„A tantestület érdeklődési körét tekintve nagyon sokoldalú volt. Voltak itt színpadi rendezők, jó zenészek, sőt tánctanításhoz értők is.”- írja Janecskó János, egykori igazgató az eleki Általános Iskoláról 1960-as éveket, kollégáit méltatva. (1.)
A “Békakirály” és udvara
A legnagyvonalúbb, a legtöbb gyereket megmozgató, egész estét betöltő előadás talán a Békakirály volt. Megvalósításában sokan vettek részt: Nagy Kálmánné festette a díszleteket, Mester Györgyné a táncokat koreografálta és tanította be, a zenei betétek Halmágyi László és Janecskó János munkáját dícsérték, a dalokat is ők kísérték zongorán és hegedűn. A rendezésben Nádor J. Istvánné, Csíki Lászlóné, Tihanyi József mellett többen is részt vettek. Az előadáshoz a jelmezeket a csabai jelmezkölcsönzőből hozták.
A vendégek
fogadása
A „tücsökzenekar” tagjai:
Janecskó Júlia, Ónody Erzsébet, Mester Klára, Nagy Rózsa, Szőke Franciska, Szalóky Ibolya, Berczi Julianna, Waschick Mária, Nagy Julianna, Gábor Irén, Szatmári Erzsébet, Brandt Mária, Baukó Éva
Bízunk benne, hogy többen felismerik magukat/ hozzátartozójukat a képeken, s „galériánkat” tovább bővítik, ill. a névsorokat kiegészítik.
A képek Dr. Mester Györgyné testnevelő tanár hagyatékából valók.
1.Janecskó János: Elek krónikája 1945-2005, 148. o.
2013 tavaszán az eleki születésű, és egész 18 éves koráig Eleken élő G. Fabulya Éva egy nagy, de ugyanakkor nemes feladatba vágott bele, felkereste azokat az eleki idős embereket, akik 1945-47-ben kényszermunkán voltak a Szovjetunióban, és vállalták a nagyobb nyilvánosságot is, ami egy könyvben való szereplést jelent. (A szerző munkáját nagy mértékben megkönnyítette az, hogy segítője Nádor Mária volt!) Az akkor nyilatkozók közül sajnos mára már többen meghaltak, de szerencsénkre a visszaemlékezésük megmaradt, ami a mai emberek számára is sok tanulságul szolgálhat.
A kötet tervezett címe ez: Málénkaja rabota-Megélt történelem.
Mi most közölni szeretnénk egy részletet Bende Jánosné 1991-ben írt visszaemlékezéséből, ami szintén olvasható lesz ebben kötetben.
Bende Jánosné férjével Eleken 1939-40 körül
(Bende Jánosné egykori eleki tanítónő 1914. október 14-én született Nagykamaráson Hack Terézia néven, 1939-82-ig Eleken élt, és 2009. január 11-én halt meg Várpalotán.) Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogyan zajlott le a szovjetek bevonulása Elekre, illetve azt is, hogyan kerültek ki kényszermunkára Szovjetunióba, és azt is, milyen embertelen világba csöppentek! Reményeink szerint a kötet a közeljövőben fog megjelenni. (Úgy legyen!)
1944. szeptember
Szeptember elején a német csapatok Románián keresztül teherautókon, autókon gyors iramban haladtak át Eleken. Mi aggodalommal tanítottunk 1 hétig. A következő héten már összefutottak a szomszédok nálunk a pincében, még a falu közepéből levő zárdából apáca, s több fiatal is odamenekült. „ hétig tartottak az éjjeli és nappali harcok. Házunk felett repültek át az aknavetők repeszei, több esett a tetőre és az udvarra is. Úgy éltünk lent, mint a barlanglakók. Az utcában több ház melléképülete megrongálódott, összedőlt. Szalmán feküdtek felnőttek, gyerekek, egy sorban. 1 ágy volt a pincében. Abban én feküdtem a két gyerekkel. Izgalomteli napok voltak. Zárt kiskapuk voltak mindenütt. Két hét után elcsendesedtek a harcok, én útnak eredtem szétnézni, hogy mi van a falunkban?
A fő utcákon halottak hevertek az utcákon. Senki sem mert hozzájuk nyúlni. 23-án vasárnap délután oroszok jöttek be a faluba, s elárasztották az utcákat. Ha valakinél órát, vagy töltőtollat láttak, elvették. A kerékpárokat elszedték. Kocsikkal házról-házra jártak, elvitték a kamrákból a zsírt, a szalonnát. Péntek hajnalra virradólag – 3 óra tájban – 30 orosz egy másodperc alatt betörte a kaput, feltörték a pincéket, kamrákat, padlást, s rázták a lakás ajtaját.
