetes jelentkezések ellenére sem jöhetett onnan senki!)
Mindenképpen nagy magyar diplomáciai sikernek tekinthető a világkongresszus megrendezése, vagyis az egyik legsikeresebb évnek számított 1938, hisz “ráadásként” még az év november 2-án visszakaptuk a Felvidék magyar lakta részeit is!
A II. világháború után a következő, 35. eucharisztikus világkongresszust Barcelonában tartották, a legutóbbit, vagyis a 47-t pedig 2000-ben Rómában.
Forrás: Bangha Béla szerk.: Eucharisztia. Bp., 1938. 276 o.
Bangha Béla: Az oltár fényében. Bp., 1942. 400 o.
Gergely Jenő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten/1938. Bp., 1988. 193 o.
A képeket innen vettük: eleki plébánia, http://www.bibl.u-szeged.hu és a Wikipédia.
Rapajkó Tibor
A fenti címet Sopron viseli, mivel lakói 1921 decemberében – az 1920. június 4.-i trianoni békediktátumot követően – szavazással döntöttek arról, hogy nem Ausztriához, hanem Magyarországhoz kívánnak tartozni.
Került-e vajon Elek lakossága is hasonló helyzetbe, hiszen a trianoni döntés az ő életükben is mérföldkő volt?
„gazdaságföldrajzi helyzete gyökeresen megváltozott. Az ország belsejében fekvő községből határ menti település lett, az Arad-Csanád Egyesült Vasút kétegyházi szárnyvonalának végállomása. Piacainak felét elvesztette, kiszakadt Arad, Nagyvárad vonzáskörzetéből.”A főispáni és alispáni hivatalnak Elek község 1923-ig, a csonka vármegyék egyesítéséig adott otthont.” (1.)
Mit is jelentett mindez az itt élők számára? Az alábbi dokumentum másolata csak egy “apróbb” új kötelességről tájékoztat.
A fentebb idézett kötet tanulmányai viszont részletesen beszámolnak azokról a veszteségekről, melyek az eleki gazdákat, a környékbeli földtulajdonosokat, így pl. Gávai Gaál Jenőt is érték.Egy korabeli levél tanúsága szerint szakértelme, no és a személyes érintettsége alapján
„Aradvármegye állandó választmánya 1920-ban határkiigazítási munkálatoknak a vármegyét illető része elkészítésére Méltóságos Dr. Gaál Jenő főrend, műegyetemi tanár urat bízta meg, ki ezen munkáját hű segítőtársával Vásárhelyi Dezső birtokos urral hazafiságtól áthatva nagy tudásához méltón legilletékesebb körök elismerését is kivívva el is készítette”(2.)
A vármegye vezetői bíztak a komolyabb határkiigazítások lehetőségében, amit a Szövetséges és Társult Hatalmaknak a békefeltételek kísérőlevelében kilátásba helyeztek. Mint utóbb kiderült, csalódniuk kellett.
A címben szereplő kérdőjel viszont arra vonatkozik, vajon hogyan vélekedtek az emberek a hovatartozással kapcsolatban.
A Gyulai Levéltárban található magánlevelek tanúsága szerint az elekiek egy központi kérdőív kitöltésével vallhattak arról, melyik országhoz szeretnének tartozni. Gávai Gaál Jenő javaslatára Gyulával, Csabával való szoros kereskedelmi kapcsolatukat hangsúlyozták a Magyarország melletti döntés egyik indokaként.
Egy legenda szerint viszont, mely generációkon át tovább élt, sőt szájhagyomány útján talán még ma is terjed, valamint a „Zöld könyvben”(3.) is olvasható, az elekiek maguk vették kezükbe sorsukat. Különvonattal Aradra utazott 400 fő, hogy kérésüket előadják a Szövetséges Hatalmak ott székelő parancsnokságán. Állítólag szóba került a népszavazás lehetősége is.
