Kategóriák
archiv család emberek közigazgatás politika Rapajkó történelem

Ki volt gávai Gaal Jenő?

A mai Békés megyében szinte ismeretlen Gaal Jenő (1846-1934),  de sajnos Eleken is, pedig Békés megyében,  Gerendáson született,  sőt itt,  pontosabban Lökösházán is volt birtoka,  ami akkor Elekhez tartozott. 1916-tól itt is élt,  gazdálkodott,  ezért az eleki képviselő-testületnek is a tagja volt!

Egy olyan emberről van szó,  aki egymaga a következő is volt:  akadémikus,  egyetemi tanár,  felsőházi tag,  jelentős közéleti személyiség,  aki fogékony az újra,  kritikusa saját korának,   de jó értelemben vett hazafi is  Széchenyi szellemiségét követve.

Az is érdekes az ő életében,  hogy pl. angolos is volt a műveltsége,  ami nem volt általános az akkori francia és német dominancia idején! (Gaall Jenő Bécsben és Budapesten tanult jogot.)

1896-ban akadémiai székfoglalóját egy akkor igen híres skót esszéíróról, történészről,  Thomas Carlyne-ról (1795-1881) tartotta,  akinek tevékenységét  Széchenyivel rokonította!

Az 1940-ben megjelent emlékirata az internetről is elolvasható (mtdataportal extra.hu),  melyből mindent megtudhatunk a szerzőről,  így pl. azt is,  1857-ben pont a házuk előtt,  Gerendáson cserélt lovat az akkor megyelátogatásra érkező Ferenc József császár,  magyar király  (1830-1816).

Elekiként olvasva azonban mégis az a legérdekesebb,  hogy pl. Gaal Jenő milyen sokat tett azért,  hogy Arad vármegye,  vagyis annak legalábbis a nyugati része,  így Elek is magyar maradjon.

Nem rajta múlott,  pedig egy angol nyelvű tanulmányt is írt ezért  a határmegalapító delegáció számára,  aminek a tagjaival anyanyelvén tudott tárgyalni Lőkösházán ,  hisz jól beszélt angolul,  franciául,  olaszul,  a japán küldöttel valószínűleg franciául beszélt.

Megemlíti azt is,  hogy ezekben a tragikus napokban feleségével,  Varjassy Lenkével Lőkösházán laktak,  de többször járt Eleken,   Csonka-Arad vármegye székhelyén (1920-24) is.

Még ekkor is volt ideje és kedve a tanulásra,  önművelésre is,  hisz pl.  spanyol nyelvű könyveket kért a Bánhidy-kastélyből!

Gaal Jenő  írásait ma is érdemes olvasni,  az interneten pl. most is meg lehet vásárolni azokat.

Eleken a mai Táncsics Mihály utca viselte a nevét,  de azt felsőbb kommunista utasításra meg kellett változtani.

Ha valaki végigolvassa fontosabb műveit,  akkor nyilván könnyebben megértheti,  hogy miért nem tetszett azoknak,  akik később kiépítették és fenntartották a diktatúrának a baloldali változatát!

Az viszont örvendetes, hogy nem régóta a lökösházi általános iskola felvette Gaal Jenő nevét.

Forrás:

Gávai Gaal Jenő válogatott tanulmányainak újabb gyűjteménye. Bp., 1932. I. k. 780 o,  II. k. 876 o.

Gaal Jenő:  Élmények és tanulságok. Bp.,  1940. 933 o.

Kollega Tarsoly István főszerk.:  Révai Új Lexikona VII. k. Szekszárd,  2001. 879 o.

Majer Tibor:  Lőkösháza története.  Lőkösháza,  2003. 107 o.