Férjemet féltettem, ő maradt a gyerekekkel az ágyban, én magamra kaptam egy kabátot, lámpát vettem a kezembe, s kimentem. Lesz, ami lesz. Vizet tettem melegíteni a nyári tűzhelyre. Közben ők mondták a magukét, s én nem értettem mit akarnak. Éhesek voltak. Kihoztak egy egész kenyeret, egy szalonnát, befőtteket a kamrából. Tíz centi hosszú centi széles darabokat egy karéj kenyér mellett elfogyasztottak. Hozzá befőttet vettek kézzel a tálból. A bort egy lavórba öntve bögrékből fogyasztották. Átkutatták a ház minden zegét, zugát, legkisebb dobozkáját, s nyemcki soldatot emlegették. (német katona G.F.É.) Anyósom a szalmazsák alá rejtette az arany fülbevalóját, gyűrűjét, a szomszédasszony aranyláncát.
Aki ismeri Shakespeare-nek a címben idézett művét, valószínűleg kevéssé gondol arra, hogy bármi köze lehet a Háromkirályok történetéhez . A „twelfth night”, a „karácsonyi tizenketted” a reneszánsz idején az önfeledt bolondozás ideje volt, a „what you will”/„amit akartok” kifejezés erre vonatkozik.
József Attila Betlehemi királyok című verse (megzenésített formájában is) sokkal jobban tükrözi a mi hagyományainkat : A keleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével meglátogatják a kisded Jézust, hogy hódoljanak előtte. Ajándékul aranyat, tömjént, mirhát visznek.
Január 6-a, Vízkereszt ünnepe, a nyugati kereszténységben a karácsonyi ünnepségek zárónapja és a farsang kezdete. A keleti kereszténység ekkor ünnepli a karácsonyt. A mediterrán országokban viszont ezen a napon a „Jóboszorkány” látogatja meg a családokat és süteményt ajándékoz.
Nem is gondolnánk, hogy a zárt közösségben élő, szigorú szokásrendet követő elekiek téli ünnepein is felbukkantak hasonló motívumok a múlt században.
December 24-én délelőtt gyerekcsoportok indultak el Elek utcáin, hogy a „Paradies-Spiel”-t, a „Paradicsomi bűnbeesés” történetét vagy a „Christkindl-Spiel”-t, a betlehemest minél több háznál előadhassák.
A középkori misztériumjátékokból kialakult párbeszédes, énekekkel kísért jeleneteknek három formája volt ismert a településen. Az eltérések zömmel a szereplők életkorából adódtak, de léteztek különböző szövegváltozatok is: a német (vegyesen irodalmi nyelven ill. eleki dialektusban előadott) mellett román és magyar nyelvű is. A gyerekek bekopogtak egy-egy házba, s megkérdezték: „terfa mr az paradizspil aih spila?”=Dürfen wir euch das Paradiesspiel vorspielen? / Szabad-e betlehemezni?
A választól függően – „na, miar hewa ka klani khindr mear” /Na, wir haben keine kleinen Kinder mehr / Már nincs kisgyerekünk, vagy „ja, khumt rai!”/Ja, kommt ‘reint / Igen, gyertek be ! – továbbálltak, vagy előadták jelenetüket.
Kezdetben a játékok célja nem a pénzszerzés volt, aztán az 1920-as, 30-as ínségesebb években a csoportok megajándékozása a jótékonykodás egyféle formájává vált. Érdekes eseményre számtíthattak a kisgyermekek 24-én délután is: a „potskr frala”/ Frau Pantoffel / Papucs anyó, románul „Hula Bábá” / Holle anyó ) látogatta meg őket.
Vásárhelyi Vera magyarul írt könyve 1988-ban Rómában jelent meg
A lőkösházi Vásárhelyi Vera (1922-2000) élete gyakorlatilag akkor eldőlt, amikor 1942-ben hozzáment az akkori miniszterelnök, Kállay Miklós (1887-1967) fiához, Kristófhoz (1916-2006). A háború után számukra csak az emigráció maradt.