A történet szerint egy Franz Schneider nevű fodrásznak volt fontos szerepe a francia Berthon ezredes meggyőzésében. Schneider úr Párizsban tanulta a fodrászmesterséget, s jól beszélt franciául. Őt vitték magukkal tolmácsnak. Ezen verzió szerint Elek és Almáskamrás így maradtak Magyarország területén.
Az elkövetkező évek nem teltek tétlenül, olyan fontos közintézmények épültek Eleken a 20-as években, melyek sokáig meghatározták a település arculatát: 1920-ban a Polgári Fiú- majd 1924-ben a Polgári Lányiskola, 1923-ban a Kultúrház létrehozásáról született döntés.
1924-ben ünnepelték Elek betelepítésének 200 éves évfordulóját.
Ezen a karácsonyon borította először fénybe a közvilágítás a község utcáit, miután 1922-ben a vasútállomás közelében az első villamos művet is megalapították a hozzá értő iparosok.
Valószínűleg nem csak a „hegyközség” szó jelentése (1), de a hajdanvolt eleki szőlészet – borászat emléke is elhomályosul lassan, miközben az ország több tájegységén újra virágkorát éli ez az ágazat. Érdemes tehát néhány helyi vonatkozású tényt is felidézni.
A szőlő–és borkultúrát erre a vidékre is az óhazából hozták magukkal a 18. század elején betelepített német ajkú lakosok. Aztán a 19-20. század fordulóján már fontos szerepe volt a szőlőtermesztésnek a „svábok” lakta települések életében. „1876-ban Arad vármegyének 9459 kh szőlőterülete volt, mely a philoxera felléptéig 11365 kh-ra emelkedett….Ebből 8198l kh hegyi és 3166 kh síksági szőlő volt…A síkságon lévő és szőlőműveléssel foglalkozó községek a következők: Elek, Sikló, Simánd, M.Pécska, Szemlak, Szentleányfalva” (2.)
Ekkor Lőkösháza-puszta Elekhez tartozott, a szőlők jelentős része a 74-es vasúti őrház környékén, a Bolza birtokon volt. Kezdetben bérelték a területet. 1897-ben a település jövedelmének 3,8 % a származott a szőlők megműveléséből.
A szőlő telepítéséhez szükséges vesszőket Arad-hegyalján (Pankota, Világos) szerezték be az elekiek. Sokan ott tanulták meg a szőlőművelés mesterségét, a bor kezelésének módját is. A philoxera-járvány után (1880-as évek) szinte a teljes ültetvényt újra kellett telepíteni, ekkor új, un. amerikai fajták is megjelentek
Az egyes fajták nevét főleg a színük, formájuk és az érés ideje szerint különböztették meg, pl. „frivajz” (korai fehér), „fleistravl” (hússzínű /vörös szőlő), „oksatravl” (ökörszem/kék szőlő), „hénixsiaz” (mézes fehér), kaztutl” (kecskecsöcsű).
Radványi György, aki egy ideig a mai Harruckern János Közoktatási Intézmény eleki tagintézetének névadója is volt, „szőlőskertjében összegyűjtötte mindazokat a szőlőfajtákat, melyeket ősei ültettek egykoron. 128 fajtából valóságos szőlőfajta bankot hozott létre.” (3.) Vajon mi történt ezzel a jelentős kulturális értékkel?
Fehér borszőlő karós műveléssel
A szőlő megfelelő művelése, a bor helyes kezelése komoly szakértelmet igényelt. Aki tehette, hozzáértő embert alkalmazott, ha maga nem tudta elvégezni a nyitás, metszés, kötözés, permetezés, takarás fáradságos munkáját. Sokaknak jelentett megélhetést a szőlőkben vállalt bérmunka.
A „szőlő leve” fontos szerepet játszott a mindennapi étkezésében is. Ebédhez és vacsorához szinte mindig fogyasztottak a savanykás, fehér asztali borból, ami jótékonyan segítette a zsíros, nehéz ételek emésztését. Orvosi vélemény szerint a mezőn végzett nehéz fizikai munka mellett a borfogyasztásnak is szerepe volt abban, hogy viszonylag kevés volt a táplálkozással összefüggő megbetegedés. Eleken is érvényes volt az egyik móri borpincében olvasható mondás:„Aki beteg, igyék tejet, aki meg ép, szőlőlevet!”