Vermes Ernő szerk.:  Csanád vármegye tíz évvel Trianon után. Gyula,  1929. 528 o.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv építészet épületek iskola közigazgatás művészet politika Rapajkó tájkép történelem technika

Az aradi vármegyeháza

Arad,  megyeháza
Arad, megyeháza

Elek egyik legnagyobb fénykora az 1867-1918 közötti időszakra tehető,  amikor is járási székhelyként az egykori Arad vármegyéhez tartozott.

Szerencsénkre az egykori megyeházánk még ma is áll,  nem messze az aradi városházától (Forradalom/Főtér 79.  házszám alatt).

Az épületről a következőket tudjuk elmondani:  1821-ben épült neoklasszicista stílusban,  melynek van egy ikerépülete is,  melyben egykoron törvényszék,  majd pedig árvaszék is működött 1871-ben.

Az épületek homlokzatát timpanon díszíti,  a vármegyegyeháza pincéjében hajdanán  fogház is működött.

Tudomásunk szerint eddig még senki nem tárta fel pl. azt,  hogy az egykori eleki megyei képviselőink hogyan képviselték akkori megyeszékhelyünkön, Aradon Elek érdekeit!

Magyar szemszögből nézve elég tragikus eseményeknek is helyt adott az épület,  hisz 1918. november 13-14-én itt zajlottak a sikertelen tárgyalások a magyar kormány képviselője,  Jászi Oszkár (1875-1957 ) és a Központi Román Nemzeti Tanács között.

A folytatás közismert,  hivatalosan 1920-tól sajnos itt sem a magyar nyelv az “uralkodó”.

Ma az egykori vármegyeházán található  az ottani pénzügyi igazgatóság székhelye,  az ikerépületben pedig az Aurel Vlaicu Egyetem rektorátusa,  ami azt jelenti,  hogy ezen épületeknek még ma is, ebben az igencsak megváltozott világban is komoly tekintélyük van!

A korabeli levelezőlap lelőhelye:  http://www.budaifoantikvarium.hu,  a történeti adatoké pedig:  Ujj János:  Arad-Történelmi városkalauz. Arad,  2001. 108 o.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv építészet épületek család csoportkép divat egyház emberek iskola közigazgatás politika szakma történelem

Az iskola tanárai a 40-es években

Klemm Tamás

Egy régi fénykép az eleki általános iskola tanárairól. Amint látható, nagy részük egyházi ember volt. A helyszín a “zárda” hátsó beszögellő udvara.

Singer Ferenc és Mester György kollégáik körében, 1947 körül, az eleki általános iskola hátsó udvarán.
Singer Ferenc és Mester György kollégáik körében, 1947 körül, az eleki általános iskola hátsó udvarán.

A képen balról a negyedik Singer Ferenc (1919-1993), eleki pap, aki szenvedélyes fotós volt, és akinek a gyűjteményéből a kép származik. Ő később a szegedi Tátra-téri templom plébánosa volt haláláig. Singer Ferenctől jobbra áll a még igen fiatal Mester György, az iskolánk későbbi névadója.

A többiek kiléte egyelőre nem ismert, továbbá az sem, hogy mindannyian tanárként dolgoztak-e, avagy csak látogatóban voltak Eleken. A helyszín a tető ma is meglevő alakja miatt egészen biztos.

Kategóriák
archiv építészet épületek család emberek esemény festészet közigazgatás mezőgazdaság művészet politika Rapajkó szakma történelem természet utazás

Nem csak a Bánhidy-címerről

Aki ma pl. Elekről Lőkösházára (egykor Elek része) utazik, és átmegy a vasúton, annak bizonyára feltűnik, hogy baloldalt található egy fákkal borított domb, ahol egykoron állt a Bánhidy-kastély az 1870-es évektől 1976-ig.

Itt valamikor a Bánhidy- család bárói ága élt, akikről manapság az átlagember nem sokat tud, ezért is tartjuk fontosnak, hogy most egy kicsit részletesebben szóljunk róluk.

