Különleges családi dokumentumot bocsátott rendelkezésünkre Tóthné Müllek Ágnes.
Édesanyja, Niedermayer Irén (később Müllek Antalné Nádor Irén) 1942. október 24-én tábori postai levelezőlapot írt testvérének, Niedermayer Miksának az orosz frontra.
A lőkösházi Vásárhelyi Vera (1922-2000) élete gyakorlatilag akkor eldőlt, amikor 1942-ben hozzáment az akkori miniszterelnök, Kállay Miklós (1887-1967) fiához, Kristófhoz (1916-2006). A háború után számukra csak az emigráció maradt.
Ebben az időszakban Vásárhelyi Vera jelentős közéleti szerepet vállalt a férjével együtt, sőt, könyveket is írt, de mivel a politikai nézetei szemben álltak az akkori hivatalos Magyarországgal, a külföldön megjelent művei csak 1990 után váltak hozzáférhetővé a hazai olvasók számára.
A wikipédia szerint Vásárhelyi Vera 1978-ban megkapta a nyugati magyar szerzők munkásságának elismeréseként alapított, és 1973-79-ig létező Sík Sándor Irodalmi Díjat.
Mi nem régen jutottunk hozzá a Rómában 1988-ban megjelent Skorpió hava című 45 oldalnyi terjedelmű önéletrajzi ihletésű könyvéhez, ami több szempontból érdekes lehet egy mostani eleki olvasó számára is.
Mivel Vásárhelyi Vera 1922-ben Lőkösházán született, részletesen ír a lőkösházi (akkor Elekhez tartozott) emlékeiről, így akarva, nem akarva bepillantást nyerhetünk egy vidéki nemesi család életébe is, amelyről eddig jóformán semmit sem tudhattunk. A kötet Megyeri Anikónak (Vásárhelyi-Bréda-kastély, Lőkösháza) köszönhetően az eleki városi könyvtárban is megtalálható.
Mint közismert, az eleki művelődési központ 1994-től Reibel Mihály (1889-1959), egykori eleki plébános nevét viseli, hisz neki is köszönhető, hogy 1924-29-ig felépülhetett ez a fontos intézmény, igaz akkor az egyház volt a tulajdonos.
Az azonban viszont kevésbé köztudott, hogy ez az épület a végleges formáját csak 1942 után nyerte el, amit az eleki plébánián található 1942. június 4-én készült tervrajzzal tudjuk bizonyítani. (A tervező a makói Bogdán Károly volt.)A bővítési tervek szerint mozi és néprajzi múzeum is működött volna itt. Az utóbbiról nincs tudomásunk, azt viszont tudjuk, hogy pl. Reibel Mihály komolyabb helyi régészeti gyűjteménnyel rendelkezett! (Vajon mi lett ennek a gyűjteménynek a sorsa?)
Wild Boldizsár kereskedő házának udvarán készült a következő szép felvétel, egy 1940-es évek eleji mulatságról. Az épület kapualja a mai napig nagyjából hasonló állapotban tekinthető meg – a legutóbbi időkig a Harruckern Középiskola könyvtáraként működött ház jelenleg szociális célokat szolgál.
A képen látható fiatalok az 1920-as években születtek, a képen 16-18 évesek, és manapság igen idősek, vagy sajnos nem élnek már. Az asztalnál ülő lányok közül jobbról a második a nemrégiben elhunyt Wild Klára (1929-2012).
Sajnos nem tudjuk, milyen alkalomból jöttek össze az egykori eleki fiatalok – elegáns ruházatukból ítélve fontos családi ünnep lehetett.
Isten áldja Önt ott fent, kedves Klári néni!
Mint közismert, 1943 februárjától Németország totális háborúban állt szinte a fél világgal, aminek többek között az lett az eredménye, hogy a nagyobb városokat az angolok és az amerikaiak is bombázták. Ezzel térdre akarták kényszeríteni az akkori németeket.
Részben ezért is sikerült feltételek nélkül megadásra bírni Németországot, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a szövetségesek gazdasági potenciálja is jóval nagyobb volt, és ezen a fejlett német technika sem tudott változtatni.
Mivel az angolok már 1940. szeptember 24-én komoly erőkkel bombázták Berlint, vagyis így válaszoltak a támadásokra, a német légvédelem pedig nem tudta minden esetben teljesen garantálni a biztonságot. Ez odáig vezetett, hogy a háború vége felé már szövetséges légi fölény volt, így sok ember számára már csak a menekülés maradt, pl. a fiatalokat vidékre menekítették (“Landverschickung”), de arról is van tudomásunk, hogy diákok érkeztek hazánkba, még Elekre is!
A németországi fiatalok egykori magyarországi itt-tartózkodása gyakorlatilag máig feltáratlan terület a hazai történettudomány számára, így különösen érdekes az a hivatalos értesítés is, amit az eleki Resetár András talált meg még 2011 novemberében a Gyulai úton lévő házuk felújítása során a stukatúrban.
Ezen az esküvői képen egy boldog ifjú pár látható, mit sem tudva, mi vár még rájuk, a családjukra, de hazánkra is!
1942. július 16-án az akkor még Elekhez tartozó Lőkösházán kötött házasságot Kállay Kristóf (1916-2006), aki Kállay Miklós (1887-1967), Magyarország akkori miniszterelnökének fia volt.
A szép menyasszony a lőkösházi Vásárhelyi Veronika (1920-2000).
Az egykori jeles eseménynek helyt adó kastély szerencsénkre nem vált a céltalan rombolás és az enyészet martalékává, hanem éppen napjainkban újul meg, “szebb mint valaha” (fénykép 2012 tavaszáról)!