Szívesen vásárolták a környékbeli települések lakói is az eleki gazdák borát, mivel nem mindenütt volt jellemző a sok vesződséggel járó szőlőművelés.(4.) Egyes vélemények szerint sok eleki a boreladásnak is köszönhette, hogy meggazdagodott. Az 1930-as évek válságos időszakában néhány sor szőlő komoly értéket jelentett, a szőlősorok közötti terület veteményesként is szolgált sok családnak.
De nem csak bort készítettek, a friss mustot „lefojtották”, sőt gyümölcsök tartósításához is használták. Cukros szirup helyett ezzel készítettek befőttet birsalmából és vastaghúsú, nagy szemű szőlőből. Lekvárt is főztek must hozzáadásával sütőtökből, birsalmából, sárgarépából. Lekvár olyan módon is készült, hogy a mustot addig főzték, míg az besűrűsödött.
A borleves, borsodó készítése a polgáribb ízlést szolgálta. Ide sorolható a zsenge szőlőlevél felhasználásával – a töltött káposztához hasonlóan – készült „tőtike” is.
Az 1970-es évek elején még öt szőlőskert volt a település körül. Még létezett a Hegyközség intézménye, a gazdák szőlőcsőszt alkalmaztak, összehangolták a munkákat. A szüret az egész falut megmozgatta, a diákok az iskolában szünetet kaptak erre napra. A rokonság, a szomszédok összejöttek ilyenkor, és vidáman segítettek egymásnak a munkában. Közben kóstolgatták a hegy „ó és új levét”. Lovas kocsival, nyitott hordóban vitték a félig feldolgozott, „megtaposott” szőlőt a házakhoz, ahol ebéd várta a szüretelőket.
A szőlőskertek szerepét fokozatosan átvették a házak udvarán telepített lugasok. A faluszéli szőlők helyére házak, veteményesek, kukoricások kerültek.
Csak remélni tudjuk, hogy a szőlő- és gyümölcstermesztés hagyományát tovább ápolják a szorgalmas elekiek.
Az adatok és a régi fényképek Dr. Mester György hagyatékából valók.
Mester Klára
1.Hegyközség: (Több) község szőlő- és gyümölcstermelőiből alakult társulás. Magyar Értelmező Kéziszótár I. 534.o.
2. Dr. Gaál Jenő: Arad vármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása Arad, 1898 /A szőlőművelés és borászat c. fejezet
3. Janecskó János: Elek krónikája 1945-2005 175.o.
4.Kósa László: Gazdálkodásról alkotott előítéletek és nemzeti sztereotípiák, In Nemesek, polgárok, parasztok, Osiris Kiadó 2003, 60.o.
Az idén május 11-én került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében a ballagásra, ami két szempontból is rendhagyónak számított, hisz annak most csak a középiskola szolgált helyszínül, illetve a legjobb tanuló már a ballagás kezdete előtt átvehette a bölcs baglyot (Lampert Éva, gimnáziumi tanuló).
A ballagás további része a hagyományoknak megfelelően folytatódott, vagyis a diákok az osztályukból kiindulva jelképesen elbúcsúztak iskolájuktól, illetve megkoszorúzták a millecentenáriumi kopjafát is.
Meghallgatták Singer Ferenc bölcs gondolatait is.
Ez évben a ballagókat Balázs Evelin, Lázár Gabriella és Samu Zsanett színvonalas produkciójukkal búcsúztatták, a végzősök nevében Karnyánszki Edina, Lampert Éva, Mikó Elizabet, Mozsár Imre és Szász Zoltán búcsúztak.
Az integrált intézmény igazgatója az idén jelenlétével is megtisztelte a ballagást.
Jutalomkönyvet a következő tanulók kaptak: Lampert Éva és Reszelő Miranda (érettségizők) Hegedüs Norbert (vadász), Krisán Anikó és Varga Norbert (eladók).