A váci egyházmegyei levéltárban őrzött nemesi oklevél másolata szerint Bánhidy József III. Károly (1711-40) magyar királytól kapott nemességet 1718. december 4-én. (A családi hagyomány és a szakirodalom szerint azonban régebbi nemességről van szó.)

Valószínűleg valamelyik zavaros évszázadban elveszhetett ez a régi oklevél,  és egy nyugalmasabb időszakban,  pl. a török kiűzése után szükségessé válhatott a nemesség  igazolása ismét!–R. T.

A címer heraldikai leírása a következő (részlet az oklevél magyar fordításából): “Egy egyenesen álló kék színű lovagi pajzs,  amelyiknek alsó része zöld mezővel van kitöltve,  amelyen a két nagy égitest,  vagyis a Nap és a Hold között–emez a pajzs alsó jobb,  míg amaz a felső bal részében világít–egy egyszarvú a pajzs alsó,  jobb széle felé fordulva ugrásra készen ágaskodik szétvetett mellső lábakkal és a háta fölé emelt farokkal. Első lábaival egy aranyozott,  a zöld mezőből kiálló,  zöld koszorúval díszített lándzsát tart,  mely  egészen a pajzs felső részéig ér. A pajzson egy nyitott lovagi sisak nyugszik királyi koronával,  mely három–belőle kiemelkedő–lengő fehér tollal van díszítve. A sisak csúcsáról a címerpajzs oldalaira jobbról ezüst és piros,  balról arany és kék sisaktartó,  vagyis foszladék hullámzik tetszetősen,  csinosan és tetszetősen díszítve emezt és amazt.”

A nemesi oklevél sehol sem  szól arról, hogy a Bánhidy- család miért kapott nemességet, mint ahogy azt sem említi,  hogy mit jelentenek a címerben a szimbólumok.

Az viszont jól látszik,  hogy az unikornis,  vagyis az egyszarvú van a központban. Ez a képzeletbeli lény már az ókorban is felbukkan jelképként,  a mitológia szerint pl.  a porrá zúzott szarva minden méreg ellenszere!

2012. április 1-én a Bánhidy- család egy másik ágából (a bárói ág kihalt) négy  személy Eleken és Lőkösházán is járt,  hogy felkeressék az egykori helyszíneket.

Eleken az adventista otthonban elbeszélgettek az utolsó szemtanúval,  Kotroczó Menyhérttel (89),  aki a fotón Bánhidy Lászlóval látható.

Lőkösházán bejárták az egykori kastély környékét (Bánhidy Attila és Bánhidy László).

Voltak az ottani  temetőben is,  ahol láthatták a Bánhidy- család elég méltatlan körülmények között lévő síremlékét,  illetve felkeresték az újjávarázsolt Bréda-kastélyt is, amit dr. Megyeri Zsolt mutatott be.

Ezen látogatást nyugodtan nevezhetjük történelminek is,  hisz egy olyan családról van szó,  melyből többen kerültek ki olyanok,  akik komoly szerepet vállaltak nem csak Arad vármegye,  hanem az ország életében is. (E sorok írója megtiszteltetésnek vette azt,  hogy a leszármazottak jelen lévő tagjait kalauzolhatta,  illetve segíthetett is nekik!)

Nekünk is,  itt a mai Eleken is illik minél többet tudni  a Bánhidyakról is. (Szerintünk mindentől függetlenül még ma is,  Bánhidy László /1906-84/ a legközismertebb Bánhidy,  aki Matula bácsit alakította a közismert ifjúsági filmsorozatban.)

Forrás:  Bánhidy Attila (69) szóbeli és írásbeli közlése. (A fotókat Bánhidy András készítette,  amit szintén nagyon köszönünk.)

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv építészet emberek közigazgatás művészet politika Rapajkó szakma tájkép történelem utazás

“Közel, de mégis távol”-Szentmárton, egy volt német falu

Elektől délkeleti irányban, légvonalban kb.  csak tíz km-re található Szentmárton,  amely sajnos az eleki járás felével és több minden mással együtt 1920-ban Romániához került. Ez a terület azóta így csak nagy kerülőkkel érhető el pl. az elekiek számára.