A felújított Vásárhelyi-Bréda-kastély 2013 októberében
Ebben az időszakban Vásárhelyi Vera jelentős közéleti szerepet vállalt a férjével együtt, sőt, könyveket is írt, de mivel a politikai nézetei szemben álltak az akkori hivatalos Magyarországgal, a külföldön megjelent művei csak 1990 után váltak hozzáférhetővé a hazai olvasók számára.
A wikipédia szerint Vásárhelyi Vera 1978-ban megkapta a nyugati magyar szerzők munkásságának elismeréseként alapított, és 1973-79-ig létező Sík Sándor Irodalmi Díjat.
Ma konferenciateremként funkcionálEgy másik szépen rekonstruált kastélybelső
Mi nem régen jutottunk hozzá a Rómában 1988-ban megjelent Skorpió hava című 45 oldalnyi terjedelmű önéletrajzi ihletésű könyvéhez, ami több szempontból érdekes lehet egy mostani eleki olvasó számára is.
Mivel Vásárhelyi Vera 1922-ben Lőkösházán született, részletesen ír a lőkösházi (akkor Elekhez tartozott) emlékeiről, így akarva, nem akarva bepillantást nyerhetünk egy vidéki nemesi család életébe is, amelyről eddig jóformán semmit sem tudhattunk. A kötet Megyeri Anikónak (Vásárhelyi-Bréda-kastély, Lőkösháza) köszönhetően az eleki városi könyvtárban is megtalálható.
1904. október 30-án jelent meg az első eleki újság. Tudomásunk szerint az Elek és Vidékéből csak öt lapszám jelent meg, de ezekből is csak a november 20-i maradt meg, amit teljes egészében most mindenki számára hozzáférhetővé teszünk.
A mai olvasóknak azonban mindenképpen a következőket kell tudniuk: Nemhiába került az első oldalra a belpolitika, hisz november 19-én megalakult az ellenzéki koalíció, aminek az lett a következménye, hogy Tisza István első kormányzati időszaka (1903-1905) nemsokára véget ért, de az uralkodó mégsem a győztes pártokat bízta meg kormányalakítással, ami óriási botránynak számított, de ezt még előre senki sem tudhatta, így Eleken sem!
Az akkori eleki újság tudósítása szerint az elekiek is az ellenzékieket támogatták. Az is érdekes, hogy az akkori német többségű Eleken ez az ellenzékiség Rákóczi-szellemiségével is azonosulhatott, igaz a szerző valószínűleg nem volt német, de tősgyökeres helyi lakos sem. Valószínűleg nagy lehetett az öröm a győzelem miatt, hisz a lap is szinte forradalmi hevülettel írja: “Élénk örömmel üdvözöljük az új korszak hajnalát, üdvözöljük a győztes ifjúságot a jobb jövő reményében.”
Hírek a második oldalon
A hírek között a politika mellett szerepel műkedvelői előadás, egyesületi gyűlés, illetve vadászat is, de megjelenik az irodalom is Emenet Györgynek köszönhetően.
Még a nyáron több érdekes fényképet kaptunk, amelyeket ezennel örömmel meg is osztunk az érdeklődőkkel.
Az 1943 nyarán készült, mai fogalmak szerint ballagási fotó több szempontból is történeti forrásnak számít, hisz pl. több olyan személy is található rajta, akiknek a hatása valamilyen szempontból máig érződik.
(A képen látható ballagók a négy elemi után végezték el a négyosztályos polgárit, ahol a nővérek tanítottak, de voltak olyanok is, akik utána középiskolában tanultak tovább.)
Kezdjük a tanárokkal, akik apácák is voltak (iskolanővérek-S.S.N.D), balról jobbra: Mária Emerika, aki kézimunkát tanított ( Eleken temették el), Mariella, aki kémiát tanított, Modeszta, aki Temesvárról jött, ő volt az igazgató, de német szakos is, (őt is Eleken temették el), Mária Bóna, osztályfőnök, matematika-fizika szakos, de egészségtant is tanított (1950 után a debreceni Svetits Intézet tanára lett), Mária Raffaella, aki magyar szakos volt és Krizosztoma, aki szintén magyartanár volt.
Mindenképpen el kell mondani egy fontos irodalomtörténeti vonatkozást is, ami Mária Bóna nővérhez kapcsolódik! Szabó Magda (1917-2007) Kossuth-díjas (1978) és Corvin-lánccal (2001) is elismert író 1978-ban megjelent Régimódi történet (1978/1971) című önéletrajzi vonatkozású regényének 227. oldalán ezeket olvashatjuk: “…, Mária Bonáról még Bartók Bella sem meri állítani, hogy lendületes órákat tart, Mária Bona olyan, mint a neve, jóságosan unalmas.”