Az idén a következő vendégek tisztelték meg jelenlétükkel a ballagást: Kovács Zsuzsanna (intézményvezető), Czeglédiné Szappanos Anita (igazgatóhelyettes), Pluhár László Elek város polgármestere.
Az ünnepség a ballagók közös éneklésével ért véget.
Forrás: az Elek CTV felvételei.
Rapajkó Tibor
Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de mégis igaz az, hogy az egyik legsikeresebb hazai síelő, Gellér Mihály Eleken született.
A korabeli kereszteltek anyakönyve szerint Gellér Mihály 1947. augusztus 5-én született Eleken, az édesapja, Gellér Béla akkor nyomdai gépmester volt, az édesanyja neve pedig Adamik Teréz.
A kis Mihályt Reibel Mihály keresztelte meg augusztus 15-én. (A bejegyzés szerint a keresztanya özv. Takács Mihályné Mészáros Erzsébet volt.)
A család akkor Eleken lakott a Gaál Jenő 328-ban (ma Táncsics M. utca).
Talán valamiféle kötődésre utaló jelnek számít az is, hogy az eleki kereszteltek anyakönyvében utólag bekerült két fontos bejegyzés is, G. M. 1958. június 22-én bérmálkozott, illetve 1972-ben Budapesten házasságot kötött Mayer Évával.)
Gellér Mihály a lexikonok szerint sikeres magyar síelőnek, síugrónak számít, hisz többszörös magyar bajnok is volt, 1971-ben az év síelője is lett, és 1968-ban olimpikon is volt. Az egyik legnagyobb ellenfelének a testvére, László (1944-) számított.
Gellér Mihály a mai fogalmak szerint sztárnak is számított, amit a mellékelt újságoldal is bizonyít.
Nem tudjuk, hogy került Elekre a Gellér család 1945 után Budapestről, de azt sem, meddig tartózkodtak itt. Ahhoz sem kell különös magyarázat, hogy a németek kiűzése után sok ház üresen állt Eleken is.
Vajon tud-e valaki valamit arról, hogy pl. a Gellér család miért élt egy ideig Eleken?
Mindentől függetlenül azért büszkék lehetünk arra, hogy egy ilyen sikeres ember Eleken látta meg a napvilágot. Különösen azoknak illik erre gondolni, akik Elekről is rendszeresen járnak síelni!
Források:
Csak egy sánc volt? -www.nol.hu (2006. március 9.)
http://www.forum.index.hu (2011)
Rapajkó Tibor
Hazánkban 1945. november 4-én tartottak először titkos és általános választásokat, amikor is elsöprő jobboldali siker született, a kommunisták csak 17 %-ot kaptak!
A tragikus szovjet befolyás miatt azonban ez az eredmény nem sokat jelenhetett, hisz nagykoalíciót kellett alakítani, 1947-ben pedig már újból választani kellett, ahol a kommunisták már csaltak, de ez is kevés volt, sőt az 1949-es “választáson” már csak az ő jelöltjeik indulhattak. Ez a rendszer maradt tulajdonképpen egész 1989-ig.
A kétpólusú világ összeomlása után, vagyis a Szovjetunió meggyengülése miatt Közép-Európa, így Magyarország is visszatérhetett ahhoz a nyugati demokráciához, amit hazánkban a több mint 40 éves kommunista elnyomás megszakított.
Magyarországon ilyen előzmények után 1990. március 25-én tartották a valóban demokratikus parlamenti választásokat, illetve szeptember 30-án a helyhatósági választásokat.
A választások után megalakult az új kormány(MDF-FKGP-KDNP), melynek miniszterelnöke dr. Antall József (1932-93) volt.
Ennek az időszaknak érdekes lenyomatai a szórólapok, amelyeknek 1990-ben még sokkal nagyobb jelentőségük volt, mint napjainkban, hisz pl. akkor még nem volt internet (sem).