Mivel akkor Elek Csanád vármegyéhez tartozott,
Mielőtt bármit is elmondanánk a most bemutatott történeti forrásról, fontosnak tartjuk megemlíteni az előzményeket.
2011 novemberében az eleki Resetár Andrásék a házfelújítás során a padlástérben, a stukatúrban egy dobozt találtak, melyben több, az egykori tulajdonoshoz, a Faulhaber családhoz kötődő levelezőlapot is találtak, de mi most ezek közül csak egyről szeretnénk szólni, ami szintén sok érdekességet tartalmaz. Faulhaberék ebben az időszakban a Horthy Miklós út 189. szám alatt laktak, ma ez a Gyulai út.
Először is, itt egy bizonyíték, hogy elekiek Kassán is szolgáltak a Magyar Királyi Honvédségben egykoron, hisz András is ott volt szakaszvezető. Az évszám a lapról hiányzik, de köztudott, hogy Kassa 1938-45-ig szerencsénkre visszakerült Magyarországhoz.
Nem tudjuk, hogy ki lehetett Lizi? Lehet, hogy a kedvese, de az is lehet, hogy testvér, de ez most talán kevésbé érdekes, hisz annál fontosabbak az általa leírtak! Miért?
Nyilván itt nem arra gondolunk, hogy az akkori katonának is fontos kérdés volt, a karácsonyt vagy pedig az újévet töltheti otthon. Valószínűleg nem 1942-43-ról van szó, hisz az akkori katonai vereség valamilyen formában érezhető lenne ezekben a sorokban is.
Szerintünk ebben a néhány leírt gondolatban az a legérdekesebb, hogy egy olyan eleki németnek írt valaki, aki a címzetthez hasonlóan, szerintünk a leírtak alapján inkább magyar érzelműnek tekinthető, de a gondolkodásukat inkább a németesség határozta meg, hisz pl. ezért írhatta Rézi is így: “Két lapjaidat megkaptam,…”, és nem így: ” Két lapodat megkaptam, …”, de András számára is problémát jelentett a következő, amit szintén Rézitől tudunk: “De nem értem, hogy mit akartál avval, hogy fejezem ki magam többes számban, hogy értsem ezt?”
Ezek a dolgok szerintünk egyértelműen azt is bizonyítják még, hogy az eleki németek Eleken egészen a a II. világháború végéig megőrizték anyanyelvüket, ami pl. 220 év eltelte után nem kellett volna, hogy így legyen, de így volt, a tragikus folytatás közismert!
Végül, de nem utolsó sorban, lehet, hogy Eleken másutt is van még jó néhány “rejtőzködő” írásos dokumentum, csak arra várnak, hogy valaki megtalálja őket!
Rapajkó Tibor
Klemm Tamás
Télen első ránézésre nincs olyan nagyon minek örülni, tekintve a tetemes fűtésszámlát, a síelés drága, a hegyek távoli mivoltát (avagy azok ha nem is olyan távoliak, de nem a mieink, ehhez vö. Wass Albert: “Adjátok vissza a hegyeimet!”), de itt még egy rendes tó sincs mostanában, amin korcsolyázni lehetne, mint régen:
Csak itt van ez az átkozottul sok hó – legalábbis a mi fogalmaink szerint rengeteg van most éppen belőle – jó fagyos, és se hóembert-se hógolyót nem lehet gyúrni belőle, hát akkor menjünk legalább szánkózni kicsit.
Még régebben a mostaninál komolyabb telek voltak, az 1942-es különösen hideg volt. Ekkortájt készült a következő kép is:
Manapság már nincsenek lovas szánok, vagyis a drága lovacskákat azért be-befogják, de az általános téli közlekedést átvették a “Winter” jelzésű téli abroncsokkal szerelt gépkocsik.
Rapajkó Tibor
Bauer Ferenc 1919. augusztus 28-án született Eleken. Az anyakönyvi bejegyzések szerint a család akkor a Gyulai u. 170. szám alatt lakott, ami ma valószínűleg a 21-es házszámnak felel meg. Az édesapja, Bauer Ferenc gazdasági alkalmazott ebben az időszakban, az édesanyját pedig Mahler Franciskának hívták. A keresztelő pap neve is híres, dr. Csepregi Imre, egykori eleki plébános (1913-31) és helytörténész.
A család nem sokkal később Medgyesegyházára költözött, így a kapcsolata gyakorlatilag megszűnt Elekkel.
Tanulmányait a háború alatt kezdte el, amit csak katonai szolgálata, sebesülése után, 1946-ban tudott befejezni. 1961-ben doktorált, 1978-ban pedig a mezőgazdasági tudomány doktora lett, de tanított a kecskeméti főiskolán is.
Foglalkozott ciroknemesítéssel, írt könyvet pl. növénytermesztésről és talajerő-gazdálkodásról is. Jelentőségét azzal is bizonyítani lehet, hogy életrajzát tartalmazza A Révai Új Lexikonának II. kötete is, mely Szekszárdon jelent meg 1998-ban, tehát még B. F. 2003. augusztus 26-i halála előtt!
A múlt század negyvenes éveiben többször komoly bel-illetve árvizek voltak a környéken, és a mélyebben fekvő területek Elek körül is megteltek vízzel. Ezekből az időkből való a következő két kép. Fürdőző gyerekek és korcsolyázó ifjúság… – mindkettő Eleken!
A képek az iskola szkennelt gyűjteményéből vannak.
 |
| Származási hely: Elek-kepekben |
Vidám gyermekek fürdőznek valahol Elek mellett. A víz olyan sokáig itt maradt, hogy télen pedig korcsolyázni is lehetett. Ha minden igaz, 1942 volt ez az év.
|
| Származási hely: Elek-kepekben |
Korcsolyázás… az eleki szántóföldön.
elekfoto 