(Ez a regénye is olvasható németül.)
Az idézet is azt bizonyítja, hogy mégis jelentős személyiség lehetett, ha még egy regényben is feltűnik alakja.
Az egyik eleki tanítványa szerint azonban az igazsághoz tartozik az is, hogy a regényben szereplő Mária Bóna rövid jellemzése az írói fantázia eredménye, vagyis a valóságban teljesen más volt.
Nem tudjuk, hogy Reibel Mihálynak (1889-1959) volt-e könyvtára, illetve az mekkora lehetett?
XIII. Leó pápa latin-magyar nyelvű verseskötete
Erre gondoltunk akkor, amikor is nem olyan régen találtunk egy érdekes, de ugyanakkor értékes könyvet az eleki plébánia könyvtárában, melyben az egykori eleki plébános (1931-59) neve mellett Temesvár is szerepel, ami azt is bizonyítja, hogy Reibel Mihály ezt Temesvárról hozhatta magával Elekre, vagyis igen fontos lehetett számára.
Szerintünk Reibel Mihály egész papi és politikusi tevékenysége során is XIII. Leó pápa lehetett a példakép.
Ezen állításunkat a következőkkel is bizonyíthatjuk: Reibel Mihály is elveszítette szűkebb hazáját 1920-ban, mint ahogy nem volt pápai állam 1870-29 között sem, a szociális érzékenység mindkét esetben fontos volt, így természetesen a politizálás is!
Reibel kézjegye még Temesvárról
Mielőtt bármit is szólnánk a kötetről, beszéljünk a szerzőről, vagyis XIII. Leó pápáról, aki 1910-ben gróf Gioacchino Pecciként született, majd 1878. II. 20. és 1903. július 20. között ő volt a katolikus egyházfő egy igen nehéz helyzetben, hisz pl. az ő uralkodása alatt sem volt pápai állam! Nyilván főképpen emiatt lehetett ő is politikus pápa, az egyik legnagyobb érdeme azonban az 1891. május 15-én kiadott Rerum novarum kezdetű enciklika, amely a munkáskérdéssel foglalkozik.
Az ő hosszú, 25 éves uralmának köszönhetően mégis növekedett a világi hatalmától megfosztott pápaság tekintélye!
(A könyvben szereplő, róla készült művészi értékű rajz, illetve a magáról írt kétsoros vers szerintünk jól adja vissza a XIII. Leó személyiségét.)
Végül, de nem utolsó sorban, fiatal kora óta a latin nyelv klasszikus művelője volt. Latin nyelvű versei már 1894-ben megjelentek hazánkban, illetve halála évében is, de szerepelt egy 1940-es magyarországi gimnáziumi latin szöveggyűjteményben is. (Hogy volt még erre is ideje?)
A fordító, Csicsáky Imre (1860-1935) , aki római katolikus pap is volt, szintén rendkívüli embernek számított, hisz már 1903-ban 33 könyve jelent meg, jeles Dante-kutatóként tartották számon, több nyelvből fordított, tagja volt a Szent István Akadémiának, illetve munkatársa volt egy olasz lapnak is!
XIII. Leó pápa költészetéről a legrövidebben azt lehetne mondani, hogy verseivel nemcsak használni akart, hanem gyönyörködtetni is. Verseit áthatja a béke iránti vágy, illetve az optimizmus.
Mi most szubjektív módon a kötetben az utolsó, vagyis az 57. verséből szeretnénk néhány részletet idézni, mert szerintünk ma is igen aktuális:
…”Jura veranda jacent; cessere Fidesque
Pudorque,
Omne impune audet caeca Cupido nefas…
…Sic optata diu terras Pax alma revisat.
Pectora fraterno foedere iungat Amor.”
(In praeludoi natalis Jesu Christi domini nostri—MDCCCCI)
Ugyanez Csicsáky fordításában:
…”Tisztes Jog letiporva, a Hit megszünt, a Szemé-
rem,
Mindent tesz-vesz a vak, buta Vágy…
…Szálljon a földre a rég óhajtott isteni Béke
S kösse a hű Szeretet össze az embereket!”
(A mi urunknak, Jézus Krisztusnak születése előidejére-1901)
Költeményeit különben három csoportba sorolhatjuk: líraiak, elégiák és epigrammák. Alkotásaira a vergiliusi tisztaság és a dantei mélység jellemző. (Első versét 1822-ben, az utolsót 1902-ben írta.)