A török utáni újratelepítés következménye volt az is, hogy  a Körösök és a Maros közötti országrészben 41 olyan település létezett, mely részben, vagy teljesen német ajkúnak számított. Ilyen volt Elek,  de Szentmárton is.

Valószínűleg Elek 1724-es újratelepítésével egy időben következett be Gyula és Szentmárton újranépesítése (Alsó-Frankóniából is), ami azzal is bizonyítható,  hogy Szentmártonban és Eleken  is megtalálható pl. a Durst, Emenet, Silbereisz családnév.

A szentmártoni plébánián az 1750-es évektől  kezdődött az anyakönyvezés, az 1756-ban  épült templom védőszentje pedig Szent Márton lett. (A templom mai formáját 1910-ben nyerte el – http://www.virtualarad.ro.)

1941-ben Szentmártonban 3309-en éltek, amiből 90,7% volt német, Eleknek pedig ez időben 5714 lakosa volt,  amiből 61,2% volt német ajkú.

Az viszont érdekes, hogy 1920-hoz viszonyítva “ott” 8, 6%-os a csökkenés, “nálunk” pedig 6,8%-os,  vagyis nem minden német vallotta magát németnek,  ami az akkori világpolitikai helyzettel magyarázható.

Tudomásunk szerint Elekről a boldog békeidőkben nem vándoroltak ki  Amerikába, Szentmártonból azonban 1900-14 között 130-an Argentínában telepedtek le. 

Kategóriák
archiv család csoportkép egyház emberek esemény iskola közigazgatás politika szakma tájkép történelem utazás

Mester György esküvője

Klemm Tamás

Közismert eleki személy, sokak kedves tanára és barátja, nem utolsó sorban az eleki német szokások kutatója volt Mester (Mahler) György. Nevét az eleki általános iskola 2003. október 18-án vette fel.

Szép esküvői képét Mag Valéria juttatta el hozzánk. A kép bemutatása kapcsán idézzük fel a tanár úr életútját röviden.

1918. április 22-én született Eleken, Mahler György néven. Apja Mahler Flórián, kovácsmester, anyja Post Szabina. Anyanyelve német.

Dr. Mester György 1975 körül
Dr. Mester György 1975 körül

Két évet járt óvodába, majd az elemi iskoláit is Eleken végezte. Ezt követően az Állami Polgári Fiúiskola tanulója. 1931-től 1937-ig a szegedi kegyesrendi városi római katolikus Dugonics András Gimnáziumban tanult. Ezután 1937-től 1941-ig főiskolára járt magyar-történelem szakon, ugyanakkor rendkívüli hallgató az egyetem német nyelv és irodalom szakán.

1941 és 1943 között Temerinben, az Állami Polgári fiúiskolában tanít.
1943 októberétől katonai szolgálatát tölti a szegedi V. sz. Honvédségi Helyőrs Katonai Kórházában.
1945. május 4-én az ausztriai Wels városában amerikai hadifogságba esik.

Kategóriák
archiv épületek ipar közigazgatás politika szakma tájkép történelem technika természet utazás

Elek a XIX. századi térképen

Klemm Tamás

A XIX. század során készült Magyarország II. katonai felmérése, amely alapján katonai térképészek egy részletes térképet készítettek az udvar megrendelésére.

Elek a XIX. századi katonai felmérés térképén.
Elek a XIX. századi katonai felmérés térképén.

Érdemes megnézni rajta Eleket és környékét. Egy kapcsoló segítségével át lehet váltani a mai Google Earth-műholdfelvételek rétegére, ráadásul fokozatosan átváltható átlátszóságot is be lehet állítani a rétegek között.