Tudni kell azt is, hogy abban az időben Eleken igen népszerű volt az SzDSz (a parlamenti választásokon Eleken győzött is) , az FKGP, az MDF és a Fidesz is, illetve az 1945 utáni tragikus lakosságcsere miatt az MSzP és a “megújult” MSzMP is.
Ma szemmel nézve igen egyszerűek ezek a minden szempontból történelminek számító szórólapok, ami valószínűleg a kezdetleges technikával magyarázható.
Ilyen volt a Fidesz-é is. A legfontosabb információk itt is a hátlapon szerepeltek. Itt olvashatól a később sikerre vezető szlogen is: “Hallgass a szívedre, szavazz a Fidesz-re!” Ezen már szerepel Orbán Viktor neve is, aki már 1989. október 23-án követelte a szovjet csapatok távozását hazánkból. Erre csak 1991 nyarán került sor.
Történelmi pártként, természetesen jogosan az FKGP is nagy eséllyel léphetett fel. Akkor ez a patina sokat jelentett Eleken is. Sajnos későbbi tevékenységük miatt eltűntek a közéletből.
A későbbi legnagyobb győztes, vagyis az MDF plakátja hűen kifejezi a “nyugodt erő” szlogenjét, vagyis a változás szükségességét, de kevésbé radikálisan.
Akkor még létezett a magát megújulónak nevező korábbi állampárt, az MSzMP is, ami a programját eléggé vulgár marxista módon “népszerűsítette”, szerencsére kevés sikerrel.
Érdekes módon 1990-ben helyi szinten nem volt annyira sikeres az SzDSz, hisz polgármesterjelöltjük, az akkori OTP-vezető, Emenet Ferenc nem lett polgármester. (1990-94-ig az SzDSz a legnagyobb ellenzéki párt volt.)
Az 1950-es évek csekély számú vívmányainak egyike volt, hogy sok gyerek vehetett részt nyári táborokban, ismerkedhetett az országgal. A helyszíneket az Úttörőszövetség biztosította, az utazásról, ellátásról az iskoláknak maguknak kellett gondoskodniuk.
A szervezéssel Mester György tanárt bízta meg az iskola igazgatója.
A mai diákok számára bizonyára már „mesébe illőek” lennének azok a körülmények, ahogy nagyszüleik (dédszüleik?) nyaralni indultak.
1951-ben Szilvásváradra például közel egy napig „vonatoztak” 4-5 átszállással. Az élményt még „színesebbé” tette, hogy központi utasításra az alapfelszerelést is magukkal kellett cipelniük: az ágyneműtől, takarótól, evőeszköztől kezdve a mosdótálon és levesmerő kanálon át egészen a seprűig! ( Utóbbiakból 10 gyerekenként 1db)
A résztvevő fiúk és kísérőik névsora 1951-ben (a teljesség igénye nélkül):
IV. oszt. Bihercz, Szathmáry
V. oszt. Regős, Bencsik, Sarlós
VI.oszt. Fényi, Schön, Kiss
VII. oszt. Sütő, Kormányos, Sferle, Gyucsi, Szántó István, CzakóGy, Szathmáry János, Kormányos Mihály
VIII. oszt. Sarlós, Wittmann, Rezsnyák, Bender Gy, Timár, B. Kún Albert, Csanálosi, Szántó Imre, Tóth Mihály, Erdei Mátyás, Kisházi Zoltán, Zempléni László, Rusz Miklós, Zielbauer Gy.
1953-ban Recsk-Parádfürdő, 1954-ben Badacsonytomaj volt az úti cél. Ekkor az utazás annyival vált kényelmesebbé, hogy engedélyek hosszan tartó beszerzése után külön vasúti kocsiba szállhattak Eleken a gyerekek, amit az útba eső állomásokon az iránynak megfelelő szerelvvényhez csatoltak.
Ezúttal viszont vitték magukkal az élelmiszert és a szakácsokat; az utazóknak a részvételi díj egy részét tojás, burgonya, tarhonya, lekvár, méz, bab, cukor, hagyma stb. formában kellett leróniuk.
elekfoto 