Kategóriák
archiv emberek közigazgatás politika Rapajkó szakma történelem utazás

Wittmann János, a parlamenti képviselő

Eleken komoly hagyománya van a politizálásnak is,  amit Wittmann János (1856-1924) példájával is bizonyítani tudunk.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Elek a szentannai választókerülethez tartozott (ma Románia). Ezt a körzetet képviselte a Parlamentben 1887-től 30 évig az eleki születésű Wittmann János,  aki akkor az egyik legfiatalabb képviselőházi képviselő is volt.

Kategóriák
archiv épületek csoportkép emberek közigazgatás politika szakma történelem

„Van hazánk, van mit megvédenünk”

Gondolom, még sokaknak ismerősen cseng ez a mondat. A határőr őrsök és laktanyák bejáratát is sokszor díszítették ezzel a sorral, egészen a rendszerváltásig. Elek történetében 1920 után kapott nagy jelentőséget az országhatár, hiszen a Trianoni döntésnek köszönhetően az ország belsejéből a határ mellé „kerültünk”.

Régebben Elek közigazgatási területéhez tartozott Lőkösháza is. Így 1943-ban két határvadász zászlóalj is teljesített szolgálatot az eleki közigazgatási területen.

Kategóriák
archiv család emberek mezőgazdaság politika Rapajkó szakma történelem utazás

Danilov Mihály, a lőkösházi orosz

Danilov Mihály (1880-1943) az I. világháború után került Magyarországra menekültként többed magával,  hisz korábban cári tisztként szolgált,  és valószínűleg az utolsó orosz cár,  II. Miklós  (1894-1917) unokaöccse is volt.

Kategóriák
archiv épületek egyház közigazgatás mezőgazdaság politika Rapajkó tájkép történelem

Ami már nincs – a Bánhidy – család kastélya

Az 1948-ig Elekhez tartozó Lőkösházán egykoron több nemesi család is megtelepedett,  így a Bánhidyak is.

A képen látható egykori kastélyuk az 1870-es években épült, ami a történelmi tragédiák után 1946 és 1960 között iskolának és kollégiumnak adott otthont,  de sajnos 1976-ban a földdel tették egyenlővé!

Kategóriák
archiv épületek esemény ipar közigazgatás mezőgazdaság politika szakma történelem technika utazás

Az eleki vasútvonal – második rész

Klemm Tamás

Az első rész itt található! ->

Az eleki vasútvonal immár több, mint negyven éve szűnt meg. Hiányzik azóta is, bár ezt az idő múltával és az autók elterjedésével talán egyre kevésbé érzi Elek lakossága. A vasút korábban, nem jelentéktelen napi személyforgalom mellett, jelentős áruszállítást is bonyolított, a néhai helyi ipari üzemek (köztük több malom és a téglagyár) produktumait, valamint a gazdák, később a termelőszövetkezet terményeit is szállította.

Kategóriák
archiv család csoportkép egyház emberek esemény közigazgatás modern politika Rapajkó szakma utazás

Lőkösi bérmálás

A felvétel 1982. szeptember 18-án készült Lőkösházán az akkori bérmáláson.

A fényképen Májer Tibor (1921-86)  egykori plébánost,  Wagenhofer Ede (1911-97) esperest (Elek), dr. Udvardy József (1911-2000) csanádi püspököt és dr. Kovács László püspöki titkárt láthatjuk.

Kategóriák
archiv egyház emberek politika szakma

Czapik Gyula Eleken

Czapik Gyula
Czapik Gyula (1887-1956)

1925 márciusában Eleken járt Czapik Gyula, aki akkor nem csak az Egyházi Lapok szerkesztője (1920-39) volt,  hanem pl. pápai kamarás (1922-29), Budapestre helyezett nagyváradi kanonok is (1922-29), és 1939-43 között veszprémi püspökké, 1943-56-ig pedig egri érsekké is kinevezték.

Nagyon termékeny egyházi szerző is volt, de akkor Eleken mégis kevesen voltak rá kíváncsiak!

Forrás:  a korabeli eleki  Historia Domus,  a fénykép pedig megtalálható a magyar nyelvű Wikipédián is.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv épületek egyház politika Rapajkó tájkép történelem technika utazás

Egy régi képeslap Gerolzhofenből

Ezen a régi  fekete-fehér levelezőlapon Elek testvérvárosa,  Gerolzhofen látható kb.  az 1960-as évek első feléből.

A főtér ma is ilyen,  természetesen pl.  az autóállomány azóta ott is,  meg itt is többször kicserélődött. Napjainkban legalább ebben nincs jelentős különbség!

A levelezőlap az eleki plébánián található.

Rapajkó Tibor

Kategóriák
archiv család csoportkép emberek esemény iskola művészet politika szakma színjátszás történelem vicces

Színielőadás a Kultúrházban, 1955

Klemm Tamás

Egy régi színielőadás képeit kaptuk meg Szatmári Zoltántól, aki édesapja, Szatmári József egykori eleki tanár és iskolaigazgató hagyatékából válogatott számunkra.

Annak idején az iskolások nagyobb ünnepi alkalmakkor színielőadást tartottak – rendszeresen működtek színjátszó-körök, melyekben szorgos munka folyt. Az egyik ilyen előadást örökítik meg a fényképek. Az is lehet, hogy egyszerűen az év közben begyakorolt darabot adták elő a tanév vége felé közeledve, egyfajta gálaműsor keretében.

Kategóriák
esemény modern politika rólunk

A látogatók számlálása az elekfoto-n

Klemm Tamás

Munkánk során egyre-másra jönnek a visszajelzések, hogy jó az oldal, érdekesek az írások, képek. Fontos ez, hisz mindenki kíváncsi arra, hogy amit csinál, annak milyen eredménye van – az iskolában az osztályzat, a munka világában a fizetés fejez ki valamennyit ebből. Az internet világában a lelkes olvasók szavain kívül azt lehet mérni, hogy hányszor kattintottak rá az adott cikkre – ez részben azt is megmutatja, mennyire kapós az adott téma. Hirdetések közzétételéből bevételt remélő oldalak számára ez különösen fontos, hiszen a kattintások száma után kapják a pénzüket; számunkra elsősorban a feedback (visszajelzés) a lényeges, hiszen olyan cikket kár megírni, amire szinte senki sem kíváncsi.

A blog szervere a wordpress szolgáltatása keretében számolja a napi kattintásokat, tehát az látszik, hogy egy adott napon mennyien érdeklődtek egy téma iránt. Ezek alapján heti, havi statisztika is készül. Arról viszont, hogy honnan érkeztek a kattintások (azaz melyik országból érték el az oldalt) csak az év végi összegzésben mutatták meg.