Kategória: építészet

A magyarországi rendszerváltoztatásnak köszönhetően a települések központjából eltűntek az egykori szovjet emlékművek,  amelyek valójában nem csupán a “felszabadítást”,  hanem inkább az elnyomást szimbolizálták,  hisz a Vörös Hadsereg csak 1991-ben vonult ki hazánkból.

Magyarországon az ötágú vörös csillag ma tiltott önkényuralmi jelképnek számít,  de egykoron ez is a “csúcson volt”!

(A fekete-fehér korabeli fényképet Halász Gyula készítette.)

Még mindig sokan emlékezhetnek Eleken a mai kiűzetési szoborkompozíció helyén álló egykori “felszabadítási emlékműre”,  melynek  felirata szerint a szovjetek az elekiek számára 1944. szeptember 24-én hozták el a “szabadságot”,  ami  több mint érdekes,  hisz az eleki polgári halotti anyakönyv 1946. április 2-i bejegyzése  szerint a község területén dúló harcok idején, vagyis 1944. szeptember 26-án 18 katona és egy polgári személy halt meg. (17 magyar katona,  egy román katona és egy civil.)

Az egyházi anyakönyvben is tulajdonképpen ugyanazok a nevek szerepelnek,  illetve a római  temetőben is,  a magyar hősi emlékművön,   de még annyival kiegészítve,  hogy Ottlakán még ezen kívül négy személyt is eltemettek.

(A fényképen szereplő rövidítések és azok feloldásai: honv. :  honvéd, tiz. :  tizedes,  szkv. :  szakaszvezető,  fdgy. :  főhadnagy,  ism. :  ismeretlen.)

Arra viszont nincs magyarázat,  hogy Névery Sándor (27) zászlós neve miért nem került fel az emlékműre,  pedig ennek a Nagybecskereken született katonának a neve a polgári és az egyházi anyakönyvben is szerepel,  mint ahogy a váci Nagy László (23) hadapród őrmester nevét is csak az egyházi anyakönyv őrizte meg!

Az is érdekes még,  hogy Vigyikán Tivadar neve viszont ma is olvasható az emlékművön,  pedig róla azt is tudjuk,  hogy román katona volt!

A legérdekesebb azonban mégis Fok László ( a sebesüléskor 23 éves) hadapród őrmester esete,  akiről az eleki polgári anyakönyvben  az áll,  hogy adatai ismeretlenek,  a katolikus anyakönyv szerint,  pedig “csak” sebesült volt,  így a neve valószínűleg azért nem került fel (szerencsére) az  emlékműre, mert túlélhette a háborút,  szemben Lajkó Dezsővel (24),  akinek nem ismert a származási helye és a topolyai Szanya Jánossal (23) ,  akik viszont  belehaltak a sebesülésbe!

Tényként még azt is elmondhatjuk,  hogy eleki polgári anyakönyv tud még egy ismeretlen,  polgári ruhás hősi halottról is,  aki az ottlakai határ közelében halt meg,  amiről viszont a katolikus anyakönyv nem tud.

Visszatérve az úgynevezett felszabadítási emlékműre,  számunkra a szeptember 24-i dátum a legfontosabb,  vagyis a logika,  mert valószínűleg akkor Eleken is az volt a lényeg,  hogy a szovjetek mikor léptek először eleki földre,  és nem az számított,  hogy  ki mikor mikor győzött,  hisz még szeptember 24-e után is voltak harcok.

Az eleki római katolikus temetőben van egy másik katonai emlékmű,  vagyis a szovjeteké,  akik szintén a legértékesebbet, vagyis az életüket adták a háború befejezésért,  vagy ahogy akkor hivatalosan mondták és többen is hitték is,  hazánk felszabadításáért, illetve a felirat szerint Elek városáért!. (Elek csak 1996-tól város,  de vajon ki merte volna szóvá tenni akkor ezt a nagy tévedést!)

Mindentől függetlenül 1944 őszén Eleken meghalt 37 szovjet katona és 17 ismeretlen,  akiknek így az előbbiekkel szemben viszont  a nevük sem szerepelhet az emlékművön.

1989-től már hivatalosan is elmondhatjuk,  hogy minden olyan katona,  aki a háborúban az életét áldozza az általa nemesnek gondolt célért,  azok hősi halottaknak tekinthetők,  így pl. Eleken nem csak az akkori Honvédség katonái,  hanem az egykori Vörös Hadsereg orosz,  ukrán,  muzulmán katonái is.

Az az időszak mindenkinek nagyon kegyetlen volt,  de talán a szovjeteknek lehetett a legkegyetlenebb,  hisz pl. hazaárulást,  így biztos halált jelentett az,  ha a szovjet katona megadta magát az ellenségnek,  de a háború után a kommunista hatalomnak “gyanús” volt az a nem kevés szovjet katona is, aki győztesként és természetesen világlátottként visszatért a Szovjetunióba,  ami 1991-től már csak lapalji jegyzetnek számít!

Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem,  hogy hazánk számára nem elsősorban azért volt tragikus a II. világháború,  mert azt elveszítettük,  hanem azért,  mert a szovjet katonák elhoztak számunkra egy olyan rendszert, a kommunizmust,  amelyet egyetlen józanul gondolkodó ember sem akart elfogadni, de mégis ránk kényszerítették,  aminek az árát valamilyen módon még ma is keményen fizetnünk kell!

Most pedig az eleki katolikus halotti anyakönyv alapján,  annak bejegyzési sorrendjének megfelelően nézzük meg,  mit kell még tudni az Elek védelmében elesett magyar katonákról! (Név,  életkor, születés helye.)

Juhász Imre(23),  Gyöngyös,  Ádám József  (23),  Visznek,  Polyák László honvéd tüzér (23),  Benedeki,  Sinka István (22),  Nagytarcsa, Zachar József (23),  Tápiószentmárton, Lukács Imre (30),  Karcag,  Hingyi Imre (28),  Újpest,  Szépkúthy Zoltán (25), Nagyvárad-Budapest,  Vági János (22),  Medgyesbodzás,  Pintér Ferenc (29),  Budapest,  Dropa János (29), Herencsény,  Szetei István 35),  Kőhidgyarmat?,  Hornicsek József (?),  Nógrádmarcali,  Kovácsik István (22),  Kevermes.

Ottlakán temették el a következőket:  Szatmári Ferenc (?),  Budapest,  Sz.  Tóth Antal (22),  Hajdúszoboszló,  Varga József (22),  Dömsöd,  Matyinkó Mihály (22), Lósa?  (Ők valószínűleg a már korábban a magyarok által felszabadított Ottlaka védelmében haltak hősi halált.)

Ezek az Elekhez  kapcsolódó nevek tudomásunk szerint csak most kapnak nagyobb nyilvánosságot.

Reményeink szerint az estleges leszármazottak  ha eddig még nem,  akkor ezen emlékező írásunknak köszönhetően utólag is hírt kaphattak eltűnt szeretteikről,  és ha ez így lesz,  akkor már megérte munkálkodásunk!

Rapajkó Tibor