Az egyik korabeli méltatója szerint XIII. Leó mint költő nem tekinthető sem professzionistának sem pedig dilettánsnak sem, ami a mai olvasó szerint is elfogadható magyaráznak tekinthető.
Ezen írásunkkal a 110 éve meghalt nagy pápára is emlékezni kívántunk.
Forrás: XIII. Leó pápa összes költeményei–Carmina et in B. Virginem Mariam flosculi. Temesvár, 1903. 232 o.
Gergely Jenő: A pápaság története. Bp., 1982. 456 o.
Dr. Huszti József: Latin chrestomatia. Bp., 1991 (1940) 357 o.
Kollega Tarsoly István főszerk. : Révai Új Lexikona IV. k. Szekszárd, 1999. 848 o.
(Reibel Mihály egy érdekes könyvéről című írásunk az eleki Katolikus Hírmondó 2014. 30., májusi lapszámában jelent meg.)
Akik mostanában (2012. október közepén) olvasták cikkeinket, talán meglepődve tapasztalták, hogy bizonyos cikkek végén újabban reklám látható.
Mivel a reklámok nem az elekfoto szándékából kerülnek ki az oldalra, így minket is meglepett a dolog, és kicsit utánaolvastunk a WordPress szabályzatnak. Ebből derül ki, hogy – mivel a tárhely szolgáltatása számunkra egyébként ingyenes, tehát a cikkek tárolásáért mi nem fizetünk (csupán az elekfoto.com domain névért) – a WordPress bizonyos kiválasztott oldalakon hirdetéseket jelenít meg, hogy bevételhez jusson, valamelyest fedezve költségeit. Ahhoz, hogy hirdetésektől teljesen mentes legyen az oldal, külön előfizetést kell vásárolni némi pénzért.
A hirdetések felbukkanása sokaknak talán nem feltétlenül örvendetes, viszont az, hogy kiválasztottak bennünket erre, azt jelzi, hogy olvasottságunk elegendően nagy ahhoz, hogy a WordPress megpróbáljon egy kis pénzt keresni velünk is. Tehát vehetjük ezt a dolgot pozitívan is – elég nagyok lettünk ahhoz, hogy “fantáziát lásson” bennünk a világcég.
Mostanában harmincötezer látogatást (ráklikkelést) számított a rendszer statisztika, az elindulás (2011. tavasza) óta. Ez szép szám, és munkánk jutalmaként is értelmezhető, hisz pénz nem jár érte – viszont erősít bennünket a tudat, hogy jócskán vannak, akik érdekesnek találják írásainkat, fotóinkat.
Szerencsére sokan nem csak a legutóbbi cikket olvassák el, hanem a különböző internetes keresőrendszereknek hála, megtalálják régebbi írásainkat is, így azok sem “porosodnak” elfeledve.
Maradjanak velünk ezután is, köszönjük megtisztelő figyelmüket!
2012. október 7-én a gerolzhofeni polgármester-választás második fordulóját Thorsten Wozniak (CSU) nyerte meg, így a korábbi vezetőt, Irmgard Krammert (független) válthatja 2013. február elsejétől.
Thorsten Wozniak, az újonnan megválasztott gerolzhofeni polgármester a győzelmet ünnepli
(A fényképen középen közvetlenül a győzelem után az új polgármester a feleségével, balra a CSU helyi frakcióvezetője, jobbra pedig Markus Reuss, a gerolzhofeni CSU vezetője láható.)
Thorsten Wozniak 1976. július 30-án született Bayreuthban, 1982-től él Gerolzhofenben, ahol 1996-ban érettségizett is. Lapszerkesztőként és rádiós műsorvezetőként is dolgozott. 2007-ben nősült meg, 2008-ban született meg az első gyermekük, Jacob. Az 1980-90-es években a helyi csapatban is focizott. 2008-tól városi képviselőként is tevékenykedett.
A választási kampányában erre tette a hangsúlyt: Élhetővé kell tenni Gerolzhofent különösen a fiatal családok számára! (A választási plakátjain többek között ez szerepelt: elszánt, hozzáértő, alkotó.)
139 évvel ezelőtt az egykori aradi középiskola (lyceum) igencsak örülhetett annak a tízezer darabos könyvadománynak, amit az eleki (lökösházi) Vásárhelyi-családnak köszönhetett.
elekfoto 