A térképrendszer megnézhető erre a linkre kattintva. A fentebb mutatott kép forrása is ez a térkép.

Kategóriák
építészet épületek művészet politika Rapajkó szakma tájkép történelem utazás

A “miénk” is volt: a makói városháza

Ha valaki pl. Makón keresztül utazik Szegedre,  annak biztosan feltűnik egy szép középület,  ami 1950-ig az egykori Csanád vármegye közgyűlésének adott otthont,  és ennek a történelmi megyének a sajnálatos felszámolása után pedig a helyi közigazgatás központjaként működött (1990-től városháza).

Mivel 1920-tól az egykori eleki járás felét Romániához csatolták,  így Elek egy ideig,  1920-23-ig Csonka-Arad megye székhelye volt,  utána pedig 1950-ig Csanád vármegyéhez tartozott,  majd pedig Békés megyéhez, így közel harminc évig ebben a makói épületben is döntöttek Elekről.

Az eleki Historia Domus korabeli bejegyzése szerint azonban  jobb lett volna,  ha akkor  Eleket Békés vármegyéhez csatolták volna,  ami  tényleg logikus lett  volna,  hisz pl. Gyula sokkal közelebb van,  mint Makó, 

Kategóriák
archiv család csoportkép divat emberek esemény ipar iskola művészet politika szakma történelem

Eleki lányok-asszonyok a varrótanfolyamon

Klemm Tamás

Nemrég érkezett hozzánk a következő szép két fotó.

Annak idején, amikor a textilipar még nem költözött Ázsia olcsóbb országaiba, a háziasszonyok jelentős mennyiségű ruhaneműt gyártottak, nemcsak saját célokra, a ruhák megvásárlása helyett, hanem nyilván voltak olyanok is, akik valamilyen módon a megélhetésüket keresték meg, vagy egészítették ki a családi varrógéppel.

Erdélyből származó nagyanyám is mesélte, hogy a szűk időkben (Kolozsváron laktak, és többször kifosztották őket bevonuló csapatok, 1918-ban, majd 1944-ben is) mindig nagy segítséget jelentett a varrógép, amellyel a tanító dédnagyanyám élelemért cserébe ruházatot javított.

Singer varrótanfolyam Eleken - 1928
Singer varrótanfolyam Eleken - 1928

A dolgos háziasszonyok számára Eleken alapfelszerelés volt a varrógép, melyhez a kiváló helyi szervizelés lehetősége is járt. Mag József műszerész és kereskedő boltjában mind a gépek beszerzésére, mind a javítására volt lehetőség.

Kategóriák
épületek emberek esemény közigazgatás modern művészet politika Rapajkó szakma történelem utazás vicces

Huszonnyolc nap

Magyarországon 1998-ban leszerelt az utolsó sorállományú határőr is,  2008-ban pedig már az önálló határőrség is megszűnt,  hisz integrálódott a rendőrségbe.

Eleken, a ránk erőszakolt  trianoni határok miatt az 1920-as évektől kezdően egészen az 1990-es évekig volt határőrőrs. (Az első őrs a Kossuth út  és a Kiss utca sarkán volt,  a II. világháború után pedig a Szent István és a  Kossuth út találkozásán lévő házból alakították ki az újat.)

Gondoljunk bele,  kb. hetven év alatt hány fiatal töltötte életének egy fontos szakaszát Eleken! Vajon erről mit írhattak haza?

Az egykori őrs Szent István úti bejáratán még ma is elolvasható egy nyilvánosságnak szánt üzenet az ajtóra karcolva,  mely szerint valakinek már csak négy hete,  vagyis huszonnyolc napja van (volt) a leszerelésig.

Ez a mai fiataloknak már történelem,  nem értik, érthetik a jelentését,  amin természetesen lehet vitatkozni,  pl. azon,  hogy szerencsés volt-e a sorkötelesség eltörlése ebben a nemzeti jelleget is felvállaló fegyveres testületek korában!